Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Dr Lintner Balázs- SOTE II

Jenifer03
Létrehozva: 2014. november 21. 19:47

Sziasztok,


Tapasztalatokra lennék kíváncsi a Dr Úr kapcsán, illetve a SOTE II ről. 


A dr rose és a kútvölgyi mellett ott vezet szüléseket. 


Első babánkat várjuk, és teljes bizonytalanság uralkodott el rajtam. Szeretnék egy jól felszerelt kórház, jó orvosánál szülni. Még nem talalálkoztam vele, csak ma érdeklődtem a magánrendelése felől, szimpatikus volt, de érdekelne személyes tapasztalat is.


előre is 10000 hála :)

  1. 2014. december 3. 13:005.

    Szia!


     


    Én mindkét gyerekemet a Balázsnál szültem, és nagyon meg voltam vele elégedve. Nagyon jó ultrahangos orvos, és nagyon szívesen elmond mindent amit lát, nem kell belőle harapófogóval kihúzni.


    Az meg hogy jóképű,  a bónusz :D


    Sztem a humora is jó, egészen a 2. gyerek szüléséig mindig vicceskedve beszélgettünk, aztán ott volt egy kis komplikáció, akkor bejött és határozottan közölte velünk ( igazából a férjemmel, mert én már alig voltam magamnál) hogy mi fog történni a köv. 30 percben. Annyira meglepett a fellépése, hogy sikerült együttműködésre bírnia, és hála neki egészségesen született a fiam is.


     


    Csak ajánlani tudom a dokit!


     


     

    előzmény:
    Jenifer03 (1)
    2014-11-21  19:47
  2. 2014. november 22. 15:544.

    Szia!


    köszi a választ, nagyon bíztató :) jövőhéten lehet hogy megnézem...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_856560 (3)
    2014-11-21  20:07
  3. Torolt_felhasznalo_856560
    Torolt_felhasznalo_856560
    2014. november 21. 20:073.

    A SOTE II-n szültem két gyerkőcöt is és párszor helyettesítette az orvosom.


    Mikor először megláttam, gondoltam magamban, "na ne, ilyen jóképű orvosnak nem vetkőzöm le!" 


    Aztán természetesen levetkőztem és nem bántam meg, hihetetlenül kedves, alapos és viszonylag fiatal kora ellenére elismert orvos (és nem csak a klinikán), ráadásul genetikus is.


    Szóval itt kijelenthetem, hogy semmiképpen nem fogsz csalódni benne!


     


     

    előzmény:
    Jenifer03 (1)
    2014-11-21  19:47
  4. 2014. november 21. 19:522.

    ...

Címlap

top