Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Liszt, glutén, gyulladás?

Zivatarfelhő
Létrehozva: 2014. január 10. 10:09

Sziasztok!

Tegnap voltam egy teljestest-vizsgálaton (talpat és tenyeret egy fémlapra kellett tennem, 2 perc alatt átvizsgált a kütyü).

 

Nem találtak szörnyű dolgokat, viszont…az eredmény megdöbbentett. Az orvos szerint refluxos vagyok, ami a légzőszerveimre is hat, ezért vagyok rekedt nagyon régóta. Az emésztőrendszerem és a női szerveim is gyulladtak,valamint túl van terhelve a májam és vesém. Hozzáteszem, hogy ÉN EZEKBŐL NEM ÉRZEK SEMMIT!

Csak a rekedtség van régóta, meg annyi, hogy a gyomorfájás megmaradt a karácsonyi vírusom után, rossz alvás, kimerültség, meg ilyenek, de erre ki a fene figyel fel...

A gép és az orvos szerint tehát súlyosan gyulladtak ezek a szervek, és mindent a GLUTÉN, a liszt okoz, mivel érzékeny vagyok rá.

Meg persze a lelki tényezők, sok idegeskedés.

Rengeteg táplálkozási javaslatot kaptam, de nekem nem egyértelmű. Azt mondta, se rizs, se krumpli. De a gluténmentes honlapokon ezeket a tiltásokat nem látom, ott az van mindenütt, hogy lehet enni krumplit és rizst.

 

 

Teljesen lefagytam ettől a véleménytől, semmiféle gyulladást, fájdalmat nem éreztem, persze ettől még lehet, hogy így van...

 

Van, aki ilyen -lisztmentes- életmódot él? Mi a tapasztalata, miben változott az élete?

Házi kenyérrecepteknek örülnék, illetve javaslatoknak, meg információnak, ami megkönnyíti azt, hogy liszt nélkül se éhezzek J Köszönöm!

  1. 2014. november 10. 22:28137.

    Kedves Mindenki aki olvassa ezt a fórumot!


    Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb felület arra, hogy kutatást végezzek, de ha jobban belegondolok, mégis. Kérem, olvassanak tovább...


    Az én történetem pár hónapja kezdődött, kiválasztottam a szakdolgozatom témáját, ami a táplálékallergia. A BGF-en, Vendéglátás szakon tanulok, és már lassan 3 éve a vendéglátásban is dolgozom mellette, ami két, ötcsillagos szállodát jelent Budapesten. Azért választottam ezt a témát, mert úgy látom, hogy ahhoz képest, hogy milyen sokan "szenvednek" valamilyen fajta ételallergiában, a vendéglátás még mindig nem idomult eléggé az allergén mentes táplálkozáshoz. Úgy gondolom, ez egy égető probléma. Na de ezután jött a személyes tapasztalatom. Azt kell mondjam, egy-két éve már nem éreztem magam a toppon, folyamatosan rossz az emésztésem, bármit csináltam, pattanások jöttek az arcomra és télen-nyáron ekcémás volt a kezem. 23 évesen kellett rádöbbennem, hogy Anyukámnak igaza van, hagyjam azt a sok tejterméket. Bár én imádom őket, a tejfölt kiskanállal kanalazva képes vagyok enni sajtokkal vacsorára. Mikor már tényleg nagyon rosszul éreztem magam, elmentem egy biorezonancia szerű vizsgálatra, amin egyértelműen a tejre mutogattak, meg hogy gyulladásban van a bélrendszerem (ezt egy éve is tudtam, csak azt nem, hogy mitől lehet). Mindenki nyomására leálltam a reggeli 4dl tejjel elfogyasztott kávémról, úgy, hogy átálltam rizs/mogyoró/zabtejre. Teljesen elhagytam a tejtermékeket és sokkal jobban vagyok. Egyszóval azóta én is azoknak a táborába tartozom, akik nem rendelhetnek bármit egy étteremben (a gluténérzékeny barátnőm örül, hogy így már legalább nem minden helyet csak rajta tesztelek, hogy eléggé felkészültek-e :) )


