Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A magyar nők nem tudják megfizetni a márkás ruhákat

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. november 19. 13:24
A cipővásárlásnál jobban odafigyelünk a márkára.

Nők Lapja Café: A magyar nők nem tudják megfizetni a márkás ruhákat
  1. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. november 24. 13:1982.

    37.


    ahogy a trehány magyar tud német zsenialitás szülte mercit csinálni 3 gomb fizetésért, német gépen, anyagból német rabszolgatartó árgus szemei alatt


     


    úgy a kínai is tud bármit, csak annak elég fél gomb fizetés

    előzmény:
    altamira (81)
    2014-11-24  13:13
  2. 2014. november 24. 13:1381.

    Ez így van, és pechünkre már szinte csak Keleten varratnak. A 90-es évek végén, 2000-es évek elején még itt nálunk varrattak. Akkoriban foglalkoztam ilyen bérmunkák közvetítésével, a régi TSZ melléküzemág-varrodákból lett Kft-k dolgoztak a nagy cégeknek. Biztos sokan meglepődtek volna, ha megtudják, hol és ki varrja a Garry Weber kosztümöket vagy a Boss öltönyöket! Sokszoknyás néni szinte a tehénistálló szomszédságában. Persze, (deviza)lízingeltek drága, márkás gépeket, amibe aztán belebuktak az árfolyam miatt. (Ugye milyen érdekes, nincs új a nap alatt...)  És az még aranyidő volt, mert nagy márka ide vagy oda, a magyar munkaerő drága lett!!! Azt elismerték, hogy gyönyörűen végzik az igényes munkát is, de tovább álltak Ukrajnába, aztán már onnan is...  

    előzmény:
    elsi1 (79)
    2014-11-23  23:02
  3. 2014. november 24. 08:5580.

    Igen. Es? 


    Ezer eve egy jo ismeros cege bedolgozott egy nepszeru  markanak. (akkor meg a kinaiak sehol nem voltak). A fonok megcsinalta a kiserletet. Ugyanazt a felsot ( anyag, cerna, munkasok minden megegyezett) markajelzes nelkul megmutatta butikosoknak, uzleteknek. Potom aron :) eeees alig kellett volna valahol.  Erdekes tanulmany volt.


    Ebbol az latszik, h az emberek neha igazan sznobok :)

    előzmény:
    elsi1 (79)
    2014-11-23  23:02
  4. 2014. november 23. 23:0279.

    A Dior is Indiában szöveti  a selymeit.


    Az összes luxusmárka is ázsiai kézen megy át


    Amikor volt az  a  sajnálatos eset,hogy Dakkában összeomlott az a nagy ház-varroda és sok ember meghalt,kiderült,hogy nagyon  sok nyugati menő márka is dolgoztatott nyomornegyedi szinten


     
    előzmény:
    ezanick* (78)
    2014-11-23  14:49
  5. 2014. november 23. 14:4978.

    Mit hivunk markas ruhanak? A luxus kategoriat vagy a kozepet?


    A nagy markakat amik itt szoba kerultek, a nyugatiak kozul sem mindenki engedheti meg maganak. Max egy ket darabot. ( persze mindig van olyan reteg, aki kizarolag ebbol oltozkodik, de ilyen magyar is van.)


    Az atlag a plazas boltok kinalataibol oltozkodik ( mango, h and m, zara, pull and bear, lindex, mark and spencer, cipobol meg: rieker, gabor, ara, tamaris stb) Szerintem itt az a gond, hogy sok magyar ezeket a markakat sem engedheti meg maganak. 


     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-11-19  13:24
  6. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 23. 12:4977.

    Nekem inkább a minimial stílus jön be, ebben jó a Burberry főleg a kabátokban és a lábbebelikben. De nagyon tetszenek Victoria Beckham darabajai, Salvatore Ferregamo napszemüvegei, Gucci, Max Mara/Maxmara weekend,Chloe termékei.  


    De nagyon sok jó ruhát lehet taláni kisebb cégeknél is amik úgyanúgy elegánsak. Furla és Longchamp táskák és kiegészítők is szépek. Van sok tehetséges fiatal divattervező akik minőségi darabokat árulnak sokszor személyre szabottan is lehet rendelni tőlűk és nem köszön vissza majd valaki máson az adott darab.


    A cipők közül a Högl kivételesen jók minőségben /árfekvésben, 150-300 euró körüli áruk van. Szezontól és formától függően.


    Ez Mo-n elég sok egy cipőre nagyon sokaknak de szerintem minden termék mögött munka és anyagköltség. Nem csak brandnevet kell fizetni..

    előzmény:
    Amarynda (74)
    2014-11-23  08:38
  7. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2014. november 23. 11:5776.

    Nagyon kihegyeződött a  téma a márkára, mint olyanra.Tényélegesen a fenét sem érdekli a márka, mert nem az az érdekes. Sokkal inkább érdekel  a kitűnő minőségű, kényelmes, adott funkciónak tökéletesen megfelelő mutatós termék - legyen az lábbeli  vagy ruházat.


     


    Amúgy tudni kell  viselni  is egy jobb terméket.


    Mert az legalább olyan, mint maga a termék.


    Láttam már iszonyú drága cuccban csak osonni képes nőt és  férfit is.Nem is egyet.Feszélyezve érezték magukat, mert jól néztek ki.


     


     


     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-11-19  13:24
  8. 2014. november 23. 08:4475.

    tenyleg nagyon szep cipoik vannak es a kidolgozas is jo, arakat nem lattam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (68)
    2014-11-20  14:33
  9. 2014. november 23. 08:3874.


