Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Éjjeli bagoly vagyok?

farina2
Létrehozva: 2013. december 21. 23:42

Nem tudok elaludni, tudtok-e valami hatásos dolgot, a fejbeverésen és az altatón kívül. Napközben sem alszom. Ez már a vég?

  1. 2014. augusztus 19. 21:2091.
    Melatonint vény nélkül lehet a patikában venni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (85)
    2014-01-23  22:24
  2. 2014. augusztus 19. 21:1490.
    Ha felpezsdültél tőle, akkor dehogy próbálom ki. Régen szedtem altatót, de leszoktam teljesen. Rengeteg mellékhatása van.
    idézet:
    farina2 (75)
    2014-01-09 21:28:22
    Az altatónak RENGETEG mellékhatása van? Ha szabad kérdeznem, miket tapasztaltál? Mert én sajnos már évek óta szedek altatót, és csak egyetlen mellékhatást tapasztalok: felerősíti a szeszesital hatását. Hát akkor nem iszom! Na bumm! Azelőtt sem voltam alkoholista.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (75)
    2014-01-09  21:28
  3. 2014. február 27. 01:1589.
    Újra én és újra itt. Megint nem tudok aludni. Lehet, hogy ha mesélne valaki? A Ludas Matyi,az jó lenne. Én is háromszor adnám vissza valakinek a bántást, mert most ezért nem tudok aludni. Azt mondják, ne gondoljak semmire, hallgassak valamilyen kellemes cd-t, vízcsobogás, madárdal, stb. Aha!!!!!!!!!!!!
    előzmény:
    farina2 (1)
    2013-12-21  23:42
  4. Torolt_felhasznalo_486256
    Torolt_felhasznalo_486256
    2014. január 27. 05:0588.
    Hát én ma nagyon nem bírok aludni. :(
  5. 2014. január 24. 01:2287.
    Ez biztos így van, én sem vagyok különösebben fáradt, vagy álmos.Üdv.
    előzmény:
    Bagoly (85)
    2014-01-23  22:24
  6. 2014. január 24. 00:5786.
    Köszönöm a válaszokat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_672736 (84)
    2014-01-23  21:55
  7. 2014. január 23. 22:2485.
    A napokban beszeltem valakivel, akinek hasonlo panasza volt: 4-5 oranal tobbet nem birt aludni. Az orvos, miutan megallapitotta, hogy egeszseges, azt kerdezte tole, karos hatassal van-e ra a keves alvas? Vagyis, levertseg, faradtsag, rosszkedv, fejfajas..? Azt felelte, nem, semmi baja. Akkor miert aggodalmaskodik?  kerdezte a bolcs doktor bacsi, nyilvan a szervezetenek ennyi alvasra van szuksege. Na, ez engem is megnyugtatott. De a melatonin megis jo, ha neha keznel van.
    előzmény:
    farina2 (78)
    2014-01-23  04:06
  8. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2014. január 23. 21:5584.
    Nem olvastam el a többi hsz-t, így  lehet valaki már írt hasonlót ahoz amit én írok. Pár hónapja láttam erröl egy dokumentumfilmet ahol a szereplöknek ugyanez volt a baja, nem tudtak mélyen, pihentetöen aludni. Volt egy nö aki már hosszú hosszú évek óta alig aludt éjszakánként. Egy doki meg egy táplálkozásszakértö segítségével megváltoztatták a diétájukat, és így lassan-lassan rendbejöttek és tudtak normálisan aludni megint. 
    előzmény:
    farina2 (1)
    2013-12-21  23:42
  9. 2014. január 23. 21:4183.
    Szia és köszi, pont a futást terveztük be a lányommal, remélem bejön.
    előzmény:
    Jessyka7190 (81)
    2014-01-23  21:35
  10. 2014. január 23. 21:3782.
    Nem ajánlanám a gyógyszereket , az sem megoldás! Ráadásul rálehet szokni , és nélküle mégnehezebb lessz!!
    előzmény:
    farina2 (80)
    2014-01-23  21:26
  11. 2014. január 23. 21:3581.

    Este egy kiadós séta, vagy futás  vacsi után

     

    Nekem bevállt  

     

     

    előzmény:
    farina2 (1)
    2013-12-21  23:42
  12. 2014. január 23. 21:2680.

    Az orvos nyilván gyógyszert ír fel, ez a dolga.

    Nincs jó hatással rám egyik sem, de gyógyszerésznél fogok érdeklődni, növényi eredetű altatószerről, de az is tulajdonképpen drog. A következő dolog, hogy esténként futunk a lányommal, remélem az segít majd. 

    előzmény:
    huncut (79)
    2014-01-23  08:36
  13. 2014. január 23. 08:3679.

