Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Túrbó Diéta -TAPASZTALATOK

Ktti
Létrehozva: 2010. augusztus 23. 11:43

Sziasztok,

 

Több topic is indult már korábban ebben a témában, de nem mostanában voltak, ezért örülnék, ha most ismét tudnánk erről csevegni.

 

Szóval tudom hogy a lassú fogyás, életmódváltás a megfelelő módszer, 

de azt érzem, hogy kell valami, ami lendületet ad, meghozza a kedvem és most a Turbó Diétán gondolkodom.

 

Mit gondoltok hatásos? Engem - elsősorban - olyanok véleménye érdekelne, akik MÁR PRÓBÁLTÁK!

 

Mennyire volt szenvedés a 2 hét? És ha csak 1 hétig csinálom, vagy a "könnyített" verziót, az mennyire hatásos?

 

Utána visszajönnek a kilók hamar? (persze nem arra gondolok, hogy 2 hét után bevágok egy grillcsirkét, meg egy doboz fagyit egyszerre, csak a jojo-effektus mennyire várható?)

 

Vagy mit tudnátok ajánlani?

A helyzet hogy steroidos gyógyszereket kell szednem - asztmám miatt - szóval nekem elsősorban emiatt szaladtak fel a kilók. Nem a mennyiséggel van a probléma étkezéseim során. És mivel nemén tehetek a pluszs kilókról - feltétlenül - így elég nehezen szánom rá magam az "önsanyargatásra" és most vmi lendületet, lelkesedést adó módszerre gondoltam...

 

Várom véleményeiteket!

(a trágár, kioktató kommentek pedig nyugodtan elhagyhatók!)

Köszönöm!

 

 

 

 

  1. 2014. november 14. 12:1026.

    Ami még a jó dolog hogy tartom is a súlyomat.


    Igaz hogy a legnehezebb megtartani.

    előzmény:
    Ewee (25)
    2014-11-14  12:08
  2. 2014. november 14. 12:0825.

    Egy kis frissítés:)


    15 kg ment le:)


    Már 38-as nadrágot hordok de már ez is lötyög:)


     

    előzmény:
    Ewee (22)
    2014-08-28  13:39
  3. 2014. augusztus 28. 14:3824.

    Tudományosan lehet:) De a tapasztalat nem ezt mutatja:) Ez olyan hogy minden laktózérzékeny ember máshogy reagál a termékekre. Nekem mindentől van bajom. Bnőm pedig csak a tejtől van rosszul.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (23)
    2014-08-28  14:01
  4. Torolt_felhasznalo_833625
    Torolt_felhasznalo_833625
    2014. augusztus 28. 14:0123.

    Ha tényleg lisztérzékeny vagy, tönkölybúzát sem ehetsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (22)
    2014-08-28  13:39
  5. 2014. augusztus 28. 13:3922.

    Oh rengeteget olvastam a Turbódiétáról.


    Próbáltam a fórum alapján eldönteni hogy kipróbáljam-e.


    Két és fél hónapja csinálom. Imádok enni. Azt tudni kell rólam, hogy laktózérzékeny vagyok így minden nehezebb. Lisztérzékeny is vagyok de eddig nem foglalkoztam vele.


    Könnyített programmal kezdtem. Első volt az életmódváltás, nuku cukor, liszt. Figyeltem a kalóriabevitelre. Igazából semmi extra finomakat ettem. Fehér liszt helyett tönkölybúzából csináltam pizzát:)


    A lisztérzékenység azért fontos mert anno mindig ment a hasam. Ahogy leálltam vele abbamaradt plusz elkezdett méregteleníteni a szervezetem és két hatalmas herpesz jött elő. A lényeg a por és az életmódváltás. Hiszen ha abbahagyod a kúrát és visszatérsz az eredeti étrendhez akkor kár volt minden.


    (tartottam 2 hét pihit a két program között de még ez idő alatt is fogytam)


    Nah jöjjenek az eredmények:)


    Összesen 12 kg-t fogytam. Az első hónapban gyorsan lement 8 kg.


