Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tanárok fizetés nélkül

Torolt_felhasznalo_151426
Torolt_felhasznalo_151426
Létrehozva: 2014. június 11. 14:19

Kedves Kollégák és Hozzáértők! 

 

Segítséget szeretnék kérni.

A problémám a következő: pedagógus vagyok és engem is érint a fizetetlen nyári szabadságolás, sajnos.Határozott szerződéssel vettek fel egy évre, és új státusz volt, nem valaki helyére kerültem, nem helyettesítettem senkit. A szeptember még nyitott, 50 % esélyem van, mivel meg kell újra pályázzam  a helye(me)t, de addig sok víz, mint tudjuk...Ezen felül ilyenkor a szabadság hogyan történik? Köteles vagyok kivenni június utolsó két hetében már vagy nem? Mert jún. végéig él  a szerződésem. Mit lehet ilyenkor tenni? Ki van még hasonló cipőben? Köszönöm előre is!! S ha van már ilyen fórum, elnézést, de a keresőben nem találtam. 

  1. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. július 2. 07:58168.
    Ez igen! Hogy valaki képes újragondolni a korábbi véleményét, és még meg is írja! Nagyon pozitív.
    előzmény:
    olorsi (165)
    2014-06-29  22:20
  2. 2014. július 2. 01:27167.

    Milyen igazad van! Az én lányomat nem is érdekelte (kb 5 percig), túllépett rajta.


    Én,mint felnőtt akadtam ki. Egyrészt, mert vannak tanítók és tanárok, akik nem feltétlenül  azokat jutalmazzák, akik megérdemlik.


    Alsóban egy példa: kisfiú, kinek anyja a szülői munkaközösség tagja, a fiú mindig kiemelve stb.....


    Páran jelentkeztek a mi kerületünk legelittebb sulijába 5-be. Mindenkit felvettek, az illető gyerek átlagon igen alul teljesített.Nem is vették fel.


    Valahol megértem. Két fiú, akik, ha hazamentek 4 óra után este 8 -ig még tanultak. Ez normális????


    A kisfiú leromlott év végére, de még akkor is ő volt a "lejobb tanuló." Szerintem azért romlott le, mert belefáradt mindenbe. Sajnálom.


     


    Sőt én azon vagyok, hogy a nyári szünet alatt ne gyakoroljon, ne tanuljon a gyerek. Élvezze a szabadságot, gondtalanságot.


    Az én lányom sajnos napközis táborba kényszerült. De szereti, várta. Együtt a barátokkal, no tv, no számítógép...Persze ezeket is megengedem neki....de jobban élvezi a barátok társaságát.De rossz idő, engedem a tv-t és a számítógépet, persze időkorlátosan :)


     


     

    előzmény:
    Rildiko (166)
    2014-06-30  23:29
  3. 2014. június 30. 23:29166.
    Ezt en is tapasztaltam. Mi felnottek mergelodtunk, hogy megint az XY gyereke kapott pl ajandek utazast, aztan a gyerekek meg nem banjak, hogy kimaradtak. Pl egy bokezu ajandekosztaskor azt mondta a lanyom, hogy nem baj, mert o meg matricat kapott. Szoval mi idegeskedunk, hogy ki kapott konyvet, ajandek utalvanyt, stb aztan a gyerek meg a matricanak meg a 100 Forintos kituzonek orul.
    előzmény:
    olorsi (165)
    2014-06-29  22:20
  4. 2014. június 29. 22:20165.

    Kedves trivial!


     


    Elolvastam hosszú soraidat és arra az álláspontra jutottam, hogy kár, az én gyerekemnek nem ilyen a tanára.


    Sok igazságot írtál, okultam is belőlük. Sőt tanultam is belőle..


    Köszönöm és azt is, hogy normális, emberi hangon tudtál hozzám szólni.


     


    Akik engem fikáztak, az a két ember - bocs a neveteket meg sem szeretném jegyezni - érdemben nem szólt hozzá a topikhoz. Egy cél vezérelte őket, fikázzanak. De rólam lepereg, ha ez még fáj is nektek.


