Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Alkoholista prognózisa

Cseppen
Létrehozva: 2014. július 7. 09:56
Sziasztok! 
Édesapám 63 éves. Amióta az eszemet tudom, iszik. Gyerekkoromban nem az utcák nevét, hanem a kocsmák nevét ismertem, neki köszönhetően.... 
2 éve nyugíjas, azóta már a napi 8 óra alkoholmentesség sincs meg, mert amíg aktív volt, legalább a gyárban nem ihatott, bár otthon bepótolta mindig is.


Múlt szerdán hosszú veszekedés után anyu kihívta hozzá a háziorvost, aki azonnal kórházba utalta. Péntekig annyit vizsgálatot végeztek rajta, hogy tudjuk, hogy a mája meg van duzzadva (májzsugora valószínűleg), a szívritmuszavarok zavara van (az orvos annyit mondott, hogy rossz a szíve, katéterezni kellene), le van épülve a teste, mert egész nap a TV-t bámulja, és semmit nem mozog, cukorbeteg ( a gyógyszert nem szedi rendesen, rendszertelenül táplálkozik, és iszik rá).
Jelenleg alig tud járni, úgy be van vizesedve, és néha olyan, mint aki azt se érti, mit kérdeznek tőle. És köhög egyfolytában.


Pénteken a kórházban kiverte a balhét és saját felelősségére hazament. Ma a tesóm megy be a kórházba a zárójelentéséért, azt le fogja fotózni, mert apám évtizedek óta eldugdossa az orvosi papírjait előlünk...


Anyám is iszik, 60 éves, ő 2 éve majdnem meghalt hasvíz miatt, most úgy néz ki,mint egy pálcikaemerke, csontsovány végtagok, és óriásira duzzadt has. Vízhajtót kap az orvostól, tudom, hogy az elmúlt évben újra ivott, de most megijedt és abbahagyta 3-4 hónapja az ivást.


Kérlek, akinek van ismerete, vagy sajnos hasonló tapasztalata, megosztaná velem, hogy mi várható?? Ha őszinte akarok lenni, borzasztó dühös és mérges vagyok rájuk, de mégiscsak a szüleim. Tudnátok abban segíteni, hogy szerintetek mire számítsunk a tesómmal? Meddig élhetnek így? Mire lesz tőlűnk szükségük? 40-50 km-ér lakunk tőlük, nem véletlenül...:(


Nagyon köszi!



  1. 2014. július 8. 15:5048.
    Ertem, ez rendben is van persze.
    előzmény:
    Cseppen (46)
    2014-07-08  15:28
  2. 2014. július 8. 15:4447.
    Nekem most volt egy hete a hagyateki targyalas a szüleim utan. Anyu halt meg elöbb, ö utana is minden en örököltem, apunak lett volna a hazon özvegyi haszonelvezeti joga, mas nem. Miutan apu is meghalt, igy egyszerü volt a dolog.


    Viszont a penzlevetellel vigyazni kell, anyunak a nyugdijintezet tevesen utalt meg, az apu levette, a nyugdijintezet vissza akarta utaltatni, de nem volt a szamlan annyi, ugy hogy most en rendezehetem
    előzmény:
    Cseppen (41)
    2014-07-08  11:46
  3. 2014. július 8. 15:2846.
    Nem, eszem ágában sem lenne. Ennyire nem vagyok a magam ellensége. :)
    Nem csak a gyerekeket, hanem engem is kicsinálna a helyzet.



    De pl. nyilván figyelni kellene, hogy van-e pénze ennivalóra, fűtésre stb. Karácsonykor nem hagyni teljesen egyedül, stb. 


    előzmény:
    Amarynda (45)
    2014-07-08  15:08
  4. 2014. július 8. 15:0845.
    oszinten remelem hogy ez a gondoskodas nem azt jelenti hogy magadhoz veszed??

    ha nem akarod a csaladi eletedet tonkretenni akkor ez nagyon nem ajanlatos.
    raadasul a gyerekek szamara undorito es taszito egy alkoholista zavarodott elmeju nagyszulo latvanya. az egesz eletukre negativ hatast tud gyakorolni.
    előzmény:
    Cseppen (44)
    2014-07-08  14:00
  5. 2014. július 8. 14:0044.
    Köszi, hogy megkérdezted! Igazából nem hiszem, hogy szükség lenne rá, csak anyu meg mi vagyunk a tesómmal a közvetlen rokonai.

