Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A gyerek dolga, hogy gondoskodjon az idős szüleiről?

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. október 3. 11:45
Kíváncsi lennék, hányan értenek egyet a címbeli állítással. Mindenesetre ha törvénnyé emelik, majd pereskedhetünk saját szüleinkkel, ha nem megfelelő ellátmányt fizetünk nekik, vagy nem leszünk a gondozójuk? Az szép lesz.

Nők Lapja Café: Igaz vagy hamis: a gyerek dolga, hogy gondoskodjon idős szüleiről
  1. hus
    hus
    2014. október 20. 06:55452.

    "Nem kell megöregedni."


    Hat bizony, nem is akar mwegoregedni senki, meg beteg sem akar lenni, plane kiszolgaltatott beteg. Meg is elofordul. Vagyis termeszetes.


    Nem gondolom, hogy szulo es gyerek kozott  gyulolkodest , feszultseget akarnanak csinalni. megette mar a fene, ha  egy esetleges hatarozattal azt meg lehet csinalni.


    Ha torvenyre is emelnek a gyereknek a szulo tamogatasat, akkor biztos, hogy nem kernenek olyan gyerektol penzt, aki be tudna bizonyitani, hogy neki ugyan meg magara sem telik.


    Csak azokrol a gyerekekrol lenne esetleg szo, aki kepes ra, lehetosege meglenne, de se fizetni, se megosztani a terheket, sem az allami tamogatasat nem egeszitene ki a tehetos, hat az egy kicsit visszataszito nekem. Miutan az egeszsegugyi ellatas is  alacsony szintu, milyen jovo ele nez az a nyugdijas, vagy beteg, aki  raszorulna a rendszeres apolasra?


     


    De miutan ilyen torvenyt meg nem hoztak, itt csak szo volt rola, hogy ki es hogyan latja, latna a jovot.


    "Máshol kell keresni a megoldást, ez nem járható út."


    Igazad lehet, a gyerektartas sem jarhato ut annak, aki nem akar fizetni a gyartmanyanak kifejleszteseert.

    előzmény:
    sandor.csulak.9 (451)
    2014-10-18  18:55
  2. 2014. október 18. 18:55451.
    Nem kell megöregedni.Az idős korosztály csupán egy nagy kolonc a család és a társadalom nyakán.Ezzel tisztában vagyok. Nem hiába jelentetnek meg naponta időseket riasztó híreket.
    Próbálnak minden felé menekülni az idősek gondjai elől mert nem igen van ránk sem szükség sem pénz.
    Még a munkanélküli gyerek segítsen? vagy a két gyermekes majdnem minimál béren élő gyermek akinek nem jut a fűtésre sem ,?Hát ez tényleg röhej, valamelyik fullajtárnak juthatott eszébe igyekezve helyezkedni a nagy főnök előtt.Máshol kell keresni a megoldást, ez nem járható út. Nem szabad szülő és gyerek között gyűlölködő ellentétet kreálni ilyen módon is.
  3. hus
    hus
    2014. október 18. 04:42450.

    Pontosan errol beszelek es az mar mellekes is lehet, hogy mi ment allami tamogatassal, mert ami allami tamogatassal ment, az is lehetett kolcsonbol. Kohomuvek erre jo peldak.


    "Ha 45 után, akkor tudnod kéne. A 44 százalékot ki kellett termelni, de azt a munkaadó fizette,  a dolgozó után, semmi állambácsi ajándéka..))))"


    Azok a vallalatok, amik nem voltak nyeresegesek, azokat tamogatta az allam. Azok dolgozoi nem tudtak megtermeli azt, ami eleg lett volna a vallalatot fenntartani. Meg magukat is ezek szerint. Az allami dotacio ilyen volt.  Amikor az allam hosszu eveken keresztul "dotal", amikor o is kolcsont kell, hogy kerjen, akkor amit nyugdijjarulekkent levon a vallalat, akarhany szazalekot is, akkor az a kolcsonkert penzbol van es nem abbol amit megtermelt a sok  dolgozo a vallalatnak.


     


    Szoval allambacsiajandekat soha nem  tudtak egyes gyarak visszaadni, tehat volt allam bacsi ajandeka.


    "


    Dotáció

     


    az állami támogatás egyik formája, amelyet az állami költségvetésből kap a vállalat. Célja átmeneti pénzügyi segítség nyújtása olyan esetekben, amikor a termék ára nem fedezi az előállítási költségeket. (PI. kedvezőtlen természeti viszonyok esetén a betakarított termékekből jóval alacsonyabb a bevétel, mint a tervezett.) Az árkiegészítéstől abban különbözik, hogy csak átmeneti pénzügyi nehézségek áthidalásához nyújt segítséget. A mindennapi életben - néha még a hivatalos szóhasználatban is - keverik a dotáció és az árkiegészítésfogalmát."