     


    A külföldi anyuka levele is érdekes volt, ezek szerint máshol sem mennek a dolgok másképp!


     


    Aki keserűséggel vádolt (lillaréka talán?) úgy gondolom már egy másik topikban megutált. Ide sem írt semmit, ami nem rólam szólt volna...Neki üzenem, lehet, hogy megkeseredett vagyok,messze nem az iskola miatt, viszont büszke kislányomra. Ő valahogy bölcsebb, mint én. Őt nem viselte meg ez a ki kap könyvet, ki nem mizéria.... Lehet abból indultam ki, hogy anno én a 3-4 átlagért megharcoltam, magoltam, szorongtam. Ő szerencsére anyukám eszét örökölte, tanulás nélkül is elevickélne...Ha hagynám...


     


    De visszatérve a topiknyitó kérdésére, tartom magam ahhoz, hogy mikor szertődést kötött, kérdeznie kellett volna, ha nem ért valamit. Így már persze késő, de hogy írhatott alá olyan szerződést, ami nem volt egyértelmű számára? De így is vannak olyan jogi fórumok, ahol esetleg ügyvédeket is megkérdezhet. Ajánlom a Jogi Fórum-ot. Csak készüljön fel, hogy ott is lesznek emberek, akik beszólnak majd, viszont érdemben kaphat választ hozzáértő emberektől!


     


    Szép estét mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (162)
    2014-06-28  10:47
  5. 2014. június 29. 15:59164.
    Sziasztok!
    Csak most olvastam bele a topikba, csak az utolso nehany hszt olvastam el. Megertem mindket oldalt. Orsi, a tanaroknak is nehez, amikor egy evben 2 gyerek kaphat jutalmat, mert csak erre van keret. Pl itt Angliaban a lanyom iskolajaban is csak 2 kaphat jutalom utazast (allatok simogatasa farmon, keramia festes fazekas muhelyben, Legoland, stb). Most ha csak a joknak (jo magaviseletu, kituno tanuloknak) ad, akkor az a baj, hogy azokat jutalmazza, akik amugyis elvisznek minden dijat, evkozbeni dicseretet. Sokszor adnak pl az onkenteskedo szulok gyerekeinek (ez megint nem szep dolog), mert igy biztositva van, hogy mindig lesz az iskolanak segitsege (pl progaramok szervezesenel). Aztan ott van az aki a legtobbet fejlodott (pl helyesirasbol, matekbol) vagy sokat betegeskedett es megsem maradt le... ok is megerdemelnek. En szerintem  pedig azt kellene megfontolni, hogy ki az aki nem juthat el ilyen helyre pl nincs a szuloknek ra penze vagy nem utazhatnak pl beteg testver miatt...

