Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tarcheh Viktor nődoki

bettere
Létrehozva: 2010. október 15. 10:02

A Jahn Ferenc (dél-pesti) kórház szülész-nőgyógyásza, jár hozzá valaki a magánrendelésére (vagy ha rendel sztk-ban, akkor úgy)? Várom a véleményeket, előre is köszönöm!!

  1. 2017. január 28. 08:3717.

    Szia, látom ez már több mint egy éves hozzászólás,de nagyon kíváncsi vagyok, hogy érted azt hogy minden nőt k...ának néz? És azt hogy kihasznál az ócska játékaira? Én most hozzá akartam menni ált. vizsgálatra, de elbizonytalanodtam. 5 éve majdnem meghaltam a délpestibe szülés után majdnem elvéreztem. Tarcheh ügyeletes volt a 3. vagy 4. nap miután túl voltam a dolgokon, de olyan fájdalmam volt, ugyanis szülés után elájultam s mindenemet bevertem, alul kb. 40 öltéssel. Ő is megvizsgált, elég alapos volt és kedves, nagyon együttérzőnek tűnt. Ezért egy év mulva hozzá mentem rákszűrésre. Azóta viszont sajnos nem voltam se rákszűrésen, semmi. S lehet hogy még egy babát tervezünk de nem tudom merjek-e hozzá menni? Ha vannak tapasztalatok akár Evike81 -en  kívül is, azt megköszönöm ha megosztanátok...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_865170 (15)
    2015-11-10  20:35
  2. Torolt_felhasznalo_865170
    Torolt_felhasznalo_865170
    2015. november 10. 20:5216.

    Mint orvos szerintem semmi baj nincs vele végzi a munkáját alaposan.

  3. Torolt_felhasznalo_865170
    Torolt_felhasznalo_865170
    2015. november 10. 20:3515.

    Ez a nőgyógyász mint ember egy átlag ember értelmi szintjének a tizedésvel sem ér fel. Gusztustalanul bánik minden emberrel akinek nincsen pénze minden nőt kurvának néz és semmibe csak kihasznál mindenkit az ócska játékaira.

  4. 2015. július 18. 18:0214.

    Akár emailen, akár telefonon tudsz bejelentést tenni. Nem kell személyesen elmenni sehová. Sok sikert! :)

    előzmény:
    Anora (13)
    2015-07-18  15:26
  5. 2015. július 18. 15:2613.

    Köszönöm a tanácsot, így fogok tenni. Fogalmam sem volt, hogy a betegfelvételen kívül hirtelen kihez forduljak, utána meg csak a fórum jutott eszembe, hogy más ne menjen potyára egy-egy ilyen rendelésre.
    Meglátom mit tehetek az internet segítségével, mert sajnos az egyik probléma, amiért annyira ideges voltam rá, hogy az volt az utolsó lehetőségem nyaralás előtt orvoshoz menni, és most nem tudok besétálni a betegjogi képviselőhöz, de talán panaszt így is emelhetek e-mailben.

    előzmény:
    Vitaliss (12)
    2015-07-18  12:13
  6. 2015. július 18. 12:1312.

    Anora!


    Az ilyen esetet muszáj jelenteni a betegjogi képviselőnek és/vagy az intézmény orvosigazgatójának. Azért, hogy a jövőben se veled, se mással ilyen ne fordulhasson elő.


    Ha mindenki legyint és senki nem jelent, akkor érzik magukat az ilyen orvosok igazán nyerő helyzetben.


    Minél többen jelentik, annál érdemibb lesz a jogorvoslat.

    előzmény:
    Anora (11)
    2015-07-17  21:39
  7. 2015. július 17. 21:3911.

    Tudom mi a teendő: ha sürgős betegségem van, ha már kb vérzek mindenhol akkor menjek a kórházba, ha csak fáj valamim akkor várjam meg míg valamelyik másik doktor rendel, de egyvalami biztos. A Tarcheh Viktorhoz még félholtan sem mennék, mert a maga über laza, nagyon lekezelő stílusával csak annyit mondana "Ez jó lesz magának!".

    Hát köszi, de nekem meg ez nem jó, és nem fogadom el, hogy létezik ilyen. Minimum tudjon róla akihez csak eljuthat, hogy milyen emberről van szó, és ha kívánhatnék vele kapcsolatban, az a doktori cím megsemmisítése lenne, mert az ilyen nem érdemli meg azt a két betűt a neve előtt.

    előzmény:
    Anora (10)
    2015-07-17  21:34
  8. 2015. július 17. 21:3410.

