Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
,,A lányom emlékszik az előző életeire"
Létrehozva: 2016. január 28. 09:00
Négyéves volt a lányom, amikor először kezdett el beszélni nekem - rajzolás közben - az előző életeiről. Első alkalommal az hagyta el a pici száját, hogy ,,amikor Angliában éltem, volt egy hatalmas nagy lovam, akit imádtam". Nem volt még fogalma országokról ilyen mélységben, különös volt hallani a szájából...
Nők Lapja Café: ,,A lányom emlékszik az előző életeire"
Nők Lapja Café: ,,A lányom emlékszik az előző életeire"
Aki eztet elhiszi,szamarabb a lonal......majd latjuk oket fellepni a csoda gyerekkel a tv-ben...
Életemben először 19 évesen voltam Krakkóban, amikor megérkeztünk, már akkor is olyan furcsa érzésem volt, mint aki hazatér, aztán egyszer elértünk egy úthoz s ahogyan mentünk fel egy emelkedőn borsózott minden porcikám és "régi emlékek törtek elő". Akkor ott mindezt nem tudtam hová tenni, azóta már átéltem hasonlót, amikor az ember visszatér a gyermekkora helyszínére, ahol nap mint nap elment, s ahol aztán évekig nem jár, majd egyszer csak újra ott van, s az újban felismeri a régit és előtörnek az emlékek...
19 éves korom előtt nem olvasgattam reinkarnációról, keleti vallásokról, nem volt internet, a tv és az újság pedig még a hazai vallásokkal sem igazán foglalkozott, nem hogy távoliakkal ... Mert az is más amikor később már olvasgattam a témáról, és évekkel később Genovában olyan érzésem támadt, hogy jártam már itt, de akkor már benne volt, hogy lehet hogy csak a város hangulata és a korábban olvasottak hatására a képzelet játéka. De Krakkó más volt. Azóta is eszembe jutott már, hogy jó volna újra elmenni Krakkóba néhány napra, hogy újra előjönnek-e az "emlékek", de még nem voltam.
Kamu? A fene tudja. Anyukám mesélte, hogy amikor két- három éves lehettem, otthon voltunk, én játszottam, ő meg krumplit csirázott. Egyszer csak odamentem hozzá, és elmeséltem neki, hogy amikor a patakhoz kellett mennem vízért, mindig nagyon féltem mert az úton jöttek azok a szép ruhás emberek lovon, és ha nem bújtunk el, akkor megöltek. Halálos komolyan elmondtam neki, hogy ilyenkor befeküdtünk a bokrok alá, amíg azok el nem mentek. Azután visszamentem játszani.
Közelben távolban nem volt patak a környékünkön, szép ruhás lovasok meg végképp nem rohangáltak arrafelé. Tv sem volt.
Az én lányom kb. 2-4 éves kora között mondott fura dolgokat. Egyszer pl. azt kérte, ne szólítsuk a nevén, szólítsuk inkább kapitánynak. Aztán alig múlt 2 éves, mikor a kiszóródott őrölt kávét látva megjegyezte, hogy "Felsorakoztak a csapatok a folyóparton."
Máskor meg olyan szavakat használt helyénvalóan, amiket nem ismerhetett, mert régies, ma már nem használt kifejezések. Vagy kimondta egy, a mamánál talált tárgy nevét, amivel sosem találkozott.
Volt egy bizonyos "fehér kabátos néni" - így nevezte - aki időnként megjelent nálunk, és mindig rám hozta a frászt, ha beszélt róla. Próbáltam nem mutatni, hogy idegesít, de utáltam ezt az időszakot. Főleg, mikor a déli altatáskor közölte, hogy a fehér kabátos néni itt fekszik mellettünk az ágyban.
Látott más dolgokat is, amiket mi nem, pl. voltak "csillámlók", amik/akik a levegőben táncoltak, vagy csak lebegtek. Úgy tudta nézni, mintha tényleg látna valamit, és mosolygott, nevetett, nem értette, hogy mi miért nem látjuk.
Egyszer azt mondta, hogy látta a Feri bácsi (középkorú családtag) anyukáját, ott ült Feri bácsi mellett a játszótéri padon: sok szoknya, fehér kötény és kendő volt rajta. Mondanom sem kell, hogy senki nem ült ott, nemhogy fejkendős, sokszoknyás, kötényes nénike. (Feri bácsi anyukája mellesleg ma is él, Feri bácsi ellenben meghalt már azóta.)
Néha kitalálta a gondolatainkat. Pl. olvastam egy cikket (hangtalanul, szám sem mozgott), és belekérdezett. Vagy gondolkodtam egy pancser betörőről, aki értéktelen érmeket lopott, mire megkérdezte, hogy "az is bűncselekmény, ha olyan pénzt lop valaki, amivel nem lehet fizetni?"
Én mániákusan tagadtam, hogy ez valami természetfeletti képesség lenne, vagy szellemek, vagy angyalok, vagy bármi ilyen. Persze egyértelmű, logikus magyarázatom sincs. Nem próbáltam elfojtani, lebeszélni, de nem is erősítettem ezt a "képességét". Meghallgattam, néha óvatosan kérdeztem, és vártam, hogy túl legyünk ezen. Szerencsére elmúlt, már nem is emlékszik rá.
Azt gondolom, valami olyasmiről lehet szó, hogy ebben a korban a tudat olyan hirtelen tágul, annyi, és olyan széleskörű információt fogadnak be egyszerre a kicsik, hogy nem is tudják rendszerezni, kavarog a fejecskéjükben minden.
Illetve lehet még, hogy az értelmi fejlődés során előhívódnak előző generációk már megszerzett ismeretei, tapasztalatai, és ezért képes tudni olyasmiről, amivel még nem is találkozott.
Mesélj arról miket mondott az unokád.
az én lányom többször is mondogatta azt hogy amikor felnőtt volt, akkor háború volt...és nagyon rossz volt neki.
Én tudom,hogy igaz. Egyik unokám azt mondta a lányomnak fürdetéskor,2 éves lehetett,hogy "emlékszem anya,amikor Te apa lánya voltál."
Szepes Mária sokat tudott erről a témáról.
Nem muszáj elhinni amit nem tapasztalunk meg,de nem kell azt mondani,hogy nem létezik.
Mese habbal!
kamu
Nekem 3-4 évesen azt mondta a lányom.. Anya amikor te kislány voltál én nagyon öreg néni voltam. .... és hogy amikor én felnőtt voltam 2 háború is volt.
Alapjaiban rengette meg a materialista világnézetemet.
Amikor én kislány voltam élt még a dédnagymamám...96évesen halt meg- 1976ban..én akkor 7 éves voltam. Teljesen jól emlékszem rá.... viszont a gyerekeimnek nem meséltem róla... és soha ilyesmivel nem foglalkozott a családdal. Vallásosak nem vagyunk.
Honnan szedte- nem tudom.. én nem kérdezgettem és nem firtattam nála a dolgot.