Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szorongósport

pompidouenne
Létrehozva: 2015. május 6. 19:33

Sziasztok!


 


Akinek volt/van hasonló problémája.


Tudva levő, hogy a mozgás oldja a szorongást, örömhormonok képződése, feszültséglevezetés, miegymás.


Tudja valaki, bár gondolom ez egyénileg változó lehet, hogy mennyi az a minimális heti és napi sport mennyiség, ami szükséges ahhoz, hogy pl. az ember teljesen elkerülje a feszültségoldók szedését?!


Nekem sajnos időnként visszatérő szorongásos időszakaim vannak, és a gyógyszeren kívül csak a mozgás használt eddig. Pszichológusra nem is nagyon akarok már költeni, mert ha eddig nem ér semmit, ezután sem hiszem, hogy csodát tenne.


Viszont sosem akartam gyógyszereken élni, mindig azon voltam, hogy csökkentsem az adagot, amikor szedtem, de ez általában csak akkor sikerült, ha sportoltam. Abbahagyni is csak ilyen időszakban sikerült akár évekre is.


 


Most megint egy "völgyidőszakban" vagyok, heti 3 x 0,5-1 óra, amit ki tudok sportra szorítani minden egyéb mellett, plusz a munkába is vagy biciklizem, vagy gyalogolok, de az ugye nem olyan intenzív mozgás. Úgy érzem viszont nem elég ez most ahhoz, hogy teljesen tünetmentessé tegyen. Elég intenzív testi tüneteim vannak, főleg reggelente.


Van erre valami javasolt sportadag?


 


Előre is köszi!!!


 

  1. Torolt_felhasznalo_306285
    Torolt_felhasznalo_306285
    2015. május 12. 10:0341.

    Persze, persze, simán lehet, hogy utál aerobikozni. Nagy kár lenne mondjuk. De akkor is találhat a neten valamit, amihez talán lenne kedve és nem kell elmennie valahova. Még a futás is macera, mert ha nem az utcán akar futni (ahol aszfalt/beton van), akkor el kell mennie valahova, satöbbi. 


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (39)
    2015-05-12  08:48
  2. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2015. május 12. 09:1040.

    Ha nem volt túl durva a férjed cukorszintje, akkor az valószínűleg magától a diétától állt helyre. Édesapámnál ugyanez van, neki aztán totál semmi ideje mozgásra, csak a diétától helyreállt. Nálam szintén. Nem járok mozogni, mégis teljesen kordában tudom tartani és nagyon szépen látszik a formámon is.

    előzmény:
    pompidouenne (37)
    2015-05-11  22:40
  3. Torolt_felhasznalo_140624
    Torolt_felhasznalo_140624
    2015. május 12. 08:4839.

    Mert lehet, hogy az aerobikot sem szereti?


    Mi van, ha búvárkodni szeretne, vagy ejtőernyőzni? Azok mondjuk pénzbe kerülnek, és az most nincs. Van az úgy...


    Vagy mondjuk a gyerekek is le tudnak korlátozni dolgokban rendesen - pl. nem hagysz ott egy munkahelyet/országot/családot, mert a gyereket szeretnéd nyugiban, tisztességgel felnevelni. Sz@r választások elé állít az élet sokszor.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_306285 (38)
    2015-05-12  08:04
  4. Torolt_felhasznalo_306285
    Torolt_felhasznalo_306285
    2015. május 12. 08:0438.

    Nem akarok vitatkozni (dehogynem ), de miért nem jó az, hogy a neten keresel egy jó kis diszkós aerobikot? 


    https://www.youtube.com/watch?v=bzie404Hr3o



    Nem tudom, hogy mi lenne az álomsportod, de én is bizton állíthatom, hogy a zenére végzett táncos mozgás óriási élmény. 


     

    előzmény:
    pompidouenne (37)
    2015-05-11  22:40
  5. 2015. május 11. 22:4037.

    Valóban generál némi feszültséget az, amikor épp nem tudom hova zsúfoljam be a mozgást. A férjem már ki is mondta, amit írtatok, hogy már attól ideges, hogy tudja, hogy KELL mozognia, de nem tudja lesz-e rá ideje épp aznap. De mivel a cukra azóta teljesen helyreállt, amióta mozog (és nem szigorút, de diétát is tart), ezért kitart majdnem egy éve már.


    Én pedig érzem, hogy van igazság abban, hogy a mozgás örömhormonokat szabadít fel, mert -noha akkoriban csak és kizárólag a javulás reményében kezdtem el- egy nagyon rossz stádiumomban viszonylag gyorsan sikerült a gyógyszer adagomat harmadára csökkenteni, majd úgy fél év rendszeres mozgás után teljesen elhagyni.


