Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tipp: így születnek újjá a törölközőid

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. november 10. 07:50
Jó pár mosás után törülközőink tapintása már rég nem a boltban tapasztalt pihe-puha érzés, az illatuk is hagy némi kívánnivalót maga után, így itt az ideje, hogy bevessük magunkat, és tegyünk valamit!

Nők Lapja Café: Tuti tipp: így születnek újjá a törölközőid
  1. 2016. október 8. 22:1110.

    Erkélyen. De a szobában is.Szükség eseten megszárad rövid idő alatt, hiszen télen fűtünk, nem? Miért, mit gondoltál, az emeletes házakban lakók nem mosnak törülközőt, vagy ágyneműt, bármit?

    előzmény:
    Tulipáncsokor (7)
    2014-11-10  12:15
  2. 2014. november 15. 14:279.
    köszönöm a tippet. Ki fogom próbálni. Szárítógépem nincs, ezért jól jön egy ilyen tipp.
  3. 2014. november 10. 14:238.

    Mosókonyhába, nyitott ablaknál. Míg nem volt mk addig pedig csak akkor mostam, ha otthon voltam és óránként tudtam szellőztetni.

    előzmény:
    asztanaviszta (5)
    2014-11-10  11:42
  4. 2014. november 10. 12:157.

    És télen hol szárítod a törölközőt? Erkélyen, vagy esetleg annak hiányában a szobában és két napig fullra rányitod az ablakod?


    Mondjuk egy 50nm-es panelben ezt elég érdekes lehet kivitelezni.

    előzmény:
    KN18 (3)
    2014-11-10  08:53
  5. 2014. november 10. 11:516.

    Én nem szeretem a pihe-puha törölközőket. Alig várom, hogy az újak elveszítsék ezt a tulajdonságukat, különben nem szeretek beléjük törölközni.


    Falun lakom, de ilyenkor már nem kint teregetek, mert büdös füstszaguk lesz a ruháknak, amit nagyon nem díjazok.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-11-10  07:50
  6. 2014. november 10. 11:425.

    Télen, és ősszel nyirkos időben hová teregetsz?

    előzmény:
    KN18 (3)
    2014-11-10  08:53
  7. 2014. november 10. 09:204.

    A torolkozoket minden esetben 6o, 75 fokon kell mosni, es ahogy KN18 irta l


    ehetoleg kint szaritani.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-11-10  07:50
  8. 2014. november 10. 08:533.

    Pontosan!! Az is fontos, hogy ne zárt térbe száradjanak.

    előzmény:
    dembrovszky.gyula (2)
    2014-11-10  07:50
  9. 2014. november 10. 07:502.
    Egy másik tipp: nem a legrosszabb minőségű mosószerben és öblítővel IDŐBEN ki kell mosni, nem használni a végtelenségig. Így soha sem lesz "punnyadt...!"

Címlap

top