Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fülzúgás (tinnitus)

Mónika
Létrehozva: 2013. október 19. 20:59

Sziasztok!

 

A következő kérdésben kérem a segítségeteket: a barátomnak nyár eleji "megfázásból" + középfül-gyulladásból maradt vissza fülzúgása. Cavintont kapott, nem használt, majd NOOTROPIL infúziós kúrát, az sem használt. Most ismét Cavintont kell szednie, valamint javasolnak különböző zajgenerátor-készülékeket. Átolvastam eléggé a netet, szóval tisztában vagyok a realitásokkal, mégis azt kérném, hogyha VALAKINEK BÁRMI IS HASZNÁLT, KÉREM ÍRJA MEG. Azokat, hogy mi nem használt nem is feltétlenül szükséges megemlíteni, csak ha úgy érzitek. Sajnos eléggé kezd már rámenni a kapcsolatunk is. :(

E-mailcímet, + bármilyen más elérhetőséget is tudok adni priviben, ha esetleg valakinek úgy kényelmesebb írni. 

 

Köszönök mindenféle hozzászólást, üdvözlettel:

Mónika 

  1. 2017. május 18. 21:0729.

    Szia!


    Érdeklődni szeretnék, hogy elmúlt-e a párod fülcsengése?


    Sajnos egy cipőben járunk az én páromnál ugyanez a helyzet.


    Előre is köszönöm!


    Ildikó

  2. 2016. Április 12. 11:1728.

    Szia! Szeretném megkérdezni, hogy mi a neve annak az antibiotikumos szemcseppnek, ami elmulasztotta a fülcsengésedet, szeretném megpróbálni. Elküldenéd a nevét kérlek a juditka7285@gmail.com címre? Előre is nagyon köszönöm.

    előzmény:
    Holdvilág (9)
    2013-10-20  11:23
  3. 2015. május 4. 20:5427.

    Úgy nézem, a Neomicin szemcseppet ajánlotta, de én nem merném kipróbálni orvosi utasítás nélkül, én már csak ilyen vagyok..

    előzmény:
    korsosk (25)
    2015-05-04  19:35
  4. 2015. május 4. 20:5126.

    Na de ez nem fülcsepp, hanem szemcsepp! :O

    előzmény:
    Holdvilág (11)
    2013-10-20  11:26
  5. 2015. május 4. 19:3525.

    Kedves Mónika! Szeretném megkérdezni, hogy mi a neve annak az antibiotikumos szemcseppnek, ami elmulasztotta a fülcsengésedet, szeretném megpróbálni, mert én már az őrület határán vagyok a fülcsengéstől. Köszönöm és nagyon várom. Ha lehet elküldenéd a korsosk@citromailra. 

    előzmény:
    Holdvilág (9)
    2013-10-20  11:23
  6. 2013. október 22. 13:5624.

    Szia,

     

    Nekem olyan gondom van/volt, hogy visszhangosan hallottam, majd egyik reggel olyan szinten szédültem be, hogy mikor megpróbáltam felkelni, nemes egyszerűséggel felkenődtem a hálószoba falára.

     

    Betahisztin-dihidroklorid tartalmú gyógyszert kaptam, ami kb. a második tabletta után elmulasztota a tünetet. Augusztusban kezdtem el szedni és szedem a mai napig. Folyamatosan egyre kisebb hatóanyag tartalmú gyógyszert kapok, megpróbálunk leállni róla.  

     

    Üdv, Zsuzsi 

  7. 2013. október 22. 13:4623.
    Ezt most találtam : http://tinnitus.hu/mi-az-a-tinnitus/mit-tegyek/ érdemes elolvasni!
    előzmény:
    Sherryl1 (22)
    2013-10-22  13:29
  8. 2013. október 22. 13:2922.

    Szia! Tegnap voltam hallásvizsgálaton, romlott a hallásom, megint készüléket javasolnak, próbahordás van és a zúgást kicsit csökkenti, de mivel 160 ezer a 2 db szóba sem jöhet. Tegnap az egész családot halkabb beszédre kértem, mert annyira jól hallottam a készülékkel, hogy zavart minden, még az is hangos volt, ahogy a cicáknak bontotam az alutasakost.  Nem lesz ez nekem jó.A párkapcsolatomban ez nem zavaró, de mi már 36 éves házasok vagyonk ennél sokkal rosszabb dolgokat is átéltünk. Nektek sok erőt és kitartást kívánok, a párod mindenképpen foglalja le magát, mert ha erre a zúgásra koncentrál, sokkal nehezebb lesz a helyzete. Sajnos még depressziót is okozhat ilyen esetekben. Ha megpróbálja elfogadni a mostani helyzetet sokkal könnyeb lesz! Drukkolok, hogy elmúljon!Vitaminokat is ajánlanak, pl C, E de a magnézuimot is javasolják, nézzetek utána!