    Az, hogy a számomra esetleg élvezetet okozó sportot tudjam csinálni, ahhoz sok tényezőnek kell változnia, jelen helyzetben ez megy csak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (26)
    2015-05-08  09:31
  6. Torolt_felhasznalo_140624
    Torolt_felhasznalo_140624
    2015. május 11. 21:3536.

    Mondjuk ez a szoktam boxolni túlzás azért - volt egy időszakom, amikor elég nagyágyúkkal kezdtem ki, de mostanában nem szoktam. Persze képzeletben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (35)
    2015-05-11  21:32
  7. Torolt_felhasznalo_140624
    Torolt_felhasznalo_140624
    2015. május 11. 21:3235.

    Képzeletben szoktam "boxolni" - elég hatásosnak bizonyult eddig!


    Gondolkodtam már igazi boxzsákon is, de azt hiszem, arra nem tudnám úgy odaképzelni a düh tárgyát, szóval az max. ugyanolyan edzés lenne, mint bármi más.


    Nekem az  a tapasztalatom, hogy sport és beszélgetés nem igazán oldja ki belőlem a dolgokat.


    Viszont a pszichológia védelmére megjegyzem, hogy ma kivételesen lekaptam Jungot a polcról és segített. Bár magamtól találtam ki, hogy mi a bajom, és hogy melyik könyv melyik fejezetét kell hozzá elolvasnom - szóval a pszichológia csak egy módszer a sok közül, van, amikor az tud elindítani  a megoldás felé... de azért megyek, megnézem a horoszkópot is...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_306285 (33)
    2015-05-09  09:56
  8. 2015. május 11. 06:4134.

    Köszönöm a sok-sok választ, ne tűntem el, csak nem értem rá, a hétvégén kirándulással stresszoldottam a gyerekekkel:-) De jövök mindenképp, amint tudok, és reagálok a felvetéseitekre!


    Szép napot!

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2015-05-06  19:33
  9. Torolt_felhasznalo_306285
    Torolt_felhasznalo_306285
    2015. május 9. 09:5633.

    Szerintem elférünk itt, az asztrológiát kinél tanultad-tanulod? 


    Reiki nekem is szimpi, talán megpróbálkozom vele. 


    Agresszió levezetésére jó lenne egy boxzsákot venni. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (31)
    2015-05-09  08:47
  10. Torolt_felhasznalo_140624
    Torolt_felhasznalo_140624
    2015. május 9. 08:4932.

    Bár konkrétan a szorongásos helyzetekre inkább az agykontroll, reiki (az eredeti usui változat), és néha az egyéni agresszív megközelítés...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (31)
    2015-05-09  08:47
  11. Torolt_felhasznalo_140624
    Torolt_felhasznalo_140624
    2015. május 9. 08:4731.

    Nem tudom, hogy topikindítót érdekli-e még a téma... nekem főleg asztrológián alapuló módszerek jöttek be eddig.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_306285 (24)
    2015-05-08  06:48
  12. Torolt_felhasznalo_140624
    Torolt_felhasznalo_140624
    2015. május 9. 08:4330.

    Ehhez minimum egy olyan szakember kell, aki foglalkozik regressziós hipnózissal! És akkor talán sikerül ilyen élményeket úgy felidézni, hogy lehessen rajtuk dolgozni is. Talán. Bár szorongva hipnotikus állapotba kerülni elég nehéz.


    Magyarországon különben sem nagyon van ilyen szakember.


    Valaki ígérgeti itt, hogy kineziológia stb. nem lesz a tanácsában - ehhez annyit fűznék hozzá, hogy nekem pl. kineziológus egyszeri alkalommal többet segített, mint a négy-öt pszichológus, akinél jártam. Méghozzá azzal, hogy a kellő pillanatban megsimította a vállamat - erre egy pszichológus nem képes, mivel náluk tilos megérinteni az ügyfelet (a kézfogástól eltekintve).

    előzmény:
    terdszelikatica (29)
    2015-05-08  21:24
  13. 2015. május 8. 21:2429.

    Tudod az a baj, hogy feldolgozatlan gyerekkori elmenyekbol, "traumakbol "szulo kapcsolatokbol feldolgozatlan tars kapcsolat keletkezik, es a megoldatlansagokat / kapcsolati kudarcokat , irrealis serelmeket exeket es exek lehettek volna helyzeteket id ....akar a hazassagba is visszuk...es marad az amit itt el kellene mondanom attol rettegek /?/es bizony nagyon ritkan segit ha valaki ugy dont, hogy belso problemait massal oldatja meg,az sem old meg semmit ha a "+sebbzett" valos vagy velt serult egyen /tovabbadja a serelmet, magahoz szoritja, elkerulni igyekszik a hasonlokat , tulkompenzal a jobb helyzetbe szeretnek kerulni  helyett a jobban szeretnem erezni magamat valasztja .


