Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Segítség szakdolgozathozz

sgabor
Létrehozva: 2012. szeptember 20. 11:54

Sziasztok! :)

Nem tudom, ezt mennyire lehet, meg nézik jó szemmel, de itt is szeretnék segítséget kérni Tőletek szakdolgozatomhoz készített kérdőívem kitöltéséhez, mely fővárosunk idegenforgalmi felkészültségével, a helyi lakosság kulturális fogyasztásával, valamint turizmushoz való attitűdjeivel foglalkozik a fenntarthatóság jegyében.

 

Az eddigi kutatások szerint a nők számára sokkal inkább vonzó alternatívát jelent szabadidejükben a kulturális programok és intézmények látogatása, ezért bátorkodtam kérésemet itt is közzé tenni.

 

Már érkeztek rá kitöltők, azonban nagyon fontos lenne számomra egy közel reprezentatív adatszolgáltatás, ezért keresek további fórumokat, ahol esetleg kitöltenék a surveyt. :)

A kérdőívem itt található:

www.varositurizmus.atw.hu

 

Köszönöm szépen a segítséget! :)
  1. 2015. október 12. 12:5530.

    Sziasztok! :)


    Szakdogámhoz szükségem lenne a segítségetekre, főleg azokéra, akik egészségügyi képzésben részesülnek! Nagyon hálás lennék, ha kitöltenétek vagy megosztanátok ismerőseitekkel!


    Köszi szépen! :)


    http://appi.bme.hu/survey/index.php/373167/lang-hu

  2. 2015. október 1. 18:4929.

    A tejfogyasztással kapcsolatos kérdőívemhez a link helyesen:


    https://docs.google.com/forms/d/1lnTtU95Iij0mPM8X5knp6O5X VtAWbhH2Y7Cal7pyse0/viewform

    előzmény:
    j.eszti (28)
    2015-10-01  18:11
  3. 2015. október 1. 18:1128.

    Sziasztok!

    Szakdolgozatomhoz szeretnék segítséget kérni. A kérdőív a tejfogyasztással kapcsolatos és kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe. Nagyon szépen köszönöm annak, aki kitölti.

    A kérdőív ezen a linken érhető el:


     


    https://docs.google.com/forms/d/1lnTtU95Iij0mPM8X5knp6O5 X VtAWbhH2Y7Cal7pyse0/viewform

  4. 2014. február 14. 19:1227.

    Már 12-5 oldal megvan a dolgozatból, írtam a cégről, az eu-s pályázatokról (a hazaiakról nem találtam semmit, megköszönném, ha valaki tudna valami forrást adni erről, legalább, hogy mi a nevük és kik intézik ezt, elég-e a volt NFÜ-ről írnom), de a bevezetést még nem írtam meg, és nagy gondban vagyok vele, mert fogalmam sincs, mit rizsázzak az elején, ami hatásos, mégis lényegretörő és érdekes (ezt belerakhatnám akkor a védésembe is).  Valaki esetleg valami tipp?

     

    Előre is köszönöm.

    előzmény:
    smarties (25)
    2014-02-14  10:43
  5. 2014. február 14. 19:0026.

    Köszönöm a segítséget mindkettőtöknek. Mivel a cég ezeket pályázatíró cégekkel íratta meg, ezért sok forrás nem áll rendelkezésemre sajnos. Amúgy egyszerű dolgom lenne, de így... 

    Amim van: néhány pályázat kiírása, illetve néhány éves beszámoló. Ebből hogy tudnék jól dolgozni? 

    előzmény:
    smarties (25)
    2014-02-14  10:43
  6. 2014. február 14. 10:4325.

    Kedves Lostris01!

     

    Ha aktuális még a kérdésed, talán segíthet az alábbi pár gondolat. Mivel pályázati forrásokról van szó írhatnál az alábbi témákról is:

     

    -EU pályázati források és alapok

    -Hazai támogatások típusai 

    -Ezek közül a vállalkozás által pályázott és felhasznált források típusai

     -Pályázó cég projekt menedzsment gyakorlata, ráfordított munkaórák

    -Pályázatok (téma, forrás, ütemterv stb.) bemutatása, megvalósulás szakaszai

    -Kapcsolat a pályázatkezelő intézményrendszerrel

     

    Javaslom, amennyiben lehetőséged van rá, olvasd át a vállalkozás pályázati anyagait, a kötelező vállalásokból (pl. foglalkoztatás, esélyegyenlőségi és környezetvédelmi intézkedések) és az ún. indikátorokból további következtetéseket tudsz levonni. Pl. milyen pénzügyi és szervezeti célok teljesültek a forrásoknak köszönhetően, mi nem valósult volna meg ezek nélkül, milyen nehézségek adódtak a projekt megvalósítás során.

