Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hipochonderek,rákfóbiások

firebird1
Létrehozva: 2014. január 8. 18:45

Sziasztok!

 

Olyanok jelentkezését várom akik szintén ezekkel a démonokkal küzdenek, akiknek a napjai szinte minden ébren töltött percét megkeseríteni a mérhetetlen szorongás és félelem és szivesen beszélgetnének sorstársakkal. Nálam egyértelműen a ráfóbia a démon bár akik nem ismernek el sem hinnék rólam, mivel alapvetően mosolygós vagyok. Már voltam kineziológusnál, terapeutánál, járok pszichiáterhez stb.,de nagyon nehezen tudom elterelni a gondolataimat. Érdekelne valaki gyógyult-e már ki ebből?Milyen módon? Tudtok e erre jó szakembert ajánlani?Kérem aki segítségnyújtás címén akar halálra rémíteni /pl.vonzás törvénye/ inkább tartsa meg a véleményét,mert így is padlón vagyok, nem hiányzik még egy taposás.Próbálok kikecmeregni a gödörből!Várlak benneteket!

  1. 2017. augusztus 9. 14:38173.

    ennel tökeletesebben meg sem fogalmazhattad volna...... ma voltam tudoszuresen  verkep (munkahelyhez szukseges) teljesen kivagyok. vervetel eredmeny holnap, tudoszuro egy het. addig vegem lesz. 

  2. 2014. február 21. 14:19172.
    Ja és még tudod mit utálok? amikor nincs elég bajom (én a családtagjaimat féltem betegesen, nem magamat), hanem még rá is tesznek egy lapáttal ilyenekkel, hogy majd még én vonzom be a bajt a negatív kisugárzásommal! Ettől meg idegbajt tudok kapni, mintha magamnak csinálnám ezt a szar érzést :((((((( 
    előzmény:
    firebird1 (171)
    2014-02-19  17:13
  3. 2014. február 19. 17:13171.

    köszönöm,már olvastam..tényleg jó cikk!

     

    előzmény:
    viharosan (170)
    2014-02-15  17:04
  4. 2014. február 15. 17:04170.

    Találtam egy jó cikket, és az eszembe jutottál:

     

     http://www.mypin.hu/j-hu-mypin/index.php?option=com_content&view=article&id=862:hipochondria-beteges-retteges-a-betegsegektl&catid=27

     

     Egyébként én is éltem már át ilyen érzést, és mondhatom, hogy iszonyú. Aki még nem élte át, annak fogalma sincs róla, milyen így élni. És azt hiszem, ebből nincs kiút. Mindig lesz újabb és újabb jel...

    előzmény:
    firebird1 (1)
    2014-01-08  18:45
  5. 2014. február 3. 10:24169.
    Sajnálom:-(
    előzmény:
    firebird1 (168)
    2014-02-03  10:06
  6. 2014. február 3. 10:06168.
    eltévesztettem az időpontot és én is holnapra készültem,de váratlan haláleset történt családomban ezért hívtam őket,hogy lemondjam.Erre közlik ma kellett volna mennem!Új időpontot kaptam febr.vége.
    előzmény:
    huncut (167)
    2014-02-03  09:59
  7. 2014. február 3. 09:59167.
    Pont arra kellett volna a bódítás, hogy a kanyargós beleken is túljusson. Nos igen,SZTK....gondolom holnap itt folytatod a gyomortükrözéssel.
    előzmény:
    firebird1 (166)
    2014-02-02  18:04
  8. 2014. február 2. 18:04166.

    Szia!

     

    Túl vagyok a vastagbél tükrözésen.Kibírható vollt altatás nélkül is,csak sajnos a dokinő mindössze 55cm-re tudta felvezetni a kamerát,mivel nagyon kanyargósak a beleim. Kissé csalódott vagyok,mert teljesen rákészültem erre és nem csinálta végig.Gondolom nem akarta velem húzni az időt/SZTK/,majd közölte meg lehet csinálni röntgenes módon is,de túl nagy a sugárterhelés és ő valójában nem is látja értelmét amiért meg kellene csinálni.Hát ennyi.A jó hír,hogy ezen a szakaszon minden rendben.

    előzmény:
    huncut (165)
    2014-01-29  14:52
  9. 2014. január 29. 14:52165.

