Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ízületi fájdalmak

Norina55
Létrehozva: 2013. december 10. 10:09

A hidegtől fájnak az ízületeim, krémet használok, de attól csak kicsit múlik el a fájdalom. Ismertek valamilyen gyulladáscsökkentő természetes anyagot?

  1. 2014. március 29. 16:48106.
    Ez igaz, de csak 1-1 órás fájdalom mentességről beszélhetünk, s akinek ez használ és beéri ennyivel, az csinálja. Én is sokáig alkalmaztam és végül már annyira vágytam a teljes gyógyulásra, hogy addig mentem orvostól orvosig amig végül egy érdemlegesen is foglalkozott velem. Igy sikerült megkapnom az alább leírt injekciót, ami egy zslés anyagot tartalmazott és célírányosan ott hatott ahol kell. Másik dolog ezzel az injekcióval kapcsolatosan, hogy porcépítő tulajdonsággal is rendelkezik. Igy az esetleges mütét sokáig elhalasztható.  Megjegyzésként a Hyalgán természetes anyag a kakasok taréjából vonják ki az anyagot az erre érzékenyeknél fehérje reakciót indit el. Az amit én kaptam az egy szintetikus dolog, ortopéd orvosok használják, orvostechnikai szerként van nyilvántartva, ami azt jelenti, hogy patikákban nem lehet beszerezni, csak ortopéd szakrendeléseken, vagy magánrendelőkben.
    előzmény:
    liat (105)
    2014-03-29  15:33
  2. 2014. március 29. 15:33105.

     a google keresesi eredmenyeit kellene kiadja.

     akkor pl. mondjuk ez.

     

    en csak azt irtam be a gogleba,:izulet zselatin.

    előzmény:
    eda-1952 (103)
    2014-03-29  14:00
  3. 2014. március 29. 14:44104.

    Látom, hogy vagyunk egy páran akik izületi problémákkal küzködnek, jó magam kb 10 hónapja. Pontosan a térdem fájt, kipróbáltattak velem mindent, voltam fizioterápián, eredmény még duzzadtabb és fájdalmasabb lett. Kenegettem minden földi-jóval. Flector, Activon, Fekete nadálytő krémmel, raktam rá anti-Phlogistikát, voltam gyógyfürdőben, szedtem Donát, Halolaj kapszulát, ittam lenmagolajat, fájdalomcsillapítókat, kipróbáltam a zselatinos kencézést, az egy-két órára feledtedte a fájdalmat. Végül úgy néz ki, hogy a térdembe adott injekció lesz a nyerő, legalábbis remélem, megkaptam a 3 szurit, és az első injekció után megszünt a fájdalom. Szóval egy csomó mindent kipróbáltam, sajnos az az igazság, hogy magunknak kell kitapasztalni, hogy kinek mi a jó. Volt olyan paciens az ortopédia rendelőben akinek egy Diprophos injekció használt, találkoztam olyannal aki a Hyalgánra esküszik, én a SynoCrom injekciót kaptam az orvosomtól.

    A kurkumáról annyit, hogy én is ettem, először vettem a drága tablettát, aztán valahol olvastam, hogy a boltban vásárolt füszer ugyanaz, és milyen igaza van. Ettem natur, de pakoltam ételekbe, sajna nekem nem segített. 

    előzmény:
    Norina55 (1)
    2013-12-10  10:09
  4. 2014. március 29. 14:00103.
    Ez nekem nem jó link: a Chrome kezdőlapját adja.
    előzmény:
    liat (99)
    2014-03-29  12:57
  5. 2014. március 29. 13:57102.
    Hmmmm...vagyunk néhányan, akiknek célszerű lenne akkor beleülni egy fazék langyos kocsonyalébe. Aztán csak pislognánk kifelé, mint a miskolciban a béka..)))
    előzmény:
    liat (101)
    2014-03-29  13:00
  6. 2014. március 29. 13:00101.
    nem nagy durranas egy zselatint csinalni...probald ki masik fajos reszeden.
    előzmény:
    eda-1952 (100)
    2014-03-29  12:58
  7. 2014. március 29. 12:58100.
    Olvastam, de még nem vitt rá a lélek, hogy kipróbáljam. Bár ha arra gondolok, hogy ezt a fekete trutymót halmozom magamra vastagon, ha elfogy, szerintem azt is kipróbálom, mit nekem már...))
    előzmény:
    liat (98)
    2014-03-29  12:52
  8. 2014. március 29. 12:5799.
    rakerestem. tessek!
    előzmény:
    liat (98)
    2014-03-29  12:52
  9. 2014. március 29. 12:5298.
    arrol olvastal mar, hogy sima etkezesi zselatint kell langyosan a fajo izuletre kenni, hagyni beszivodni? allitolag hat. en meg nem probaltam.
    előzmény:
    eda-1952 (97)
    2014-03-29  12:41
  10. 2014. március 29. 12:4197.
    Fogalmam sincs róla, lehet, hogy csak helyben lehet venni. De nagyon kellemes, már elkezdtem. Persze hogy használ-e hosszabb távon, azt nem tudom, de legszívesebben nyakig teleraktam volna magam..)))
    előzmény:
    Norina55 (96)
    2014-03-29  11:49
  11. 2014. március 29. 11:4996.
    Én ezt a terméket nem ismerem, nem is hallottam még róla.
    előzmény:
    eda-1952 (95)
    2014-03-26  11:30
  12. 2014. március 26. 11:3095.
    Én a napokban vettem egy üveg ilyent. Kíváncsi vagyok, lesz-e valami hatása...használta már valaki?
    előzmény:
    Norina55 (93)
    2014-03-24  08:26
  13. 2014. március 26. 11:2094.