    En mindig azt mondom a lanyomnak, hogy ha ez a fo vagyad, elviszunk mi is pl a farmra, mert nekunk van kocsink, de nincs minden csaladban kocsi... De megertem a felhaborodott szuloket is, mert pl vannak gyerekek akik mindenbol kimaradnak. Mondjuk a szulonek ilyenkor jeleznie kell a tanar fele, hogy ez zavarja a gyereket.
    előzmény:
    olorsi (155)
    2014-06-28  01:17
  6. Torolt_felhasznalo_277981
    Torolt_felhasznalo_277981
    2014. június 28. 21:32163.
    Tudod, trivial az egyik legintelligensebb, legszebben író, és leginkább pozitív ember itt az nlc-n.
    Te nem annyira...
    előzmény:
    olorsi (155)
    2014-06-28  01:17
  7. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. június 28. 10:47162.
    Még valamit akartam, aztán megyek dolgomra. :) Szóval: tudom, hogy nem minden iskola és nem minden tanár engedi vagy engedheti meg magának, hogy ne csináljon nagy felhajtást pl. a jutalomkönyvek kiosztásából, és ne éreztessen a többi gyerekkel csalódást, akiket nem dicsértek meg külön. De erre vagyunk ott mi, szülők! Akkor kell, hogy ott legyünk a gyerekünk mögött, és éreztessük vele, hogy mi igenis értékeljük az ő munkájukat (persze, ha tényleg van mit, azért ne elvtelenül dicsérgessük agyon az egész éves semmitnemcsinálásért...). Nekem speciel az is nagyon fontos szülőként, hogy megőrizzem a tanító tekintélyét a gyerekem szemében. Ha van is valami kifogásom egy-egy tettével kapcsolatban, nem a gyerekem előtt kezdem szidni miatta, igyekszem inkább a pozitívabb dolgokra koncentrálni, amiből nyilvánvalóan több van, hiszen nem is hagynám ott a gyerekem nála,  ha a negatívból lenne több. Szóval ha nem is értek egyet egy tettével, akkor nem kezdem el a gyerekem előtt lejáratni, és utána jövő szeptemberben meg álsásogan a tanár szemébe mosolyogva újra rábízni a gyerekemet, aki előtt én vettem el az ő tekintélyét... ezt nem tudnám megtenni. És nemcsak azért, mert a kollégám, hanem azért, mert a gyerekem érdekét nézem. Egy kisiskolásnak még alapvető tekintély a tanítója, akire akar és szeret felnézni, így szívesebben tanul is tőle. Ez az, amit nem vennék el tőle semmi pénzért. Ha akkora gondok lennének a tanítóval, sulival, váltanék, de a legrosszabb, amit egy szülő tehet ha 1. nem áll mögötte a gyereknek biztos háttérként  és ellensúlyként 2. ha lerombolja a tanítója tekintélyét, majd újra rá bízza a gyerekét. Ez a gyerek számára sokkal nagyobb trauma és állandó ellentmondás, mint egy esetleges egyszeri igazságtalanságon túllépni (ami ráadásul nem is biztos, hogy minden szemszögből igazságtalanság).
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (161)
    2014-06-28  10:16
  8. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. június 28. 10:16161.
    Igen, a gyerek abszolút megérzi és átveszi a szülő érzéseit. És bizony sokszor tényleg nehéz anyaként viaskodnod ezzel a kettősséggel, hogy azért elvárásaid is legyenek a gyerek saját képességeihez mérten, megtanítsd neki a munka tiszteletét (hiszen neki most a tanulás a munkája, és az ehhez való hozzáállás bizony fokozatosan fejlődik ki benne), ugyanakkor kellőképpen el tudd engedni az ilyen felesleges köröket, mint az év végi kiemelése azoknak a gyerekeknek, akiket a szüleik nyomnak ezerrel azért a kimagasló eredményért, nemritkán a gyerekkorukat is beáldozva. Néha szülőtársaim is panaszkodnak nekem, hiszen tudják, én tanár is vagyok, egy kicsit a másik oldalról is hallgatom őket. Legutóbb egyik anyuka azt mesélte, hogy milyen rosszul esett neki, hogy a csak piros pontos magatartáskártya ellenére a gyereke négyes magatartást kapott. Elismerem, bosszantó. De ha ő maga megtanulja ezeket a dolgokat elengedni, akkor a gyereke sem fog belőle magának lelki válságot csinálni. Négyes, hát négyes. Nem szimpi a tanítónőnek. Ez is az élet része, hogy megtanuljunk, nem lehetünk mindenkinek egyformán szimpatikusak. Ha viszont a szülőn is érzi a gyerek, hogy ez neki gondot okoz, átveszi tőle ezt, és kész egy felesleges stresszforrás. Az életben sokszor nem a kitűnő tanulók boldogulnak, a sikeres vállalkozók, életművészek többsége nem volt eminens tanuló. Én is láttam amúgy a gyerekem arcán még a tavalyi biziosztáskor, hogy csalódott volt, hogy ő nem kapott jutalomkönyvet, pedig ő is kitűnő lett, de az idén már eleve úgy mentünk oda, hogy mondtam neki, ne is számítson rá, hiszen ő nem volt ott minden versenyen, én voltam az, aki nem engedtem ennyire szétaprózni magát és elveszíteni azt a kevés kis időt is, amit játékra fordíthatott év közben. Egyedül sportversenyekre járt, mert azt imádja. Ott sem az eredmény volt azonban a lényeg, hanem a mozgás öröme. Szóval idén már nem csalódott.

