Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyed extra, mit tennél?i

AndiMeli
Létrehozva: 2015. január 22. 18:35

Jelenleg gyeden vagyok és szeretnénk második babát. Úgy tudom, hogy kapható egyszerre a gyed és táppénz is, amennyiben dolgozom.





Arra gondoltam, hogy mikor teherbe esek papíron visszamennék dolgozni és táppénzre mennék egészen a szülésig.





A munkáltatóm ebbe biztosan nem menne bele.





Mit tennétek? Eltitkolnátok a terhességet és látszólag lelkesen készülnétek munkába állni, majd a felgyűlt szabik letöltése után bejelentenétek, hogy nem tervezetten baba lesz vagy hagynátok bukni havi kb 80ezret?

  1. 2015. február 6. 16:0687.

    Tudod sokáig nem értettem én miért nem kapok munkát 3 gyerekkel. Olvasgatva a topikodat már teljesen világosan értem. Persze mindenki magából indul ki, én úgy gondoltam egy 3 gyerekes munkaerő főnyeremény, mert nyilván nem hobbiból dolgozik, hanem mert el akarja tartani a gyerekeit, szüksége van  pénzre és ötvenszer is meggondolja menjen-e betegszabira mert náthás, a 8 órás munkaidő alatt ledolgozik 12 órát, mert megtanulta a gyerekes évek alatt hogy minden időt ki kell használniamíg dolgozni lehet és nem kávézgatunk meg beszélgetünk... és ha mégis maradna, akkor azt hazaviszi, nehogy ő legyen a naplopó, kivételezett kisgyerekes szülő.... ha pedig beteg valamelyik gyerek, akkor amit lehet megcsinál otthonról, vagy megoldja a beteg gyerekek felügyeletét... A szabadsága jól kalkulálható, mert az iskolai szünetekhez igazodik, kétszer annyit képzi magát mint a kollégái, hogy behozza a lemaradását, ennek köszönhetően teljesen naprakész... no de nem, az átlag valószínűleg az amitte is képviselsz. A munkahely=tb fizető hely és nappali melegedő.. lassan de alakul a véleményem, ha egszer nekem kell felvenniem valakit, lehet én is meggondolom kisgyerekest alkalmazok-e...


    Egy valaminek örülök, hála neked rájöttem mivel tehetem magam a 3 gyerek ellenére versenyképessé a munkaerőpiacon. Úgyhogy köszönöm..

    előzmény:
    AndiMeli (71)
    2015-01-25  10:25
  2. 2015. január 27. 10:5786.

    "Egyedül a pelenka a plusz kiadás, de az meg nem vészes."



    A gyerek 18 éves koráig mi? Anyám...

    előzmény:
    AndiMeli (71)
    2015-01-25  10:25
  3. 2015. január 27. 10:3285.

    Én is ezt látom a legnagyobb problémának.


     


    Hárítanak minden önfelelősséget, rátolják az államra...


    Eszükbe se jut, hogy nekik maguknak kéne tenni -  legalább két szalmaszálat keresztbe - a saját sorsuk jobbrafordulásáért.


    Pesze sokkal egszerűbb szidni az aktuális kormányt.... :-s


     


    NEvetséges!

    előzmény:
    anitacska (83)
    2015-01-27  02:19
  4. Torolt_felhasznalo_736884
    Torolt_felhasznalo_736884
    2015. január 27. 10:1184.

    Ez attól függ milyen a munkáltató. Az enyém pl. tök korrekt, mégis 'átverik'... Mert a törvény lehetőséget ad rá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (77)
    2015-01-26  09:58
  5. 2015. január 27. 02:1983.

    Igen, szerintem is ez a problema.


    Ideig-oraig ellesznek a nehanyezer Ft tobbletbevetellel, de egyaltalan nem gondolkodnak hosszu tavon. Ket pici gyerek valoban nem kerul olyan sokba, de aztan kesobb joval tobb kiadas lesz.


    A leiras alapjan a fiatal anyuka egy gyarban, fizikai munkat vegez, gondolom nincs semmi komoly vegzettsege, szakmaja.Amikor lejar a GYED/GYES, akkor biztos benne, hogy lesz allando, es jovedelmezo allasa?


    Olyan sokszor olvasni ilyet, hogy a "szemet Orban Viktor, meg a Kormany, a FIDESZ tehet mindenrol, miert nincs minden ingyen, miert nem jar nekem minden ingyen?" Hol van itt az egyen felelossege? A gyereket nem az allamnak szuljuk, nekunk kell felnevelnunk, nekunk kell az anyagi,es egyeb felteteleket eloteremteni.

    előzmény:
    cabron (78)
    2015-01-26  12:03
  6. 2015. január 26. 19:0782.

