Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Igazán jó fogorvost keres

ad.ri
Létrehozva: 2013. május 14. 16:25

Sziasztok!

Fogorvost vagy foctechikust keresnék, mert már soknál voltam, de egyik sem az igazi.

Nagyon szépen megköszönném annak, aki tudna nekem ajánlani olyan fogorvost már szinte bárhol hogy hol ( mondjuk lehetőleg bács, szolnok vagy pest megyében, de ha az ország másik részén, az is érdekel ). Az a lényeg, hogy olyan fogorvos, aki nem szólja meg az embert a csúnya fogakért, szépen dolgozik és a legkisebb csonkokból is szép fogakat tud csinálni:) 

Meg vagyok keseredve az az igazság, mert fiatal vagyok még, és jó lenne egy normális fogorvos, aki minden fogat rendbe tud tenni:)

Köszönöm!

 

  1. 2016. május 11. 23:1624.

    Nekem egy élő fogamat csiszolt le egy fogpótláshoz úgy, hogy utána iszonyat fájdalmaim voltak, mert túl lett csiszolva. Így nem maradt más hátra, mint a gyökérkezelés, amit elrontott (begyulladt a gyökércsúcs) és egy speciálisan gyökérkezelésre szakosodott orvos tudta csak helyre tenni. Majd a híd leesett. No komment. Mindezt kapkodva, rohanva, hogy gyorsan készen legyen. A vállas csiszolást simán meg tudta volna csinálni, mert volt elég foganyag, de az túl sok időbe telt volna. 

    előzmény:
    kékliliom (16)
    2016-04-22  17:54
  2. 2016. Április 29. 07:2723.

    Az a lényeg, hogy te elégedett legyél. Maszek fogászatokon keményen megkérik az árat. Az én magánvéleményem, hogy az ilyen idősebb orvosok már nem haladnak a korral, én fogorvost csakis a 30-as korosztályból keresek. Viszont egy sebész legyen 50 körüli:-) Sok sikert a továbbiakhoz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (22)
    2016-04-27  21:21
  3. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. Április 27. 21:2122.

    Hááát... dokinőhöz kerültem, de nem tűnik rossznak. 50-60 közöttinek nézem, így talán van tapasztalata elég.
    Rögtön a szombaton kimozdult csapos fogat kellett kihúzni- abból is kaptam kedvezményt. 1 percet foglalkozott velem- annyi volt a húzás, mert a Szentlélek tartotta a fogat, és kapott 7600 Ft-ot. Na ez húzós volt...Ismerősök most 8000 vagy annál többet mondanak húzásra, de ezt magam is ki tudtam volna húzni, annyira mozgott, csak féltem a fertőzéstől így a steril  környezetet választottam inkább.
    Elküldött panoráma rtg-re, amiből sok kedvezményt kapttam, így csak 3300 Ft volt.
    Eddig ennyi :)

    előzmény:
    huncut (21)
    2016-04-27  17:24
  4. 2016. Április 27. 17:2421.

    Valahogy nem volt semmi sem szimpatikus, a kirakott fotók a frontfogak koronáiról egyáltalán nem tetszett. És hát a betegtársak véleménye...de remélem te sikeresebben jársz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (19)
    2016-04-26  22:11
  5. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. Április 26. 22:1520.

    Már látom, ott is van...
    Én a Molnár utcát választottam- az van legközelebb nekem.

    előzmény:
    huncut (18)
    2016-04-25  17:35
  6. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. Április 26. 22:1119.

    Ott én nem láttam ilyen címet.
    Miért nem mennél oda vissza? Rossz volt a tapasztalat vagy csak a csúszás miatt nem?

    előzmény:
    huncut (18)
    2016-04-25  17:35
  7. 2016. Április 25. 17:3518.

    Én másfél éve mentem el az Eötvös utcai rendelőbe, hát...mivel elég nagy csúszás volt beszélgettünk, nem mindenki volt elájulva:-( szerencsére a konzultáció pozitívra sikeredett, vagyis nem volt szükségem a korona cseréjére, de egy biztos, nem mentem volna oda vissza.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864347 (17)
    2016-04-25  15:45
  8. Torolt_felhasznalo_864347
    Torolt_felhasznalo_864347
    2016. Április 25. 15:4517.

    Szia.
    Huhh, ez már igencsak régi topik, de nagyon aktuális számomra is.
    Nekem sokan ajánlották a "Mindent ment" rendelőket, mert ott a megkérdezettek többsége azt mondta, hogy valóban minden csonkot próbáltak megmenteni, és kihozni a legjobbat a dologból.
    Most szerdán hozzájuk megyek ingyenes konzultációra,de félek, hogy az én pénztárcám nem fogja bírni az itteni árakat...Majd meglátjuk...Én megpróbálom. :)


    Örülnék, ha sikerülne :)

    előzmény:
    kékliliom (16)
    2016-04-22  17:54
  9. 2016. Április 22. 17:5416.

    Én is így jártam...amit Dr Balsai Tamás elrontott, mind az implantációt, mind a hidak kialakítását, késöbb másik fogorvossal kellett kijavíttatnom, jobban mondva újból csináltatnom. Sajnálom, hogy nem elöbb olvastam ezt a topicot...

    előzmény:
    chloerose (12)
    2014-05-02  16:03
  10. 2014. május 15. 23:0015.

     

    Szia!

     

    Általában én megpróbálok először véleményeket keresni az orvosokról, és ezek alapján megyek hozzájuk. Néha ez valóban nehéz, de a legtöbb esetben a vélemények megmutatják, hogy mit várhatunk el az adott szakembertől. 