    Visszakanyarodnék, hogy miért is regisztráltam: többször olvasgattam már a fórumokat itt és több helyen is, hogy még többet tanuljak a témában, de most hogy már személyes problémámmá is alakult a dolog, még komolyabban veszem és elszántabb is vagyok. Arra kérném Önöket, hogy segítsék munkám azzal, hogy kitöltik a kérdőívem. Azért itt osztom meg, mert úgy látom, ide olyan emberek látogatnak el, akik otthonosan mozognak a témában. Maguk az én célközönségem. Szerintem már azzal is sokat elérek, ha legalább egy étterem, amit beleveszek a kutatásomba, elgondolkozik az étlapjának megváltoztatásán azok irányába, akik nem tudnak mindent elfogyasztani.


    Nagyon köszönöm, hogy szántak rám időt, tudom, hogy hosszú volt, de le kellett írnom mellé ezt is. Várom az esetleges visszajelzéseket is (illetve az ajánlásokat rendes orvosi vizsgálatra). A kérdőívem: https://docs.google.com/forms/d/1SlisriE-7lebE uWPoeVgolz3GVCcawUAudYP2107v4E/viewform?usp=send_form


     

  2. 2014. november 9. 21:10136.


    Nagyon rossz olvasni, mennyi embert érintenek már a különböző allergiák. Nekem több mint tíz éve van tejfehérje allergiám, ezért döntöttem úgy, hogy a szakdolgozatom témája az allergénmentes élelmiszerek lesznek (marketing mesterszakos hallgató vagyok a Corvinuson). Nagyon sokat segítenétek az igényfelmérésben, ha kitöltenétek a kérdőívemet:


    https://qtrial2014az1.az1.qualtrics.com/SE/?SID=SV_d4hkeQ FZUBXpAJ7


    Egyébként készítettem interjút orvossal és dietetikussal is, és egyértelműen azon a véleményen voltak, hogy csak azokat az allergiákat szabad „készpénznek venni”, amiket a hagyományos módszerekkel is kimutattak, mert sok olyan allergiavizsgálatot végeznek sok helyen, amelyek nincsenek tudományosan alátámasztva. Az emberek megdöbbennek, mennyi mindenre derül ki, hogy allergiásak, pedig a valóságban nem biztos, hogy mind valós...

  3. Torolt_felhasznalo_435768
    Torolt_felhasznalo_435768
    2014. január 12. 20:17135.

    Sőt, még ezekkel is vigyázni kell, mert ezek is tartalmazhatnak glutént, mert ált. attól lesz csomómentes.

     

    És hivatalosan a gluténmentes felirat annyit jelent, hogy max. 20 mg/kg lehet a lisztben. :-/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (134)
    2014-01-12  17:33
  4. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2014. január 12. 17:33134.
    Csak éppen az eredmény nem egyenértékű. Mert ezek a lisztek zsírtalanítottak, nem egyszerűen őrölt magvak.
    előzmény:
    Szállófelhő (133)
    2014-01-12  17:25
  5. 2014. január 12. 17:25133.

    Vegyél egy kávédarálót, azzal megőrölheted a magokat. 

    A tönköly egy búzaféle, glutént tartalmaz. 

     

    előzmény:
    Acia (116)
    2014-01-11  23:01
  6. 2014. január 12. 14:53132.
    Szia, en sajnos nem probalhatom ki az áztatasos glutencsokkentest, mivel coeliakias vagyok, nem juthat a szervezetembe gluten. A topicnyitonak, es mindenkinek, aki arra gyanakszik, liszterzekeny lehet, mindenképp a kivizsgalast javaslom, mert ha az embernek nincs a kezében egy diagnózis, hajlamosabb néha beengedni glutent az ételei köze (meg némelyik rágóban is van, elkeserítő) es ha tényleg coeliakias mondjuk, akkor a kicsi is megárt. Ha meg nem, csak közérzetjavítónak tartja a dietat, akkor pár milligramm nem számít.
    előzmény:
    ancsa21 (117)
    2014-01-12  05:03
  7. Torolt_felhasznalo_435768
    Torolt_felhasznalo_435768
    2014. január 12. 10:18131.