    Pontosan.


    Ahogy olvasom a topikindítot, nem nagy iskolai végzettsége lehet.


    Nem kapkodnak az ilyenért a munakaerő piacon.


    Egyébként kisgyerek kisgond, nagy gyerek nagy gond. Amíg kicsik bele se gondol...aztán ahogy nőnek a gyerekek, nőnek az igényeik. Ma már a suliba alap  pl egy csomó helyen a net, a laptop, számítógép. In medias res...szalagavató ruha kölcsönzés, smink , táncbetanulás gimibe 65.000 forint volt. Egy este kedvéért. Vidéki , sima gimnázium. Igen jól olvastátok.


    És évről évre durvul a helyzet. :(


    Nem azt a világot éljük hogy körző, vonalzó, füzet. Kiváncsi vagyok ezt miből teremti majd elő.


    Ő is olyan szülő lesz majd aki azt mondja a gyerekének, hogy nekik nincsen pénzük rá és szid mindenkit, hogy az övé nem mehet osztálykirándulásra, nincs neki divatos cipője,kimarad olyan programokból amit nem tud megfinanszirozni neki.


    Szó se róla nem az elkényeztetés híve vagyok, de manapság olyan dolgok alapdolgok hogy csak kapkodom a fejem. Ha meg nincs a gyereknek az elmarad és lemarad a többitől pl tudásban..nyelv külön órák, sport. Vagy totál magányos lesz mert nem igazán akarnak vele barátkozni.


    Phu én nem egy ilyet láttam. Nagy szeretetben, békében nőtt fel a gyerek aztán kamaszon vágja a szülei fejéhez, hogy mekkora lúzerek, mert őneki mennyi mindene nincs ami másnak van . És megteremti :((...hébe-hoba lopásoktól kezdve kábszer-prostitució. Közben meg jó tanuló a gimnáziumban, kedves rendes. De van egy másik arca. :( Ezt az arcot a szüleik mindaddig nem ismerték, amíg rendőrségi ügy nem lett a dologból. Ott meg csak sírtak, kezüket tördelték, meg sóhajtoztak, hogy jáááj jáááj miért lett ilyen ez a gyerek.


    De tudjátok a királyságot és a hülyeséget meg kell fizetni. A tinditó meg is fogja...csak sajnos a gyerekei is majd évekkel később. :(


    ( Hacsak rájuk nem szakad a lottó ötös menetközben)


     

    előzmény:
    cabron (80)
    2015-01-26  13:44
  7. 2015. január 26. 17:4281.

    Tudod, mivel a kormány megszólította már többször a lakosságot, hogy több gyereket kellene vállalni, mert fogy a magyar, meg a nyugdíj meg blabla, általában pont ez az réteg, akik találva érzik magukat. Az értelmesebb emberek ugyanis először gondolkodnak, aztán cselekszenek. Pont ahogy leírtad.

    előzmény:
    cabron (78)
    2015-01-26  12:03
  8. 2015. január 26. 13:4480.

    Egy darabig. De miután nincs esze, és egy idő után már nem olyan egyszerű megoldani okosba, dolgozni meg már alkalmatlanná válik, marad az árvácska kapálgatás közmunkában bagóért.


    Nézd meg, van ez a topikja, meg a másik, hogy miért nincs ingyé' a bárányhimlő elleni oltás.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_736884 (79)
    2015-01-26  13:00
  9. Torolt_felhasznalo_736884
    Torolt_felhasznalo_736884
    2015. január 26. 13:0079.

    szerintem meg pont neki lesz jó, most az erkölcsi részéről ne beszéljünk. mindent megoldanak majd 'okosba'. gyerek is megtanulja ezt, aztán az ő gyereke is. lelkiismeret furdalás nélkül kijátszanak minden kártyát, ami lehetséges, hogy nekik jó legyen. hogy ezzel elássa magát a munkáltató, többi munkatárs előtt? ugyan már, az a plusz pénz ezt is megéri...

    előzmény:
    cabron (78)
    2015-01-26  12:03
  10. 2015. január 26. 12:0378.

    Szerintem itt az a borzasztó, hogy megint olyan egyedek szaporodnak, akik csak az éppen aktuális lehetőségükben képesek gondolkodni, tervezni és kizárólag a saját jelenlegi helyzetükig tart az elmélkedésük bizonyos dolgokkal kapcsolatban.