    Direkt mértem is magam h ne keseredjek el:


    Derék: -15 cm


    Has alsó húsos része: -10 cm


    Csípő: -10 cm


    Comb vastag része: -6 cm.


    46-os ruha helyett hordok 40-eset :D


    36-os a cél:) negyedik napja csinálom az intenzív programot.


     


    Hajrá mindenkinek aki bele mer kezdeni :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  6. 2013. május 15. 18:3421.
    Szlovákiában van 0,5% tej is.
    előzmény:
    Panda26 (13)
    2010-08-23  18:58
  7. 2011. június 7. 12:0420.

    mit sportolsz mellette? pontosan milyen eredményeket értél el vele? én is gondolkozok hasonló módszereken

  8. 2011. május 5. 12:5819.

    A gyors eredmények csalókák. Nem elég lefogyni, hanem tartani is kell a súlyt. Ezeken túl még jól is kell magunkat érezni. 

     

    Van egy kis trükk, ami segíthet átvészelni a nehezebb időszakokat. Azt kell mondogatni, hogy vékony vagyok, vékony vagyok ... vékony vagyok. Ez a kép beépül a gondolkodásoban és ennek köszönhetően változtatsz a szokásokon annak érdekében, hogy a belső kép ne csak álom, hanem valóság legyen. 

     

    Tudom kicsit agymosás jellegű, de tuti tipp.

     

    A rendszeres testmozgás, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, az étkezés minősége, rendszeressége döntő befolyású.

     

    Sokak azért buknak el, mert belefáradnak. Nem változtatnak komolyan életükön és a megszokott kényelem visszaszippantja őket. Aki képes meghozni a döntő lépést és változtatni akar, annak sikerülni is fog.

     

    Az első lépésben ki kell törni a kényelmi zónából - ez a legnehezebb, de utána már az egyik dolog következik a másikból. Ez nem csak a fogyásnál van így, hanem az elét bármelyik területén - legyen az munka, tanulás, hobbi. Csak akkor léphet elő akárki, ha megváltoztatja addigi életét.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  9. 2011. május 4. 08:0518.
    Nekem nem volt ilyen jellegű mellékhatása, gyorsított az anyagcserémem, de nem okozott hasmenést.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  10. 2011. május 3. 16:5417.
    Ez a Lipo Drink hashajtó hatású?
    előzmény:
    Szilvy83 (16)
    2011-05-03  09:44
  11. 2011. május 3. 09:4416.

    Sziasztok!

     

    Én 10 napig bírtam a TD - t, de nem is az éhség miatt hagytam abba, hanem a szokás hiánya miatt. Abba untam bele, hogy ebédidőben is fent kuksoltam az irodában, és iszogattam a turmixot, otthon sem ültem le a családdal az asztalhoz, mert tuti kísértésbe estem volna. A 11. nap vasárnapra esett, na aztán akkor anyu vasárnapi ebédjének nem tudtam ellenállni. :) De éhes tényleg csak nagyon ritkán voltam. A csokis szerintem finom, de a vaníliás nekem annyira nem jött be. Fogyni fogytam valamennyit, bár én csak 3-5 kilót szerettem volna, de szerintem ezt ha nagyon akarom, akkor a TD nélkül is le tudtam volna szimpla kevesebb evéssel. Ilyen pár kilós fogyásra ami nekem nagyon bevált (nem kimondottan fogyókúrás termék, inkább méregtelenítő, tisztító), az a LipoDrink. Azzal legalább az ivásra is rá vagyok kényszerítve, mert kevés folyadékot iszom. Persze nem zabálok mellette ész nélkül, de nme is koplalok. Tavaly nyáron 2 hét után mindenki el volt ájulva, hogy mennyi lement a hasamról és a derekamról, amikor elkezdtem inni. Már megvettem az idei nyár előtti adagomat, mert megint elkezdek egy kúrát (asszem 40 napos ajánlott).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_177270
    Torolt_felhasznalo_177270
    2011. május 3. 08:2215.

    Szia!