     

    Jó munkát!

     

    Üdv 

     

     

     

    előzmény:
    lostris01 (23)
    2014-01-30  22:45
  7. 2014. február 7. 14:0524.

    pár grafikonnal is tudnál nyerni néhány (fél) oldalt :)

    Egy ismerősöm 110 oldalából 37 oldal csak grafikon volt :D 

    előzmény:
    lostris01 (23)
    2014-01-30  22:45
  8. 2014. január 30. 22:4523.

    Sziasztok!

     

    Gazdasági szakon tanulok, nemrég kezdtem el a szakdolgozatomat írni. A konzulensem sajnos túl sokat nem segít, ráadásul a cég vezetője, akinél írom a szakdolgozatom, nem nagyon ér rá, így muszáj megoldanom magam a gondjaim. 

    A szakdolgozat címe: "Pályázati források szerepe az XY Kft. gazdálkodásában, hozzájárulásuk a cég versenyképességéhez"

     

    Ehhez kellene legalább 50 oldalt összehoznom. Már írtam egy 6 oldalas cégbemutatást, ezt is alig kapartam össze, fogalmam nincs, mi lesz a másik 44-5 oldallal. 

    A pályázatokról röviden annyit, hogy a cég vezetője újabban több meghirdetett pályázatot is megpályázott, többet közülük meg is nyert. Ebből építtetett egy új műhelyt (mivel a régi nem felelt meg az eredeti tevékenység folytatására, kicsi volt és elavult), a régit pedig egy teljesen új tevékenység végzésére kívánja használni, ezt a régi épületet pedig szintén egy pályázatból fogja berendezni modern gépekkel. Mindemellett pedig - igazából a legelején - volt egy megnyert munkahelyteremtő pályázata is, amiből felvett x embert a céghez.

     

    Hogy lehetne összehozni ezt mind? Hogy lehetne ebből 50 oldalt írni?

    Én arra gondoltam, hogy a cég bemutatása után írok egy rövid gazdasági elemzést, legalább az is lefoglal úgy 8-10 oldalt. Ehhez elég csak az eredménykimutatást és a mérleget elkérni, vagy kell más is? Aki kicsit is ért a gazdasági dolgokhoz, kérem segítsen!

  9. 2013. Április 18. 19:3622.

    Sziasztok!

    Szakdolgozati kutatásomhoz szeretnék segítséget kérni. Témám az egészségturizmus. A kérdőív kitöltése 1-2 percet vesz igénybe.

     http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/644807855/

    A segítséget és válaszokat előre is köszönöm.

    Üdv:Petra 

  10. 2013. Április 4. 20:1321.

    Na harmadszorra már csak sikerülni fog

     

     http://ripet.hu/feedback.php?kid=3b361045f84c10 cf089a19a374418cdf

     

    előzmény:
    bambulusz (20)
    2013-04-04  20:11
  11. 2013. Április 4. 20:1120.
    A link még egyszer:

     

     

     http://ripet.hu/feedback.php?kid=3b361045 f84c10c f089a19a374418cdf" target="_blank">http://ripet.hu/feedback.php?kid=3b361045f 84c10c f089a19a374418cdf

     

    előzmény:
    bambulusz (19)
    2013-04-04  20:09
  12. 2013. Április 4. 20:0919.

    Sziasztok!

     

    A szakdolgozatom elkészítéséhez szeretném a segítségeteket kérni. A következő kérdőív járművezető-képzéssel kapcsolatos kérdéseket tartalmaz. Ha van pár percetek, kérlek töltsétek ki minél többen, nagyon fontos lenne!

     

    Előre is köszönöm mindenkinek, aki megpróbál segíteni!

     

     

     http://ripet.hu/feedback.php?kid=3b361045f84c10c f089a19a374418cdf

     

  13. 2013. március 7. 18:5218.
    *Egy kis elírás történt, tehát: 21-35 év közöttiek
    előzmény:
    a.sofie (17)
    2013-03-07  18:50
  14. 2013. március 7. 18:5017.

    Sziasztok!

    Én is beállnék a segítséget kérők sorába :) A Vapiano étterem elégedettségéről szól, de kérem azok is nézzenek bele, akik nem voltak még itt, de járnak valamilyen étterembe és 21-35 éves korúak.

