Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Teszteltük a neves cukrászdákat

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2015. február 3. 14:58
Egyre több a trendi cukrászda Budapesten, miközben a régi nagy nevek is hajlamosak megújulni, így nem is olyan könnyű eligazodni a torták világában. Ezért a köz érdekében halált megvető bátorsággal csapatosan végigkóstoltunk 12 tortát, és most elmondjuk, kinek melyiket javasoljuk.

Nők Lapja Café: Honnan rendeljünk tortát szülinapra? Teszteltük a neves cukrászdákat
  1. 2015. Április 13. 16:1483.

    Én az Auchan tortáiért vagyok oda. Mind finom! És olcsó. És szép.


    Ha tőlem majd megkérdezi valaki a halálos ágyamon, hogy mit szeretnék még ebben az életben, azt fogom rá válaszolni: osanos lúdlábtortát!

  2. 2015. március 19. 16:5682.

    Minden szolgáltatónak,vendéglátóipari egységnek,cukrászda,étterem,hotel stb. megvan a jellegzetes (törzs)közönsége. A Daubnernak is.


    Ez általában akkor változik,akár pozitív,akár negatív irányban,(a törzsközönség is,) ha az adott szolgáltató is markánsan változtat a megszokott minőségen,szolgáltatás színvonalán.  A vélemény,értékelés pedig mindig ezek függvénye.


    Akár tetszik valakinek,akár nem,de így van. Az persze már más kérdés,hogy ki mivel azonosul.


     

    előzmény:
    nidakri (80)
    2015-03-19  14:49
  3. 2015. március 19. 16:1281.

    Szia,


    mi pont most keersünk cukrászdát az esküvői tortához és pont kinéztem a Nándorit. Minimáltortát szeretnénk mi is, marcipán nélkül, örülök, hogy olvastam a pozitív véleményed! :) Fel is hívom őket :)

    előzmény:
    Tulipáncsokor (67)
    2015-03-10  17:38
  4. 2015. március 19. 14:4980.

    De Te nem csak a cukrászda termékeit minősítetted, hanem az odajáró vásárlókat is, elég "érdekes" stílusban!

    előzmény:
    Lédienn (71)
    2015-03-11  12:51
  5. 2015. március 19. 14:4279.

    Hű, ezt én is kinéztem, de a megvalósításig még nem jutottam el.


    A "kedves" fórumtársról alkotott véleményeddel is tökéletesen egyetértek. De az ilyennek ez legyen a legnagyobb öröme az életben, hogy ilyeneket ír.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604680 (57)
    2015-03-09  22:52
  6. 2015. március 19. 14:1578.

    Gátlástalanul horror árak??? Elég, ha a cikkben szereplő tortaárakat nézzük, a Daubnerben fele ennyibe kerülnek a sütik, mindig friss, nagy a választék.


    Ha nem lenne jó a minőség, nem lenne állandó tömeg.

    előzmény:
    Lédienn (9)
    2015-02-09  18:01
  7. 2015. március 19. 13:3377.

    Még szerencse,hogy a daubnernél véletlenül nem felejtettünk ki egyetlen betűt sem.


    Tudom,nagy d-vel. 


    Ha nincs érv a témával kapcsolatban,akkor megy a kötekedő duma az nlc-n. 

    előzmény:
    asztanaviszta (74)
    2015-03-14  14:54
  8. 2015. március 19. 13:2576.

    14.komment.  Ott említik!

    előzmény:
    csele2 (72)
    2015-03-14  12:25
  9. 2015. március 17. 22:3675.

    Tanacsod megfogadva,ugrottam,de megbantani nem volt szandekomban.

    előzmény:
    Lédienn (71)
    2015-03-11  12:51
  10. 2015. március 14. 14:5474.

    A cukrászda neve: NÁNDORI


     


     

    előzmény:
    Lédienn (68)
    2015-03-10  18:17
  11. 2015. március 14. 14:5173.

    Leírtad a véleményedet kb. ötször. EGyszer is megértettük.

    előzmény:
    Lédienn (71)
    2015-03-11  12:51
  12. 2015. március 14. 12:2572.