    Tanárként meg úgy csinálom ezt (ha érdekel valakit :)) ), hogy az évzáró ünnepség után elbeszélgetünk még a diákokkal a fák hűvösében az udvaron, a biziket névsor, és nem eredmény szerint osztom ki, azt a két jutalmast meg, akire a suli pénzt ad, hogy megajándékozhassuk, kellő indoklással dicsérem meg, hogy a többiek is lássák, érezzék, miért pont az a kettő diák kapott. Nem értek ugyan egyet azzal, hogy két gyereket ily módon ki kell emelni, de ez már így van, ezen változtatni sem tudok. Annyit tehetek, hogy közösen beszéljük meg még előtte, hogy ők is kit javasolnának, és a tinik igazságérzete bizony nem kertel szerencsére. Így viszont ők is elfogadják a végeredményt, és nem sajnálják a két jutalmazottól a mozijegyet, mert ők is tudják, mivel érdemelte ki, és mi az, ami előttük is nyitva állna ugyanígy.
    előzmény:
    Lillaréka (160)
    2014-06-28  09:38
  9. 2014. június 28. 09:38160.
    A Saját keserűséged vetited a téged és a gyereked  körölvevő emberekre.
    Ami téged illet, a Te  bajod, de mondd az eszedbe sem jut, hogy a gyereked  miattad is sziv?
    előzmény:
    olorsi (158)
    2014-06-28  02:06
  10. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. június 28. 09:31159.
    Ezek szerint végül mégis elolvastad. :) Bocsánat, hogy hosszú voltam, keserű azonban semmiképp. Tényfeltáró akart lenni, nem vagyok szerencsére megkeseredett, és az utolsó napom lenne a tanításban, amikor ezt érezném. Van még sok szép pálya, a tanári viszont az, amit nem lehet keserűen végezni, hiszen a gyerekek maguk az öröm, egy új lehetőség ígérete. Ha ömlengés,  ha nem, én ebben hiszek.

    A bizonyítványosztást én is átéltem már szülői oldalról is; sőt, én még a saját diákkoromra is emlékszem. Szóval ennek megfelelően ebben teljesen "renitens" tanár vagyok, nálam még véletlenül sem a kiskedvencek rangsorolásáról szól az év vége. A saját gyerekemnél is igyekszem ignorálni ezt az aktust. Nem akarok megint hosszú lenni, de félreérthető sem. Magával az osztályzással sem tudok száz százalékig azonosulni, ez egy szükséges rossz dolog. Viszont a tanár is ember, és nem képes mindig tökéletesen igazságos lenni ebben sem. A jutalmazásnál is mindig arra törekszem, hogy a gyerek saját magához mért erőfeszítéseit vegyem észre. A szülőt igyekszem nem összemosni a gyerekkel, erre néha pozitív és negatív okból is szükség van.

