Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mákos kérdés

*angyalka*
Létrehozva: 2012. augusztus 8. 18:11

Sziasztok!

 

 Nagyon jókat olvastam a mákról, eszi itt valaki napi rendszerességgel? Engem elsősorban a csontritkulás megelőzése érdekelne, de olvastam, hogy jó vaspótlás is, ami nekem most szintén aktuális. S aki csinálja a kúrát, annak mi vált be: a mézes mák vagy a mákolaj?

Gyermekként volt a kertünkbe mák, ami vászonzsákban hűvös kamrában várta sorát, mad  frissen darálva használtuk. De most, se kert, se hűvös kamra, se daráló (na jó ezt még meg tudnám oldani). Régebben volt egy darált mák márka, ami jó volt, az eltűnt, azóta nem találom az igazit, felbontás után hiába hűtőben van, nem igazán jó.

Érdekelne hogy van e bevált darált mák márkátok, vagy melyik az igazán finom olaj? Esetleg van-e valami tuti ötlet tárolásra, amit panelben is bevethetek. De örömmel olvasnék tapasztalatokat is.

Szóval ha van kedvetek beszélgessünk a mákról!

  1. 2012. augusztus 11. 22:5358.
    Teljesen mindegy, milyen formában van. Az emésztés során úgyis lebomlik egyszerű molekulákra. Egyszerűen a kolára divatos dolog haragudni.
    előzmény:
    *angyalka* (56)
    2012-08-10  12:04
  2. 2012. augusztus 10. 12:1857.

    Az tehát, hogy a kólában lévő foszfor "rossz", a mákolajban lévő meg "jó", érzelmi kérdés, semmi köze a kémiához.

     

     

    Ja, és hogy mit milyen formában kapunk meg, az bizony kémia és közel sem érzelmi kérdés.

    előzmény:
    Pirx (55)
    2012-08-10  11:25
  3. 2012. augusztus 10. 12:0456.

     Azért közel sem mindegy, hogy mit milyen formában kap meg a szervezet. Valószínű, hogy ott van a kutya elásva, hogy a foszfor a colában szervetlen kötésben van jelen, míg a mákban szervesben...

     

     

    előzmény:
    Pirx (55)
    2012-08-10  11:25
  4. 2012. augusztus 10. 11:2555.

    Nem én keverem a szezont a fazonnal.

     

    A foszfor természetesen fontos a szervezet számára. De foszfort azt kapunk eleget, kalciumot meg nem. (Hallottál valaki olyanról, aki nem tudott DNS-t szintetizálni, mert nem kapott elég foszfort?)

     

    Az nem igaz, hogy a foszforsav azért baj, mert sav. A foszfor ugyanis NEM elemi foszfor útján kerül a szervezetbe (mérgező is lenne), hanem foszfátok formájában - akkor meg már nyilvánvalóan mindegy, hogy a foszfát ion savból vagy sóból származott.

     

    Az tehát, hogy a kólában lévő foszfor "rossz", a mákolajban lévő meg "jó", érzelmi kérdés, semmi köze a kémiához.

     

     

    előzmény:
    *angyalka* (48)
    2012-08-09  15:52
  5. Torolt_felhasznalo_609166
    Torolt_felhasznalo_609166
    2012. augusztus 10. 11:2154.

    szia

    ezt nem is hallottam, mindenkire vonatkozik vagy csak arra aki amugy is epeproblemas?

     

    privi ment

    előzmény:
    eda-1952 (9)
    2012-08-08  19:17
  6. 2012. augusztus 10. 11:0853.

    A foszfor természetesen fontos a szervezet számára. De azt kapunk bőven, kalciumot meg nem.

     

    (A foszforsav egyébként nem azért problémás, mert sav, hanem mert foszfort tartalmaz. Arról nem is beszélve, hogy az élelemben általában foszfátok vannak, nem elemi foszfor. Még szerencse, mert a foszfor mérgező. :-) )

     

    Mondok egy hasonlatot: ha sót eszünk (nátrium klorid), az a gyomorba kerül, ahol sósavas vízben oldódik (a sósav hidrogén klorid). Hogy egy adott klorid ion melyikből származik a gyomorban, nem lehet megmondani.