  11. 2014. május 13. 22:0314.
    Sziasztok,
    Szerintem az előzetes vélemények nem mindig tükrözik a valóságot. Főleg mert mindenki mást keres egy orvosban, mŕs a prioritás. Így amikor én kerestem elmentem pár helyre ahol ingyenes volt a konzultŕció. Ekkor az orvossal ha megtalálod a közös hangot az jó. De olyan úgy sincs aki mindenkinek jó. Az én fogorvosom szerintem szuper, pontos, preciz és esztétikailag nagyon kritikus saját magával és a technikusŕval. Ha valakit érdekel, küldök elérhetőséget.
    előzmény:
    Andrikaa (13)
    2014-05-08  19:55
  12. 2014. május 8. 19:5513.

     

    Chloerose, 

     

    Sajnálom ami veled történt. Szerencsére ma már sok olyan weboldal létezik, ahol előzetesen már el lehet olvasni a különböző orvosokról írt véleményeket.  

    Ilyesmire gondolok: http://www.docplanner.hu/fogorvos/budapest 

     

    H a itt esetleg nincs vélemény, marad a guglizás.  

    előzmény:
    chloerose (12)
    2014-05-02  16:03
  13. 2014. május 2. 16:0312.

    Messze van nemcsak a legjobb, de az elfogadható fogorvostól is. Ott csinálták egy vagon pénzért a fogaimat, amit aztán fél év múlva egytől egyig egy normálisan dolgozó fogorvosnak kellett elkészítenie. Sajnos tönkretette a fogaimat, szerencse, hogy találtam nála (aki csak a pénzre utazik) jobbat, mind technikailag, mind higiénikusabbat. 

    Megjegyzem a fogaim sima tömések voltak, egyáltalán nem problémás esetek. Ezt is képtelen volt a "doktor úr" megoldani, aki minden, csak nem az ország legjobbja. Feltételezem ilyen kontár minőségnél saját maga írta ezen véleményt. 

    előzmény:
    isomsik (10)
    2013-05-15  06:35
  14. 2013. május 15. 14:2111.

    Köszönöm Neked is a kedves válaszodat! Sajnos már minden olyan drága, de ha azzal kedvesebbek az emberrel és jó munkát csinálnak, akkor úgy inkább többet adok érte...:)

    Köszi:)

     

  15. 2013. május 15. 06:3510.

    Drága, de az ország legjobbja : dr. Balsai Tamás (Perfect Smile, Bp. Fő utca).

    Több mint 20 éve a család fogorvosa, nagyon problémás eseteket is megold, kedves, nagyon nagy szaktudással és a legmodernebb felszereléssel és technológiákkal rendelkezik. 

    előzmény:
    ad.ri (1)
    2013-05-14  16:25
  16. 2013. május 14. 23:329.

    Nagyon szépen köszönök minden választ! Számomra mind nagyon jó és értékes:) A nevet vagy címet szívesen várom priviben:)

    Nagyon köszi mindenkinek!:)

     

  17. Torolt_felhasznalo_225389
    Torolt_felhasznalo_225389
    2013. május 14. 21:548.

    Szia!

     

    Hunyár Endre, Pilisvörösvár:)

     

    Breier.hu/itt többinformációt találsz 

    előzmény:
    ad.ri (1)
    2013-05-14  16:25
  18. 2013. május 14. 19:477.

    Illetve Óbudán,itt:www.ivanyidental.hu

     

    előzmény:
    olajbogyo11 (6)
    2013-05-14  19:46
  19. 2013. május 14. 19:466.

    dr.Iványi Zoltán!

    12 éve ő a család fogorvosa,és ezzel talán mindent el is mondtam:)

    Nagyon lelkiismertes,prezíc munkát végez.

    12 éve éve úgy kerültem hozzá,hogy a bölcsességfogam húzását 3 fogorvos sem válllalta(pontosabban volt aki elkezdte beletörte a gyökerét,és elküldtött,mert nem tudta megoldani...)nála szinte meg sem éreztem.

     

    Újpesten,Oxygen orvosi rendelőben dolgozik 

    előzmény:
    ad.ri (1)
    2013-05-14  16:25
  20. 2013. május 14. 17:505.

    Tudom ajánlani a családi fogorvosunkat Budapesten (privát rendelő,államiban nem dolgozik),de nem olcsó.

     

    Kíváló fogtechnikusokkal és anyagokkal dolgozik. Mindeféle pótlást,töméseket,fogmegtartó kezeléseket,koronákat és fogbeültetést stb. is csinálnak. Rendszeresen járnak külföldre továbbképzésekre,külföldről(Ausztria,Németország) is csoportosan jönnek kezelésekre.

     

    Ha érdekel,küldöm priviben az elérhetőségeket! 

    előzmény:
    ad.ri (1)
    2013-05-14  16:25
  21. 2013. május 14. 17:194.

    Szia! Én dr. Barta Adriennhez járok, a Boróka egészségházban rendel Gödöllőn. Pesten is rendel valahol, csak nem tudom, hogy hol. Remélem, sikerül találnod egy szuper fogorvost. 

    előzmény:
    ad.ri (1)
    2013-05-14  16:25
  22. 2013. május 14. 16:493.
    Dr. Dombi Csaba, Budapest
    előzmény:
    ad.ri (1)
    2013-05-14  16:25
  23. Torolt_felhasznalo_953497
    Torolt_felhasznalo_953497
    2013. május 14. 16:352.

    Olajos Béla Bp.

     

    előzmény:
    ad.ri (1)
    2013-05-14  16:25

Címlap

top