    Hosszú táv, többféle szempontok, mi mire milyen hatással lehet stb., ilyenek nincsenek a szótárukban és a gyerekeiknek sem lesznek, és felnő egy újabb szerencsétlen, tesze-tosza, gondolkodásra, tanulásra képtelen generáció.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (77)
    2015-01-26  09:58
  11. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2015. január 26. 09:5877.

    Nekem azért sokszor az ugrik be, hogy a munkáltatók sem annyira korrektek, hogy mindig mi "nyaljuk a feneküket".

  12. 2015. január 26. 09:5776.

    Ez már változott.


    Régen nem lehetett kitenni egy anyukát, amig a gyereke nem érte el a 3 éves kort.


    Most annyiban más, ha visszamegy dolgozni (függetlenül a gyerek korától) rá is a normál szabályok vonatkoznak, tehát 30 nap után megszüntethető a munkaviszonya.

  13. 2015. január 26. 09:3075.

    ha visszajön, max. 30 napig van védve.


    Azzal nem sokra megy.

  14. 2015. január 26. 09:0974.

    Ezek az emberek úgy gondolkodnak, hogy MOST (az elkövetkezendő 7-8 hónapban) anyagilag jobban megéri szülni még egy gyereket (egyszer úgyis akartunk volna alapon), mint visszamenni dolgozni.


    Abba már nem gondol bele, hogy mi lesz, ha megszületik a 2. gyerek, akkorra már csak a Gyed marad, de ott lesz 2 gyerek, akit el kell tartani.


    Kiesik a munkából még 3 évre, a munkahelye megszűnhet, vagy visszaveszik, majd kirakják stb. Max. szül még egy gyereket, aztán meg még egyet...


    Aztán lehet topikot nyitni minden szarról, hogy miért nincs ingyen ez+az, mint legutóbb az oltásos topikja.


     

    előzmény:
    kekelefant (73)
    2015-01-26  03:12
  15. 2015. január 26. 03:1273.

    Ebbol az jon ki,hogy a gyerek csak azert kell,mert most kicsalhatsz extra penzt?Nem lett volna jobb tovabb dolgozni,es valamit felre tenni,es akkor vallani gyereket,ha tenyleg hianyzik?Es mi van ha egyedul maradsz,[eskuszom nem kivanom]a haz nem lesz kesz,es a munka helyedre vissza nem mehetsz.Az ilyenek miatt aztan 2 gyermekes anyakat nem szeretnek alkazmazni.

    előzmény:
    AndiMeli (68)
    2015-01-24  16:34
  16. 2015. január 26. 02:5972.

    Ngyon sajnallak,egyszer csaak belefulladsz a sok hazugsagba,ha ugy gondolod ,hogy az esz azert adatott,hogy csaljunk,jatsszunk ki mindenkit,az tobb mint szomoru...amig le nem buksz.

    előzmény:
    AndiMeli (65)
    2015-01-23  22:10
  17. 2015. január 25. 10:2571.

    Ezt a plusz tízezret nem tudom hogy számoltad ki, mert a táppénzem 80ezer, a gyes viszont 25. Ez testvérek közt is 55ezer. De úgy tudom mindkettőt kapnám egyszerre. 


    A tgyást leghamarabb szülés előtt 30 nappal igenyelhetem, a táppénzt első perctől és utána a tgyást. Vagyis a táppénz mindenképp plusz lenne. Sehogy nem jövünk ki jobban.


    És nyilván el tudjuk tartani a gyerekünket, kettőt is, de az indulás nem kerülne sokba.


    Ruhák vannak, sok uniszex is. A kiságy csak tároló volt eddig is, mert a lányom velünk aludt, most meg már külön leesésgátlós ágyban. De természetesen megvan az ágy egy második baba számára. Vitaminra nem költök, mert lányomnál is abbahagytam, mert kihánytam és tökéletesen egészségesek voltunk. A nőgyógyászra nem kell költeni, van tb-m, így az ingyen van. Egyedül a pelenka a plusz kiadás, de az meg nem vészes. 


    Adókedvezmény nem nagy összeg, havi 10. Az annak sok, akinek nagy a keresete és sok a gyereke.

    előzmény:
    FullMoon (69)
    2015-01-25  10:03
  18. 2015. január 25. 10:0570.

    a billentyűzetem vacakol, bocsánat a sok hibáért...

    előzmény:
    FullMoon (69)
    2015-01-25  10:03
  19. 2015. január 25. 10:0369.

