Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hepatitis oltás KELL??

Mayus
Létrehozva: 2006. június 6. 14:01

Sziasztok!

Teljesen össze vagyok zavarodva, mindenhonnan mást hallok.... 

Június 22-én (tehát alig 3 hét múlva) megyünk nyaralni Törökországba.

Ma reggel állítólag bemondták a rádióban (bár én nem hallottam, azért állítólag), hogy Horvátország, Görögország és Törökország látogatása esetén BE KELL oltatni magát az embernek Hepatitis A és B ellen....  

Az utazási irodában azt mondták, hogy nem kell, nincs veszély, csak idén kicsit aktívabb a kampányolás ezügyben, de Törökországba még nem kell oltás.....

Most akkor mi az igazság?!

Tudom, jobb oltatni, mint utána betegnek lenni, de egyrészt már nincs annyi idő (1 hónap) az utazásig, hogy az ellenszer teljesen hathasson, másrészt én rettentően félek és ájulok injekciós tű láttán, az oltások elől pici korom óta hangsebességgel menekülök!!   

Szerintetek oltassunk, vagy ne?

Ha nem muszáj, én nem tenném, de hát ha kell, akkor nincs mese.... 

  1. Torolt_felhasznalo_424485
    Torolt_felhasznalo_424485
    2009. Április 20. 21:3913.

    Üdvözletem!

    A témával kapcsolatosan van még egy oldal,amely nagyon sok információval szolgál. Nem akarok itt reklámozásba belemenni....ezért csak annyit mondanék:

    bárkivelmegtörténhet ("pont,ésakülföldioldaljelzője) :-)

     

    vannak "lerágottcsont" dolgok,de azért akit érdekel,hasznos információkat is lehet találni.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_147032 (12)
    2009-04-15  13:57
  2. Torolt_felhasznalo_147032
    Torolt_felhasznalo_147032
    2009. Április 15. 13:5712.

    Érdemes elolvasni ezt a cikket hozzá, itt találtam a portálon.

    http://www.nlcafe.hu/aktualis/20090407/alattomo san_tamad_a_majrakot_is_okozo_hepatitis_b_virus

     

    Egy kis video is van a témában.

    http://www.youtube.com/watch?v=ILScGilBj8g

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_147032
    Torolt_felhasznalo_147032
    2009. Április 15. 13:5311.
    Érdemes beoltatnia magát mindenkinek Hepatitis B ellen, aki mediterrán országokba tervezi a nyaralását. Mivel sokkal veszélyesebb, mint az AIDS, és ezt nem csak szexuális úton lehet elkapni, hanem vér és testnedvek útján terjed. De akár közvetitheti karcolás, seb. El lehet kapni fodrászat, fogászati, sebészeti beavatkozás során is. Tetoválási szalonban piercing behelyezéskor, tetováláskor. Különösen fontos a biztonságos szex.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2007. Április 17. 13:2110.
    Bár látom ez már egy éve volt.    remélem jó volt a nyaralás.
    előzmény:
    Mayus (6)
    2006-06-06  16:23
  5. 2007. Április 17. 13:209.

    Azért olvass el egy tájékoztató a Hepatitis fertőzés veszélyforrásairól, mert csak általánosságokat ismersz ahogy látom.

    Étellel és itallal is elkpahatod, főleg ha nem mosogatták el rendesen a tányért poharat, ez még egy jó szállodában is előfordulhat...

    Nem pánikoltatni akarlak, de azért nézz utánna ezeknek, nem árt tájékozódni.  

    előzmény:
    Mayus (6)
    2006-06-06  16:23
  6. 2006. június 6. 16:428.
    En is be akarom magunkat oltatni. Nem is azert mert piszkosak lennenek ott, hanem mert pl. egy nem teljesen atfött, atsutött kajatol is el lehet hepatitiszt kapni...
    előzmény:
    Mayus (1)
    2006-06-06  14:01
  7. Torolt_felhasznalo_159480
    Torolt_felhasznalo_159480
    2006. június 6. 16:367.

    Nagyon kellemes nyaralast kivanok neketek,biztos,hogy felejthetetlen elmenyben lesz reszetek!      

    előzmény:
    Mayus (6)
    2006-06-06  16:23
  8. 2006. június 6. 16:236.

    Szia!

    Köszi a megerősítést, én is vhogy így gondoltam a dolgot, nem hinném, hogy a törökök annyival koszosabbak lennének, meg hát valóban itthon is el lehet kapni bármit bárhol.... 