    Mondom szülői szemszögből, hogy mit gondolok a biziosztásról: a lányom egy olyan suliba jár, ami tanulás szempontjából egy elit suli, rengeteg verseny, rengeteg tehetséges gyerek. Az előnyei miatt tudatosan választottam ezt, de vannak hátrányai is. Többek között pont a biziosztás napja. Az osztályban 28 emberből 20 kitűnő, a többieknek is egy-két négyesük van. Alsó tagozat. Nekem azonban - őszintén mondom - nem a jegyek számítanak, hanem az, hogy a gyerekem megszeresse az iskolát, a tanulást, megismerje az erőfeszítéssel megszerzett tudás becsületét, de emelett azért GYEREK is maradjon, ne felejtsen el nevetni, szaladni, a táskát néha bedobni a sarokba és önfeledten játszani! És nem érdekel még az sem, ha ő lesz az, aki bizony négyest is kap, ha már valakinek azt is kell adni... igyekszem ezt vele is megértetni, de ami fontosabb: átéreztetni. Idén nem  kapott jutalomkönyvet, a húsz kitűnő közül ketten kaptak. Azok, akik minden versenyen ott voltak, plusz munkákat végeztek stb. Ezek közül az egyik kislányt én még sose láttam mosolyogni. A jutalomkönyvét is egy felnőtt koravén rezignáltságával vette át a valóban szép, országos eredményeiért. Köszönöm szépen, de ilyen áron én nem szeretnék jutalomkönyvest csinálni a gyerekemből. Összepuszilgattam a szép bizonyítványáért, akkor is összepusziltam volna, ha kevésbé szép, de ő mindent megtett érte, és másnap elvittem egy egész napos programra kettesben velem: elmentünk játékboltba, moziba, ebédelni. Fontos, hogy a gyerek érezze, ő igenis jutalmat érdemel, és kapott is.
    előzmény:
    olorsi (158)
    2014-06-28  02:06
  11. 2014. június 28. 02:06158.

    Még annyi, gyerekeket szerető és aggódó pedagógust még nem láttam. Ha Te ez vagy,le a kalapom előtted.


    Szerinted:


    Van egy osztályod. Hogyan osztod ki a bizonyítványokat és kinek adsz nyeremény könyvet? Teszel egy rangsort _ jó tanulótól rossz tanuló felé? -. Tehát bizonyítvány kiosztása szülők  előtt. Az első (szerinted) a legjobb, a többi rangsor szerint. Az első 5 kap nagy könyvet, a többiek kis könyvet, aztán...a többi leszarva. Kislányom negyedikben kitünő volt, csak a magatartás és a szorgalom 4-es. Kis könyvet sem kapott, sőt majdnem utolsőként kapta a bizit El is hoztam a suliból. 19 gyereket hoztak el az előző évben...


    Büszke voltam rá, már csak azért is, mert németet tanult, de most ötödikben 5-ös lett angolból.


    Az én saját keserűségem csak annyi, hogy az  osztályban 5-en lettek hon és népismeretből kiválóak, akiket az osztályfőnök meg is említett. Kifelejtett egy gyereket, mondta is nem tudja, ki az ( hát a kislányom volt az), de köszön mindent a szülőknek, gyerekeknek.


    Hozzá kell tennem: be kellett volna járnom, nyalni a tanárnak?


     


    Nekem ezek a dolgok jobban fájnak, mint a gyerekemnek. Ne a szülőt osztályozzák , hanem a gyereket.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (154)
    2014-06-26  18:27
  12. 2014. június 28. 01:30157.

    Hűha!!!


    Sissit elolvastam unalmamban.


    Mint a magyar-angol fordítás. Nevetséges és érthetetlen.


    Mint mikor a kínai fogamzásgátló magyar fordításán nevettünk....anno.....nem most volt

    előzmény:
    olorsi (156)
    2014-06-28  01:23
  13. 2014. június 28. 01:23156.

    Sissi akárki....


     


    A klaviatúrád nem ismeri a magyar ABC-t?


    Tehát nem Magyarországon élsz.


    Mi közöd...????

    előzmény:
    olorsi (155)
    2014-06-28  01:17
  14. 2014. június 28. 01:17155.

    Kedves " 2 db" hozzászóló!


     


    Szerintem ugyanaz a személy, de ha  nem, hát két ember bírt ellenem írni???


     


    Nem is olvastam el, nekem túl hosszú, gondolom tele keserűséggel.


    Nem gyanús, hogy más nem szólt hozzá??? Lerágott csont a tanárok-tanítók sírása.