    A terepeuta: Kalocsai Ágota www.szivarvanylotusz.hu megy az országban sokfelé, beszéljetek vele, az elérhetőségét az oldalon megtaláljátok, nagyon kerdves segítőkész, ha vele nem tudtok találkozni, biztosan tud ajánlani mást! Ha van valami fejlemény, javulás, írd meg, hogy együtt örülhessünk Veletek! Szép napot!

    előzmény:
    Mónika (21)
    2013-10-21  11:54
  9. 2013. október 21. 11:5421.

    Szia! Őszintén sajnálom a helyzetedet. Sajnos olvasok és ismerek olyanokat, akikenek sajnos nem múlt el. Az ember a reményt sose adhatja fel, meghát sajnos muszáj is megszokni, ha tényleg nincs más mód. Rengeteg módszer javasolnak, végig kell próbálni, hátha... Mi is most ezen az úton megyünk továb. Nyaki UH-n nem voltunk még, de észben tartom.

    Neked hogyan befolyásolja a párkapcsolatodat ez a helyzet? 

    Most ehéten megyünk valamilyen "zen"-készülékért, szintén próbahordásra, majd meglátjuk. + törekszünk arra, hogy lekösse magát. A pesti terapeutát írd meg kérlek, lehet priviben is. Bár nem ott lakunk, de az is szóba jöhet. 

    Neked is minden jót kívánunk!

    előzmény:
    Sherryl1 (20)
    2013-10-20  18:35
  10. 2013. október 20. 18:3520.
    Szia! Erre én is kíváncsi lennék, 2000 decembere óta zúg és egyre jobban egy influenza után a fülem és semmi nem használt. A hallásom is csökkent, egyre rosszabb és semmivel nem bíztatnak, azt mondták együtt kell vele élni....Aszthmás vagyok én is, úgyhogy eléggé be van határolva a gyógyszerezés, de attól függetlenül kaptam mindenfélét, MRI többször is volt. Nyaki UH-n volt már? Talán még a nyaki ereket meg lehetne nézetni. Ez nagyon rossz érzés, aki tapasztalja csak az tudja, kérlek légy vele megértő, mert szüksége van/lesz rá. Senkinek nem kívánom...A hallókészüléket én pl nem tudom használni, mert felerősíti a zúgást, úgyhogy próbahordás után visszaadtam. Nekem egy valami nyomja el kicsit, ha mp3-at hallgatok, vagy az autóval "zörgős" utakon járunk. Próbálja meg elterelni a figyelmét, nézzen filmet, ami leköti, hallgasson zenét, esetleg relaxációs zenét, vagy ami ellazítja, hangtálas kezelést is megpróbálhat. Ha Pesten laktok tudok ajánlani terepeutát! Eleinte sírógörcsöket kaptam, de mostanra már megszoktam, viszont ehhez 13 évnek kellett eltelni. Minden jót Nektek!
    előzmény:
    Mónika (1)
    2013-10-19  20:59
  11. 2013. október 20. 16:3319.

    volt mr-en is, de ott nem mutattak ki visszamaradt gyulladást 

    nálunk is volt fülgyertya is, még a mai napig itt van pár darab kamillás 

    olyan halom gyógyszer van itt, hogy ihaj - igaz nem csak a fülzúgásra, mert a lába is fájt, de a búzafűtől kezdve a vitaminok, krémek, cseppek...

    remélem kilábalunk belőle valahogy 

    kipróbáljuk azért az általad javasoltat mindenképpen

    most annyi történt, hogy a nagy kétségbeesésben megbolygattunk egy régóta húzódó lelki kérdését, és azzal jött ki  a szobából, hogy nem zúg a füle --- bíztatónak veszi az ember

    mindenképp írok, hogy mire mentünk

    és köszönöm

    előzmény:
    Holdvilág (18)
    2013-10-20  12:36
  12. 2013. október 20. 12:3618.

    Tudod, ez mégmindenféleképpen a náthából visszamaradt gyulladás, nem is értem, miért nem megfelelően kezelik ezt a fülészeten, mindenre ráfogják,pedig csak egy kis hurut, és nem értem,miért nem írnak megfelelő gyógyikát, pedig van.

    Nekem is írták a Betasercet,meg mást is, nem használt.

     

    Igen, nagyon sokáig, nagyon rossz volt,mindent kipróbáltam, még a fülgyertyát is, a különböző patikaszereket, fülcseppeket, semmi nem használt, csak ez a gyulladáscsökkentő szemcsepp. 

     

    Engem nagyon zavart, fájt, éjjel is, stb.

     

    Próbáld ki ezt a szemcseppet, ha lehetőséged van rá felíratni.

    Használni fog, hidd el, elmúlik az a visszamaradt gyulladás.

