Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

3 éve hozta el Deményt egy menhelyről, de valójában a vizsla mentette meg ő

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. október 25. 20:25
Azóta pedig ott tartanak, hogy ezen a héten közös könyvük jelent meg, és az érdeklődés akkora, hogy már az előrendelések miatt a sikerlista élére kerültek. Sőt, a könyvbemutatónak új helyszínt kellett keresni, mert több mint ötszázan jelentkeztek. A Caféblog olvasóinak nem kell bemutatni Deményt, a vizslafiút és magyar hangját, Magos Juditot, akivel a bemutató előtt beszélgettünk egy nagyot. Jövő héten az is kiderült, hogy Demény lesz-e az első író, akit kivezettetnek a saját könyvbemutatójáról.

Nők Lapja Café: 3 éve hozta el Deményt egy menhelyről, de valójában a vizsla mentette meg őt
  1. 2014. október 25. 21:245.

    Arra gondolsz, hogy éppen ma írtam róla a vizslásban?

    előzmény:
    Kerdejel (4)
    2014-10-25  20:46
  2. 2014. október 25. 20:464.

    Nem először veszem észre, hogy a szerkesztőség a fórumból szemezgetve választja ki a cikkek témáját

  3. 2014. október 25. 20:323.

    előzmény:
    Zsánna (2)
    2014-10-25  20:25
  4. 2014. október 25. 20:252.
    Imádom töpi királyfit!

Címlap

top