     

    Nagyon köszönöm a segítséget!!

     

    https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dGJN X3hPVzJybFBiTlJWVnZKczJWTGc6MQ#gid=0

  15. 2012. szeptember 25. 11:1816.
    Köszönöm szépen a sok segítséget, esetleg ha valakinek még lenne kedve a kitöltéshez, szívesen venném! :)
  16. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. szeptember 20. 18:2615.

    Bocsi, nem kötekedek, csak zavaró tud lenni, hogy egyesek nem olvasnak figyelmesen és egyből cinikus megjegyzést tesznek.

     

    "itt bukott el a kitöltés"

     

    Na de nem vitát akarok szítani, így ezzel le is zártam.

    előzmény:
    huncut (11)
    2012-09-20  15:10
  17. 2012. szeptember 20. 15:1514.
    Igazad van, ott van a lehetőség, hogy ne válaszoljak rá. Megkérdeztem...mindegy. Szívesen segítek, kitöltök kérdőíveket, biztos rosszindulatomból fakad, de a jövedelmem magánügy.
    előzmény:
    sgabor (7)
    2012-09-20  13:50
  18. 2012. szeptember 20. 15:1313.
    Üdvözöllek a rosszindulatúak táborában
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_499075 (9)
    2012-09-20  13:58
  19. 2012. szeptember 20. 15:1212.
    Köszönöm, hogy elmagyaráztad, igazad is van....bár a buszok tisztasága....na hagyjuk.
    előzmény:
    -Adri- (6)
    2012-09-20  13:48
  20. 2012. szeptember 20. 15:1011.
    Egy kérdés volt, nem kötekedés.  Ergo te kötekedsz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (5)
    2012-09-20  13:13
  21. 2012. szeptember 20. 14:0910.

    Szia Gábor!

     

    Én is SPSS-szel írtam a szakdolgozatomat, nagyon élveztem. :)

     

    Esetleg sulis levlistára is elküldheted.

     

    Sok sikert!

    Adri

    előzmény:
    sgabor (8)
    2012-09-20  13:52
  22. Torolt_felhasznalo_499075
    Torolt_felhasznalo_499075
    2012. szeptember 20. 13:589.

    Tilos, mert szabályzat van

     

     

    diplomamunkák, szakdolgozatok, szakdolgozat vagy diplomamunka írását megkönnyítő szolgáltatások, különösen az ilyen dolgozatok megírására, a megírásukban történő segítségre, vagy kapcsolódó anyaggyűjtésre vonatkozóan,

    előzmény:
    sgabor (1)
    2012-09-20  11:54
  23. 2012. szeptember 20. 13:528.

    Kedves Adri!

    Így van, valóban ez a helyzet. Dolgozatom nagyobb része önálló kutatásra épül, mivel a statisztika tárgyak mindig is közel álltak hozzám, illetve az általad is említett SPSS programmal fogom elkészíteni a szükséges elemzést.

     

    Köszönöm a tippet is, nekik már elment, és meg is osztották, remélem lesz még jópár kitöltő! Azért elég jól haladok, hála Nektek (is)! :)

    előzmény:
    -Adri- (6)
    2012-09-20  13:48
  24. 2012. szeptember 20. 13:507.

    Így van! Kedves huncut!

     

    A jövedelem azért kell, mivel kutatásom azt is vizsgálja, mi az összefüggés a jövedelem nagysága, és az ebből adódó kulturális programokon való részvétel száma között. Tudom, hogy ez a kérdés az egyik legintimebb, még úgy is, ha online kérdőívet tölt valaki, azonban direkt kategóriákat adtam meg, nem pontos adatot kértem.

     

    Jogos lehet a felvetés, hogy ezt felesleges vizsgálni, mivel nyilvánvaló a pozitív kapcsolat, vagyis a magasabb jövedelemhez magasabb költés párosul elméletileg, azonban főiskolásként ezt nekem kutatnom kell a szakdolgozatban. A kifogásolt kérdés esetében pedig a lehetséges válaszok között volt a "nem kívánok válaszolni" lehetőség is, így a felvetett probléma hátterében én inkább csak rosszindulatot érzek.

     

    A többieknek nagyon szépen köszönöm a kitöltést, várom a többit is, ha esetleg még lesz valakinek kedve a kérdőívhez! :)

    előzmény:
    huncut (4)
    2012-09-20  12:26

Címlap

top