     


    Mikor a gimit végeztem és filmvágó szerettem volna lenni (öszejött), Anyunak azt mondta az osztályfőnök - sosem felejtem el és lehet megint megsértődni -,legalább végezze el a tanítóképzőt, mert azt minden hülye el tudja végezni.....na ennyi. És az én osztályfőnököm nem hülye volt, tisztelem, becsülöm azóta is. De ezt mondta...


    Bocs, fárasztó lenne - megróbáltam - elolvasni, amit írtál.  Vagdalkozás, keserűség. megértelek.De hidd el, ahogy Téged nem érdekel, mit írtam, engem sem, amit Te. Nekem is van gyerekem. Ahogy Téged nem érdekel, hogyan "nyaraztatom" a gyerekemet, engem sem érdekel, Te a sajátodat hogyan. De nyilván tanár vagy, otthon üldögélve megoldod.


     


    Amúgy komoly, de ez ezt keserű ömlengést tényleg nem bírom elolvasi...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (154)
    2014-06-26  18:27
  15. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. június 26. 18:27154.

    Ez a szép ebben, ez a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" hozzáállás. Ha te nem kapsz nyáron fizetést, más se kapjon. Igaz, hogy te kigazdálkodod, amikor dolgozol, a tanárnak meg ez lenne a fizetett szabadsága, amit nem tud előre kitermelni, de nem baj, hát dögöljön éhen a nyáron, mert te se kapsz szabadságot. Amúgy miért nem? Adjál magadnak, ha te vagy a saját  munkáltatód.


     


    Nyári szünet... egyik szavaddal ütöd a másikat. Pont arról volt szó, hogy ennek a szerencsétlen tanárnak nincs nyári szünete, mert nemes egyszerűséggel kirúgják addigra. A fizetés nélküli munkanélküliséget valahogy nem őszinte mosollyal nevezném vakációnak.


     


    Nekem most tört ki a nyári szünet (fizetett, hogy a jó édes anyámat!),  vagyis délelőttönként még van adminisztratív és egyéb munka, de a tanévet már lezártuk, a biziket kiosztottuk, a végzősöket leérettségiztettük. Szóval a szó szoros értelmében vett tanítás véget ért. Rajtam most jött ki egy olyan szintű fáradtság, hogy csak azért nem engedem meg magamnak, hogy összeessek, mert van egy gyerekem, akit el kell látni, akivel ki kell mozdulni, aki előtt nem fogok kipurcanni, bár legszívesebben azt tenném. Egy év végi vizsgáztatás, javítás, szóbeli érettségiztetés olyan szintű szellemi és lelki megterhelés, amiről a leghalványabb elképzelésem se volt, amikor még nem próbáltam. Amikor egyszerre van rajtad a szakmai felelősség, egyszerre vagy jelen a gyerekekért aggódó szerető pedagógus szerepében, bátorítod őket, ugyanakkor a kellő szigorúsággal számon is kéred rajtuk az elmúlt évek eredményét. Korrekten, odafigyelve, mert az utolsó vizsgázó éppúgy tökéletes odafigyelést és értékelést érdemel, mint a reggeli. Mindezt azután, hogy kijavítottad az érettségi dolgozatokat, azt a potom párszáz oldalt felelősséggel, egy hónap munkájával az alsóbb évfolyamoknak még tartó tanítás mellett és után, mert ugye továbbtanulás múlhat rajta, vagy egyáltalán: egy bizonyítvány. Mindezek ellenére mi nem tudjuk ilyenkor "kitermelni" a nyári szabadságunk anyagi részét, csak reménykedhetünk abban, hogy nem rúgnak ki ennek idejére, hanem felvehetjük arra a másfél hónapra is a juttatásunkat, ami a nyári szünetünk: július 3-tól augusztus 15-ig. Nem panaszkodni akartam, tudom, hogy ez a munka ilyen ciklikus, néha beledöglesz a teendőkbe, néha kicsit pihenhetsz. De ezt irigyelni tőlünk meg bezzegelni... azért a nettó 150.000 forintunkért egyetemi diplomával... hát nem tudom. Érdekes.

    előzmény:
    olorsi (151)
    2014-06-25  20:55
  16. 2014. június 26. 13:01153.