    Lent a betegfelvételen éppen vadul vitatkozott egy nő az SZTK-s dolgozóval, mint kiderült azon, hogy Tarcheh Viktor már nem fogad senkit. Igen, mert tényleg letelefonált és előadta a betegfelvételnek az asszisztense, hogy a nagyon elfoglalt doktor urat "behívták szülni". Dühített a dolog, mert pont én voltam aki előtt ez a hazugság kipattant a fejéből és én is fel voltam háborodva, hogy ezért szerveztem át a napomat, én is dolgozó ember vagyok és a hölgynek is az a gondja, hogy emiatt sietett a munkából, szövettanra kell neki vizsgálat de a doki most elfáradt ezért elmegy haza és elküld mindenkit. Én is fáradt vagyok, nekem is van hivatásom és a másik hölgy sem éppen a nyugalom mintaképe, úgy hogy felmerült nála a rák gyanúja, ja és van társadalombiztosításunk, a Viktor pedig egy orvos, akit odarendeltek az SZTK-ba, hogy tegye a dolgát.
    Na tehát, ezek után, amikor a másik hölgy felrohant, hogy őt nem érdekli, a Viktor fogadni fogja, akkor beszéltem a betegfelvételen dolgozó hölggyel, hogy elmondjam neki, ez az egész egy téboly, tényleg balhé van fent és fel vagyok én is háborodva. Közben lejött az utánam következő lány is, és ő is elmondta, hogy meg sem vizsgálta, lekezelően beszélt vele, felírt valamit neki is egy cetlire, majd közölte, hogy "Ez majd jó lesz neked." Mikor a lány visszakérdezett, hogy ezt mégis mire írta fel, ha nem mondta el neki mi a panasza? A válasz az volt, kapaszkodj meg: "Igen, ez jó lesz." 
    Mielőtt valaki azzal jönne, hogy szegény biztos fáradt volt: szórakozott lehetsz, de a bunkóságért meg kell dolgozni és ha fáradt az ember, nem bunkózik a betegeivel. Orvosként tudnia kéne, hogy ez a hivatás ezzel jár és a személyes megítélésem alapján nem tűnt úgy, mint aki átdolgozta az előző éjszakát is és most már 12+ órás műszakba lóg. Másik becsületes, fáradt orvosokhoz képest babapiskóta, és ezek után azt mondom, hogy írhatnak róla akármilyen jókat a fizetős vendégei. Ettől a flegma díszorvostól óvjon minden kedves, jólelkű embert az ég.
    Később egyébként a szövettanos hölgy is lejött a férjével és elmondta a betegfelvételen, hogy a balhéja után már úgy volt vele, hogy ezek után ne is vegyen tőle kenetet egy ilyen dekoncentrált, gonosz nőgyógyász. Nyilván egy nőnek sem erre van szüksége amikor a nődoki vizsgálja.
    A betegfelvételis nő el volt képedve és mondta, hogy sajnálja. Feltelefonált, hogy pontosan miért is kell Tarcheh Viktornak elhagynia a rendelését két órával annak vége előtt, mire ugyanazt a választ dobták vissza, hogy "Mert szülni hívták a Jahn Ferencbe". Hát ezek után kérdeztük mikor lesz legközelebb rendelés és ki rendel. Kiderült, hogy ezen a héten már nem lesz és ez volt csütörtökön. 

    előzmény:
    Anora (9)
    2015-07-17  21:24
  9. 2015. július 17. 21:249.

    Nagyon rossz véleménnyel vagyok Tarcheh Viktorról.
    Az SZTK-ban két órát vártam a soromra, dög melegben a délutáni 19 óráig tartó rendelésen. Direkt úgy intéztem a munkanapom, hogy el tudjak menni időben, nem utoljára beesve vizsgálatra, ami fontos lett volna. Az egész úgy kezdődött, hogy a doktornő akihez járok, már nincs az SZTK-ban ezért úgy döntöttem, hogy oké, bevállalom, hogy ezúttal egy férfi doktorhoz megyek, noha azok közé tartozom, akik nagyon nem szeretnének férfi nőgyógyászhoz menni, mert diszkomfort érzést jelent. Főleg azért mert receptírás gyanánt már találkoztam a férfi nőgyógyászok lekezelő stílusával és ilyen modorral engem senki ne vizsgáljon (és ne is legyen orvos mellesleg, ha nem érdeke a beteggel foglalkozni a magánpraxisán kívül). Dehát most kivártam a sorom Viktorra. Két órát vártam, nem kevesebbet. Mire bekerültem délután 5 óra volt, két órával a műszak vége előtt. Bementem, köszöntem, hogy "Jó napot kívánok!", erre a doki, akit most látok először, válaszul odaintett, hogy várjon. Hű, mondom akkor le sem ülhetek, nem is köszön vissza, oké, máris jól kezdődik. Odament az asszisztens mögé, végignézette vele, hogy hányan vannak még, az asszisztens mondta h 14-en, majd a doki közölte, hogy elege van és jelezte az asszisztens felé idézőjel mutogatásával, hogy "Akkor engem most behívtak a Jahn Ferencbe szülésre. Telefonálj le a betegfelvételre, hogy már nem fogadok senkit és ezt a 14 embert sem fogom végigcsinálni. ____-nek (ez az én nevem) ha kell valami felírjuk, de siessünk akkor." Én meg ott álltam, hogy akkor most meg sem kérdezi mi a panaszom, meg amúgy is vizsgálatra jöttem. Hát belekezdtem a mondandómba, hogy mivel szenvedek és hogy vizsgálatot szeretnék, de közölte a doki, hogy nem, ő most akkor ír egy ____-t (gyógyszer neve) és az nekem jó lesz. Amikor visszakérdeztem, hogy vény nélküli gyógyszert már vettem, sőt a doktornőm is írt már fel vényre kaphatót, de nem múltak el a panaszaim, akkor most mégis ez miért lenne jobb, a válasza ez volt "Higgye el, felírhatnék most egy több hónapos kúrát, de nem kell magának az, 7000 forintokba kerülnek azok a gyógyszerek, jó lesz ez." Anélkül mondta ezt, és baromi flegmán mellesleg, hogy megnézte volna a kórelőzményeimet, hogy végighallgatott volna, hogy megvizsgált volna. Ocsmány volt ahogy bánt velem, majd meg sem köszöntem, kérdeztem hogy "Akkor most ennyi, ez a cetli és kész?" mire válaszolta "Igen, viszlát." Kimentem, a következőt még nem hívhattam, mert nem mondta. Mondtam a csajnak az ajtóban, hogy jóra/vizsgálatra/kedvességre ne számítson, majd elindultam kifelé.