     

    Hasonlóan képtelenség azt mondani, hogy a foszforsav azért probléma, mert sav: a szervezetbe úgyis foszfátok formájában kerül be a foszfor.)

     

    Összefoglalva: az, hogy a foszfor a mákban jó, a kólában meg rossz, tisztán érzelmi kérdés, semmi köze a kémiához.

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    *angyalka* (48)
    2012-08-09  15:52
  7. 2012. augusztus 10. 07:1452.

    Van ópium mák és étkezési mák, az ópium mák termesztése engedélyhez kötött. Az étkezési mák is tartalmazhat ópiátot nem megfelelő kezelés során viszont hőre elbomlik.

     

    Most plvasgattam utána. Ez pl. elég jó cikk:

     

    http://www.eletestudomany.hu/content/aktualis_20 081219_Opium_es_bejgli___a_sokoldalu_mak

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_129861 (51)
    2012-08-09  21:14
  8. Torolt_felhasznalo_129861
    Torolt_felhasznalo_129861
    2012. augusztus 9. 21:1451.

    A mák maga ópiát!

     

    Tudom a függők mindenféle alternatívát kitalálnak. 

    előzmény:
    *angyalka* (24)
    2012-08-08  21:07
  9. Torolt_felhasznalo_129861
    Torolt_felhasznalo_129861
    2012. augusztus 9. 21:1150.
    Mint a mák ? Fogalmazd már meg!
    előzmény:
    Vegalife (17)
    2012-08-08  21:00
  10. 2012. augusztus 9. 16:0749.

    a mak (feldolgozasa folytan) kisebb-nagyobb mertekben MINDIG tartalmaz opiumot. ha tul sokat (es ez otthon nem merhetö, söt, szuroproba altal a gyarto sem tudja ellenörizni), akkor annak sulyos idegrendszeri/neuropsziches következmenyei lesznek - adott esetben evek kumulalodasa es nap-nap-utani hormon-kutyulasa utan.

     

    Ezt elfogadom, de mondj egy olyan gyógyszert, aminek nincs mellékhatása.

    előzmény:
    semiramis (32)
    2012-08-09  01:04
  11. 2012. augusztus 9. 15:5248.

    "Az is aranyos, hogy előjött a foszfor pozitív szerepe. A foszfor(sav) ugyanis a kólával kapcsolatos szitkozódás esetén szokott előjönni, mint ami a csontritkulás elősegíti. Most hirtelen meg pozitívum lett. "

     

    Na azért ne keverjük a szezont a fazonnal, a foszfor a szervezet számára fontos elem, még csak nem is nyomelem, mert nagyobb mennyiségben van jelen: biogén elem, szerepe van a nukleinsav felépítésében is, ugye ami a DNS alapköve, de jelen van a csontozatban is. A foszforsav sem azért káros mert ott a foszfor, hanem mert sav és kioldja a Calciumot!!! Ugyanígy a salétromsav is káros, pedig az a nitrogén savja, a nitrogén pedig ugyanúgy biogén elem és a levegő több mint háromnegyedét adja.....

    előzmény:
    Pirx (40)
    2012-08-09  11:30
  12. 2012. augusztus 9. 15:4147.
    Izomgörcs - nem folytonos, de gyakran vissza -visszatér egy adott időszak pl: 24 óra alatt előfordul 3-4 alkalommal. Mondjuk egy túlzott igénybevétel utáni napon.
    előzmény:
    tücsök78 (43)
    2012-08-09  11:59
  13. 2012. augusztus 9. 15:3646.
    Csontritkulás megelőzése orvosok szerint Ca-ban gazdag táplálkozás és mozgás. Megelőzésre nem írnak fel gyógyszert, mert felesleges.
    előzmény:
    csutak51 (44)
    2012-08-09  12:06
  14. 2012. augusztus 9. 13:2445.

    o, dehogynem tudom. 

    es azt is ertem, hogy hianyzo biologia-elettan-alapismeretekkel könnyü beugrani a különös gonddal megfogalmazott, celzottan meggyözö szövegeknek.