    Nyugodtan vágj bele, meglátod, jó tapasztalatokkal fogsz gazdagodni. Sőt.. :)

     

    előzmény:
    Acia (127)
    2014-01-12  09:25
  8. 2014. január 12. 09:28130.
    Egyszerre írtuk ugyanazt:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (128)
    2014-01-12  09:27
  9. 2014. január 12. 09:27129.
    Xanthia, megkérdezhetem, hogy te honnan szoktál rendelni? Priviben megírnád, köszönöm szépen:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (123)
    2014-01-12  08:43
  10. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2014. január 12. 09:27128.

    Szívesen segítek, tanácsokkal, oldalakkal, de lehet, privátban jobb lenne. :))

     

    A zab csak erős kompromisszum a paleoban. 

    előzmény:
    Acia (127)
    2014-01-12  09:25
  11. 2014. január 12. 09:25127.

    Köszönöm szépen:) akkor majd keresek neten oldalt ahonnan rendelhetek.

     

    Kb egy-két hete kezdtem el ezzel a témával foglalkozni, főleg az vitt ebbe az irányba, hogy nem jön a baba. Talán egy egészségesebb táplálkozás segíthet ebben, de még tényleg nagyon járatlan vagyok a témában. Az inzulinrezisztencia és paleo diéta érdekel elsősorban, bar nem tudok róla, hogy lenne IR-em.

    Mindenesetre kezdő kis lépéseket már megtettem, pl.a cukrot száműztem az életemből, beszereztem nyírfacukrot, ill. vettem pár doboz, rizs, mandula és zabtejet, bár ez utóbbi nem tudom mennyire jó? 

    Minden tanácsnak, ajánlott oldalnak nagyon örülök:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_435768 (124)
    2014-01-12  09:10
  12. Torolt_felhasznalo_435768
    Torolt_felhasznalo_435768
    2014. január 12. 09:15126.
    Jobban le sem írhattam volna.
    előzmény:
    ancsa21 (119)
    2014-01-12  05:20
  13. Torolt_felhasznalo_435768
    Torolt_felhasznalo_435768
    2014. január 12. 09:12125.
    Ja, és nem, a teljes kiőrlésű egyáltalán nem fér bele a gluténmentes étkezésbe. :(
    előzmény:
    Acia (116)
    2014-01-11  23:01
  14. Torolt_felhasznalo_435768
    Torolt_felhasznalo_435768
    2014. január 12. 09:10124.

    Szia!

     

    Bioboltban lehet beszerezni, illetve netről is lehet rendelni. Ha valaki a fórumozók közül tud ilyen netes odlalt, segítsen ki legyen kedves, én netről még nem rendeltem.

     

    Viszont ha tudsz a közeledben olyan olajelőállító üzemet, ahol préselik az olajat, ott töredék árért jutsz hozzá ezekhez a lisztekhez. Nekem is ilyen szerencsém van, így mondhatni, fillérekért szerzem be ezeket a liszteket.

    előzmény:
    Acia (116)
    2014-01-11  23:01
  15. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2014. január 12. 08:43123.

    Leginkább bioboltokban, de célszerűbb a netről rendelni, olcsóbbak.

     

    Az, amit írsz, gabonaliszt, nem hozható egy lapra ezekkel. 

    előzmény:
    Acia (116)
    2014-01-11  23:01
  16. 2014. január 12. 08:26121.

