Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Aerius vs. Claritine

delfin38
Létrehozva: 2011. március 23. 09:23

Olyanok véleményét szeretném kérni, akik allergiások évek óta, és több gyógyszert is kipróbáltak. Én most, kora tavasszal szenvedek a barkásoktól (sajna már allergiás asztmába is átmentem), az allergiás orrspray és szemcsepp mellé gyógyszert is kell szednem tavasszal pár hónapig. Évekig Claritine-t kaptam, tkp. tünetmentes voltam tőle, az első pár nap után nem is álmosított (előtte a Zyrtec igen). Most valamiért az Aeriusra váltott a pulmonológusom, mondván, új fejlesztés, jobb összetétel, kevesebb mellékhatás... Hát, ez lehet, hogy így van, de azt vettem észre, hogy a hatása is jóval kevesebb! Majd' kikaparom a szemeimet, pedig a gyógyszert már 2. hónapja szedem, tehát nem most kezdődött kialakulni a hatás, amikor már itt az allergiám szezonja.

Van valaki másnak is ilyen tapasztalata? Mert ha igen, érdemes lesz visszaváltani a Claritine-ra.

Köszönöm a véleményeket!

  1. 2015. augusztus 28. 21:5822.

    Mindenkinek más gyógyszer válik be. Ami neked jó, lehet másnak nem használ. Aztán ha az ember szedi egy ideig, váltani kell, mert egy idő után elveszíti a hatását. Aeriussal kapcsolatban, kb. 5-6 éve már javasolta és felírta a fiamnak az allergológus, neki pl. nem használt. 


     


    Nem feltétlenül jó az a gyógyszerellátási rendszer ami Romániában működik. Ott pl. még fogamzásgátlót és antibiotikumot is lehet recept nélkül kapni, ez azért elég meredek. Bár lehet, hogy pont ezért van így, mert a kisebb falvakban nem egészen zökkenőmentes az orvosi ellátás, így ha valaki a patikus segítségét kéri, legalább ez legyen megoldott.

    előzmény:
    z.mile68 (21)
    2015-08-28  21:35
  2. 2015. augusztus 28. 21:3521.

    Claritin 10 szemes nagyon jó volt, majd vettem 30 darabosat és az már nem volt olyan amilynek kellet volna lenni. Ezért vettem más fajtát Loratadin amit ajánlottak, na az totál rossz, de sajnos az van jelenleg! Aeriusszal meg Erdélyben találkoztam tavaly és ott vásároltam, de tökéletesen bevált és rövid időn belül használt! Ami fura, hogy kint nem vény köteles amig itt olvasom, hogy csak orvos álltal lehet megvásárolni! Amúgy érdekes, hogy ezta gyogyszert nem ajánlja egyik orvossem, peddig eddig ez volt ami a alegjobb volt számomra és valóban rövid idő alatt hatott! Elég gáz, hogy külföldre kell menni, hogy találkozni lehessen gyogyszerekkel! Azért édrekes, hogy külföldön elég sok dolog van ami itt elég magas áron kapható és még mellé vény kötelesek! Sajnálom, hogy így van! Az egészség megörzés lenne az első és nem a saját szemetünket értékesíteni! Nincs kettő egyforma ember és az egészség is ilyen dolog!


     

    előzmény:
    delfin38 (1)
    2011-03-23  09:23
  3. 2011. március 23. 17:2120.
    Le is beszéllek arról, hogy csodaszerekben higgy, ugyanis csodaszerek nem léteznek. Csupán olyan készítmények, amelyek abban segítenek, hogy a szervezeted szépen lassan elkezd jól működni. Ne várd azt, hogy a rengeteg méreganyag amit évek hosszú sora alatt magadba vittél az most néhány hét, vagy hónap alatt kitakarítja az emésztőrendszeredet. Az, hogy most minden eddiginél durvább az allergiád lehet hogy adaptációs reakció, én nem hagynám abba a méregtelenítést a helyedben. Ja, hogy mi a drága? Szerintem a betegség a drága. Én havi 10 e ft- ot költök arra a termékre, ami nekem bevált. Szerinted ez drága?
    előzmény:
    delfin38 (18)
    2011-03-23  13:10
  4. Torolt_felhasznalo_772164
    Torolt_felhasznalo_772164
    2011. március 23. 17:1419.

     

    Nekem: Claritine - 0, Telfast 120 mg -picit jobb, Zyrtec: tökéletes.Úgyhogy nem kísérletezem többet magamon.

    gaz, álmosít, de 2 hét után jobb, és eleve lefekvés előtt veszem be, szóval mindegy hogy álmosít vagy nem,kialszom magam és kész. :)

    előzmény:
    delfin38 (1)
    2011-03-23  09:23
  5. 2011. március 23. 13:1018.

    Na nem ironizálok, mert még a végén én is megkapom a magamét...elvégre te "csak" simán érzéketlen voltál.

