Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Letrox mellékhatás?

looser
Létrehozva: 2012. október 30. 19:04

Sziasztok!

 

Június óta Letrox 100-ast szedek (fogamzásgátló, vérnyomás csökkentő és asztma gyógyszerek mellett) és azóta nagyon fájdalmas és rendszertelen a menstruációm és rettenetesen lelassult az anyagcserém.

Okozhatja ez a gyógyszer a tüneteket?

Volt másnak is ilyen tapasztalata?

 

 

 

 

 

Előzmények: 

Májusban elküldött a házidoki endokrinológushoz, mert hirtelen elkezdtem hízni és napi 4-5 liter vizet megittam (tudtam volna többet is).

Endokrinológus nézett vérképet és pajzsmirigy uh-t ami alapján júniusban felirta ezt a gyógyszert.

3 hónap múlva kellett volna visszamennem kontrollra, persze időpontot  nem tudtak adni, várólistán vagyok, pedig még júniusban szerettem volna bejelentkezni.

Sajnos ő az egyedüli sztk-s endokrinológus, többször próbáltam telefonon elérni, de se rendelési idő előtt, se alatt, se után nem veszik fel a telefont.

 

Kérdeztem a nődokit és a háziorvost is, hogy szerintük szedjem e tovább a gyógyszert vagy az okozza e ezeket a tüneteket. Az egyik szerint ne szedjem, a másik szerint igen, mert a vérképen látszik hogy használ.

 

Szóval voltam dokinál, ha lehet ne küldjetek oda, tényleg csak személyes tapasztalatra vagyok kíváncsi.

(Magánrendelésre sajna nem futja)

  1. 2016. október 18. 09:3529.

    Kedves B. Ági!


     


    Nekem is durva szorulásom van tőle. Azt szeretném kérdezni, megoldódott-e már ez a problémád? 


     

    előzmény:
    B. Ági (28)
    2015-10-05  18:51
  2. 2015. október 5. 18:5128.

    Nekem is gondom van a Letrox-al.


    Istentelen szorulást csinál.


    Mióta szedem /régebben naponta mentem WC-re/csak hashajtóval tudok 3 naponta WC-re menni.


    Mióta szedem alig tudok aludni /régen semmi gondom nem volt az alvással/.


    Elmondtam mindezeket az endokrinológusnak, kértem írjon más gyógyszert, mert ezt nem bírom. Azt mondta nincs másik és szedjek hashajtót és altatót.


    Választhatok, hogy vállalom e a Letroxot vagy keresek valami természetes gyógymódot vagy marad a 15-ös TSH-m és élek ameddig élek.

  3. 2012. október 30. 23:0927.

    nem kell, csak ha nem, akkor - pl - az törtenik, ami. nem az igazi, ha ket hormon a feje tetejere allitja a teljes HHNA-rendszert.

     

    de ha nem, hat nem. akkor ez van. 

    előzmény:
    looser (26)
    2012-10-30  22:48
  4. 2012. október 30. 22:4826.

    Tudott az orvos az öszes gyógyszeremről aki felírta a letroxot

    Sem az endokrinológus,  sem a háziorvos, de még a nődoki szerint sem kell abbahagynom a fogamzásgátlót.

    előzmény:
    semiramis (25)
    2012-10-30  22:45
  5. 2012. október 30. 22:4525.

    nem mellekhatas, hanem kereszthatas.

    es nem a letroxot kell leallitani, hanem a hormonalis fogamzasgatlast. meghozza SÜRGÖSEN! 

     

    keress egy lelkiismeretes belgyogyaszt, aki összesiti, mit miert szedsz es mik a kereszthatasok! ha kell, majd ö csereli a keszitmenyeket!

     

    a tablettat meg SÜRGÖSEN hagyd abba. letezik mas megoldas is, jobb, mint egy hirtelen szivmegallas (mert ez is lehetseges!).

    előzmény:
    looser (1)
    2012-10-30  19:04
  6. 2012. október 30. 22:3924.

    Nem voltam még sosem rosszul éhségtől.

    Rákeresek van e ilyen gyógyszertár felénk ahol végeznek tesztet.

    előzmény:
    Milu (23)
    2012-10-30  22:12
  7. 2012. október 30. 22:1223.
    Simán lehet, hogy neked már a cukrod is rossz, nem csak az inzulinod. Nem szoktál rosszul lenni, ha nagyon éhes vagy? Lehet, hogy a helyedben, amíg normális orvoshoz kerülök, kaja után beugranék egy gyógyszertárba vércukrot nézetni, ha már a cukrod is magas, ott kiderülne.
    előzmény:
    looser (21)
    2012-10-30  21:40
  8. 2012. október 30. 21:4422.

    Ez az a vérvétel, amit 0, 30, 60 és 120 percesen csinálnak.Azaz az elsőt a telített cukoroldat ivása előtt.

    Nekem is csináltak a letrox mellett.

    előzmény:
    looser (13)
    2012-10-30  20:31
  9. 2012. október 30. 21:4021.

    Csak a nyitóban leírt tüneteim vannak azóta, amióta a gyógyszert szedem, a többi fennáll évek óta.

    A sok ivásra annyit mondott a doki, hogy csökkentsem az adagot, de nem nagyon tudom, mert akkor veszett szomjas vagyok.

    (Egyébként amit megiszok az ki is jön, szinte átfolyik rajtam.)

    előzmény:
    S.Carol (20)
    2012-10-30  21:33
  10. 2012. október 30. 21:3320.