    Ugyanis nem akar emlekezni, mert az emlekezessel egyutt a fajdalmat fenyegetonek talalja.es ilyenkor a gyerkeivel is gorcsosen maskent akar banni maskent akar tenni, mint ahogy azt vele tettek es ugyanigy szorong es gorcsol mint akkor.es tovabbeli ugyanazt amit vele tettek amit O serelmesnek tart, azt hogy talan nem torodtek Vele es ugyanabba a csapdaba esik, mert nem torodik magaval . Indokolatlanu negativ erzelmek mogot reaklitas vesztes van. Ilyenkor jo lenne megallni es az alapelmenyt megkeresni  megnezni mibol a problema a harag fakadnak. Na jo futast az okok keresese teruleten 

    előzmény:
    pompidouenne (15)
    2015-05-06  22:04
  14. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2015. május 8. 10:4028.

    Én pontosan ugyanígy voltam, amikor befejeztem legutóbb az edzőtermi sportolást. Egy kevésbé szép napon lementem, átöltöztem, felálltam a futógépre, elindítottam. Álltam a szélén egy darabig, és azt éreztem, hogy undorodom ettől az egésztől, utálom, hogy ide KELL jönnöm, utálok futni, nem hogy örömet nem okoz, hanem gyűlölöm az egészet. Felöltöztem és azóta sem mentem le. A feszültség, amit okozott az állandó kényszer, 2 nap alatt megszűnt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_306285 (27)
    2015-05-08  10:03
  15. Torolt_felhasznalo_306285
    Torolt_felhasznalo_306285
    2015. május 8. 10:0327.

    Ismét egyetértek. Egy ismerősöm mesélte, hogy pár éve egy elhatározás eredményeképp minden nap ment úszni kábé egy évig, aztán egy napon, már a medence szélén a vízbe ugrás előtt fogta magát, visszasétált az öltözőbe és többé nem ment úszni. Speciel pont az usziban találkoztunk, de ez egy olyan hely, ahol nyáron olyan strand jelleg van, na, szóval nem úszott, hanem strandolt és stírölt. :) (Nem engem.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (26)
    2015-05-08  09:31
  16. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2015. május 8. 09:3126.

    Helyén kell kezelni a sportot. A sport nem fogja megoldani a problémákat, nem szabad ilyen sokat elvárni tőle. Topikindító esetében ráadásul csak még több feszültséget generál jelenleg, mert időt KELL szakítania rá, meg KELL csinálnia, nem is élvezi túlságosan, tehát kényszerrel történik, ami nem túl nagy segítség a problémái kezelésében, sőt, csak ront az egészen. 


    De egy jól megválasztott sport igenis rengeteget segíthet. 


    Egyébként rengeteg ember van, akinek nem okoz örömet a mozgás. Csinálják, mert mindenhonnan az ömlik rájuk, hogy mozogni muszáj, lassan olyan szintre emelkedik, mint a levegővétel. Eljárnak futni, ezt azt csinálni, de közben semmi mást nem várnak, csak hogy végre befejezzék. Érzelmileg nem tölti fel őket, csak egy újabb elvégzendő feladat, amin túl kell esni. És mivel nem okoz örömet, lelkiismeret furdalásuk van, mert tudják, hogy élvezni kellene, örömmel kellene csinálni. Lehet, hogy a szervezetnek fizikailag jó ez, de lelkileg nem éppen. Én is voltam így néhány évvel ezelőtt, abba is hagytam. Rengeteg feszültséget generált bennem, hogy mennem kell, csinálni kell, miközben a hátam közepére nem kívántam. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (22)
    2015-05-07  21:16
  17. Torolt_felhasznalo_306285
    Torolt_felhasznalo_306285
    2015. május 8. 06:5725.

    "Igazából nem hiszem, pontosabban nem tudom már, hogy milyen módszerrel is tudná az embert egy szakember megszabadítani olyan dolgoktól, amikről az ember tud ugyan, hogy okai lehetnek a szorongásainak-mint pl. gyerekkori csúfolódások, kórházi magányos kezelések, stb- de arra nincs eszköze, hogy ezeket hogy oldja fel,hogy felejtse el. Hogy felejtse el, ami lehet olyan rég történt, hogy tudatosan nem, csak sejtjeiben, vagy zsigereiben emlékszik rájuk."


    Ha írsz privit, szívesen értekezek veled erről. :) Ne lesz benne szó reinkarnációról meg kineziológiáról meg homeopátiáról, megígérem. 


     

    előzmény:
    pompidouenne (15)
    2015-05-06  22:04
  18. Torolt_felhasznalo_306285
    Torolt_felhasznalo_306285
    2015. május 8. 06:4824.

    Jó, jó, le kell győzni. Vagy meg kell birkózni vele. Szembe kell nézni vele. Kezdeni kell vele valamit. (Nem véletlenül szórakozom a szavakkal.) 