     

     

    az elkepesztö az, hoyg jön valaki, aki elmondja a hianyzo elettani-neurologiai hatteret, mondvan, hogy A (nulla tudomanyos ismerettel es bizonyitekkal) ostoba, am szepen csengö hülyesegeket ir, nezd csak, B,C,D,E,F,G,M,Y tudomanyosan az ellenkezöjet bizonyitotta, akkor arra az az ellenerv(nek szant valami), hogy nem, mert nezd meg, mit ir A... (tehat A allitasat akarja A allitasaval bizonyitani.) röhely. nonszensz. 

     

     

     

    tavol alljon tölem, barkit meggyözni akarni.

     

    mindenki annak hisz, aminek akar, mindenki azt tesz szervezetevel es idegrendszerevel, amit akar. termeszetes szelekcio. 

     

     

     

    az meg, hogy valaki arra nem gondol, hoyg a LEGJOBB csontok is porladnak, ezzel szemben megfelelö környezeti feltetelek (pl. paratartalom) epen örzik meg a csontokat, MINDET, a ritkulasost es az egeszsegeset is, egesz egyszerüen tudas, meghozza alapvetö, altalanos iskolai tudas hianyara utal. ezen viszont egyaltalan nem tisztünk segiteni, felnött korban oldja meg mindenki szepen maganak.

     

     

     

     

     

     

     

     

    (következö siram ugyanezektöl az lesz, hoyg senki nem tudja diagnosztizalni, mi a baja, nem ismertek fel idöben, hagytak romlani, nincs rendes orvos, nincs ingyen  pszichoterapias kezeles, "mondjatokmegmivellehetvisszaforditani"stb.)

    előzmény:
    csutak51 (38)
    2012-08-09  11:14
  15. 2012. augusztus 9. 12:0644.

    A már leírtak mellé még, hogy az orvosok szerint a vashiányos állapot SEMMIFÉLE vastartalmú élelmiszer fogyasztásától nem fog elmúlni!

     

    Egyik élelmiszerfajtából sem tudsz annyit enni ugyanis, ami fedezné a kellő mennyiséget, ami szükséges a vashiányos állapotban. Ezt csak az orvos által javasolt gyári vaskészítmény képes fedezni!

     

    Alighanem hasonló lehet ez, ha csontritkulásról, vagy annak megelőzéséről van szó, ahhoz se sokat használ, ha mákkal akarod fedezni a szükségest.

     

    A tuti inkább egy orvos!

     

    Ezeken a téveszméken túl, én szívesen "beszélgetek a mákról", -pl mákos-ÉTELreceptekről-, mert imádom enni!

    Sok-sok éves "tapasztalatom" az, hogy a mákos sütik/ételek finomak!

     

     

    előzmény:
    *angyalka* (1)
    2012-08-08  18:11
  16. 2012. augusztus 9. 11:5943.

    "Tapasztalatom pedig azt mutatja, hogy ha pl. izomgörcsöm van és mákos-szezámos őrölt keveréket fogyasztok (ez esetben magában egy teás kanállal legalább), akkor 24 órán belül elmúlik a vádlimban a görcs." - Érdekes, én csak kihúzom az izmot vagy ugrálok kicsit, és azonnal elmúlik. Te hogy bírod 24 órán át???

    Amúgy én imádom a mákot. Amikor terhes voltam, az utolsó hónapban iszonyatosan kívántam (vashiányos voltam), minden nap mákos sütit vadásztam - szó szerint addig mentem, amíg nem kaptam. Viszont azóta a Morning Showban végeztek egy tesztet Vadon Janin, aki minden reggel mákosat evett, és bizony a vérében kimutatható volt a kábítószer (nyilván ópiát). Azóta is furdal a lelkiismeret, hogy leszedáltam a gyerekemet...

    előzmény:
    Vegalife (3)
    2012-08-08  18:32
  17. 2012. augusztus 9. 11:4642.

    Adódhat a ferdítés a nem kellő ismeretekből is, de én inkább hiszek abban, hogy az ilyeneknél az emberi kapzsiság az ok.

    Minden "természetgyógyász" oldal el akarja adni a saját csodaszerét.

