Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Felmondjak, ne mondjak?

Solitude
Létrehozva: 2014. július 26. 19:59
Sziasztok!

Ti mit tennétek a helyemben?

Egyetemista vagyok és van egy nem túl jól fizető gyakornoki állásom. Nyolc órában dolgozom, de szerencsére sok elvárás nincsen, viszont az ilyen helyeknek meg van az a hátránya, hogy nyilván az ember teper, mint a hülye, hátha felajánlják neki a jobbat. jövő év februárjáig lenne állásom, de csak nagyon halvány esélye van, hogy maradhatnék a cégnél. Amúgy szeretem, amit csinálok.

Hogy kijöjjek a pénzből, még két helyen dolgozom távmunkában. Mind a kettő biztos hely, így körülbelől annyit keresek, mint egy normál munkavállaló.

A probléma az, hogy úgy érzem, nem bírom ezt már, belefáradtam. Nem alszom eleget, sokat utazom a munkahelyemre, egyedül élek, semmi szabadidőm nincs, a páromat keveset átom, ráadásul igényelné, hogy többet segítsek neki, én pedig ezekkel a problémmákkal szívesebben foglalkozom.

Azon gondolkozom, hogy felmondok, és megpróbálok elhelyezkedni részmunkaidőben. (A távmunkáimat nem szívesen hagynám ott, mert jó lehetőségek.) Ha viszont ezt teszem, akkor csak nagyon alacsony szintű munkákat tudok vállalni és nem nagyon hiszek benne, hogy manapság létezik igazi szamárlétra.

Ha felmondanék, több időm, energiám lenne a kreatívabb dolgokra, amikkel most egyáltalán nem tudok foglalkozni. A páromnak is nagyobb hasznára lennék, és pénzben sem vinnék haza kevesebbet. Arra gondoltam, hogy ha sikerült elég tőkét gyűjtenem, megpróbálom vállalkozóként. De kicsit félek belevágni a dologba...

Ti mit tennétek a helyemben? Feladnátok az állást és bevállalnátok ugyanannyiért a kevesebb munkát, vagy maradnátok a reménynél, hogy véglelgesítenek jobb fizetésért?

Köszönöm szépen a véleményeket!

Soli
  1. 2014. július 26. 21:013.
    Egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni. A két távmunkát tartsd meg + tanulj. Menet közben még adódhatnak lehetőségek. Szerintem.
    előzmény:
    Solitude (1)
    2014-07-26  19:59
  2. 2014. július 26. 20:372.
    Csak akkor válts, ha az eddig befektetett időt nem sajnálod, és magát a munkát sem.
    Időnként nem árt megújulni, de nem mindegy, milyen áron.
    Ezt még aki ismer, a párod sem tudja értékén döntés segíteni, nem mi idegenek itt, ezt magadnak kell.
    Kívánom, sikerüljön a legjobbat kihozni a helyzetből!
    előzmény:
    Solitude (1)
    2014-07-26  19:59

Címlap

top