    Az önismeret természetesen nélkülözhetetlen és véleményem szerint az egyik legfontosabb dolog az életben. Kérdés, hogy mi vezeti oda a topiknyitót? (Szerintem igenis, hogy a terápia. Az, hogy volt egy pár rossz terápiája, még nem a világ. Sajnos. Tovább kellene keresgélni.)


    És igazad van, kellenek különböző technikák. Helyes légzés, zenére táncikálás (ez most nem a sport, csak egy-két percre gondolok), séta a természetben (amit te is írtál). Esetleg annak, aki nem dolgozik túl sokat, annak a takarítás is lehet jó feszültséglevezető. Nem beszélve a "kertészkedésről", ami a nagyvárosban persze csak annyi, hogy növénykéket gondozunk a lakásunkban vagy az erkélyládánkban. A földdel való érintkezés (véleményem szerint) sokat segíthet. 


    Te hogyan teszel szert önismeretre? Ez érdekelne. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (22)
    2015-05-07  21:16
  19. Torolt_felhasznalo_306285
    Torolt_felhasznalo_306285
    2015. május 8. 06:3623.

    Nekem is  a tánc az igazi. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (21)
    2015-05-07  20:29
  20. Torolt_felhasznalo_140624
    Torolt_felhasznalo_140624
    2015. május 7. 21:1622.

    Márpedig muszáj legyőzni, a TI is erre keres módszereket. Viszont szerintem nem lehet annyit sportolni ,hogy elég legyen, még táncolni sem, bár én csak heti kétszer másfél órát próbáltam belőle annó (sajnos ennyi fért az időmbe meg a pénztárcámba, de szerintem ez nem kevés). Muszáj önismerettel foglalkozni, különböző technikákat összeszedni, hogy az ember fel legyen vértezve, amikor váratlanul rátör az érzés, hogy legyen miből válogatnia, mert hiába működik valami egyszer, lehet hogy máskor már egy másik módszer jobban beválik. Ha valaki igazán a padlón van pl. akkor a sport sem feltétlenül jön össze, mert esetleg nem képes rendszeresen eljárni, már az is túl magas léc lehet bizonyos esetekben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_306285 (18)
    2015-05-07  13:53
  21. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2015. május 7. 20:2921.

    A tánc nagyon jó ötlet, én is akartam javasolni. 


    Topikindító: Évekig versenytáncoltam, utána futottam, spinningeltem, bicikliztem, ellipsziseztem, izmot építettem, de egyik sem adta közel sem azt az élményt, mint a tánc. Azok számomra is kb. olyan céllal történő mozgások voltak, mint a neked, sok örömet egyikben sem találtam. Csak egy eszköz volt a jó fizikai állapot eléréséhez és fenntartásához, de egyáltalán nem élveztem. 


    Viszont néhány évvel ezelőtt kipróbáltam egy olyan aerobikot, ami diszkó zenékre volt, kifejezetten táncos elemekkel, elképesztően felszabadító volt! Neked is valami olyan mozgásformát kellene találnod, amiben örömöd leled. A tánc szerintem egy nagyon jó alternatíva lenne. Egyszerűen képtelenség, hogy közben máson gondolkodj. A tested ártjárja a zene, teljesen átadod magad neki. Véleményem szerint a legfelszabadítóbb mozgásforma. 

    előzmény:
    Szállófelhő (19)
    2015-05-07  14:30
  22. Torolt_felhasznalo_306285
    Torolt_felhasznalo_306285
    2015. május 7. 19:5520.

    Ez nagyon jó ötlet!!! 

    előzmény:
    Szállófelhő (19)
    2015-05-07  14:30
  23. 2015. május 7. 14:3019.

    Ha csak "kiszorítani" tudod az idődből, akkor az inkább növeli a feszültséget benned, mint csökkenti. Biciklizés a forgalomban megint nem nyugtató. Talán egy könnyedebb, táncos elfoglaltságot ajánlanék neked inkább, akár hastáncot. A youtube-on mindenféle műfajból remek videók vannak, amihez nem kell elmenni otthonról. 


     


     

    előzmény:
    pompidouenne (1)
    2015-05-06  19:33
  24. Torolt_felhasznalo_306285
    Torolt_felhasznalo_306285
    2015. május 7. 13:5318.

    Manta, szerintem nem tudod jól. Nem lehet minden szorongásos problémát tudatosan legyőzni. A nagyon korai gyerekkori sérüléseket nem lehet relaxációval meg elhatározással meggyógyítani. Sőt, kognitív meg analitikus terápiával sem. (Kapizsgálom, hogy mi lehet a megoldás, szakembertől hallottam róla.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_140624 (16)
    2015-05-06  22:10

Címlap

top