    Egyetertek, ahogy mondod, nem erted. Elmegyek foiskolara, csak ennyi? Semmi hivatastudat, es meg az is kellene, hogy felvegyenek. Ha belterjes lennel, talan ertened. Ha en vagom el a karomat, nekem faj, en erzem, en ertem, mi van, te, aki csak latod, persze, hogy nem. Te ledaralod a 8 oradat, hazamegy, mondjuka tanar napi 6-8 orai munka utan kiszippantyuzva cipel haza ket taska dolgozatfuzetet. Masnapi vazlatok. Te nem latod, nem erted. Hat persze, hogy nem. Mikor valaha olykor kitort a nyari szunet, az elso ket hetben hulla voltam. Probald ki. Ha a te tanaraid mellekallasban is dolgoznak egesz evben, tenyleg duplan megerdemlik a nyari pihenest. Mi van? O dolguk. Nem kell nekik a penz? Tanar meg tanar kozt is nagya kulonbseg. Egy tesitanar biztos nem visz haza dolgozatfuzeteket, egy magyartanar meg allandoan javit. Mellesleg aki  szuleitol hazat, autot, penzt orokolt, kap, mas felallas, mint aki egy panelgarzonban nyomorog sajat erobol.

    előzmény:
    olorsi (151)
    2014-06-25  20:55
  17. 2014. június 25. 21:02152.

    úgy nem értem, felnőtt, értelmes ember. Miért nem kérdezett rá koknkrétan? Amikor aláírta azt a bizonyos szerződést. A NLC majd kisegíti, hogy mit kellett volna tenni?


    Ha én aláírok egy szerződést, mindenre, ami homályos vagy nem értem, rákérdezek. Hisz felnőttek vagyunk...

    előzmény:
    olorsi (151)
    2014-06-25  20:55
  18. 2014. június 25. 20:55151.

    A lényeg akkor is az, hogy nyáron NEM dolgozik. Nekem bt-m van. Ha nyáron nem dolgozom,én sem kapok fizetést. Pedig be vagyok jelentve, de ez nem jelenti azt, hogy a bejelentett összeget akkor is megkapom, ha nem dolgozom. Épp ezért nem járok nyaralni vagy jól meggondolom, megéri-e az ilyenformán kiesett pénz.


    Akkor sem értem, miért sírnak a tanárok: Őszi-téli-si-tavaszi-nyári szünet, plusz a 8 órát nem dolgozzák le egy nap. Tisztelet a kivételnek...


    Nem irígykedem, ha tanár szerettem volna lenni vagy tanító elmegyek főiskolára.


     


    Ahol dolgozom, két ember is van, akinek tanár a foglalkozása, a bt-s csak másodállás. Mindketten 150.000 ft körül keresnek. Nyáron meg a bt-nek sem dolgoznak...Nem szorulnak rá.

    előzmény:
    ardian (149)
    2014-06-24  10:21
  19. 2014. június 25. 12:26150.

    Eljon meg az az ido, amikor a tanarokat irigylok meg becsmerlok majd halkabban ordibalnak. A kommunizmus idejen is azt hittuk, hogy ennek sosem lesz vege. A Titanic is hogy elsullyedt, pedig azt allitottak, hogy az az abszolut lehetetlen.

    előzmény:
    ardian (149)
    2014-06-24  10:21
  20. 2014. június 24. 10:21149.

    azt jelenti, hogy júniusban kirúgják, szeptemberben felveszik, hogy ne kelljen fiztetni neki


     


    most lehet iígykedni...


     


     

    előzmény:
    olorsi (147)
    2014-06-21  19:07
  21. 2014. június 21. 19:30148.