    Nekem pm alulműködésem van, de sosem ittam ennyi vizet, akkor sem, amikor 20 volt a TSH-m. Ez inkább a cukorbetegség egyik tipikus tünete. Persze ettől még lehetsz alulműködő is, a kettő nem zárja ki egymást.

    A hízás, fáradtság, aluszékonyság stimmel.

    Ezek a tünetek nem a gyógyszertől vannak szerintem, hanem annak ellenére is.

    Egyéni véleményem, hogy nekem jobb volt az euthyrox, mint a letrox, kérni is fogom a dokit, hogy álljunk vissza. Állítólag amúgy ugyanaz a kettő, csak más a felszívódási mechanizmusuk.

    előzmény:
    Milu (19)
    2012-10-30  21:17
  11. 2012. október 30. 21:1719.
    Ja, meg ha nem szednél fogamzásgátlót...
    előzmény:
    Milu (18)
    2012-10-30  21:17
  12. 2012. október 30. 21:1718.
    Női hormonok is informatívok lehetnének, de csak egy hozzáértőnek, annak biztosan nem, aki el sem küldött a cukorterhelésre.
    előzmény:
    looser (16)
    2012-10-30  20:47
  13. 2012. október 30. 20:4817.
    Köszi az infókat, jegyzetelek, jövőhéten úgyis kell mennem gyógyszert iratni, majd akkor kérek beutalókat.
    előzmény:
    fannimannika (15)
    2012-10-30  20:42
  14. 2012. október 30. 20:4716.

    Lehet hülye kérdés, de cukorszirup ivás nélkül vagy máshogy is lehet ilyet?

    Nem bírom lenyelni az édes dolgokat pl teában 2 kanál cukor már hányás

    előzmény:
    Milu (14)
    2012-10-30  20:34
  15. 2012. október 30. 20:4215.

    Igen, cukorterhelés, de mindenképpen nézzenek inzulint is! Anélkül meg se csináltasd!

     

     

    előzmény:
    looser (13)
    2012-10-30  20:31
  16. 2012. október 30. 20:3414.
    Vérvétel, de észrevetted volna. Cukorszirup ivás előtti és utáni vérvétel. Nem is értem, miért nem az volt az első.
    előzmény:
    looser (13)
    2012-10-30  20:31
  17. 2012. október 30. 20:3113.

    Nem tudok róla.

    Ha vérvétellel nézik akkor akár nézhették is, ha más jellegű a vizsgálat akkor biztosan nem.

     

    előzmény:
    Milu (12)
    2012-10-30  20:24
  18. 2012. október 30. 20:2412.
    Cukoranyagcserédet nézték? A vízivás és a ciklusgond (meg a pajzsmirigy betegség is) gyanús.
    előzmény:
    looser (11)
    2012-10-30  19:35
  19. 2012. október 30. 19:3511.

    Elmaradó vérzésem sosem volt.

    pl letrox előtt 3-4 napig tartott, azóta meg 14 nap majd 10 nap szünet, 6 nap 12 nap szünet, stb nagyon összevissza.

     

    Nagyon szeretnék egy normális dokit, de mindenhol nagyon hosszú a várólista, no meg más városban nem is nagyon fogadnak.

    előzmény:
    rolabona (9)
    2012-10-30  19:30
  20. 2012. október 30. 19:3110.

    Az általad leírt tünetekből az alábbiak a vannak nálam évek óta.

    Vagy ezért vagy másért...

    fázékonyság, aluszékonyság, hideg kéz-láb, fáradtság, levertség,

    heves szívdobogás, szapora pulzus, nyugtalan alvás, erős vérzés (ha nem szedem a fog. gátlót)

     

    előzmény:
    rolabona (5)
    2012-10-30  19:22
  21. 2012. október 30. 19:309.

    A 4-es TSH az eléggé alulműködő pajzsmirigy, ezindokolhatná az elmaradó vérzést is. Lehet neked is az 1 az ideális, mint nekem. De ezt magadon kell kitapasztalni.

      

    előzmény:
    looser (7)
    2012-10-30  19:28
  22. 2012. október 30. 19:288.

    Az én endokrinológusom szerint nincs olyan, hogy ref érték, van akinek a 2 is alulműködési tüneteket okoz. Magyarországon a 2 az még normális, külföldön pedig már kezelik... 

     

    A dokim mondta azt is, hogy van egy tanár betege akinek 1 alatt kell tartani a TSH-t, mert különben dekoncentrált  és nem tud előadást tartani.

    Szóval akkor találtad meg a jó dokit, ha a tüneteidre és a panaszaidra figyel, nem arra, hogy a ref tartományban vannak-e  értékeid. 

    előzmény:
    looser (6)
    2012-10-30  19:23
  23. 2012. október 30. 19:287.

    Köszi, hogy ezt így leírtad, én nagyon nem vagyok képben ezzel az egésszel.

    Már az elején azt sem értettem hogy miért kell gyógyszert szednem. Azt mondta az endokrinológus, hogy konkrétan nincs pajzsmirigy betegségem, de mégis felirná a gyógyszert.

    Máig sem értem hogy akkor miért is.

    Nem is kaptam rá konkrét választ, csak hogy próbáljuk meg.

    előzmény:
    rolabona (5)
    2012-10-30  19:22
  24. 2012. október 30. 19:236.

    Nekem 4 volt a TSH az elején, legutóbb pedig 2.

    Erre mondta az egyik doki, hogy ez így jó.

    előzmény:
    Puszunty (2)
    2012-10-30  19:13

Címlap

top