    Nekem ismerősök arról számoltak be, hogy működik. Látom is a változást. Sőt ők azt mondták, hogy olyan szinten rákaptak, hogy már abba se tudják hagyni. Én még sose próbáltam, de ma reggel elkezdtem. Eléggé rohanó életet élek és nincs időm főzőcskézni itthon. Nem tudom mennyire fogom bírni, de egy próbát megér. Ha márnem csokikat zabálok, mert gyorsan be kell kapnom valamit két meló között, mert éhes vagyok, hanem ezt iszom, akkor már megérte nekem. Tudom, hogy nem egészséges, de én eddig sem éltem sajnos úgy.

    Nagyon nehezen fogyok, mert volt olyan, hogy 1 hónapig diétáztam és szine majdnem minden nap 5 km-t futottam és 2 kg ment le, ami abszurd....

    Szóval majd jövök és beszámolok az eredményről.

    előzmény:
    Ktti (1)
    2010-08-23  11:43
  13. 2010. augusztus 27. 11:5914.

    Szia! Én most értem a 2 hét végére. Valahol a lifestyle módszer és a rendes turbó diéta közötti volt az én módszerem. Kb. abból állt, hogy reggelire ittam egy TD-t, aztán ha már nagyon éheztem (általában igen), akkor ettem őszibarackot, görögdinnyét, néha egy kis mozzarellát, húsleves levét. És nem tudtam lemondani a napi 2 kávémról sem, első két nap emiatt nagyon szédelegtem, teljesen rá van állva a szervezetem a kávéra. Szóval ha ezt már soknak gondoltam, ebédre nem ittam TD-t, hanem csak vacsorára. Csokisat és epreset ittam, eleinte ízetlennek tűnt, aztán megszoktam és ízlett is. Viszont csak kb. 2 l vizet ittam naponta, ez lehet kevés volt. Összesen 3 kg-t fogytam. Azt hiszem, hogy ha nem iszom a TD-t, akkor is fogytam volna ennyit amiatt, hogy sokkal kevesebbet ettem, mint előtte. Bár a szervezetemnek lehet, hogy szüksége volt rá a fehérje és egyéb tápanyagok miatt. Egyébként kb. 15 kg-t kellene leadnom, ehhez képest nem tudom jó eredmény-e a 3 kg. Most nem akarok visszatérni a régi étrendemre, megszoktam, hogy nem eszek kenyeret, tésztát, stb. Viszont a hús nagyon hiányzik, vega biztos nem leszek.

    Egy ismerősöm is csinálta, ő férfi, kb. 30 kg felesleggel. Két hét alatt 8 kg fogyott. Nem evett semmit, viszont rengeteg 1,5%-os tejet ivott.

     

    És még egy megjegyés, amit már mások is említettek: A párom eléggé képben van a testépítők által használt szerekkel. Szerinte kb. ugyanaz van egy ilyen fehérjekészítményben, mint a TD-ben, elhanyagolható az eltérés az összetételben. Ő egy elég jó minőségű fehérjét iszik (Gold standard whey), amiből a 2,34kg-s csokisat 14ezer Ft-ért vette. Tehát sokkal jobban megéri egy ilyen, mint a TD, ha az ember arra akarja használni, hogy a "nemevés" miatti fehérjekiesést pótolja. Bár nem vagyok szakértő, most már így gondolom. (A párom mondta is, hogy hülyeség ez a TD, de én is a gyors eredményben bíztam.)

     

    Remélem tudtam segíteni. Sikeres fogyást kívánok!