    Azért egy visszajelzést majd küldjél, akár privibe is.  

    előzmény:
    Mónika (16)
    2013-10-20  11:53
  13. 2013. október 20. 11:5517.

    néztem ezt a Betasercet, hogy a Betaserc + 1 másik fajta kombinációját írták, csak ott akadtunk el, hogy a barátom asztmás, és emiatt ezt nem igazán lehetne neki szedni

    nem tudom mi a hatása ha valaki asztmás és mégis olyan gyógyszert szed, ami asztmásoknak nem jó, viszont a mostani idegállapotnál nem gondolom, hogy sokkal rosszabb lenne...

    bár nem vagyok orvos

     

    előzmény:
    Banánka (12)
    2013-10-20  11:46
  14. 2013. október 20. 11:5316.

    mi is már lassan a fél évnél járunk 

    neked egyfolytában zúgott? és hangosan? az alvásban is zavart? 

    esetünkben is a megfázásból maradt vissza, ezért nehezen fogadom el a lelki eredetet, de lehet, hogy mégis összefügghet

    mindenképp meg lesz próbálva ez a csepp

    tudom nekem is volt olyan ami szemre és fülre egyúttal jó volt 

    előzmény:
    Holdvilág (9)
    2013-10-20  11:23
  15. 2013. október 20. 11:4915.
    sajnos tetézi a helyzetet, hogy barátom kb. a nap 24 órájában ezzel van elfoglalva (mert megteheti), teljesen felőrlődünk én is ő is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776412 (8)
    2013-10-19  23:49
  16. 2013. október 20. 11:4814.
    Gyorsan megnéztem a googleban,a gyógyszer leírása ott megvan. Ajánlják fülzúgásra!
    előzmény:
    Banánka (12)
    2013-10-20  11:46
  17. 2013. október 20. 11:4713.
    köszönöm, novemberben megy(ünk) egy jó neurológushoz, aki már egy másik problémában is segített, talán erre is tudna valamit mondani
    előzmény:
    pikpik (7)
    2013-10-19  23:03
  18. 2013. október 20. 11:4612.

    Szia! 

    Nekem is és Édesanyámnak is volt már fülzúgása. Mindkettőnknek,egymástól függetlenül és más orvos a Betaserc tablettát ajánlotta. Sajnos már nem emlékszem az orvosság adagolására és arra sem,mit mondott a doki,mitől zúghat a fülünk,de az orvosság jó volt. Elmúlt  a fülzúgás. Remélem,tudtam segíteni!

    előzmény:
    Holdvilág (11)
    2013-10-20  11:26
  19. 2013. október 20. 11:2611.

    Oculogutta neomycini

     

    3x 2 cseppet csepegtetni.  

    előzmény:
    Holdvilág (10)
    2013-10-20  11:24
  20. 2013. október 20. 11:2410.

    Ja, ezt csak receptre lehet.

    Vettem és recept nélkűli fülcseppet, nem is volt olcsó, de nem használt.

    Tehát ezt fel kell íratni.  

    előzmény:
    Holdvilág (9)
    2013-10-20  11:23
  21. 2013. október 20. 11:239.

    Én is nagyon sokat szenvedtem a fülzúgással, fél évig jártam fülészetre, semmi, ez télen, megfázás utáni maradvány volt mindig.

    Már nem bírtam tovább, szenvedtem vele, mert nem kellemes dolog.

    Most nevetni fogtok : berontottam a háziorvoshoz, hogy ez nem állapot, a fülészeten ülök órákat, segítsen.

    Mégegyszer, ne nevessetek. Adott antibiotikum szemcseppet. A fülbe kellett belőle cseppenteni.Egy hét alatt elmúlt, és egy nap után már szűnt.

    Azóta minden megfázás után, miután a fülem még rendetlenkedik, felíratom.

    Ha érdekel, megnézhetem a nevét a szemcseppnek, mert a hűtőben van.

    Mondom, antibiotikum szemcsepp,és fülbe kell.  

    előzmény:
    Mónika (1)
    2013-10-19  20:59
  22. Torolt_felhasznalo_776412
    Torolt_felhasznalo_776412
    2013. október 19. 23:498.
    Nekem azt mondta az orvos, hogy próbáljak ne figyelni rá, ne találgassam az okát. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy nem zúg a fülem. Nem vettem észre mikor múlt el. Az egyik barátnömnek is zúg a füle. Egyszer abbahagyta, majd újra kezdte. Most az egyensúlyi szervére szed gyógyszert, ami állítólag fülzúgásra is jó. Ha elmúlna a fülzúgása, abban az esetben megkérdezem töle, hogy mit szedett. Egyébként én egyik zajra se ismertem rá a vizsgálaton. Teljesen más volt, mint amiket ott meghallgattattak velem.
    előzmény:
    Mónika (1)
    2013-10-19  20:59
  23. 2013. október 19. 23:037.
    Nem lehet kizárni a pszichés eredetet sem, egy kísérleti kezelést talán megér.
    előzmény:
    Mónika (1)
    2013-10-19  20:59
  24. 2013. október 19. 21:446.
    köszönöm, át fogom tanulmányozni a lapjukat :)
    előzmény:
    Csendike (5)
    2013-10-19  21:34

Címlap

top