    És mi lenne, ha a GYED extrát használnád ki, ahogy az ki van találva,azaza GYED-et és a tgyást vennéd igénybe egyszerre, olyan korán, amilyen korán csak lehet...? Amit írtál am unkahelyedről meg a beosztásodról, nem lehet eleve olyan egetverő a fizetésed, teht a gyes és a tgyás között nagy különbsé nem lehet, így ezen a táppénzes dolgon max pár tízezer forintot nyernél, tisztességtelenül. Ha ennyire számít a pénz, akkor meg nem szabad még egy második gyereket is bevállalni,mert bár lehet neked nem egyértelmű, vagy az első gyereknél nem számoltad ki, még ha nem iskell már venni kiságyat (de kell, mert gondolom nem egy ágyban fognak aludni a tesók...), alap babaholmikat, az a plussz amit megnyersz, el is megy szépen a nőgyógyászra, vitaminokra, pelenkára, pár újholmira, amit mindenképp fogsz venni.. tehát a második gyereken nem fogod megspórolni a házfelújítás költségét, akár táppénzre mész akár nem..


    Az adókedvezményt viszont azt hiszem a harmadik hónaptól igénybe vehetitek, azzal elég sok plusszhoz juttok... Azt mondom, használd ki amit csak lehet,de a munkahelyeddel ne élj vissza, nemtdod 2 év múlva hogy fogtok állni, lehet akár egykeresős a családotok (és ez az egy kereset at iéd lehet..), akor nagyon nem mindegy, hogy a munkáltatódat korábban átverted-e vagy nem..

    előzmény:
    AndiMeli (1)
    2015-01-22  18:35
  20. 2015. január 24. 16:3468.

    Albérletben csak addig lakunk, amíg elkészül a sajat, hitelmentes házunk. És azért most vállaljuk, mert most a gyed mellé táppénzt is kapnék, ami jól jön. Plusz nem látom értelmét, hogy pár hónapot dolgozzak a két gyerek között.

    előzmény:
    ladybird65 (66)
    2015-01-24  16:11
  21. 2015. január 24. 16:1867.

    Viszont ettől függetlenül az a véleményem, hogy bár eléggé etikátlan az ötlet, nem csodálom, ha meglépi. Én azt tapasztalom, hogy a munkáltatók részéről sincs túl sok korrektség a munkavállalók irányába. Szóval egyik munkáltatót sem tudom sajnálni, ha kibabrál velük a dolgozójuk. Mivelünk sokkal inkább kibabrálhatnak.

  22. 2015. január 24. 16:1166.

    Na ezt nem értem én sem, de hát én csak egy csekély értelmű medvebocs vagyok.


    Ha valahol már most gondok vannak anyagilag, albérletben laknak, házat újítanak fel, stb. stb., oda miért oly sürgős a következő gyerek? De valszeg azért, hogy még nehezebb legyen és utána lehessen ríni, hogy milyen drága az élet és lehessen lelkesen utálni azt, akinek több jutott.

    előzmény:
    Lillaréka (33)
    2015-01-22  22:10
  23. 2015. január 23. 22:1065.

    Pff.





    más lakcím: tisztában vagy azzal, hogy az albérletek nagy részébe a tulaj nem engedi bejelentkezni a bérlőket? De bejelentett lakcímnek kell lennie. Hol élsz te?





    Jofogas: döglött az oldal, senki nem vesz semmit. De egyébként nem töltöttem fel máshová, csak hogy tudd.





    Az, hogy barátnőm feltett egy kérdést az én regisztrációmról, nem hinném, hogy nagy bűn. Nyilván oka volt, hogy nem saját névvel, címmel kérdezte. De ez az ő dolga, rád nem tartozik.





    És igen, megoldjuk okosba. Akinek ész adatott, az használja. Mellesleg elég embert támogattak már a mi adónkból, most már szeretnénk mi is megkapni, amire jogosultak vagyunk.

    előzmény:
    Utóélet (63)
    2015-01-23  21:26
  24. 2015. január 23. 22:0064.

    Sajnálom, hogy így jártál. Miattam senki nem veszíti el a munkáját. Nincs konkrét beosztásom, egy vagyok a sok közül, oda tesznek, ahol épp szükség van rám.

    előzmény:
    baratnod* (62)
    2015-01-23  21:10

Címlap

top