     

    De akár mindkettő lehet.

    Butaság+kapzsiság, a legrosszabb párosítás!

     

     

    előzmény:
    Pirx (40)
    2012-08-09  11:30
  18. 2012. augusztus 9. 11:3741.

    "Sok évvel ezelőtt Schirilla Györgyöt és Oláh Andort elhívta egy közös régész ismerősük egy XIX. század eleji csallóközi temető feltárásához."

     

    Én ezt találtam a neten.

     

    Pirinyót másképp hangzik, ugye, mint amit Te idéztél??

    "Schirilla György és Oláh Andor természetgyógyászok a XIX. század közepén egy csallóközi temető feltárására voltak hivatalosak."

     

    Ismered azt a játékot, hogy a gyerekek sorbaállnak, és a sor elején álló súg valamit a melletteálló fülébe, az továbbsúgja, aki szintén továbbsúgja, stb.

     

    Mire a kezdőszó a sor végére ér, tökéletesen más lesz az értelme.

     

    Hát, kb ennyire higgy a neten olvasottaknak is!



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551110 (36)
    2012-08-09  06:38
  19. 2012. augusztus 9. 11:3040.

    A vicc az, hogy TULAJDONKÉPPEN  a hír igaz: a mák jó a csontritkulás megelőzésére. Ez jellemző az ilyen szenzációhajhászó cikkekre: kiemel valamit - ami akár még igaz is lehet - és úgy tesz, mintha megoldott volna valami eddig létező nagy problémát. Eközben nem mérlegeli azt, hogy a problémának van más megoldása is, illetve, hogy valóban ez-e a legjobb megoldás (mint azt semiramis pontosan meg is írta).

     

    Persze a szenzációhoz hozzátesz, hogy temető, titokzatos falu, hullák-csontvázak vannak benne. Fontosabb, hogy egy hír érdekes legyen, mint hogy újat tudjunk meg belőle :-)

     

    Az is aranyos, hogy előjött a foszfor pozitív szerepe. A foszfor(sav) ugyanis a kólával kapcsolatos szitkozódás esetén szokott előjönni, mint ami a csontritkulás elősegíti. Most hirtelen meg pozitívum lett. 

    előzmény:
    csutak51 (38)
    2012-08-09  11:14
  20. 2012. augusztus 9. 11:2139.

    Különbenmeg, a brittttttttttttudósok (mert bizti azok lehettek!) kutatása a mák idegkárosító hatására biztosan nem terjedhetett ki, mert ők csak a csontritkulást kutatgatták.

     

    Mégiscsak vonzóbb épp csontokkal kispurcanni, tudva, hogy nem porladnak majd el gyorsan a csontjaink, nem?

     

    Az meg, hogy az idegeink állapottttttya milyen volt, ép csontjaink örökkévalóságához képest mit se számít!

    előzmény:
    semiramis (32)
    2012-08-09  01:04
  21. 2012. augusztus 9. 11:1438.

    Semiramis, nem tudod Te, hogy sokkal trendibb mindenféle természetgyógyász oldalaknak hinni, mint a tudományos állításoknak, akkor is, ha előbbiek csupa hüleségeket írogatnak?

     

    Ahonnan az idézet van, biztosan mákolajat árul!

     

     

    előzmény:
    semiramis (32)
    2012-08-09  01:04
  22. 2012. augusztus 9. 11:1037.

    "Schirilla György és Oláh Andor természetgyógyászok a XIX. század közepén egy csallóközi temető feltárására voltak hivatalosak."

     

    A 19. század  1800-1899-ig tartott.Hol volt ekkor még Schirilla meg Oláh Andor??? SEHOL!!!!

     

    Irtóóóóóóóóóóóóóóóra "tudományos" lehet az a cikk, amiből idéztél!

     

    Okosabb lesz Semiramisnak hinni inkább, amit ő ír itt, hihetőbb!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551110 (36)
    2012-08-09  06:38
  23. Torolt_felhasznalo_551110
    Torolt_felhasznalo_551110
    2012. augusztus 9. 06:3836.