    Itt a LV nem tartozik a megfizethetetlen aru termekek koze valoszinuleg azert van tenyleg eleg sok beloluk. na meg szeritem rengeteg a jo fajta hamisitvany is amit  lat az ember az utcan.


    nekem a LV stilusa meg a mindenutt felismerheto jellegzetes barna szine az ami nem tetszik. semmi barna holmim nincs nem kedvelem semmiben a barnat. tudom vannak mas szinei is de maga az egesz stilus nem az en vilagom.


    nekem a klasszikus eleganciat ma is a Chanel es a Versace jelenti . Lagerfield is nagyon jo de nem mindenben az en izlesem.


    en parfum manias vagyok ez az egyeduli amiben erdekel a marka.

    előzmény:
    altamira (71)
    2014-11-20  15:14
  10. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 20. 16:4773.

    Lehet hogy azert nem szeretem a LV holmikat mert rengetegen hordjak es a Burberryt is. Egy Fendi taskat messze elegansabbnak tartok egy LV nal. viszont nem ragaszkodom a nagy markakhoz mert ma mar nem jarok olyan helyekre meg olyan tarsasagban hogy ennek barmilyen jelentosege lenne.

    idézet:
    Amarynda (66)
    2014-11-20 11:34:11

    Nagyobb európai városokban nagyon sokat lehet látni, nem tudom miért olyan nagy sztár. Én is azért hoztam fel mert az egyik legismertebb és legjobban hamisított márka a LV..


    Igazad van, fontos az hogy ki milyen közegben jár és ott jelentőségük van-e ezeknek a daraboknak. Ha csak rongyrázásból veszi és azért hogy feltünőbb legyen a budapesti Váci útcában, akkor visszont felesleges picit.. De lehet a lelkének jót tesz és boldogabb ettől.. Hát mitmondjak...

    előzmény:
    Amarynda (66)
    2014-11-20  11:34
  11. Torolt_felhasznalo_163973
    Torolt_felhasznalo_163973
    2014. november 20. 15:2072.

    előzmény:
    felicienne (70)
    2014-11-20  15:04
  12. 2014. november 20. 15:1471.

    Rengetegen?:) Itt pesten a BKV-n egyet sem láttam... Jó, ne szívd mellre, tudom, hogy nem itthon élsz.:)  

    előzmény:
    Amarynda (66)
    2014-11-20  11:34
  13. 2014. november 20. 15:0470.

    "vegyél jegyet és indulj


    ha szépen megkérsz a vendégszobámban aludhatsz free 2 napot"


     


    Mar Mateszalkan is van outlet? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (35)
    2014-11-19  16:27
  14. 2014. november 20. 14:5969.

    Glamour napok:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (68)
    2014-11-20  14:33
  15. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 20. 14:3368.

    A Höglben (osztrák cég) nagyon szép és minőségi cipők vannak, tényleg megérik az árukat ami picit magas azért..


    http://www.hoegl.com/goto/en/catalog

    előzmény:
    altamira (67)
    2014-11-20  14:05
  16. 2014. november 20. 14:0567.

    Igen, legszívesebben bőr talppal is venném, de az csak nyárra jó, de ilyenem is van. Egész más bőrtalpú szandálban járni hőségben az aszfalton. Nem mondom, hogy nevenincs, de ezek nem igazán jegyzett márkák,  pl: Tamaris (igen, nézd meg jól a piktogramokat, sokszor ugyanaz az ára a műnek meg a rendesnek), Jana, Högl, Gabor, Caprice, Deska,  és egy csomó ismeretlen olasz a kisebb cipőboltokban. Sőt, néha még a Deichmannban is van elfogadható...És AKCIÓK is vannak.:) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (42)
    2014-11-19  17:17
  17. 2014. november 20. 11:3466.

    Lehet hogy azert nem szeretem a LV holmikat mert rengetegen hordjak es a Burberryt is. Egy Fendi taskat messze elegansabbnak tartok egy LV nal. viszont nem ragaszkodom a nagy markakhoz mert ma mar nem jarok olyan helyekre meg olyan tarsasagban hogy ennek barmilyen jelentosege lenne.

  18. 2014. november 20. 11:2465.

    en most vettem a ferjemnek egy Siux cipot (made in Germany) bor kivul belul es a talpa is. v iszont tetettem ra egy csuszasgatlos masik talpat mert a bortalp nagyon hamar kopik es szerintem nem is praktikus.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (42)
    2014-11-19  17:17
  19. 2014. november 20. 10:1064.

    Nem a márkás ruha lenne itt a legfontosabb.


    Egyesek a szappant, a vizet, a sampont sem használják. 

  20. Torolt_felhasznalo_163973
    Torolt_felhasznalo_163973
    2014. november 20. 09:5963.

    Neked vajon miért fáj a magyarok "csórósága"?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (62)
    2014-11-20  09:54
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. november 20. 09:5462.

    rózsadomb centerben se látni nagy eleganciát
    a spar bolt is annyira ócska, de maga az épület is nagyon szocreál

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (61)
    2014-11-20  09:46
  22. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 20. 09:4661.

    azt hisszem budapestnek is van néhány olyan része ami jobb es ahol nem a csórokkal lehet összefutni csak. De nem vagyok ott mindig igy ezt sem tudom biztosra.


    Bécset nem ismerem rég votam már 2008 körül.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (60)
    2014-11-20  09:40
  23. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. november 20. 09:4060.

    bécsben nem érzem


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (59)
    2014-11-20  09:33
  24. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. november 20. 09:3359.

    Nem mindenhol azért, de jóóóóóó


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (58)
    2014-11-20  09:18

Címlap

top