Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tópark

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. november 24. 20:11
Álomnak indult, csúfos kudarccal végződött. A Tópark projekt 140 hektáros területen, a törökbálinti tó mellett, az M0-M1-M7 autópályák közötti területen helyezkedik el. Egykor a világ legjobb ingatlanprojektjévé választották, de aztán drámaian megváltozott a helyzet. A beruházás 2010 végén állt le, miután a projekt finanszírozója, a német Eurohypo bank felfüggesztette a hitel folyósítását. Lakópark, üzlethelyiségek, nagyszabású infrastrukturális fejlesztések is szerepeltek az elképzelések között. Saját vasúti megálló, belső buszhálózat, közvetlen járat Ferihegyre és a Déli pályaudvarra, sőt helikopterleszálló is szerepelt a Tóparkot bemutató térképen. Ígértek sportpályát, múzeumot, bölcsődét, óvodát, de még templomot is. Mára méteres gaz és szemét lepi a betontorzót.

Nők Lapja Café: Az enyészeté lett a törökbálinti luxuslakópark
  1. 2014. november 27. 16:5815.
    A legszomorúbb az a történetben hogy sok vállalkozó tönkre ment miatta,mert az elvégzett munkákat a mai napig nem fizették ki!
  2. 2014. november 26. 12:1414.
    Filmesek!!!!!
    Egy őtlet: kitünő helyszin horror és sci-fi filmek forgatására.
  3. 2014. november 25. 10:1113.

    Ide kellett volna elhelyezni a bedőlt lakáshiteleseket,nem az ócsai lakóparkot felépíteni!Itt lett volna közel munkahely,stb.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-11-24  20:11
  4. 2014. november 25. 08:2712.

    Már évekkel ezelőtt nagy problémát jelentettek ott a színes fémtolvajok.....


     


     


    http://nol.hu/gazdasag/20120123-szellemvaros_torokbalint on


     


    A Bécs felől vonattal, vagy az M1-es autópályán gépkocsival Budapest határába érkezők legalábbis olyat láthatnak, ami a harmadik világ háborús övezeteit idézi: vak ablakaikkal a semmibe meredő üres, négyemeletes épületek, pusztába vezető sztrádalehajtók, kisebb-nagyobb törmelékkupacok tíz hektáron. Város az Armageddon után


     


    ...


    ..


    A hívatlan vendégek látogatását mindenfelé őrök igyekeznek megakadályozni. Azt mesélik: a TóPark pusztulásához az elemek mellett az emberek is hozzájárultak. A színesfémgyűjtők már az építkezés leállítása utáni napokban megjelentek a kapukban. Őket követték a szállást kereső hajléktalanok. Megtalálásukat pedig csak nehezítette, hogy a 220 ezer négyzetméteres területen felszerelt webkamerákat már az első hetekben leszerelték és ellopták.

    előzmény:
    nokedlilap (8)
    2014-11-24  22:38
  5. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. november 25. 07:4811.
    Ide kellene beköltöztetni a hajléktalanokat! Jobb, mint az erdő.
    idézet:
    nyugger (9)
    2014-11-24 23:13:31

    ne csak akkor tudd mi a magántulajdon, ha a saját vackodról van szó
    költöztessenek be hozzád is 1-2 csövest ennyi erővel

    előzmény:
    nyugger (9)
    2014-11-24  23:13
  6. 2014. november 25. 00:2410.
    Miert nem termeszeti vedelmi teruletet vagy parkot letesittek helyette amibol sajnos nem sok van ja abbol nem lett volna hasznuk. Termeszetesen minden a penz korul forog...
  7. 2014. november 24. 23:139.
    Ide kellene beköltöztetni a hajléktalanokat! Jobb, mint az erdő.
  8. 2014. november 24. 22:388.

    Szerintem, nagyon  jo,  hogy  ezt  igy  kihirdetik  a  Noklapjan!


    2 honap  mulva  mar  ko"  kovon  nem  marad  ott,   ugyis  ellopnak  mindent! 


    Magyarorszagon   NINCSENEK  "szellemvarosok"  ---  mit  gondolsz,  M I E R T?


    Zsibvasarok   viszont vannak  boven   minden  varosban!


     


     

    előzmény:
    terdszelikatica (5)
    2014-11-24  20:28
  9. 2014. november 24. 22:147.
    egyszerű lakásoknak, irodáknak még simán megcsinálhatnák valami szponzorált pénzből. szép lassan teljesen beköltözhető lenne. nem is értem miért jó h csakígy otthagyják megrohadni... már ha az acél és a beton tudna ilyet
  10. Torolt_felhasznalo_525191
    Torolt_felhasznalo_525191
    2014. november 24. 22:096.

    nem is baj! igazából  be is fejezhették volna és úgy lett volna jó ha csődbe jut a t.vállalkozás.akkor legalább érték maradt volna utánuk, nem úgy mint most.


     törökbálint akkori vezetői, képviselőtestülete bizonyára nem járt rosszul a terület    művelésből való kivonásával, majd annak eladásával.


    pedig mennyien tiltakoztak  törökbálint szerte.


     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-11-24  20:11
  11. 2014. november 24. 20:285.

    Nem ez az elso es nem az utolso szellemvaros. Mashol is szoktak nagyobbat almodni mint amire fedezetuk van.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-11-24  20:11
  12. 2014. november 24. 20:274.

    Mennyivel lenne jobb a helyzet a felvett hitelek torlesztesenek eseteben most ?

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-11-24  20:11
  13. 2014. november 24. 20:263.

    Mi a problemad ezzel ? A bank nem latta visszaterithetonek a kihelyezesre kerulo penzet es megszuntette a tovabbi hitelt.


    A projekt vegrehajtoja  miert nem a majdani felhasznalok penzevel gazdalkodott ?


     


     

    előzmény:
    gyeva (2)
    2014-11-24  20:11
  14. 2014. november 24. 20:112.
    Mindig ámulok, hogy mennyi pénzünk van nekünk! Máshol meg családokat lakoltatnak ki!

Címlap

top