Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Külboka törés műtét nélkül

Ametiszt25
Létrehozva: 2016. augusztus 28. 18:14

Sziasztok!


 


Július 25én eltörtem a külbokám, Weber A típusú törést diagnosztizáltak, műtét nélkül - szerencsére... 2 hét fekvőgipsz után 4 hét járógipszet kaptam, mellé heparin injekció minden nap. Jövő hét lesz az utolsó hetem, szeptember 5-én szedik le rólam. Szerencsére nem fáj, néha lefekvés után lüktet kicsit.


Akik voltak ilyen helyzetben, mik a tapasztalatok? Mire számítsak levétel után? Könnyített gipszem van, óvatosan terhelem, bár a mozgásban nem érzek fájdalmat ( gondolom a gipsz is tehermentesít kicsit). Előfordulhat, hogy nem fogok tudni ráállni napokig? Van itthon sarokmerevítő fűző, azt majd viszem magammal az orvoshoz is. 


 


Köszönöm hogy ha megosztjátok a tapasztalataitokat! 


Szép napot!! 


 

  1. 2016. augusztus 29. 19:2613.

    A két bot tényleg nélkülözhetetlen az elején, főleg ülésből felállásnál. A túrabot meg jó később is, járáskor tehermentesíti a gerincet.

    előzmény:
    Ametiszt25 (9)
    2016-08-29  00:11
  2. 2016. augusztus 29. 19:1912.

    Orvosról így nem beszélünk, hogy "de nagy marha"!


    Van, aki tudja az ilyesmit von Haus aus, de neked úgy látszik, itt kell elmagyarázni.


     

    előzmény:
    Sissi52 (5)
    2016-08-28  22:47
  3. 2016. augusztus 29. 19:1711.

     


    A humorérzéked = 0


     

    előzmény:
    Sissi52 (6)
    2016-08-28  22:48
  4. 2016. augusztus 29. 00:2810.

    Hidro masszázs a legfájdalom mentesebb, ugyanakkor mégis a legeredményesebb, az elgyengült izomzat újramozgatásához.

    előzmény:
    Ametiszt25 (1)
    2016-08-28  18:14
  5. 2016. augusztus 29. 00:119.

    Gipszre csatolható járótalppal jártam, ami szinte mindig a lábamon van, mintha cipőt hordanék. Mankót meg bokarögzítő cipő van itthon elviszem őket majd, hátha kellhetnek. Köszi a tanácsod :-) 

    előzmény:
    nyugger (4)
    2016-08-28  22:25
  6. 2016. augusztus 29. 00:078.

    Külbokának a lábad külső felén lévő, kislábujjadhoz közelebb eső bokát hívják, de ez most részletkérdés. 

    előzmény:
    Sissi52 (2)
    2016-08-28  20:18
  7. 2016. augusztus 29. 00:017.

     


    Hmm... Az orvos majd levételnél fog  bővebben tájékoztatni az ez utáni tornákról és terhelésről.... Amikor megkaptam a járót, akkor egyelőre azt tartottam fontosnak megkérdeznem, hogy a járóval mennyit terhelhetem a bokám, dolgozhatok e vele (ülő munkám van), kell e polcolni, kell e injekció stb. 


    Én itt csak tapasztalatokra lettem volna kiváncsi, nem orvosi szakvéleményre, hogy levétel után kinek mennyire volt érzékeny a boka, ki hogy tudott járni utána stb.


    Kárt pedig végképp nem okozok magamban ne aggódj, az orvos kellőképpen tájékoztatott mikor megkaptam a járót. 

    előzmény:
    Sissi52 (6)
    2016-08-28  22:48
  8. 2016. augusztus 28. 22:486.

    Par masodpercebe kerult volna doctor urnak, hogy a  betege kart ne okozzon magaban es ne az enelcerol tajekozodjon.

    előzmény:
    nyugger (3)
    2016-08-28  22:20
  9. 2016. augusztus 28. 22:475.

    Ha oda is figyelsz, amit olvasol, akkor latod, hogy egy konkret orvosrol beszeltem. Nem vonom vissza, amit mondtam, hogy egy labtoreses betegnek abszolute semmi tajekoztatot nem adott.

    előzmény:
    nyugger (3)
    2016-08-28  22:20
  10. 2016. augusztus 28. 22:254.

    A járógipsszel hogy jártál, mankóval? Mert arra a levétel után is szükség lesz egy darabig.


    Én később átváltottam botra, a két turistabotom nagyon jó szolgálatot tett. Kaptam 10 alkalommal gyógytornát, oda már busszal egyedül tudtam menni, és hihetetlen jót tett! Rohamosan javult a bokám.

    előzmény:
    Ametiszt25 (1)
    2016-08-28  18:14
  11. 2016. augusztus 28. 22:203.

    Nem érnek rá annyit magyarázgatni az orvosok, tudják, hogy van ez az NLC, majd itt kaphat a beteg felvilágosítást. Egyébként finomabban is beszélhetnél az orvosokról.

    előzmény:
    Sissi52 (2)
    2016-08-28  20:18
  12. 2016. augusztus 28. 20:182.

    Hat jo nagy marha a doktorod, hogy nem tajekoztatott. Nem tom mi a kulboka.

    előzmény:
    Ametiszt25 (1)
    2016-08-28  18:14

Címlap

top