    Istenem. engem kötelezne valaki, hogy vegyem, ki a szabadságomat!!!!

    előzmény:
    olorsi (147)
    2014-06-21  19:07
  22. 2014. június 21. 19:07147.

    Ez most komoly???


     


    8 órában dolgozol??? 8-16 között?


     


    Van őszi szünet, téli szünet (síszünet, nem tudom ez mindenhol van?),tavaszi szünet, meg ugye a 2 és fél hónapos nyári szünet.


    Nem volt még tanító, se tanár, aki a meg ne jegyezte volna, hogy a nyári szünet azért nekik sem annyi...


    És?????? Ha vállalkozó az ember fia vagy nincs szünet soha vagy jól megy és sok van. Na de egy közalkalmazott mennyit kap? Hát nem annyit, mint egy tanító/tanár. Ezzel nem is lenne baj, de nem kéne sírni. Sőt olvastam tanári megjegyzést, miért nem mentél tanárnak, lenne sabadságod elég.


    No meg a tanárok fizetés nélkül elnevezett topik indítása...Mit jelent. hogy fizetés nélkül??


    Gyerekemnek az alsó tanítónője minden nyáron elment nyaralni. A mostani tanárnő (mint az előző is), kétszintes házban lakik. Annyit mondott az évzárón, küldjünk neki képeslapokat, hol nyaraltunk. Majd megkapja, ha hazajön, mert több helyre megy nyaralni. Komolyan, lefényképezem lányom szobáját és elküldöm. Talán összejöhetett volna egy ötnapos balatoni nyaralás, de nem fog...


    Mi a fenét sírtok??  Értem én, hogy sokat dolgoztok, de topkot indítani, hogy tanárok fizetés nélkül...


     


    Annyit üzenek,ebben az évben is úgy alakult,nem nyaralunk. Szerencsére lánykám 12 éves, a szünetekben magára tudom hagyni. Régebben ez elég gáz volt, hurcoltam magammal.


    No és nekem 1 nap szabadságom sincs az évben. Lehetne, de mire napidíjra dolgozom, hát inkább a pénz, hogy ősszel is meglegyen minden előírt dolog a suliban.


    Ja és aki kitalálta a napközis tábort, ezer köszönet. Legalább 8-16 között a gyerek felügyelet alatt van, programokkal és persze napi 3 étkezéssel.

  23. Torolt_felhasznalo_827100
    Torolt_felhasznalo_827100
    2014. június 13. 12:38146.

    Mindenki arra az időre kap fizetést, amikor dolgozik. Az alkalmazott, az egyéni vállalkozó...kivétel nélkül.

    Felesleges volt elvinned a témát az "utáljuk a tanárokat" felé. Ne csodálkozz, ha a normális emberek neked esnek.

    Mondd csak: ott vagy minden tanár mellett minden egyes tanítás nélküli napján és lesed, mit csinál vagy mit nem csinál? Nem? Akkor miért állítod, hogy nem csinálnak semmit?

    És ha már ennyire fáj, hogy más embernek van olyan ideje, amikor szerinted méltatlanul kap fizetést, miért nem próbálod meg az ő szakmáját? Előtted a pálya, hajrá.

    Neked is jár gyed, gyes ha EV vagy. Ja és ha a törvényeknek megfelelően bejelentettél és befizettél mindent, amit kell. Feltételezhetően így van, akkor pedig nem mondhatod, hogy ha nem dolgozol, nincs fizetésed. 

    Akkor miért is irigyled a másét?

     

    előzmény:
    nemmondokilyet (3)
    2014-06-11  14:55
  24. 2014. június 13. 12:03145.

    a tanár szempontjából mindegy

     

    ő mindkét esetben munkabért kap, ami után adózik

    mindkét esetben ugyanazt a munkát végzi

     

    a profitorientáltság csak a munkaadó szintjén jelentkezik vagy nem jelentkezik

    előzmény:
    Maxim (144)
    2014-06-13  11:26

Címlap

top