    Nincs az a pénz amit ne fizetnék ki, hogy ne érezzem azt, amit bódítás nélkül érez az ember, esetemben a gyomortükrözéskor. Ott kezdődik a baj, amikor azt mondják, hogy tessék ellazulni:-(((

     

    Mi volt?

    előzmény:
    firebird1 (164)
    2014-01-24  14:36
  10. 2014. január 24. 14:36164.
    gondolhatod,hogy én is szerettem volna kapni,de a dokinő elég egyértelmű volt.Félek is kicsit!Magánban pedig marha sok lenne!
    előzmény:
    huncut (163)
    2014-01-24  14:10
  11. 2014. január 24. 14:10163.
    Na ez nagyon szép Grimm mese volt. Kedd este voltam gyomortükrözésen, egy maszek rendelőben. Kaptam bódítást, ott milyen kórházi háttér van? És nem értem, mit kell közreműködnöd? A Frontin mellett pedig csak a mennyiséget kellene szabályozniuk, amit beadnak. Mindegy, tehetetlen vagy, légy ügyes, sok sikert és sajnálom!
    előzmény:
    firebird1 (162)
    2014-01-24  13:22
  12. 2014. január 24. 13:22162.
    Vörösvári úti szakrendelő.Azt mondták mivel nincs kórházi háttér sem anesztes doki,nem tudnak felelősséget vállalni,valamint bódult állapotban nem tudok megfelelően közreműködni.Ja és mivel frontint szedek,nem lenne semmi hatása!
    előzmény:
    huncut (161)
    2014-01-24  12:15
  13. 2014. január 24. 12:15161.
    Hova mész? Ezt a szemét dolgot, csak azért nem adnak mert az nekik egy kis nyűggel jár, tudom, elmondta egy orvos nekem egyszer.
    előzmény:
    firebird1 (160)
    2014-01-24  11:51
  14. 2014. január 24. 11:51160.

    sajnos nem adnak,már megkérdeztem!

     

    előzmény:
    huncut (159)
    2014-01-24  11:49
  15. 2014. január 24. 11:49159.
    Ha rám hallgatsz kérsz bódítást!!! Tb alapon nem fogják ajánlgatni.
    előzmény:
    firebird1 (158)
    2014-01-24  10:38
  16. 2014. január 24. 10:38158.
    Tb alapon és én kértem,hogy megnyugodjak,de nem ellenkezett.
    előzmény:
    huncut (157)
    2014-01-23  16:19
  17. 2014. január 23. 16:19157.
    Tb alapon mész vagy magánrendelésre? Ezek szerint indokoltnak látja a problémádat?
    előzmény:
    firebird1 (156)
    2014-01-23  15:05
  18. 2014. január 23. 15:05156.

    Szia!

    Voltam,kedden megyek vastagbéltükrözésre,rá egy hétre pedig gyomortükrözésre.Kicsit félek,bár próbálok keveset gondolni rá!

    előzmény:
    Kismalac (155)
    2014-01-21  21:59
  19. 2014. január 21. 21:59155.
    Voltál már dokinál? Van valami konkrétum? 
    előzmény:
    firebird1 (153)
    2014-01-20  09:10
  20. 2014. január 20. 10:01154.

    Sziasztok! Úgy érzem, én is idetartozom, nem is kicsit. Az elmúlt időszakban több közeli ismerőst is elveszítettem. Azóta pánik jött ki rajtam, állandóan x meg y ráktól féltem – egy ideig. Mára oda jutottam, hogy már csak egyetlen bajtól félek, a váratlan szívproblémától (több fiatal ismerősöm is elment emiatt). Olyan szinten félek, hogy az egész napom egy gyomorideg, elaludni sem merek, mert mi van ha…állandóan érzem a pulzusom a fejemben, a gyomromban, a mellkasom liftezik, a szívem összevissza kalimpál, nagyon durván félrever szinte folyamatosan…már nem tudom, a pániktól van-e ez vagy magától van és attól pánikolok. Mondjuk nekem alapból van egy mitralis prolapsusom.

