Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Már ebben sem reménykedhetnek a dohányosok?

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. november 27. 19:45
Rossz hír lehet a következő azoknak, akik e-cigarettára váltanának a hagyományos helyett egészségük védelmében. Talán jobb lenne megszabadulni a cigaretta minden formájától.

Nők Lapja Café: Már ebben sem reménykedhetnek a dohányosok?
  1. 2014. november 28. 09:066.

    Úgy látszik, most a dohányzás, de még annak mozdulata is elnyerte a patásördög jelzőt, így jöhet az inkvizíció. Egyébként közben azokért nem aggódnak, akik a dohányzásból élnek? Akár hagyományos, akár "E"? Vagy csak azután lesz baj, hogy valaki dohányzik, ha már befizette az erre eső jövedéki és forgalmi adót?

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-11-27  19:45
  2. Torolt_felhasznalo_704946
    Torolt_felhasznalo_704946
    2014. november 27. 21:355.

    bizony, mert büdös mint a borz.brrrrr.pfúj.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-11-27  19:45
  3. 2014. november 27. 20:464.
    Elnézést, téves linket adtam meg. Az ajánlott Elektromos Cigaretta Platform oldala: https://www.facebook.com/groups/ecigplatform/ , könyvtára: https://www.facebook.com/groups/436496076479010/
  4. 2014. november 27. 20:423.
    Már megint egy rémhír, melyet a japán kutató cáfol, akivel Farsalinos doktor egyeztetett. http://www.ecigarette-research.com/web/index.php/2013-04-07 -09-50-07/2014/188-frm-jp azaz a 13 vizsgált e-cigaretta közül egynél mértek magasabb formaldehid szintet. Azonban ez az érték is hatszor alacsonyabb egy dohánnyal töltött cigarettához képest..... Csak tiszta forrásból! Az e-cigarettával kapcsolatos ismereteik bővítésére ajánlom a http://www.ecigarette-research.com/web/index.php/2013-04-07 -09-50-07/2014/188-frm-jp oldal tanulmányozását.
  5. 2014. november 27. 19:452.
    Nem újdonság, egy éve kiderült.

Címlap

top