    "Egyik hozzászólásomban sem írtam, hogy bármit is el akarnék adni. Adott volt egy probléma, amire van egy lehetséges megoldásom. Azért tudom ajánlani, mert nekem segített."

    Persze. És természetesen ezt csak e-mailben lehet elmesélni, nyilvánosban nem. Kac-kac.....

    Én már néhány topikban megemlítettem, hátha szintén segít valakinek, hogy milyen (gyógyszertárban kapható) krémmel tartom szépen karban a pikkelysömörömet. Sehol nem írtam, ha valaki e-mailben érdeklődik, akkor elárulom.

    előzmény:
    Szveti (92)
    2014-03-23  22:37
  14. 2014. március 24. 08:2693.

    Szia Szveti!

     

    Ez a topik nem azért jött létre, hogy termékeket reklámozzunk, hanem, hogy megbeszéljük problémáinkat, tapasztalatokat cseréljünk. Természetesen érdekel a te tapasztalatod is, ugyanúgy ahogy bárki másé. :)

    előzmény:
    Szveti (92)
    2014-03-23  22:37
  15. 2014. március 23. 22:3792.

    "Gondolom azért kell neked e-mailt íni, mert árulod a szert. Elöször is: itt nem lehet reklámozni és árulni."

     

    Egyik hozzászólásomban sem írtam, hogy bármit is el akarnék adni. Adott volt egy probléma, amire van egy lehetséges megoldásom. Azért tudom ajánlani, mert nekem segített.

     

    A Ungventum Contradolorem, TESCO, Medosan kurkuma stb. mi, ha nem reklám?

     

    Ha valaki picit is nyitott, előbb meghallgatja miről van szó, aztán eldönti mihez kezd az információval. 

     

    Különben is Téged nem érdekel, vagy mégis? :)

    előzmény:
    eda-1952 (90)
    2014-03-23  21:33
  16. 2014. március 23. 22:0091.

     

     

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Kurkuma

     

     

    Tipp: ha valaki Tunéziába utazik, ott vásároljon, piacokon kilóra veheti (1 kg 3 dínár - legalábbis legutóbb- még 600 Ft sincs), s az ételbe használva elég egy évre.

     

    Másik tipp: nem szabad sokáig főzni, tehát 10-20 perccel a főzés vége előtt kell hozzákeverni az ételhez.

     

     

    előzmény:
    eda-1952 (90)
    2014-03-23  21:33
  17. 2014. március 23. 21:3390.

    Válogatunk,válogatunk?...)) Közben feltámadt jóindulat elzavarva. Leszel szíves tudomásul venni, hogy amikor regisztráltál, tudomásul vetted a felhasználási feltételeket.

    Ez a hsz-ed meg remélem elriasztja az érdeklődő betegeket. Nagyon szemét dolognak tartom, amikor valaki valamit el akar adni, akkor nem árulja el miről van szó. Ebből mindig arra következtetek, hogy a szer akár jó is lehet de mondjuk a legközelebbi boltban olcsóbb. Ja, az nem is jó, mert csak az a gyártmány az?..)))

    előzmény:
    Szveti (89)
    2014-03-23  21:19
  18. 2014. március 23. 21:1989.
    Igen, ezért. De ne fáradj, nem neked való.
    előzmény:
    eda-1952 (88)
    2014-03-23  20:35
  19. 2014. március 23. 20:3588.
    81. és 83. hsz. Szóval miért is kell neked e-mailt írni, mert az kell hozzá, hogy megtudjuk milyen jó szert találtál, ami szemfájásra és fájó izületekre is jó?
    előzmény:
    Szveti (87)
    2014-03-23  20:25
  20. 2014. március 23. 20:2587.
    Ne haragudj, nem akartalak figyelmen kívül hagyni. Szóval mi?
    előzmény:
    eda-1952 (86)
    2014-03-23  18:54
  21. 2014. március 23. 18:5486.
    Neked direkt szelektív a látásod, ugye?
    előzmény:
    Szveti (85)
    2014-03-23  13:42
  22. 2014. március 23. 13:4285.
    Hallottál a feketekömény mag gyógyító hatásáról? Nem? Nézz utána!
    előzmény:
    Csendike (82)
    2014-03-23  10:15
  23. 2014. március 23. 11:5484.
    Nos az emberek 95 százalékát valóban nem érdekli, ha valami titok mögé pakolják a szuper megoldást, mert annak mindig az a vége, hogy "nálam olcsón megveheted". Szóval..????
    előzmény:
    Szveti (83)
    2014-03-23  10:47
  24. 2014. március 23. 10:4783.

    Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet, valóban pontatlan a megfogalmazás...kb. 2 évig 1-2 havonta visszatérő probléma volt. Fél éve megszűnt.

     

    Az emberek 95%-ra jellemző, azt sem tudják miről van szó, de nem érdekli. Vajon hány lehetőség mellett haladnak el így életük során?

    előzmény:
    Csendike (82)
    2014-03-23  10:15

Címlap

top