    Túl sok-sok bevált, méregdrága mód- és csodaszeren idén kipróbáltam azt a bizonyos magyar találmányú (szintén nem olcsó) zselés pre- és probiotikumot, ami állítólag még Nobel-várományos is lehet. Szuper! Az évtizedek óta tartó irritábilis bél szindrómám eltűnt, az emésztésem rendben, néhány kiló is leszaladt. DE idén tavasszal minden eddiginél agresszívabban támad az allergiám... Szal én már kevés csodaszerben bírok hinni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_305685 (16)
    2011-03-23  12:29
  6. 2011. március 23. 13:0517.
    Igen, nekem is komolyan megfordult már a fejemben, h. fogok egy jó kis láncfűrészt, és kiirtom a környék összes mogyoró-, dió, nyír-, nyárfáját és más barkás növényét. Csak vhogy baromira macerás a dolog...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_305685 (14)
    2011-03-23  12:02
  7. 2011. március 23. 12:2916.
    A válaszodból egy kis iróniát érzek ki. Egyáltalán nem tartom magam valamiféle csodatévőnek, vagy tévedhetetlennek. Viszont van egy ismerősöm, aki gyermekkorától allergiás volt szinte mindenre. Az életminősége rettenetes volt. A hagyományos orvoslás nem tudott rajta segíteni. Minden mindegy alapon elkezdett fogyasztani egy gyógynövényes cuccot, ami 2, azaz két év alatt tette rendbe az immunrendszerét. Nem tudom, hogy csak veszekedni akartál, vagy valóban megoldást keresel, ha az utóbbi, akkor szívesen válaszolok priviben, ha van kérdésed. Abból indulj ki, hogy az immunrendszerünk több, mint 70%-a hol található. Üdv!
    előzmény:
    Ladybird (15)
    2011-03-23  12:04
  8. 2011. március 23. 12:0415.
    Hogy lehet megszüntetni az allergia okát?Áruld már el légyszi nekünk földi halandóknak,mert én sem szivesen tömöm a gyerekem gyógyszerrel!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_305685 (14)
    2011-03-23  12:02
  9. 2011. március 23. 12:0214.

    Ahelyett, hogy ezeket a sz@rokat szeded, miért nem az allergia okát szünteted meg. Ja, orvostól ezt hiába is várod, ők a legfafejűbbek.

    Ők csak tömik beléd a gyógyszert, te meg örülsz, hogy egy kicsit jobban vagy. Szörnyű!!!

    előzmény:
    delfin38 (1)
    2011-03-23  09:23
  10. 2011. március 23. 11:4513.

    szia!

     

    sokáig zyrtec-et szedtem, aztán xyzal, telfast, claritine, aerius, homeopátiás bogyó, de semmi sem használt. tavaly augusztusban már napi 6! szem végül kikötöttem a Loratadin-nál, ami úgy néz ki, hogy bevált. elég belőle 1 szem és nem álmosít.  

    előzmény:
    delfin38 (1)
    2011-03-23  09:23
  11. 2011. március 23. 11:0512.
    Pár éve nagyon gyenge allergia alakult ki nálam tavasszal. Nem szedtem semmit. Köv. tavasszal kicsit erősebb,de még mindig könnyen viselhető volt,akkor Claritint szedtem. Használt. Azóta, 2 éve nem volt semmi gondom,nem jelentkezett semmi olyan tünet,ami miatt ujra szednem kellene vmit. Ismétlem,nagyon enyhe tüneteim voltak és nem tudom,h végül is mitől múltak el...valószinű h nem a Claritin-tól.
    előzmény:
    delfin38 (1)
    2011-03-23  09:23
  12. 2011. március 23. 10:5411.

    Persze,sejtem, h. mint minden gyógyszerhasználat, ez is teljesen egyénfüggő. Csak gondoltam, hátha általánosabb tapasztalat az, h. nem annyira jön be az Aerius.

    Emlékszem, anno a parlagfűallergiás ismerősöm mesélte (vagy 30 éve már), h. amint átlépték az osztrák határt, az allergiája megszűnt! merthogy ott tudtak(nak) tenni az allergének ellen!

    előzmény:
    Monikita (10)
    2011-03-23  10:39
  13. 2011. március 23. 10:3910.

