Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

PCOS mellett fogyas

Kklaudia
Létrehozva: 2016. július 1. 12:40

3 eve vagyok PCOS, es eleg durvan hizom hasra. Probalok mindent elkovetni, hogy leadjak par kg-t, mert elegge kiut igy a 3 muteti heg. Eddig nem tul sok sikerrel. Van valaki aki ilyennel kuzd? Esetleg otletek? 

  1. 2016. július 13. 11:199.

    Olyan belgyogyasznal voltam aki endokrinogus is. Fogamzasgatlot azert irta a nodokim, hogy legyen ugymond rendszeres verzesem, es valamennyire vissza fogja a cisztakat, azt mondta akkor kezeljuk majd ha gyereket akarok (az meg nem most lesz). Voltam pm vizsgalaton, nem talaltak elterest. Elkezdtem a 160g ch dietat, mozgok napi rendszerrel. Es varom az eredmenyt. Egy mar tuti, nem fulladok ki olyan hamar mint az elejen.

    előzmény:
    KorteDzsem (8)
    2016-07-12  19:00
  2. 2016. július 12. 19:008.

    Gondolom a belgyógyász alatt olyanra gondoltál aki endokrinológus? (van sima belgyógyászat is, pl. én ezért nem is tudtam a körzetes SZTK-ba menni, mert ott csak belgyógyász van, hanem egy Bp-i kórház endokrinológiájára kaptam beutalót). 


     


    Ha inzulinrezisztenciád van, akkor 160 gr CH diéta + mozgás mindenképp alap, de azt is tudni kéne, hogy nincs-e más a háttérben, pl pajzsmirigy vagy egyéb hormonprobléma (ami az IR-t okozza, és akkor először azt kellene kezelni, mert csak romlani fog). Egyébként a fogyást azért mondják alapvetőnek, mert a zsírszövet is hormont termel, tehát ördögi körbe tud sodorni sajnos.


     


    A fogamzásgátlóhoz: ha csak azért szednéd, hogy segítsen a súly problémákon, tüneteken, stb akkor szerintem annyira nem nyerő ötlet. Egyébként úgy amúgy se nyerő (bár nyilván a legkényelmesebb védekezés...) - nekem így kezdték kezelni az IR-t és mondhatom nem a legjobb ötlet, ez csak tüneti elfedés, szőnyeg alá söprés, és közben nem hogy nem javul az állapotod, de még romolhat is, csak észre se veszed, mert a bogyó miatt nem derül ki.....Ha visszapörgetheném az időt, biztosan nem hagynám, hogy ebbe az irányba vigyen az akkori orvosom anno...

    Ha hosszú távon szeretnél egészségesebb lenni, akkor a ditéa+sport a megoldás, ha annyira enyhe az IR-ed, hogy nem kell rá gyógyszer, ebben az esetben ugyanis már az életmódváltás is meghozza majd az eredményt.


     


     

    előzmény:
    Kklaudia (7)
    2016-07-12  15:53
  3. 2016. július 12. 15:537.

    Koszonom a biztatast!  Egy hete mar futopadot is szereztem be, de egyenlore a gyaloglas resze megy csak. 162 centihez vagyok jelenleg 77kg. Terdeim nem igazan szeretik a dolgot.  De nem adom fel. 

    előzmény:
    klaris (5)
    2016-07-12  11:24
  4. 2016. július 12. 13:126.

    Sziasztok!


     


    Közérdekű... hátha érdekel itt valakit, vagy keres ilyen csoportot:


     
    ha bármilyen sztorid van amit az egészségügyben szereztél (orvos, kórház, ellátás...stb) legyen az jó vagy rossz és szeretnéd megosztani másokkal is, vagy ha szeretnéd elkerülni a "problémás" orvosokat, sebészeket / szituációkat akkor gyere és tájékozódj ;) Szeretettel várunk  ;)


    https://www.facebook.com/groups/1031783933532012/

  5. 2016. július 12. 11:245.

    Szia!


    Diéta biztos beválik ha betartod és a mozgás. Én beszélnék egy olyan szakemberrel aki tisztában van a mozgás és diéta részével is, addig is gyorsabb séta majd pár perc futás-séta tuti hogy nem fog ártani. Persze este amikor már nincs meleg és előtte egész nap figyelni a víz bevitelre. Van fent étrend is hogy ne csak az elveket keljen követni. Határozd el magad és ha van motivációd akkor menni fog! Szurkolok Neked! 

    előzmény:
    Kklaudia (1)
    2016-07-01  12:40
  6. 2016. július 11. 13:334.

    Inzulinrezisztenciat allapitottak meg, de nem kell gyogyszert szednem ra, mivel nem


    olyan merteku. Belgyogyasz ugy koszont el, hogy probaljak fogyni es nem lesz baj. Nodoki most fogamzasgatlot irt fel, de nem tudom elkezdeni mert meg sem jon a tabiban bizom, hatha rendezi a hormonokat es lemennek a kilok. Tornaval probalkoztam, feher kenyer, liszt, cukor megvonassal. Nem sok siker eddig. 

  7. 2016. július 2. 17:223.

    Szia ! Diéta amit az előző belinkelt, ill. voltál-e már inzulinterhelésen ? 
    orvos stb.? esetleg kell e metet szedni ? 
    Vkinek csak a diéta másoknak a diéta + gyógyszer kombó válik be. 

  8. 2016. július 1. 14:172.
    előzmény:
    Kklaudia (1)
    2016-07-01  12:40

Címlap

top