    Azt hiszem, akik a rendszervaltas elott dolgoztunk ott, tudjuk mirol beszelunk.


    Azok a vallalatok, akik akkor is nyeresegesek voltak, azok meg most is nyeresegesek. Kis nevvaltozas tortent nemelyiknel. 


    Pl. Medicor, Tungsram, Chinoin . Mondom ezt azert, mert ezek a vallalatok is dollarbevetelesek voltak, fejleszteni  tudtak az uzemuket sajat maguktol.


    Kolcsont ok is kaptak, de vissza is tudtak adni.Ez volt a lenyeg.


    előzmény:
    eda-1952 (440)
    2014-10-15  21:24
  4. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 16. 18:29449.

    "


    emlékszem a 2% amit az apáméktól is vontak és mindenkitől


     


    én nem dolgoztam a komcsiknak se az utódjaiknak"


    Plusz amit munkáltató fizetett. Ha nem ismered, apád sem fizette, akkor gondolom maszekok voltatok, azért lehetett megtenni, hogy csaltatok. Nem lennék rá büszke.

    idézet:
    eda-1952 (448)
    2014-10-16 17:13:13

    hogy csaltatok.


     


    tételezzük fel hogy valakinek az apja csalt
    akkor a gyereke is?
    azért írod többesszámba?

    egyszerűen a stílus amit írva képviselsz az egy téeszcsés paraszttól várható, nem egy volt gyámostól

    előzmény:
    eda-1952 (448)
    2014-10-16  17:13
  5. 2014. október 16. 17:13448.

    "


    emlékszem a 2% amit az apáméktól is vontak és mindenkitől


     


    én nem dolgoztam a komcsiknak se az utódjaiknak"


    Plusz amit munkáltató fizetett. Ha nem ismered, apád sem fizette, akkor gondolom maszekok voltatok, azért lehetett megtenni, hogy csaltatok. Nem lennék rá büszke.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (446)
    2014-10-16  14:21
  6. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 16. 15:12447.

    gogliztam


     


    Az első egységes nyugdíjtörvény, az 1950. évi 30. számú törvény volt, amely kiterjedt minden, az állami társbiztosítás keretében betegbiztosításra kötelezett dolgozóra, az ipari szövetkezetek tagjaira, illetve ezekről a helyekről nyugdíjba vonulókra. E törvény különböző korhatárt állapított meg férfiaknál és nőknél: a férfiaknál 60 év, a nőknél 55 év jelentette a korhatárt. Az új törvény szigorította a jogosultsági feltételeket, a korábbi 400 járulékhétről, 10 év szolgálati időre, valamint ekkor jelent meg az a szabály, hogy ha valaki indokolatlanul 5 évig nem teljesít szolgálatot, annak korábbi évei elvesznek. A tb-járulék 10% lett, melyből betegségi ellátásra 6%-ot, a nyugdíjakra és baleseti ellátásokra 4%-ot fordítottak.


    Az 1954. évi 28. számú törvény megszüntette a kettős korhatárt,nyugdíjminimumot állapított meg (havi 500 Ft.-ot).

    előzmény:
    manóka70 (437)
    2014-10-15  13:25
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 16. 14:21446.

    Te jószagú atyaúristen! Te hol éltél, mit dolgoztál, hogy nem tudsz a tb járulékról..

    idézet:
    eda-1952 (444)
    2014-10-16 14:15:13

    emlékszem a 2% amit az apáméktól is vontak és mindenkitől


    én nem dolgoztam a komcsiknak se az utódjaiknak


     

    előzmény:
    eda-1952 (444)
    2014-10-16  14:15
  8. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 16. 14:19445.

    hol volt az a pénz? amit állítólag a tb kasszába ment?


     

    előzmény:
    manóka70 (443)
    2014-10-16  11:23
  9. 2014. október 16. 14:15444.

    Te jószagú atyaúristen! Te hol éltél, mit dolgoztál, hogy nem tudsz a tb járulékról..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (442)
    2014-10-16  07:10
  10. 2014. október 16. 11:23443.

    Úgy látom itt egyesekkel nem lehet "beszélgetni".


    Azt hiszem akik már abban a bizonyos "átkosban" is dolgoztunk és olyan munkakörben ahol át is láttuk a cégünk gazdálkodását csak jobban tudjuk, hogy mi volt akkor.


