Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Béker ciszta gyógyulása

Torolt_felhasznalo_773465
Torolt_felhasznalo_773465
Létrehozva: 2015. március 3. 17:32

 


Olyanok jelentkezését, írását várom, akiknek a térdhajlatában Béker cisztát diagnosztizáltak, és valamilyan úton-módon megszabadultak tőle.


Ha műtéttel oldották meg az eltávolítását, akkor kíváncsi lennék, hogy zajlott a műtét. Hol műtötték, ki műtötte, milyen érzéstelenítést alkalmaztak, milyen volt a lábadozás, illetve, hogy visszatért-e a ciszta.


Érdekelne még, hogy ettől a cisztás betegségtől a műtéten kívül más módon sikerült-e valakinek megszabadulni. Értem ezalatt, hogy esetleg gyógytorna, rendes torna, masszázs, diéta, injekciós vagy tablettás terápia, bármi, ami segített, volt-e ilyen. Tudom, kicsi az esélye, hogy a műtéten kívül más dolog megoldja azt a problémát, de azért ne nevessetek ki a kérdésért, ami az egyéb megoldásra vonatkozott.


 


Köszönöm a segítő, informatív hozzászólásokat!


 


Kémikus

  1. 2015. március 5. 09:0212.

    Nekem egy buszos társasút alatt sikerült begyűjtenem 1 Béker cisztát. 3 óra ülés a buszban, 1-2 óra hegynek fel, aztán le erőltetett menetben, városnézés stb. A doki azt mondta pihentessem, és kb. 1 hét után csökkentek a fájdalmaim, akkor pedig szép fokozatosan elkezdtem tornáztatni, először vízben a kádban, aztán gyaloglás által. Most voltam kontrollon - felszívódott, és nem fáj.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-03-03  17:32
  2. 2015. március 5. 08:0911.

    Én is így indultam:-(

    előzmény:
    Vitaliss (9)
    2015-03-05  07:36
  3. 2015. március 5. 08:0810.

    Milyen képalkotó vizsgálaton voltál? És milyen műtéttel akarja megoldani a cisztát ha nem múlik el?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (8)
    2015-03-05  07:28
  4. 2015. március 5. 07:369.

    Nálam sem találtak semmit, "csak" nagyon fájt + a ciszta. Én javaslom a pihentetést, amennyire lehet, nekem rendbe jött tőle. Persze nem könnyű tudom, főleg ha sportolsz....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (8)
    2015-03-05  07:28
  5. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. március 5. 07:288.

     


     


    Nincs semmi más baj a térdemmel, ez az érdekes.


    Azt mondta a doki, hogy a térdemben nincs kopásom, meszesedésem, ezért is érdekes a dolog.

    előzmény:
    huncut (7)
    2015-03-05  07:10
  6. 2015. március 5. 07:107.

    Ennyi? Az első kezeléstől még ne várj csodát, ha az 5-nél nem tapasztalsz valamit akkor időpocsékolás. Egyébként a cisztán kivül nincs más baj a térdeddel?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (6)
    2015-03-04  16:03
  7. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. március 4. 16:036.

     


     


    Az ortopéd orvos azt mondta, hogy megpróbál 10 ultrahangos kezelést, ha ez nem segít, akkor műtét, más megoldás nincs.


    Ma volt az első uh., eddig még semmi különöset nem érzek, enyhülést sem.


     


    K.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-03-03  17:32
  8. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. március 4. 08:445.

     


     


    Igen, én is olvastam, h. a béker ciszta soha nem önálló betegségként, hanem mindig valaminek a következményeként jelentkezik.


    Hamarosan indulok az ortopéd orvoshoz. Idős, nagy tudással és tapasztalattal rendelkező doki.


    Délután megírom, mit mondott. 


     


    Kémikus

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (3)
    2015-03-03  18:51
  9. 2015. március 4. 07:494.

    A baker ciszta mindig valaminek az oka. Külön nem foglalkoznak vele. Írjál mit mondott az orvos. 3 hete műtötték a térdem, nekem is volt, porclágyulás volt az oka.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-03-03  17:32
  10. Torolt_felhasznalo_773465
    Torolt_felhasznalo_773465
    2015. március 3. 18:513.

     


    Köszönöm, hogy írtál.


    Most hívtam fel az ortopéd orvosomat, holnap délelőtt 11 órára már mehetek is hozzá. 


    Én is nagyon remélem, hogy nem kell műteni. 


    Gyógytornára járok, csak ott azt mondta a gyógytornásznő, hogy ő úgy látja, CSAK tornával nem fogjuk tudni megszüntetni.


     


     

    előzmény:
    Vitaliss (2)
    2015-03-03  18:32
  11. 2015. március 3. 18:322.

    Nekem volt pár évvel ezelőtt...Nagyon fájtak a térdeim, sport miatti túlerőltetés volt. Akkor voltam több vizsgálaton és semmi mást csak a Baker cisztát mutatták ki. De ez nem az oka volt a fájdalomnak, hanem a túlerőltetés következménye.


    Akkor sokat gyógytornáztam és az egyéb sportot egy kicsit visszaszorítottam és elmúlt a fájdalom, tehát szerintem a Baker ciszta is visszahúzódhatott. Bár ezt akkor vizsgálat nem támasztotta alá, de nem volt semmilyen tünetem már.


    Azóta néha előjön a fájdalom, de csak ha túlerőltetem. Én nem indítanék műtéttel....


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_773465 (1)
    2015-03-03  17:32

Címlap

top