    előzmény:
    Ktti (1)
    2010-08-23  11:43
  14. 2010. augusztus 23. 18:5813.
    jobban teszel ha vacsira nem eszel semmit. il. ha nagyon akarsz valamit, akkor egy csésze 1,5-ös tejet. jóval kevesebbe kerül és biztos a siker ha kiiktatod az étrendedből a cukros, lisztes, krumplis, rizses dolgokat. 
    előzmény:
    Ktti (11)
    2010-08-23  12:54
  15. 2010. augusztus 23. 13:3012.
    Szia! A TD arra, jó, ha gyorsan akarsz leadni pár kg súlyfelesleget. Ki lehet bírni a 2 hetet, az első pár nap szédüléssel, fejfájással jár, de minden diétánál ez a mellékhatás, méregtelenít a szervezet. 4-5 naptól kezdve jobb a közérzeted, mert nem vagy tele a sok szenny kajával. Viszont, ha 2 hét múlva újból kajálsz a megszokott módon, úgy természetesen visszamegy. Ha 10 kg-nál több felesleged van, akkor érdemes lassabban, és több időt szánni a fogyira. Én pl olyan típus vagyok, ha keveset eszem akkor is keveset fogyom, viszont, ha eszem normálisan, de kizárom a csokikákat és mozgom, akkor gyorsan beindul. Ez is típustól függő. Ha veleki betartja a diétát, kitartó,mozog és nem bűnözik, nincs az az Isten, hogy ne adjon le valamennyit. Aki azt állítja,hogy mindezek ellenére nem fogy semmit, ott meg kell nézni a zsebét, biztos ott lapul egy kis mekis papír. Sajnos nem könnyű a fogyókúra, én is küzdöm vele, próbáltam a turbót is, 6 kg ment le, kezdeti lökésnek jó volt, de többet kell ahhoz tennem, hogy leadjam a súlyfeleslegem.
    előzmény:
    Ktti (1)
    2010-08-23  11:43
  16. 2010. augusztus 23. 12:5411.

    oksi, nagyon szépen köszönöm

     

    akkor lehet hogy tartaléknal veszek egy csokisat otthonra és esténként vacsi címszó alatt azt iszom majd, amúgy meg maradok a szimplán egészségesen táplálkozom dolognál!

     no meg persze jó lenne mozogni is .... napi 8-9 óra ülőmunka mellett jól jönne egy kis mozgás!

     

    előzmény:
    remedios29 (10)
    2010-08-23  12:43
  17. 2010. augusztus 23. 12:4310.

    Szia!

     

    Én 1 év alatt 4x csináltam végig a 14 napos kúrát, illetve 1x csak 9 napig bírtam, és mit ne mondjak vannak ettől egészségesebb, olcsóbb és ugyanolyan hatásos fogyókúrák is.

     

    Nekem mindig lement 5-6 kiló, és az első kúra után nem is jött vissza semmi, persze nagyon odafigyeltem az étkezésekre, tehát utána is diétázni kell.  

     

    A második kúránál szintén lement az 5 kiló, de olyan szintű éhségrohamok jöttek rám miután befejeztem, hogy kétpofára zabáltam a süteményeket, csokikat, holott nem is vagyok édesszájú. Tehát visszajött mind.

     

    Harmadjára csak 9 napig bírtam ott is lement 5 kiló, dehát úgye azt adtam le, amit visszaszedtem előzőleg. :(

     

    A negyedik kúra szintén sikeres volt megint 5 kiló ment le, amit nem híztam vissza, de csakis azért, mert továbbra is diétázom.

     

    Szerintem jobban teszed, ha azt a pénzt inkább jó minőségű ételekre költöd, csirkemell, zöldségek, gyümölcsök, zabpehely.

     

    A vacsorát kiválthatod egy ilyen turmixal, de amúgy vannak ettől olcsóbb és jobb minőségű fehérjék is. A testépítős cuccokat áruló boltokban nézz körül.

    A TD-ben van cukor!!! ....csak ezt előszeretettel elhallgatják.

     

    Amúgy ki lehet bírni, hozzá lehet szokni hogy csak folyékony trutyit iszol. Én ha nagyon éhes voltam megittam plusz egy adagot. A csokis laktat a legjobban.

     

     

    előzmény:
    Ktti (1)
    2010-08-23  11:43
  18. 2010. augusztus 23. 12:279.
    Én meg azt láttam az exmunkahelyemen, hogy a huszonévesek fogytak tőle rendesen, harminc felett már nem sokat, harmincöt felett alig valamit, s a negyedik X felett - bár végigkínlódták -  semmit nem fogytak tőle, de a kúra végeztével még fel is szedtek 4-5 kilót egy hónap alatt. Ergo, ennek a korosztálynak ez már csak halottnak a szentelt víz.:-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (3)
    2010-08-23  11:59
  19. 2010. augusztus 23. 12:258.

    Szia!