    Ha apámmal történik valami, utána anyuról gondoskodnunk kell majd, mert  nem lennék képes magára hagyni őt (sem). Így meg teljesen mindegy, hogy ki mit örököl.

    Csak tényleg nem tudom, hogy ez meddig tarthat, és mire készüljek lelkileg. :-(
    Valahogy tesóm jobban viseli az egészet, sokkal lelkiismeretesebb, és segítőkészebb, még nálam is.


    előzmény:
    Amarynda (43)
    2014-07-08  13:51
  6. 2014. július 8. 13:5143.
    azt mondta bocs de nem tud segiteni mert egeszen mas a szakterulete. ezt en se tudtam
    előzmény:
    Cseppen (41)
    2014-07-08  11:46
  7. 2014. július 8. 13:3242.
    hat az otthoni torvenyek ugy tudom masok  mint itt. es eleg bonyolultak. jo lenne egy ugyvedtol tanacsot kerni.

    itt mindig a tulelo hazastars orokol mindent ha nincs vegrendelet de otthon azt hiszem ez ugy van hogy vagy a vegrendelet ervenyesul (pl hogy a felesegere vagy masokra hagyja) de a gyerekeket a koteles resz az o vagyonanak 25 % a megilleti mindenkeppen.

    az o testverei csak akkor orokolnek ha nincs gyerek vagy a vegrendeleteben hagy rajuk kifejezetten valamit.

    de en nem vagyok jogasz feltetlenul javaslom hogy erdeklodj.

    ellenben van itt egy jogasz ismerosom a neten, megkerdem hogy beszelne e veled es akkor megirom mindjart priviben mert most is itt van.
    előzmény:
    Cseppen (41)
    2014-07-08  11:46
  8. 2014. július 8. 11:4641.
    Köszi a választ. Akkor ezt is intéznünk kell nekik...


    Végrendeletük? Biztos nincs, de nem is hiszem, hogy kellene. Fel se merném vetni előttük, akor lenne igazi balhé. Még ezen a bankszámla dolgon is agyalnunk kell, apámnak hogy magyarázzuk meg...
    Gondolom, az alkohol miatt van féltékenységi rohama időnként, meg lehet, hogy már üldözési is, tesóm szerint.


    Apám egyedüli gyerek volt, anyámnak még 2 testvére él, ezen kívül ketten vagyunk tesómmal. Kellene bármilyen végrendelet? 



    előzmény:
    Amarynda (40)
    2014-07-08  11:22
  9. 2014. július 8. 11:2240.
    Jol teszed ha tavolmaradsz toluk.

    en az itteni torvenyeket ismerem, ha apad neven van a szamla es anyadnak nincs hozza kartyaja akkor van a problema ha apad meghal mert zaroljak  a szamlat.

    ilyenkor ugyvedhez kell fordulni , ha anyadnak van kartyaja akkor tovabb is tud foleg gepbol gond nelkul kivenni penzt. viszont ha apad meghal akkor ne rohanjatok a bankba ezt bejelenteni, hanem ami penzt ki lehet szedni azonnal vegye ki anyad kulonben egy jo ideig nem jut hozza.
     a masik legalisabb megoldas ha az oreg meg eleteben ad engedelyt hogy anyad is kaphasson kartyat a szamlahoz.

    van vegrendeletuk  egyaltalan?

    bocs de apad ostoba korlatolt ember nem kell idegeskedni miatta ez mar nem fog valtozni.
     a testvered  ugraljon ha akar neked nem kell.
    előzmény:
    Cseppen (39)
    2014-07-08  11:04
  10. 2014. július 8. 11:0439.
    Tegnap a háziorvos másfél órán keresztül magyarázta neki, milyen vizsgálatokra kell még elmennie, soronként megmagyarázta a zárójelentésében (tesóm végig velük volt, onnan tudom) mi áll, erre ma reggel azt mondja nekem a telefonban, hogy nemsokára átmegy rajta ez a betegség. :(
    Szerintem a harmadára se emlékezett, amit tegnap az orvos elmondott neki, azt hiszi, olyan baja van, mint egy influenza...


    Tesóm ápolni és körbeugrálni akarja, én meg inkább eltávolodni ettől az egésztől...:(


    Van valaki, aki abban tudna segíteni, hogy ha a bankszámlák az apám nevén vannak, a bankkártya szintúgy, akkor ha történik vele valami, anyám hogy fér hozzá a pénzükhöz? Mi a legjobb megoldás, mit kellene már most intéznünk anyunak? (Ő munkanélküli, 2 éve van még a nyugdíjig, vagyis semmi bevétele jelenleg.)