    Én a Ruszwurm cukrászdát nagyon szeretem a Várban. Szerintem a krémesük verhetetlen! Kár, hogy nagyon pici és meg kell küzdeni a turistákkal a bejutásért, de megéri! Csodálkozom, hogy senki nem említette, mert régi 'nagy' név és nagyon finom sütik vannak.


     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2015-02-03  14:58
  13. 2015. március 11. 12:5171.

    Ne beszélj királyi többesben,mert én éppen,hogy nem személyeskedtem! Leírtam a tapasztalataimat,véleményemet a daubner cukrászattal kapcsolatban és viszont válaszoltam a nekem íróknak. Aztán a negatív kritikákat az egyik nick személyes sértésnek vette (ő biztosan tudja,hogy miért) és nlc-n szokásos fórumozói stílusban kiosztott.


    Ez a topik a "neves cukrászdák teszteléséről" szól,ennek megfelelően merészeltem én is hozzászólni,válaszolni,leírni a saját tapasztalataimat. Ennyi. Akit nem érdekel,ugorjon egyet.

    előzmény:
    kekelefant (70)
    2015-03-10  23:43
  14. 2015. március 10. 23:4370.

    Hat en ezt nem hiszem el,kepesek vagytok mar sutemenyen is szemelyeskedni?Ha izlik edd,ha nem menj mashova,hogy ennyit lehet egy ekkora marhasagra elpepecselni.....

    előzmény:
    Lédienn (39)
    2015-03-09  17:18
  15. 2015. március 10. 22:4269.

    Nekem az Auguszttal volt problémám. Nem, nem az eladókkal: nagyon kedvesek, előzékenyek. Még az árakkal se nagyon, annyi, hát annyi. De a sütemény.. a torta, valami marcipános szeletet kértem, aztán valami csokoládésat: száraz, kemény és fojtós volt mind a kettő. Ott is hagytam, szó nélkül, mindegyikbe belekapirgáltam, aztán kakukk.


    Ritkán járok Budapesten, nagyon régen, jó 10 éve voltam utoljára ebben a cukrászdában. Olyan finom tortáik voltak akkoriban! Ünnepekre mindig ott rendeltem meg.


    Hogy nem írtam a vevők könyvébe.. minek? Ők is tudják, hogy száraz a sütemény, most már én is. Kár. Ennyi, ide nem megyek többet.

  16. 2015. március 10. 18:1768.


    A Nádoriban gyakran vásárolok,végül én is onnan rendeltem.  Nagyon kiváló minőségűek,nagyon szépek,finomak, voltak a torták. Minden kérésemet,spéci elképzelésemet gyönyörűen,kifogástalanul megcsinálták.  


     Amikor legutóbb ott vásároltam,két kuncsaft is éppen  alkalmi tortákat rendelt.  Az egyik cukrász jön ki ilyenkor és foglalkozik a vevőkkel. Ő veszi fel a rendelést,(leülteti a vevőt!)türelmesen válaszol minden kérdésre,maximálisan figyelembe veszi az egyéni kéréseket,ajánlatokat tesz,ha bizonytalan vagy stb. Automatikusan felajánlották nekik is az ingyenes kiszállítást is. Most is azt mondták,hogy ez egy plusz szolgáltatásuk ilyen rendeléseknél és csak így tudnak felelősséget vállani,hogy eredeti minőségben,épségben kapja meg a megrendelő a tortákat.


    Mindketten előzőleg a daubnernél voltak és ugyan azokat kifogásolták,amiket itt többen is leírtuk. Ők is nagyon méltatlankodtak a flegma eladók,a kelletlenség,kemény árak és a romló minőség miatt. Panaszkodtak a daubnerra.

    előzmény:
    Tulipáncsokor (67)
    2015-03-10  17:38
  17. 2015. március 10. 17:3867.

    Teljes mértekben igazad van, hogy a kiszállítás nem elsősorban pénz, hanem a vevő megbecsülésének kérdése, egy gesztus, amit értékel a vevő.