    Szerintem,ha tetszik,hogy csak ilyen turmixot iszol,akkor válaszd a Gastroyalosat.Szerintem finomak,és laktatnak is.Ebédre meg válasz valami könnyűt.Sok sikert!

    előzmény:
    Ktti (1)
    2010-08-23  11:43
  20. 2010. augusztus 23. 12:207.

    Szia!

     

    Én a "könnyített" változatot próbáltam, mert csak 3-4 kg-ot kell fogynom. Nagyon nehezen ment, mert nem vagyok édesszájú, így a műédes tejes pempő mellett folyton vágytam valami sósra, akár salátára. Az egy hét alatt 2,5 kg-ot fogytam, a következő nagyon visszafogott, szénhidrátmentes héten egyből visszahíztam belőle 1 kg-ot a szokásos 1 kg fogyás helyett. Szóval annyira egyoldalú és távol áll az még az egészséges táplálkozástól is, hogy ahogy abbahagyod, fokozottan jönnek vissza a kilók.

    előzmény:
    Ktti (1)
    2010-08-23  11:43
  21. 2010. augusztus 23. 12:146.

    Köszönöm a tapasztalatokat...

    szóval... inkább ne is próbáljam... Ettől tartottam

     

    csak tudnám mit tegyek akkor ?

    Tavaly év elején "Norbiztam", persze nem a drága update márkákat vettem meg, csak az otthoni dolgokból főztem és figyeltem, mit mikor eszem..

    és működött, szép lassan, az a heti 1 kg ment le...

     

    csak most vmi gyorsabbra gondoltam...

    bár... még van durván 18 hét az évből, ha tartanám a heti -1 kilót, akkor Karácsony előtt már meg is lenne az áhított súly...

     

    lehet hogy maradok ennél a módszernél!?!?!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  22. 2010. augusztus 23. 12:095.

    Barátnőm 1 hétig bírta, teljesen kikészült tőle a gyomra, fájt a feje stb.

    Én ezek után csak a vacsorát váltottam ki vele. Amúgy nekem sem ízlett a vaníliás.Többet biztos nem dobom ki a pénzt ilyen sz@rra

    előzmény:
    Ktti (1)
    2010-08-23  11:43
  23. 2010. augusztus 23. 12:004.

    Nekem se jött be. Én másfél hónapig csináltam de szörnyű volt és nagyon drága. Igaz fogytam tőle, de semmivel se többet mint pl. egy 1000 kalóriás diétánál ahol még ehetsz is és nem kerül semmi extra kiadásba.

    Szerintem pénzcsalás az egész!

    előzmény:
    Ktti (1)
    2010-08-23  11:43
  24. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2010. augusztus 23. 11:593.

    Saját tapasztalatom nincs, de egy ismerősöm csinálta. Ő azt mondta, cseppet sem éhes közben, és simán bírja. (Azt tudom/láttam, hogy diéta közben folyamatosan ivott, ha kiürült a vizes üvegje, már töltötte is újra.)

     

    Viszont azt is láttam, hogy utána ugyanúgy evett, mint előtte, sőt többet is, mintha a szervezete "pótolni" akarta volna, amit a diéta alatt nem kapott meg. Simán nyomta befelé a sütit meg a pékárut, azt mondta, nagyon kívánja.

    előzmény:
    Ktti (1)
    2010-08-23  11:43
  25. 2010. augusztus 23. 11:552.

    Szia!

     

    Nekem nem jött be. Én négy napig bírtam, aztán abbahagytam.

    Ennyi idő alatt egy dekát sem fogytam. Viszont teljesen ki voltam száradva (annak ellenére hogy 4-5 liter vizet is megittam naponta), szédültem és fájt a fejem.

    Ráadásul nem finom...kicsitse (nekem volt epres, pisztáciás és vaníliás, tehát lehet hogy a csokis az jó)...

     

    Szóval nekem nem vált be, még most is ott várják a polcon hátha egyszer újra rászánom magamat.

     

    Sok sikert a fogyózáshoz!

    Üdv, éva

    előzmény:
    Ktti (1)
    2010-08-23  11:43

Címlap

top