    Folytatni is akartam, de áhhhhhhh nem is pocsékolom rá az időmet.

  11. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 16. 07:10442.

    goglizd ki, hogy a szoci időben a bagó fizetésedből levont 2% amiből az orvosi ellátásod is volt fizetve
    mennyi jutott a kifizetett nyugdíjakra

    akiknek tapsoltál, azoknál reklamálhatsz, hogy miért nem volt nyugdíjalapod

    a mai befizető, joggal mondja, hogy az ő jövőjét adják oda nektek ma

    idézet:
    ugyintezo.a (434)
    2014-10-15 10:43:36

    Ja, bagó volt a 2 %, de a munkáltató még "megpótolta" 44 %-al ugyanis 44 % társadalombiztosítási járulékot kellet fizetni és nem volt feketefoglalkoztatás.


    Mindenki be volt jelentve aki dolgozott nem úgy, mint ma.

    idézet:
    manóka70 (437)
    2014-10-15 13:25:48

    mese a mesevilágból
    hol volt akkor a nyugdíjalap 90ben???
    volt 40 milliárd dollár adósság, hogy a magyar jól érreze magát a hazug ostoba világban
    ne üres boltok legyenek, mint a szomszédokban

    előzmény:
    manóka70 (437)
    2014-10-15  13:25
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 16. 07:00441.

    én nem mondtam soha, hogy nem kell valamennyi közalkalmazott és nem hasznosak

    CSAK nem verjék magukat, hogy ők adófizetők
    annyi esze legyen mindnek, hogy tudja miből kapja a bérét

    nem gondolod, hogy elég hülyén érzi magát egy termelő aki azt hallja, hogy akire keres közalkalmazott, olyan hülye hogy azt se tudja mi a bérének az útja

    előzmény:
    eda-1952 (436)
    2014-10-15  13:12
  13. 2014. október 15. 21:24440.

    Hus, nem volt az  ingyenes, csak bután fogalmaztak... Miért, nem tudtad, mikor mentetek el? Ha 45 után, akkor tudnod kéne. A 44 százalékot ki kellett termelni, de azt a munkaadó fizette,  a dolgozó után, semmi állambácsi ajándéka..))))


    Azon csodálkoznék, ha nagyobb vállalatok nem jelentettek volna be embereket, ilyesmi a rendszerváltás óta fordul elő..(((


    Előtte volt olyan, azt tanúsíthatom is, hogy tsz-ből akartak nők nyugdíjba menni, kiadták nekik a munkakönyvet, ami évtizedek óta benn volt---aztán amikor ismerősnek segíteni akartam a kitöltésnél, két perc alatt döbbenten megállapítottam, hogy minden évben ősszel kiírták őket, tavasszal meg vissza. És az asszonyok nem tudták! Nem is volt meg az idejük..((((

    előzmény:
    hus (439)
    2014-10-15  20:00
  14. hus
    hus
    2014. október 15. 20:00439.

    En kepes vagyok mindent elhinni, de valahol nagy bibi van akkor.


    Ha szerinted es a valosagban :


    "Ja, bagó volt a 2 %, de a munkáltató még "megpótolta" 44 %-al ugyanis 44 % társadalombiztosítási járulékot kellet fizetni és nem volt feketefoglalkoztatás.


     


    Mindenki be volt jelentve aki dolgozott nem úgy, mint ma."


     


    Akkor ezek szerint az akkori egeszsegugyi  biztositas es a nyugdij jarulek ami ingyenesnek volt mondva, az a dolgozo fizetesenek 46%-at jelentette?


     


    Akkor mi valtozott ? Mert a 44%-os adot  is ki kellett termelni minden dolgozora egy munkaltatonak. Ha az nem tortent meg, akkor kunyeralni kellett az allamtol  "ajandekpenzt". Amikor gyarak rafizetessel es allami tamogatassal mentek, maer maskepp nem tudtak fennmaradni, akkor a levont 44%-os tarsadalombiztositasi osszeget is a reszben ajandekbol kellett fizeetni?   Erdekes, nagyon erdekes.


     


    Azt szeretnem toled kerdezni, hogy letezett az, hogy nagyobb vallalatok nem mindig fizettek  a dolgozok utan  tarsadalombiztositasi jarulekot? Mert valakitol ezt hallottam es egyszeruen hihetetlennek tunt nekem. Ez akkor derult ki, amikor a nyugdijat inteztek embereknek. Nem emlekszem a vallalat nevere, kulonben mondanam neked a nevet.

    előzmény:
    manóka70 (437)
    2014-10-15  13:25
  15. 2014. október 15. 15:46438.