    Nekünk a két emeletes "minimál" (értsd nem igazán tipikus esküvői) tortánkat egy 50 fős esküvőre kiszállította a cukrászda (Nádori), pedig nem volt se árban, se kinézetre egy nagy wasistdas, sima csokis és eszterházi torta volt marcipán és egyéb szokásos esküvői díszítések nélkül. Nem kértek érte külön pénzt és lehet, hogy bele volt építve az árba, de az biztos, hogy egy fillért nem kerestek rajta. (Mármint a kiszállításon)


    Egyetértek azon hozzászólókkal, akik "szídják" a Daubnert. Mi régen a környéken laktunk (kb 15 éve) és akkor valóban nagyon jó volt a minősége és árban is elviselhető volt. Pár éve vásároltunk tőlük ismét és baromi drága volt (pedig most sokkal jobban állunk anyagilag, mint 15 éve). Ár/érték arányban meg se közelített a 15 évvel ezelőtti szintet. A sütemény meg tök áltagos volt, még csak el se ájultam tőle (max csak az árától)


    Ja! És a szilvás papucsot szidóknak: a szilva lekvár savanykás benne, így az nem sós-édes a kombináció, sokkal inkább sós-savanykás. Egyébként a Daubner ezt régen istenien csinálta, ott szerettük meg, a múltkor már ez is csak tök átlagos volt.


     

    előzmény:
    Lédienn (66)
    2015-03-10  14:59
  18. 2015. március 10. 14:5966.


    "Ha valamiért nem kell "külön" fizetni, biztos lehetsz benne, hogy azt már beépítették az árba.




    Valószínűleg azért nem vállalnak kiszállítást, mert nincs hozzá kapacitásuk, inkább a sütemények készítésével és eladásával foglalkoznak.




    Ez hasonló ahhoz, hogy van cég (pl. Tesco, GRoby), aki vállal házhoz szállítást, és van, amelyik nem."


     


     


     


    Természetesen tisztában vagyok azzal,hogy a kiszállítás díja is bele volt kalkulálva az árba abban a patinás cukrászatban,ahonnan végül rendeltem az esküvői tortákat. A minőség,ár mellett az udvariasság,a gesztus,a vevő megbecsülése is rengeteget számít. És ez nemcsak a kuncsaftnak kedvez,hanem az üzlet jó hírnevét is öregbíti. Erre sem gondol a Daubner. Túl jól megy már nekik.


     


    Nem gondolnám,hogy egy jónevűnek tartott cukrászatnak ne legyen arra "kapacitása", hogy pl. az augusztusi kánikulában az általa készített több(3db) egyenként 3 emeletes,díszes esküvői tortákat (+ torták,több kilónyi apró sütik is) kiszállítását ne s.k. vállalja akár úgy,hogy az árba beépíti a szállítás költségét vagy akár külön pénzt felszámítva ezért. De itt ugye a vevő csak fizessen tízezreket,aztán vigye Isten hírével a többkilónyi emeletes tortát a kocsiján az esküvőre csomagtartóban(?),ülésen(?),taxival(?) vagy ahogy akarja. Ez így nem szolgáltatás.


     


    A Daubner úgy tűnik magasról tesz arra is,hogy a cukrászaik munkáját megbecsülje annyira (ha már a vevőket,pénzüket nem),hogy az ilyen alkalmakra sok munkával elkészült egyedi,különleges termékeik minőségéért felelősséget vállaljon az után is,hogy kifizették. (Kizárólag kp.-val lehet náluk fizetni,bankkártyával nem.)


     


    Egy jónevűnek tartott maszek cukrászatot én nem hasonlítanék multikhoz. Szerintem ennek a maszeknak nem kapacitása nincs,hanem egyszerűen nem tud az árai miatt már annyi plusz pénzt leszakítani a szállításért,amennyi neki anyagilag megéri. Csak termelő üzem a minél nagyobb haszonért.


     


    Ezek miatt sem tőlük rendeltem és ezután sem fogok ott vásárolni.


     


     


     


     




    előzmény:
    asztanaviszta (44)
    2015-03-09  18:55
  19. 2015. március 10. 12:1365.

    Óh! Vigyázz,mert ha itt őszinte,de nem személyre szabott(!) véleményt,saját tapasztalatot írsz,hamar megkapod 'csomagolva' hogy mekkora "tapló" vagy! Sok itt a para típus,aki akkor is ugrik,ha semmi értelme. De az is elképzelhető,hogy csak a mundér becsületét védik.


