Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szívbaj?

abasi
Létrehozva: 2015. január 13. 13:27

Sziasztok!


Nagyon el vagyok keseredve. 2 éve voltam kardiológiai kivizsgáláson, EKG, terheléses EKG, ultrahang, mert enyhe mellkasi szorításom volt. Akkor azt mondták, hogy enyhe mitrális prolapszusom van, egyébként minden teljesen oké. Akkor el is múltak a panaszok.


Néhány hónappal ezelőttig nem volt semmi gondom, sportoltam, éltem az életem. Új lakásba költöztünk, de nem izgultam miatta, nagyon örültem. Aztán egyszer csak elkezdett bizseregni a mellkasom. Akkor kitaláltam, hogy biztos a szívemmel lehet a baj, és lehet, hogy koszorúér szűkületem van, és terhelésre szorítás és légszomj alakul ki. Persze gyorsan meg is jelentek a tünetek, először sportolás közben, majd már csak sima sétánál is. De gyakran ülő pozícióban is szorít és fáj.


Voltam EKG-n és újra szívultrahangon, mindent rendben találtak. Viszont olvastam, hogy ezek nem szűrik ki a koszorúér szűkületet. Rettegésben telnek a napjaim, hogy nehogy infarktust kapjak. 


A férjem szerint idegi alapon van (6 éves korom óta pánikos vagyok), és szerinte mozogjak, sportoljak, lazítsak már egy kicsit, nincs semmi bajom. Én azonban teljes kétségek között vagyok, és nem merek sportolni. 


 


Van valaki hasonló helyzetben? Mit tennétek?


Előre is köszi!

  1. 2015. január 18. 22:0610.

    A mellkasi szorító érzés - ha a szíved rendben van - a pánik szindróma tipikus tünete. Keressél meg egy jó pszichoterapeutát (olyan pszichológus, aki terapeuta kiképzésben részesült), az majd rendbe tesz.

    előzmény:
    abasi (1)
    2015-01-13  13:27
  2. 2015. január 16. 21:119.

    Bejelentkeztem egy újabb vizsgálatra. Már 4 kardiológussal beszéltem, de egyik sem mondta, hogy a terheléses EKG-t meg kellene ismételni. De csak érzem a szorítást. Remélem mégis az derül ki, hogy nincs semmi bajom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698753 (8)
    2015-01-16  20:01
  3. Torolt_felhasznalo_698753
    Torolt_felhasznalo_698753
    2015. január 16. 20:018.

    Érdemben hozzászólni sajnos nem tudok, remélem, hamar megoldást találsz! Az biztos, hogy az idegeskedés, a szorongás nem tesz jót neki (talán inkább menjetek néha közösen úszni-szaunázni a férjeddel, vagy barátnővel, nem a teljesítmény, hanem a relax kedvéért :)). Néha nekem is szaladgál a szívem, általában magnézium tablettát szedek. A másik: két napja megint próbálkozom leszokni a kávéról, már most érzem, hogy jobb így, csak meg bírjam állni, hogy nem iszom! :)


    (orvosnál én is jártam, mielőtt valaki fejemet veszi)

    előzmény:
    abasi (1)
    2015-01-13  13:27
  4. 2015. január 16. 19:487.

    Szia!


    Mindenképpen terheléses EKG, az  kimutatja a koszorúér szűkületet. Nekem is így kezdődött, már séta közben szorító érzés, meg kellett állnom.Kapsz gyógyszert, vagy ha katéterrel nézik meg esetleg, utána gyógyszert. Aztán éled az életed, mint előtte. Ne várj vele, megnyugszol.Ha mégis pánik, arra is kérj bogyót.

    előzmény:
    abasi (1)
    2015-01-13  13:27
  5. 2015. január 16. 18:196.

    Én a Betalocot szedem , ahogy olvastam hasonló a tiedhez. Szerintem próbáld ki nyugodtan, régen  nekem is alacsony volt a vérnyomásom amikor elkezdtem szedni de annyira nem csökkentette le . Igaz én 100-as vérnyomással is jól voltam.


    Próbáld meg kevesebb sporttal, azt te  érzed hogy mi a jó neked, mennyit bír a szíved.


    Csak ne félj !!

    előzmény:
    abasi (5)
    2015-01-16  11:57
  6. 2015. január 16. 11:575.

    Szia!


    Igen, írtak fel Concort, hogy attól kicsit csökken a pulzusom, és akkor jobban fogom magam érezni.


    De nem szedtem még be, mert így is olyan nagyon alacsony a vérnyomásom, és azt mondta a doktornő, hogy akkor kezdjem el szedni, amikor otthon vagyok egész nap, mert eleinte elálmosodhatom tőle. Na, még nem voltam egyszer sem otthon egész nap.


     


    A sporttal az a gond, hogy én versenyszerűen játszom, és nagyon hiányzik, de nem merek :(


    Kb. 4 hónapja kezdődött. Szóval elvileg nagyon edzett vagyok, és kívánom is a mozgást, csak akkor szorít.


    És igazad van, félelemben élek, és közben nem is élek. :(


     

    előzmény:
    varrólány (4)
    2015-01-16  09:48
  7. 2015. január 16. 09:484.

    Szia!


    Kaptál valami gyógyszert ? Ne idegeskedj annál rosszabb. Nekem sokszor ver szaporán a szívem és nem tudom a pánik vagy a prolapszusom miatt van. De az orvos szerint inkább a pánik okozza.


    Valami könnyű sportot válasszál ha lehet mert ha kifulladsz az okoz olyan szorító érzést! Ha megnyugtattak ne gondolj arra hogy infarktust kapsz mert akkor az életed nem tudod élni a félelemtől.

    előzmény:
    abasi (1)
    2015-01-13  13:27
  8. 2015. január 13. 22:153.

    Nekem van egy olyan tünetem, hogy hirtelen szúró, szorító érzés van a mellkasomban. Azt mondták kb. 18 évvel ezelőtti vizsgálatnál, egy extra ütés, azaz szívritmusprobléma, de nem jelent semmi veszélyest. Már kb. 20 évet "túléltem" ezzel. Leszámítva, hogy fájdalmas érzés, hamar elmúlik, főleg hogy mindig arra gondolok a megjelenésekor, hogy ártalmatlan :)  Fekve nem jelentkezik, csak ülve vagy állva. Mondjuk stresszes időszakokban gyakoribb.


    (Sportolni nekem is kellene. Ma 50 métert futottam a busz után (nagykabát, két táska), azt hittem, ott esek össze a lépcsőn...)

    előzmény:
    abasi (1)
    2015-01-13  13:27
  9. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. január 13. 13:502.

    Nyomtasd ki ezt es ugy ahogy van, mutassad meg  a kezeloorvosodnak. O majd tanacsol es iranyit

    előzmény:
    abasi (1)
    2015-01-13  13:27

Címlap

top