    Minden emberre minden gyógyszer, gyógyhatású készitmény vagy akár gyógynövény másképp hat. Azért mert egy valaki állítja, hogy felélénkült tőle elutasítod? Én pedig azt mondom, hogy nem csinált ilyet. Most mit teszel? Sajnos tetszik, nem tetszik túl vagyok egy-két gyógyszeren, megtapasztaltam amit fent írtam.

    Egyszerűen nem is értem, hogy bírod alvás nélkül:-(

    előzmény:
    farina2 (75)
    2014-01-09  21:28
  14. 2014. január 23. 04:0678.

    Most hajnali 4 óra van, eddig nem aludtam semmit. Valószínű nem lesz jó vége. Napközben nem vagyok fáradt és nem is alszom, direkt.Jó lenne valakivel  hosszadalmas eszmecserét folytatni, akármiről. 

    Hát ez van. Mindenkinek jó pihenést kívánok!

  15. 2014. január 9. 21:4877.
    Köszi!
    előzmény:
    Bagoly (76)
    2014-01-09  21:34
  16. 2014. január 9. 21:3476.

    Azt olvastam, a pezsdules nagyon ritkan fordul elo, s mar nem emlekszem, mi volt a bunos: a citromfu (balm); komlo (hops) vagy a valerian. Ez utobbira gyanakszom. Ezekbol all a Sedacur.

    Sohsem szedtem altatot. Vilageletemben utaltam a gyogyszereket, kulonben sem bizom bennuk! Gyogynoveny - az mas. Kamilla is jo. 

     

    előzmény:
    farina2 (75)
    2014-01-09  21:28
  17. 2014. január 9. 21:2875.
    Ha felpezsdültél tőle, akkor dehogy próbálom ki. Régen szedtem altatót, de leszoktam teljesen. Rengeteg mellékhatása van.
    előzmény:
    Bagoly (74)
    2014-01-09  21:08
  18. 2014. január 9. 21:0874.

    En is szeretem a meleget, de ha mar a sors egyszer ide vezerelt, belenyugszom. 

    En mar probaltam (nem ez volt a neve, de ugyanezt); nagyon felpezsdultem tole! Legy szives, szamolj be rola! 

    előzmény:
    farina2 (73)
    2014-01-09  20:59
  19. 2014. január 9. 20:5973.

    Nem jutottam el a gyógyszertárba, de a Sedacurt megpróbálom, holnap úgyis megyek. Javuló időt kívánok, csak jobb a farkasordító hidegnél, ha egy kabátban ki lehet menni. Én nagyon fagyos vagyok, +26 27C fok a kedvencem. Legszívesebben olyan helyen élnék, ahol mindíg meleg van.

    előzmény:
    Bagoly (70)
    2014-01-09  16:40
  20. 2014. január 9. 20:5072.
    Tényleg, végsősoron felfogás kérdése ez is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820822 (69)
    2014-01-09  16:08
  21. 2014. január 9. 16:4171.
    Van olyan ember, akinek eleg 4-5 ora alvas.  Ha nem okoz problemat, vagyis nem kovalyogsz faradtan egesz nap, akkor minek eroltetni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820822 (69)
    2014-01-09  16:08
  22. 2014. január 9. 16:4070.

    Megneztem, mi a csuda a Sedacur - hat allitolag tiszta gyogynoveny keverek. Nem eppen altato, de nyugtato.  En az utobbi par nap alatt eszrevettem, hogy nagyszeruen tudok aludni, ha kb. egy oraval a kivant alvasi idopont elott bekapok egy szem calcium tablettet, meg 1 szem melatonint. Legnagyobb meglepetesemre ma ejjel mar ataludtam az egesz ejszakat, 6 teljes orat! 

    Kerdezed az idojarast, hat enyhulunk, enyhulunk. Ami a legfontosabb: szombatra nemcsak + lesz, de +8C. Na, azt szeretnem latni!  

    előzmény:
    farina2 (66)
    2014-01-09  15:02
  23. Torolt_felhasznalo_820822
    Torolt_felhasznalo_820822
    2014. január 9. 16:0869.
    Én éjjeli bagoly vagyok. Hajnali 2 elött sosem fekszem le. De én szeretek így élni. Rengeteg időm van. Nekem elég 4-5 óra alvás.
    előzmény:
    farina2 (1)
    2013-12-21  23:42
  24. 2014. január 9. 16:0268.
    kÖSZI!
    előzmény:
    huncut (67)
    2014-01-09  15:45

Címlap

top