    Szia

    Nekem meg pont ellentétesen történt. Már vagy ezer éve allergiás vagyok. Leginkább a fekete ürömre, ami nyár végén virágzik. Gyógyszert csak kb5-10 (nem tudom) éve szedek. Első évben a Claritint kaptam, akkor nagyon jó volt, de második évben már nem volt olyan jó. Utána kaptam az Aeriust. Jó volt azis, talán nem annyira mint a Claritin elsőre, de sokkal jobban viseltem az allergia szezont. Nekem azóta is működik. (Bár külföldre költöztem és itt egyáltalán nem kell.)

    előzmény:
    delfin38 (1)
    2011-03-23  09:23
  14. 2011. március 23. 10:239.
    Ki tudja, mi alapján működik... de ha neked beválik, talán másnak is! De nekem 18 éve a térdműtétem után még a 40 nap húsmentes böjtöt is szigorúan megtiltotta az ország legmenőbb térdspecialistája, ha nem akarok idő előtt protéziseket. Ahhoz képest, hogy 10 éven belül újabb műtéttel kecsegtetett, egyelőre egyben a térdem, ha néha fájdogálva is. de nem rizikózom a hús elhagyásával, bár mértékkel eszem azt is, az igaz.
    előzmény:
    Cicahusi (6)
    2011-03-23  10:09
  15. 2011. március 23. 10:208.
    Olvastam már erről én is, kíváncsi lennék a tapasztalatokra! Nálunk sajnos családi szinten (eddig) 3 embert is érint az allergia-kérdés, mind3an másra...
    előzmény:
    Ladybird (7)
    2011-03-23  10:15
  16. 2011. március 23. 10:157.

    Nekünk ezt ajánlotta hétfőn az allergológus:

     

    http://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/ egeszseg_orvos-valaszol/10410/tartos_megoldas_az_allergiara_ allergen_specifikus_immunterapia_asit

     

    Próbálta már esetleg vki?Tapasztalatok? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  17. 2011. március 23. 10:096.

    Szia!

     

    Én évek óta parlagfű-allergiával küdök és mivel édesanyám az allergológián dolgozik, megkaptam mindenféle csodaszert. Az Aerius egy évig nálam működött következő évben már semmit nem ért. Telfast ugyanez...

    DE... egyik barátom ajánlotta, hogy próbáljam ki allergiaszezonban, hogy nem eszek húst. Kinevettem, de végül úgy gondoltam, nem veszíthetek semmit. És láss csodát, tavaly nem jött ki az allergiám!! Pici szemviszketés volt, ezért szemcseppet nyomtam, de össze sem lehet hasonlítani az elmúlt évek szenvedéseivel, amikor éjszaka sem alszol, mert taknyod-nyálad egyben. Igazából nem értem, mi köze van a húsnak az allergiához (talán nem terheled le a szervezeted a hús emésztésével, ehelyett legyőzi a polleneket? de ez lehet hülyeség). Mindegy is, nekem bevált!

    Ezért minden allergiás ismerősömet buzdítok, hogy pár hónapig próbálják ki a húsmentességet a vegyszerek helyett. Talán rajtad is segít.

    Sok erőt és kitartást kívánok, hogy megtaláld a megfelelő gyógymódot

    előzmény:
    delfin38 (1)
    2011-03-23  09:23
  18. 2011. március 23. 10:085.

    Aki szerencsés, és hozzá tud jutni:

    SUDAFED PE sinus & allergy - Made in USA Csak akkor kell bevenni, ha éppen tünetek jelentkeznek, kb. 20 perc alatt hat, tavaly nyáron észre sem vettem, hogy "szezon van". Nem viszketett semmim, nem használtam napi 200 zsepit, de főleg: NEM KÖHÖGTEM Pedig már jó úton voltam az asztmás rohamok felé az azt megelőző nyarakon

    Szóval, ha van ismerős Amerikában, cammogjon be egy bevásárlóközpontba, kapjon le a polcról pár dobozzal /az ára is elhanyagolható a magyar gyógyszertári cuccokhoz képest/, és víg nyara lesz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  19. 2011. március 23. 09:564.
    Én tavaly Cetirizint szedtem. Nekem a Claritine és a Lorano semmit nem használt.
    előzmény:
    delfin38 (1)
    2011-03-23  09:23
  20. 2011. március 23. 09:463.

    Szia!

     

    Nekem a lányom allergiás (10 éves) immár öt éve. Nála is már megjelent az allergiás asztma.

     

    Eleinte Claritine-t kaptunk, és kb. két éve már az aerius-t szedi. Én úgy tapasztalom, hogy az aerius kevésbé használ, viszont nem álmos tőle és ugye ez az iskolába járás miatt nagyon fontos. Nekünk azt mondta az orvos, hogy jelenleg a piacon ma legjobb az aerius. Emellé kell még szemcsepp (opticrom) és szteroidos orrspray (Awamys) is sajnos. 

     

     

    előzmény:
    delfin38 (1)
    2011-03-23  09:23
  21. 2011. március 23. 09:452.

    Szia!

     

    Igaz nem én, hanem a fiam allergiás,és ő Telfast Kidet szed.Van felnőtt változata is.

    Az Aerius semmit nem ért neki sem.Aztán szedett ő is Zyrtecet, Xyzalt (tavaly az sem volt túl jó a parlagfű szezonban).

    Én is elkezdtem tavyl tüsszögni,az orrom a szemem bedurranva,lehet én is allegiás leszek (vagyok) a parlagfűre, és nekem az Allegra jó volt abban a 2-3 hétben. 

    előzmény:
    delfin38 (1)
    2011-03-23  09:23

Címlap

top