    Nagyon köszi mindannyiótoknak az összes eddigi választ és lelki segítséget! 
    előzmény:
    Amarynda (38)
    2014-07-08  08:41
  11. 2014. július 8. 08:4138.
    Tudom ronda dolog de legjobb lenne ha masszivan rainna a mostani allapotara akkor nagyobb az esely hogy hamar vege lesz.
    előzmény:
    Cseppen (36)
    2014-07-08  07:56
  12. 2014. július 8. 08:3937.
    Azt gondolom , hogy az alkoholistak legnagyobb resze (90%) legalabb annyira megutaltatja magat az ido elorehaladtaval hogy a hozzatartozok legtobbszor csak megkonnyebbulest ereznek a halalukkor. az ocsed esete komplikaltabb mert o ugye magara maradt, de mivel meg fiatal gondolom majd kialakul vagy mar kialakult hogy hogyan fog elni a jovoben.

    Cseppen:
    amit en a legrosszabbnak itelek meg apadnal az a sziv a vizesedes es a maj problema . mivel cukros ez aztan be is teszi az ajtot,az alkohol es a cukor nem egyeztetheto ossze semmikeppen.

    gondolj magatokra a csaladodra neked ok a fontosabbak az o erdekeiket kell szem elott tartanod. azonk kivul az en velemenyem szerint a szuleid nem igazan erdemlik meg a tul nagy gondoskodast a reszetekrol. maguk hibaja ahova kerultek, nezzenek vele szembe.
    előzmény:
    Christine (31)
    2014-07-07  14:57
  13. 2014. július 8. 07:5636.
    Hűhó, ezt még a háziorvosa sem mondta, hogy ennyire komoly a baj. Lehet, nem akarta teljesen megijeszteni.
    Hát, akkor jól elintézte magát apám azzal, hogy hazajött a kórházból a vizsgálatok befejezése és a kezelések előtt...:( 
    Most otthon fekszik, annyira gyenge. Gondolom, a vizsgálatokra ezk után nekem vagy tesómnak kellene elvinnünk majd kocsival a közeli városba. :(

    előzmény:
    Kalliopé (35)
    2014-07-07  22:54
  14. 2014. július 7. 22:5435.
    A szíve az nagyon tönkrevan. Ez nem ritmuszavar. A megterhelsétől kitágult a szívizom, nem tud megfelelően működni, továbbítani a vért, pangás alakult ki. A billentyűk sem tudnak már rendesen záródni.
    Hát, nem tudom, ha tovább iszik, és ha nem kezelik, akkor nem tudom miféle kilátások vannak...meddig bírja még a szíve..

    előzmény:
    Cseppen (34)
    2014-07-07  22:13
  15. 2014. július 7. 22:1334.
    A Kardiológián feküdt, ez van a zárójelentésében

    előzmény:
    Cseppen (33)
    2014-07-07  22:09
  16. 2014. július 7. 22:0933.
    Köszönöm a hozzászólásaitokat!
    Megvan a zárójelentés:
    Szív nagyobb és szívritmuszavar van
    Máj nagyobb
    Epében valami massza van
    Vesékben vesekő van
    Vérvételen eredményében több a rossz érték, mint a jó.
    3kg-nak meglelő víz távozott belőle 3 nap alatt az infúzió segítségével.


    És nem tudják, hogy mi a helyes gyógymód, mert trombózis veszély miatt vérzékenységet okozó injekciót kell neki adni, de mivel nem engedte a gyomortükrözést, nem tudják, ettől nem lesz-e belső vérzése...
    És mível eljött 3 nap után, a szív vizsgálatokat se tudták megcsináln, és a cukrát se beállítanii.


    Azt mondták neki, most már hiába kérné, nem veszik vissza a kórházi osztályra, csak ha sürgősségi eset lesz belőle. És menjen magánrendelésre, ha nem akar hónapokig várni az ambuláns vizsgálatokra.
     
    Szóval jól elintézte magának. :( 
    Tesóm kihívta hozzá a háziorvost, ő részletesen elmagyarázta, mennyi baja van, tesóm szerint most először látszott az arcán a rémület. Mert eddig aaz nyám, az orvosok stb. tehettek szerinte mindenről...