    A barátnőmék oltatnak, mi a párommal nem.....amúgy is sűrűn mosok kezet, itthon is, kint is így lesz....szexuálni senkivel nem szándékozunk (mármint senki mással &nbsp, mindent megmosunk, csak nem lesz gond!

    amúgy meg már nagyon várom, első repülésünk, első török nyaralásunk.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_159480 (5)
    2006-06-06  16:08
  9. Torolt_felhasznalo_159480
    Torolt_felhasznalo_159480
    2006. június 6. 16:085.
    Egy kicsit fel haborit engem,hogy mit gondoltok ezekrol a nepekrol !!Ha olyan retkesnek gondoljatok oket es feltek oda utazni,undorodtok akkor NEM KELL ODA latogatni,nagyon egyszeru !   De amugy normalis dolog be oltatni az embernek magat a hepetitis ellen es nem csak azert mert el hagyja magyar. o. ot,!  otthon ( m.o.) ugyan ugy el lehet kapni,barhol !  Gondolom ha torok,vagy gorog o.-ban utazol nyaralni akkor szallodaban fogtok lakni es etteremben fogtok etkezni,nem pedig valami retkes csaladnal,el hagyatott bufekben ....    En kulfoldon elek egy szigeten es itt meg fordul minden nemzetisegu ember(torok,gorog,alban,bulgar,marokkoi,afrika,indiai,ameri kai,nemet......   es meg gondolom hogy hol eszek es hol lakom.....    !   milyen poharbol iszom...........     Gondolom turista negyedben lesztek,szoval ott semmi baj nem lesz. Ha annyira aggodtok akkor a legegyszerubb ott vasarolni minden alkalomal friss elelmiszert es az apartmanban  fozni es persze,hogy mikor be teszitek a labatokat a hotelben,apartmanban alaposan le fertotleniteni a w.c.- tusolot .......    Ne agodj nem lesz semmi baj,biztos nagyon jol fogod magad ott erezni. Orok emlek lesz.    Higyjetek el nem olyan gazosak ezek a nepek,en mar csak tudom.. 
    előzmény:
    Mayus (1)
    2006-06-06  14:01
  10. 2006. június 6. 14:584.
    Ezek az oltások nem kötelezőek, de mivel Törökország mind Hepatitis A, mind Hepatitis B szempontból közepesen veszélyeztetettnek számit, érdemes az oltásokat beadatni. A HepatitisB ellen már a 14 évesek egy ideje kapnak kötelező védőoltást, ugyhogy ha fiatal vagy, akkor van rá esélyed, hogy már Te is kaptál. A Hepatitis A ellen pedig még az utazás előtt kettő héttel is érdemes beoltatnod magadat, mert az első oltás után 2 héttel már több mint 90 %-os a védettség. Persze az is számit, hogy kerülsz-e olyan helyzetekbe, hogy ezeket a virusfertőzéseket megkapd. Nagyon leegyszerűsitve B virust vérrel ill. sexualis uton lehet összeszedni, A virust pedig be lehet nyalni, ha fertőzött volt pl. a viz.
    előzmény:
    Mayus (1)
    2006-06-06  14:01
  11. 2006. június 6. 14:193.

    Szerintem gondolj arra, hogy ha tényleg kapnál egy fertőző májgyulladást, először is nem egy pici tűtől szenvednél, hanem napi fél tucattól pár héten át, másrészt korántsem biztos, hogy túléled, ha meg mégis, évtizedekkel később is jelentkezhet utólagos májbetegség. A kockázathoz képest az egy oltás igazán semmiség. Persze hogy gyerekként menekültél, de már felnőtt vagy, akinek van belátóképessége ilyen dolgokban. (Én is nagyon féltem mindig, emlékszem én voltam az egyetlen, aki sírtam első  osztályban és az már akkor is annyira ciki volt.)

    előzmény:
    Mayus (1)
    2006-06-06  14:01
  12. Torolt_felhasznalo_800809
    Torolt_felhasznalo_800809
    2006. június 6. 14:092.

    Szia!

    En Auszriaban elek,eleg sokan nyaralnak innen Törökorszagban.A gyerekorvost kerdeztem meg a Hepatitisoltasrol es itt a Hepa b eleve alapoltas,az a-t mindenkinek be kell adatni,aki elutazik ezekbe az orszagokba....igenis van veszelye,ha nem adatod be,nem is keves!

    előzmény:
    Mayus (1)
    2006-06-06  14:01

Címlap

top