  10. 2010. október 20. 23:128.

    Talán azt gondolta T. V., hogy ha van pénze magándokira a barátnődnek, akkor simán kiperkál 40 ezret a spéci spirálra. Pedig csak az sztk. silánysága miatt járunk magánba, nem azért, mert nincs mire költeni a "sok-sok "  pénzünket.

    előzmény:
    audi (7)
    2010-10-20  19:10
  11. 2010. október 20. 19:107.
    Egy barátnőm volt nála."Miréna" spirált ajánlotta neki.Azt mondta,hogy a hagyományos egyszerű spirál több problémát is okozhat és mindenképpen csak az a jó,és nem is olyan drága.De a barátnőnek 3 gyereke és az is ott van ,hogy munkanélküli számára az ára igen "csípős" .(40 ezer)Igaz,hogy 6 évre nyújt védekezést és nagyon jó,de nem mindenki megengedi magának.A doki gondolkozási időt adott neki,de a barátnőm nem nagyon tolerálta.
    előzmény:
    bettere (1)
    2010-10-15  10:02
  12. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2010. október 20. 12:576.
    Igazán nincs mit, nagyon szívesen.
    előzmény:
    bettere (5)
    2010-10-20  09:29
  13. 2010. október 20. 09:295.
     Mégegyszer köszönöm!!  És F. T. jó lesz nekem is... :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495813 (4)
    2010-10-19  23:43
  14. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2010. október 19. 23:434.

    Véletlenül találtam rá a topikodra :) a sote I-ről kerestem topikot.

     

    Az infókat nem hallomásból tudom, hanem saját tapasztalat.

    Nekem is nagyon szimpatikus volt, amúgy nagyon segítőkész doki, de komoly dolgokban ez kevés.

    Több baklövése is volt, amelyek külön-külön nem voltak lényegesek, ám így együttesen már nem volt több bizalmam iránta.

     

    Fekete Tamásról jókat hallottam, egyik ismerősöm szült nála.

    előzmény:
    bettere (3)
    2010-10-19  23:34
  15. 2010. október 19. 23:343.

    Hűű, köszi szépen a választ!

    Szimpla rákszűrésre végül elmentem hozzá, ismerkedésnek ez is megteszi... :)    Valóban szórakozott, furcsálltam is rögtön egyet-s-mást tőle, szét volt esve, pl. mobiltelefonálni szaladt az erkélyre, mikor velem beszélt. Kár, mert jófejnek tűnik, de orvosnál fontosabb, hogy ne hibázzon, semhogy bevágódjon nálam.

    Nálad hibázott vagy hallomásból tudsz valamit?

    Asszem, legközelebb megnézem a "Feketék" valamelyikét, ők is közel vannak.

    Mégegyszer köszi!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_495813 (2)
    2010-10-19  22:52
  16. Torolt_felhasznalo_495813
    Torolt_felhasznalo_495813
    2010. október 19. 22:522.

    Szia!

     

    Elsőre nagyon aranyos doki, segítőkész, meghallgat minden, de nagyon szórakozott. Sokat dolgozik, ezért szinte mindig fáradt és sorozatban követ el hibákat. Sajnos.

     

    Max. rákszűrésre ajánlom vagy egy vizsgálatra, de pl. terhesgondozásra nem.

    előzmény:
    bettere (1)
    2010-10-15  10:02

Címlap

top