    Tesóm nagyon lelkiismeretesen törődik vele, ettől nekem van lelkiismeret-furdalásom,  mert nekem már nincs hozzá ennyi türelmem. :((



    előzmény:
    navygirl (32)
    2014-07-07  19:31
  17. 2014. július 7. 19:3132.
    Hát sajnos valamennyire ismerös a történet: anyu is, apu is ivott...
    Megértelek, hogy azért valamennyire még tartod velük a kapcsolatot, de... Csatlakozom az elöttem szólókhoz. Jól gondoldd meg (a gyermekeid miatt is), hogy milyen mértékben és meddig támogatod öket. Sajnos (mint azt a többiek már mondták) segíteni csak azon lehet, aki ezt maga is akarja.
    Kívánok nektek sok eröt és kitartást 
    előzmény:
    Cseppen (1)
    2014-07-07  09:56
  18. 2014. július 7. 14:5731.
    Igazából nem tudom jobb e, mert az öcsém élt velük. Mikor meghaltak én akkor már öt éve eljöttem az országból. Szóval számomra ez olyan felemás dolog volt. Néha még most is jelenidőben beszélek róluk, mert a búcsú, a gyász az számomra kimaradt. Az öcsém az megkönnyebbült azt tudom. Legalábbis az első hónapokban. Aztán később mikor tudatosult benne hogy tényleg magára maradt, az már más kérdés.
    előzmény:
    Amarynda (29)
    2014-07-07  13:32
  19. 2014. július 7. 13:4530.
    A legőszintébb prognózist egy nővértől kaptam még az elején, aki szintén csak azt tanácsolta, hogy meneküljek, ne áldozzam fel magam:-(
    Az az igazság, hogy a borítékosztogatáson kívül nem lát az ember segítséget, max. arra képesek, hogy kikötözzék a beteget /elmászkál, leesik... indokkal/, de úgy, hogy az orrát sem tudná megvakarni. Katéter, pelus; kaja, gyógyszer az asztalon, azután majd bemászik minden magától a betegbe... Szóval ha nem mész át ápolónőbe, akkor hamar "szabadulsz"
    előzmény:
    Cseppen (25)
    2014-07-07  12:38
  20. 2014. július 7. 13:3229.
    mindenkinek ez volt a legjobb gondolom.
    előzmény:
    Christine (26)
    2014-07-07  13:19
  21. 2014. július 7. 13:3128.
    hosszu "lejaratu" alkoholizmus eseten hidd el a legtobb hozzatartozo nem erez semmit a megvetesen az undoron es haragon kivul.

    akinek volt ilyen ember a csaladjaban az tudja milyen undorito tud lenni.
    előzmény:
    cabron (22)
    2014-07-07  11:51
  22. 2014. július 7. 13:2927.
    en a te helyetekben minimalis kapcsolatot tartanek.

    anyukadat megertem en se segitenek neki. de o is ugyanolyan  vegulis , mert az hogy most eppen nem pial nem igazan jelent semmit.

    ne haragudj de csak azt mondom o is alkesz ugyanolyan semmirevalo mint apad.

    apolni gondolom nem akarod oket ha odakerulnek, max ha bekerulnek az elfekvobe akkor idonkent latogatod oket.
    nem gondolnam hogy a sajat eletedet egy alkoholista ember beszamithatatlan viselkedese korul akarod megelni, foleg ha gyerekek is vannak azok ne lassak ezt szerintem.

    persze apad azert ment haza mert nem ihatott a korhazban.
    előzmény:
    Cseppen (24)
    2014-07-07  12:30
  23. 2014. július 7. 13:1926.
    Jóslatokba nem bocsátkoznék, csak a saját szüleim példáját tudom elmesélni. Szintén alkoholisták voltak egész életükben. Anyám 35 kiló, csont és bőr, szinte nem is evett csak ivott aztán előbb gyomorfekély jött, majd májzsugor végül az összes szerve leállt. Apám szivproblémákkal volt többször kórházba, de mivel a gyógyszert is minimum sörrel vette be igy végül csak felmondta a szive a szolgálatot. Mindketten 61 évesek voltak, tiz hónap különbséggel mentek el.
    előzmény:
    Cseppen (1)
    2014-07-07  09:56
  24. 2014. július 7. 12:3825.
    És nálatok az orvos megmondta előre, hogy ez várható? Vagy tudtátok, hogy ezek a kilátások?
    Mert apámnak semmit se mondtak, ő meg van arról győződve, hogy jól van...

    Várom tesóm email-jét a lefotózott zárójelentésről, utána legalább azt tudjuk majd, mi a helyzet.
    előzmény:
    Sugarbaby (23)
    2014-07-07  12:07

Címlap

top