     

    előzmény:
    Jégmacska (64)
    2015-03-10  09:22
  20. 2015. március 10. 09:2264.

    Nem voltam kategorikus.


    A tészták alapanyaga nem, de az ízesítése befolyásolja a süteményeket.


    A hájas tésztából is készül édes és sós sütemény is. De a hókifli tésztáját nem sózza nyakig senki, ha édes süteményt készít belőle.


    Attól, hogy a papucs tésztájának alapanyaga töpörtyűs, még nem kellene a tésztának nyakig sósnak lennie, vagy a sónak ropognia a fogam alatt.


    Imádom, ha látatlanban engem kritizálnak, hogy milyen szentháromság alatt étkezem, holott én sokadjára is megkóstoltam a cukrászda nem egy, nem két termékét és úgy mondtam ítéletet. Nem a cukrászda felett, hogy egy az egyben egy nagy semmi a munkájuk, hanem konkrétan megemlítve azokat a termékeket, amiket fogyasztottam is és nekem nem ízlett.


    Nekem továbbra sincs a top 10-ben ez a cukrászda, mert az általam kóstoltak alapján és a honlapon látott árak alapján messze nincs az ár-érték arány kategóriában.


    Nem feledkeztem el arról, hogy pozitívan is értékeljem azt, ami valóban az volt - a még korábbi hozzászólásaimban.


    Tehát: a töpörtyű alapú túlsózott "sós sütemény" tésztája nekem az émelyítően édes szilvalekvárral továbbra sem meríti ki sem a sós, sem az édes sütemény kategóriában az élvezhető ízkombinációt a daubner cukrászda receptje alapján.


    Nagyjából a ropi, kristálycukorral megsózva szint.


    Ami nem baj, mert sok-sok várandós nő feje bukik bele a nutellás üvegbe, amibe ropit tumkol. Mert ő maga sem tudja, hogy mire vágyik, de úgy egybe mindenre.


    Hát, a daubnernél, a szilváspapucs esetében ezt megkapja, puccos csomagban. :)


     


     


     


     

    előzmény:
    antironia (31)
    2015-03-09  14:42
  21. 2015. március 10. 08:3563.

    És ha mások teszteltek volna az eredmény is tuti más lenne:)Ízlések és pofonok...Amúgy sokaknak van kedvenc cukrászdája és,hogy éppen benne van-e a "top 10-ben" baromira nem számít.Akinek pedig nincs kialakult ízlése,értékrendje megérdemli,hogy "megvezessék" a trendiség zászlaja alatt:)

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2015-02-03  14:58
  22. 2015. március 10. 08:3162.

    Nem az extrémség a lényeg, hanem a friss, jó minőség és az ízek harmóniája.


     


     



    tökéletes megfogalmazás!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604680 (58)
    2015-03-09  23:00
  23. 2015. március 10. 08:3061.

    Hát ezt muszáj lesz megcsinálnom!


     


    Egyébként nem értem, hogy aki még nem kóstolta, miért tiltakozik hevesen...


    Ez NEM sós, csak van benne egy pici só.


    Mint ahogy minden édes süteménybe is kell 1-2 csipet só, mert jobban kiemeli az édes ízeket.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_604680 (57)
    2015-03-09  22:52
  24. Torolt_felhasznalo_604680
    Torolt_felhasznalo_604680
    2015. március 9. 23:1660.

    Más. De nagyon finom. 5 deka vaj, 5 tojássárgája, 5 deka cukor, 5 deka liszt, 3 deci tej és az 5 tojás habbá vert fehérjéje. Vastagabb réteget öntünk, és nem fordítjuk, csak az alját sütjük meg, a teteje kicsit hígabb marad. Átcsúsztatjuk egy tűzálló tálra, a rétegeket tetszés szerint ízesítjük. A torta tetejére kevés vaj, cukor, tejföl és a sütőben megrottyantani...


     

    előzmény:
    eda-1952 (50)
    2015-03-09  20:23

Címlap

top