    Most kezd engem is érdekelni a mák. Csúnya csontritkulásom van, szedek rá gyógyszert is másfél éve már. Most voltam ellenőrzésen, kicsi javulás van. A mákról ezt találtam a neten:

     

    Manapság minden gondra-bajra vitamint szedünk, amiket jó pénzért könnyedén beszerezhetünk a patikákban. Ám még inkább megkönnyítjük a dolgunkat, ha utánajárunk, mely vitaminok mely ételekben találhatók meg. Csontritkulás ellen például legjobb, ha mákot fogyasztunk. De nézzük meg, miért.

    Pár évvel ezelőtt egy szlovákiai kis faluban a temetőt a falu egyik oldaláról a másikra kellett áthelyezni, ezért egy egész temetőnyi sírt exhumáltak.

    Az exhumálás során azonban hatalmas meglepetés érte a lakosságot, ugyanis a csontok szinte teljes épségben voltak. Ez olyannyira felkeltette az érdeklődést, hogy egy tudományos vizsgálat indult. Mindenki kíváncsi volt,vajon hogyan lehetséges ez.

    A választ hamar megtalálták. A kis falu egyik fő profilja a máktermesztés volt, ezért a legtöbb ember igen könnyen hozzájutott az étkezési mákhoz ezen a környéken, így rendszeresen fogyasztották is.

    A mák olaja igen magas foszfortartalmú, ez felelős a kalcium mihamarabbi, minél eredményesebb felszívódásáért. Ez volt tehát a magyarázat arra, hogy hogyan maradhattak meg a csontok szinte teljes épségben.

    A kutatás eredménye még inkább felkeltette az érdeklődést. A kutatók kísérlettel akarták bebizonyítani a mák csontritkulásra kifejtett gyógyító hatását, ezért két 20-20 fős kísérleti csoportot hoztak létre, amiknek tagjai csontritkulásban szenvedő nők voltak. Az egyik csoport a hagyományos kezelést kapta, míg a másik csoport tagjai napi egy-egy mokkáskanál mák olajat ettek.

    Az eredmény megdöbbentő, és egyértelmű volt. A 12 hónapos kezelés után a mákolajjal kezelt csoport minden egyes tagjának csontozata normális értéket mutatott, míg a másik csoportban nem voltak ilyen jók az eredmények.

    Schirilla György és Oláh Andor természetgyógyászok a XIX. század közepén egy csallóközi temető feltárására voltak hivatalosak. Ugyanis itt sem találtak csontritkulásra utaló jeleket.

    A két természetgyógyász az emberek életmódjában kereste a választ. Ebben az időben az emberek semmit sem édesítettek cukorral, inkább mézet használtak, nem ette olyan sok vörös húst, mint mi manapság, mangalicát tartottak. És emellett, természetesen rengeteg mákot ettek. Schirilla György 58 mákos receptet gyűjtött össze a régi időkből.

    A mák nagy mennyiségben tartalmaz kalciumot és vasat, illetve folsavat, ami ezek felszívódását segíti. Ezek mind szükségesek az egészséges táplálkozáshoz, és megelőzik a csontritkulást.

    Mákrecept csontritkulás ellen (Schirilla György receptje)


    Ledarálunk 25 dkg mákot, adunk hozzá egy kevés vizet, és annyi mézzel édesítjük, amennyitől kellemes, édes íze lesz. Ezt aztán összeforraljuk, de éppen csak az első „buggyanásig”. Így kapunk egy bejgli töltelékhez hasonló masszát.

    Ezt betesszük egy befőttesüvegbe, és a hűtőben tároljuk. Minden nap egy evőkanállal érdemes enni ebből. Ajánlott inni utána egy kis citromos vizet, mert a C-vitaminnak köszönhetően így a mákban lévő tápanyagok könnyebben felszívódnak.

    Azonban ne várjunk azonnali javulást, az eredmény ugyan garantált, de a mák nem rövid, hanem hosszútávon fejti ki hatását.

    előzmény:
    *angyalka* (1)
    2012-08-08  18:11
  24. 2012. augusztus 9. 06:3835.
    Köszi a receptet, én nyírfacukorral csinálom majd.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (33)
    2012-08-09  04:53

Címlap

top