Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Controlling szakközgazdász

Legyekekontroller
Létrehozva: 2015. december 17. 16:24

Sziasztok! 


 


5 éve diplomáztam közgazdászként a PSZF-en, nem sokkal később kerültem a jelenlegi munkahelyemre. Úgy néz ki azonban, hogy ezen a munkahelyen legfeljebb még 3-4 évünk van (jó esetben), a távolabbi jövőt egyelőre nem látni (viszonylag speciális terület). Emiatt arra gondoltam, szeretném kihasználni az időt, és tanulni, képezni magam. Úgy érzem, a kontrolling nekem való terület lenne, egészen jól bánok a számokkal, az Excel-lel, a fősulin is szerettem a számvitelt és az elemzést, szóval érdekel ez a terület. 


Namármost, a PSZF-nek van egy controlling szakközgazdász nevű szakirányú továbbképzése, ezzel kapcsolatban kérdezném a véleményeket: ha esetleg van itt olyan, aki elvégezte, mit tapasztalt, megérte? Értem ezt úgy, hogy van ennek a képzésnek értéke a munkáltatók szemében? Előnyt jelenthet egy esetleges állásinterjún? Legnagyobb hátrányom, hogy szakirányú tapasztalattal nem rendelkezem, ezért is gondoltam ilyen irányban erősíteni. Egyáltalán, használható tudást ad? 


 


Szóval, aki tud és/vagy szeretne hozzászólni, ne fogja vissza magát. :) HR-esek véleményét is szívesen olvasom. :)


 


Szép napot! 

  1. 2016. január 5. 16:537.

    Szia! 


     


    Sajnos nem emlékszem már, milyen könyvekből tanultunk. A tanulási folyamat alapvetően még a főiskolán megvolt, ezért kézenfekvő volt, hogy a BGF nyelvvizsgaközpontban tegyem le a vizsgát. A vizsga előtti gyakorlást is az általuk összeállított feladatsorral végeztem. 


     


     

    előzmény:
    B24 (6)
    2016-01-04  13:41
  2. B24
    B24
    2016. január 4. 13:416.

    Szia!


     


    Bocsánat, hogy ide írok nem közvetlenül a témáddal kapcsolatban kérdeznék. A szakmai németet milyen könyv segítségével tanultad? Német tanárt tudnál  ajánlani?


    Köszönöm!


     


     


     

    előzmény:
    Legyekekontroller (1)
    2015-12-17  16:24
  3. 2015. december 18. 09:295.

    Köszönöm a válaszodat! 


     


    Lehet, hogy megpróbálkozom megkeresni a nagyobb cégeket, és érdeklődni. Van egyébként két távolabbi ismerős ezen a területen, talán őket is megkérdezem, de mivel nagyon ritkán beszélünk, elsőre nem akartam hozzájuk fordulni. 


    A szaknyelv is jó felvetés, sajnos a jelenleg munkámban egyáltalán nincs rá szükség, emiatt a korábbi szakmai német nyelvtudásom szinte teljesen elsikkadt. Most igyekszem angolból felhozni magam, mert az már szinte alap a multiknál, és egészen jól haladok vele, de attól még nagyon messze vagyok, hogy képes legyek teljes mértékben idegen nyelven boldogulni. A külföldi munka egyelőre csak vésztervként van képben, akkor is maximum betanított munka, ha minden kötél szakad.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_888009 (3)
    2015-12-17  20:55
  4. 2015. december 18. 09:174.

    Szia! 


     


    Köszönöm a választ! :) 

    előzmény:
    Démétér (2)
    2015-12-17  18:18
  5. Torolt_felhasznalo_589264
    Torolt_felhasznalo_589264
    2015. december 17. 20:553.

    Minden szakirányú tudásnak van előnye, a megfelelő szakirányú helyeken - tehát, ha egy cég eleve kontrollinggal foglalkozik, akkor ott jelentős előnyöd van, naná! De ha mondjuk csak egy kis céghez szeretnél később ügyintézőnek menni (ha valami faramuci ok miatt erre lenne szükség), akkor még akár a diplomádat is le kéne tagadnod, hogy szóba álljanak veled!


    A kontrolling ettől függetlenül jó szakmának számít, igen, és valszeg a PSZF-es az egyik legnívósabb képzés (talán csak a nagyvállalatok saját képzései, ha vannak, azok múlhatják felül, gondolom). KPMG nem ezzel foglalkozik? (emlékeim szerint) Talán érdemes lenne néhány céget személyesen megkeresned és érdeklődnöd náluk - lehet, már most is tudnának neked perspektívát adni, vagy jótanácsot, hogy merre indulj... nem kell megvárni, míg leépítenek...


    Lehetőleg szaknyelvet is tanulj, és akkor külföld is nyitva áll előtted, ha csak pár évre kitekintésképpen, akkor is, nem árt több vasat a tűzben tartani!

    előzmény:
    Legyekekontroller (1)
    2015-12-17  16:24
  6. 2015. december 17. 18:182.

    Szia! Nem végeztem el a képzést, de van ismerősöm, aki igen, és dolgoztam olyan cégekkel, akiknél kifejezett előny volt felvételnél. A kontrolling jó terület, szerintem vágj bele!

    előzmény:
    Legyekekontroller (1)
    2015-12-17  16:24

Címlap

top