    Az USA-val kapcsolatban igazat adok neked, egy rossz példa, amit látunk, nem kéne követni, de mi még messze vagyunk tőle, tehát időben vagyunk. A főző, de főleg a sütő műsorokat nézve én attól borzadok el, hogy mindenféle kész porokat, krémeket, akármiket dobozokból vesznek elő s az a téveszméjük, hogy házi sütiket sütnek..((( Nemsokára meg majd nyomtatják...))) Na és a kedvenc pancake-s reggelijük, brrrr....

    A gyógyszerekkel kapcsolatban is igazad van: én pl épp a napokban jöttem rá, hogy az a vérnyomáscsökkentőt (a szívem miatt) amit hosszú évek óta eszem, okozhatta a jólnevelt (csak pici helyen jött elő) pikkelysömört, ami két éve kijött rajtam, mi több, nem is lett volna szabad felírni nekem az orvos által is ismert hajlam miatt. Rajta van a tájékoztatón, amit persze csak az esetleges allergia miatt olvastam el vagy 8 éve. És lefogadom, hogy nem nemtörődömségből írja fel az orvos, hanem egyszerűen ilyenekre nem figyel, nem tud róla. Gyakorlatilag reflexből dolgoznak és életemben csak egy olyan orvossal találkoztam, aki minden egyes betegnél átgondolta az esetet, ezt minden találkozásnál átgondolta félhangon.

    előzmény:
    ancsa21 (120)
    2014-01-12  05:35
  17. 2014. január 12. 05:35120.

    A közétkeztetés egy rémséges, de muszáj dolog! Ott legfeljebb csak az irányokat lehet megszabni, de egyénre szabni, soha. *

     

    Attól tartok, hogy a statisztikával alátámasztott mennyiségnek csak hinni kell! Ahol, mint pl az USA-ban, minden 4-ik (sic!) ember glutén-, és vagy tejérzékenységgel vagy kínlódik már, vagy csak érzékenységet mutat, ott az van, hogy halálos étrendet követtek évtizedeken keresztül.

     

    Éppen most kezdtem egy könyvet olvasni, "Death by Food Pyramid" címmel, Denise Minger-től. Még csak az elején tartok, de nagyon úgy néz ki, hogy végre valaki összeszedett adatok birtokában megy annak az amerikaiak által elterjesztett étel piramisnak, ami vélhetőleg százmilliók, jobb esetben is csak napi rossz közérzetéért felelős.

     

     

    -----------------

     

    * (Kb olyan, mint a nyugati orvosságok. Azokat is a közre szabták. Ezért ugyanolyan mennyiségben etetik a bogyókat egy 120 kg-os emberrel, mint egy 60 kg-al... Ezzel szemben, pl a kinaiak minden egyes embernél a neki szükséges mennyiségű grammra mérik be az adagokat. De ez már egy másik téma ;-))

     

     

      

    előzmény:
    eda-1952 (109)
    2014-01-11  18:04
  18. 2014. január 12. 05:20119.

    Nem értem miért veszel állandóan magadra olyan dolgokat, amiket se nem kell, vagy még inkább, amik el sem hangzanak?

     

    Az itt veled szemben érvelők egyike sem irt olyat, hogy bármi is kötelező lenne bárki számára, vagy azt kellene enni, stb. Mindössze, velem együtt leírják a problémáikat, meg azt, hogy milyen megoldásokat találtak rá, vagy éppen milyen más megoldásról van tudomásuk. Mi ebben a kell (a kényszer) rádnézvést?

     

    Azt azért ne felejtsd el, hogy az erőszakolt mennyiségű tej, kenyér, tészták, meg az elszabott genetikájú gabonák, a szörnyűséges körülmények között tartott, rémséges dolgokkal etetett állatok fogyasztása utáni problémák nem másnap kezdődnek, hanem hosszú évekkel, akár évtizedekkel később! Igaz, vannak néhányan, akiknek még akkor sem. Ők a baromi szerencsések!