    Annyira elviselhetetlen ez az állandó halálfélelem, hogy mrá többféle kezelésen résztvettem, ideig-óráig mind jó volt. Most a pránanadival próbálkozom, már voltam 2 kezelésen…sok fájdalom kijött belőlem, nagyon szépen helyrerakott lelkileg is, és a pulzusom is szépen megy azóta, de még csak most jönnek a rendszeres kezelések. Nagy reményeket fűzök hozzá. Meg is szeretném tanulni, jelentkezem a tanfolyamra. Legalább leköt, már csak azért is megéri! :D

  21. 2014. január 20. 09:10153.
    Azért próbáljuk megoldani mindannyian,hogy ez ne következzen be.
    előzmény:
    Mónika (152)
    2014-01-18  23:41
  22. 2014. január 18. 23:41152.

    Úgy érzem nagyon is érintett vagyok a témában.

    Nem is szívesen írok róla, mert már az idegesít.

    De egy dologban biztos vagyok: ha valaki nem volt beteg, ezektől a bizonyos "várásoktól" abban a rendkívüli idegállapotban az lesz! :S

  23. 2014. január 15. 22:41151.

    Kihez fogysz menni? Megírnád- ha nem itt, akkor priviben? Nekem is ajánlottak egy helyet, és konkrétan egy jó szakembert. Csak az a gond, hogy Pesten van, 12000 Ft az első találkozó, a többi meg alkalmanként 9400 Ft. Aztán ki tudja, hányszor kellene mennem.

    Érdekes amúgy ez a pénz dolog, mert elgondoltam, hogy mondjuk belekerülne most összesen 200.000 Ft-ba az egész, és utána normálisan élem az életem, plusz ez pozitívan kihat a férjemre, lányomra, stb. akkor egyáltalán nem kérdés, hogy megéri-e. (persze ha valaki ki tudja fizetni) Viszont ha mégsem jön be, akkor megyek a következó szakemberhez, aki szintén ennyibe kerül, és eltelik egy élet látszatmegoldásokkal, úgy, hogy alapvetően nem változik semmi, csak hol jobb, hol meg rosszabb.

    Nagyon jó lenne megtalálni a megfelelő segítséget. És egyáltalán nem kisebbítem saját szerepünket a folyamatban, de ahogy nézem, Te is meg én is túl vagyunk azon, hogy önerőből kilábaljunk ebből.

    előzmény:
    firebird1 (149)
    2014-01-15  18:38
  24. 2014. január 15. 22:30150.

    Szia!

    Kicsit eltűntem, vizsgáztam, meg lányom is beteg lett közben. 

    Szorítok holnap, de tudom, minden rendben lesz... mással kapcsolatban egyértelmű, hogy nincs semmi baj, csak (bocs a fogalmazásért) habverés az egész. Persze tudom, min mész át, ugyanezt csinálom magammal.

    Amúgy én nem megyek újabban orvoshoz, csak ha már megőrülök az aggodalomtól. Nem tudom, miért van ez, állítólag a hipochonderek mindig mindennel orvoshoz futnak, én nem, talán csak akkor, ha tudom (persze sosem vagyok biztos benn...) hogy az adott betegség nem komoly, de kell rá gyógyszer. Amint valami kis bizonytalanség van bennem, hogy az adott dologból komoly is kisülhet, egyszerűen félek elmenni, félek attól, amíg várom, hogy mit mond az orvos, hogy nem bírom ki a bizonytalanséáot. Persze így sem jobb...

    előzmény:
    firebird1 (149)
    2014-01-15  18:38

Címlap

top