     

    A szervezet, amíg lehet, az érdekünkben igyekszik megbirkózni mindennel. Aztán egyszer csak elege lesz, mi meg leszokunk minden olyanról, amit eddig az egészséges ételpiramisban az orrunk alá nyomtak...

     

     

     

    előzmény:
    eda-1952 (105)
    2014-01-11  16:39
  19. 2014. január 12. 05:08118.

    Nekem is attól lett gyanús az a vércsoport diéta,  hogy mint 0-ás vérűnek határozottan szeretnem kellene a húst. De ettől másnak még bejöhet, és ha igen, legyen hasznára.

     

    A szevezetünkre hallgatni... Nem mindig lehet, mert időnként vicces üzeneteket küld nekünk... Nekem pl nekem még mindig azt üzeni, hogy savanykás barnakenyeret akarna. Egyfolytában. Pedig tudja, hogy nem lehet ;-) 

     

     

    előzmény:
    kukacapja (99)
    2014-01-11  13:15
  20. 2014. január 12. 05:03117.

    Sajnos a részletekről nem tudok vitába szállni, mert én se tudományosan, se máshogy nem értek a dolgokhoz. Mindössze ahhoz értek, hogy a saját érdekemben szétnézek, és elfogadható helyekről (dietetikusok, magával a problémával küszködők weboldalai, könyvek, stb) információkat szedek össze. De leginkább olyanoktól olvasok, szedem az infóimat, akik már saját magukon is ki kellett tapasztalják a dolgokat. 

     

    De ez nem elég, magamon is kipróbálok minden olyat, amiről feltelezem,  hogy nem lehet káromra. Jobb esetben hasznomra lehet. Így azt saját tapasztalatból mondom, bizonyos hogy az áztatással, vagyis a majdnem csiráztatással nagymértékben csökkenteni  lehet mindazon anyagokat (fehérjéket, stb.), amivel a szervezetünk  nehezen birkózik meg. De ezt még a magvak izén is határozottan érezni azt a különbséget, amivel áztatás előtt, illetve utána rendelkeznek. 

     

    (Abban persze teljességgel igazad van, hogy a glutén a magban is megtalálható. De hogy a külsején a legtöbb, arra a majdnem csíráztatott magvak fogyasztása utáni emésztőrendszerem békéje a legjobb bizonyíték. Nekem bizonyosan :-))

     

    Neked is csak azt tudom mondani, hogy se nekem, se másnak ne higgy, hanem próbáld ki. Aztán meglátjuk, hogy érzel-é, észlelsz-é különbséget, vagy sem. Még akár teljesen egészséges emésztőrendszerrel együtt is. 

     

     

     

    előzmény:
    Babóca79 (92)
    2014-01-11  09:34
  21. 2014. január 11. 23:01116.

    Szia,

    ezeket a liszteket hol lehet kapni? Lenmag, szezámmag, tökmag...stb.

    Kinéztem egy paleo muffin receptet és ott is ilyen liszteket írtak, nagy lelkesen ma déleőtt el is mentem a Sparba, de ott semmi ilyen nem volt. Gondolom akkor a többi hasonló élelmiszerüzletben sem fogom megtalálni.

    Végül jobb híján bio tönköly teljes kiörlésű lisztet vettem. Az is belefér?:) vagy az nem gluténmentes? Kezdő életmód és táplálkozás váltň vagyok:) Így még elég járatlan a témában. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_435768 (60)
    2014-01-10  14:27
  22. 2014. január 11. 21:16115.
    Ha valaki laktózérzékeny lehet kapni laktózmentes tejtermékeket, nem kell kiiktatni a tejet sem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820822 (73)
    2014-01-10  15:23
  23. 2014. január 11. 21:13114.
    Ha glutérérzékeny lennél, annak komoly tünetei lennének. orvoshoz menj, ne kuruzslóhoz!
    előzmény:
    Zivatarfelhő (1)
    2014-01-10  10:09

Címlap

top