    Ne fáradj, ezt már sokan felhozták, nem csak ő és valahogy szelektív látásuk van.


    Kedves üi.: "akiknek tapsoltál," hogy éééén...? ...)))

    előzmény:
    manóka70 (437)
    2014-10-15  13:25
  16. 2014. október 15. 13:25437.

    goglizd ki, hogy a szoci időben a bagó fizetésedből levont 2% amiből az orvosi ellátásod is volt fizetve
    mennyi jutott a kifizetett nyugdíjakra

    akiknek tapsoltál, azoknál reklamálhatsz, hogy miért nem volt nyugdíjalapod

    a mai befizető, joggal mondja, hogy az ő jövőjét adják oda nektek ma

    idézet:
    ugyintezo.a (434)
    2014-10-15 10:43:36

    Ja, bagó volt a 2 %, de a munkáltató még "megpótolta" 44 %-al ugyanis 44 % társadalombiztosítási járulékot kellet fizetni és nem volt feketefoglalkoztatás.


    Mindenki be volt jelentve aki dolgozott nem úgy, mint ma.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (434)
    2014-10-15  10:43
  17. 2014. október 15. 13:12436.

    Hát ne adják oda!Állítsanak sorba bennünket és cél, tűz!


    Ettől függetlenül úgy látom, te sem érted, miért nem lehet így nézni..


    Ha már személyeskedsz tündérbogár: nem voltam "gyámos", olyan nevű foglalkozás nincs is..))) Aztán: Mielőtt a szoc szférába kerültem, éppen eleget dolgoztam a termelő szférában is, pont az volt a gond, hogy a végén volt sz@r fizetésem, ugye a szoc.szférában dolgozók tiszta szerelemből dolgoznak..


    Másik: Értsétek meg már végre, hogy nem szabad úgy nézni, hogy ezek nem termelnek, már munkájuk alatt is a mi adónkból tartjuk el őket és akkor még nyugdíjba is mennek a szemetek...((( De nem magyarázom meg miért, úgyis építik le az egész rendszert, majd ha baj lesz, rájöttök, hogy mi olcsóbb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (434)
    2014-10-15  10:43
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 15. 10:46435.

    s, ha már az adó
    te a termelőszféra befizetett adójából voltál fizetve, nem termeltél pénzt a köznek, mint gyámos

    előzmény:
    eda-1952 (433)
    2014-10-15  10:24
  19. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 15. 10:43434.

    goglizd ki, hogy a szoci időben a bagó fizetésedből levont 2% amiből az orvosi ellátásod is volt fizetve
    mennyi jutott a kifizetett nyugdíjakra

    akiknek tapsoltál, azoknál reklamálhatsz, hogy miért nem volt nyugdíjalapod

    a mai befizető, joggal mondja, hogy az ő jövőjét adják oda nektek ma

    előzmény:
    eda-1952 (433)
    2014-10-15  10:24
  20. 2014. október 15. 10:24433.

    A nyugdíjra levont pénz egyáltalán nem kamatozott, hiszen azonnal  fizették belőle az akkori nyugdíjasokat. Ez a lényege ennek a rendszernek. És nem, semmi állami támogatás nincs benne! Tudod ettől egy mostani nyugdíjas gutaütést tud kapni, ha eltartottnak, vagy támogatottnak nevezik. Én is kikérem magamnak! 40+ évig dolgoztam, az én levont járulékomból fizették az akkori nyugdíjakat, az én adómból tanultak azok a (már elnézést) nagypofájú fiatalok, akik szeretik megmagyarázni, hogy a fiataloknak nagy teher az a sok nyugdíjas..((( Ne keverd a nyugdíjat a munkanélküli segéllyel, bárhogy is nevezik most. AZ segély, szoc.dolog, a nyugdíj az nem.

    előzmény:
    hus (428)
    2014-10-15  02:54
  21. hus
    hus
    2014. október 15. 03:18432.

    Az en idomben akik maszekok lettek, azok nagyon jo anyagi korulmenyek kozott voltak. Be is fektettek, hazat, telket vettek, arra epitettek es mindenki amit tudott csinalt .


    Hat emlekszel arra a "zoldseges idoszak"? Amikor mindenki zoldseges akart lenni, mert olyan jol ment nekik? Az meg joval a rendszervaltas elott volt.


    Kesobb, amikor eljottem utana hallottam, hogy a karpotlasi jegyeket olcson megvettek az idosektol es fold vasarlasara hasznaltak fel. Majd igaz nehezen, de elkezdtek a foldek muveleset. Eloszor kolcsonoztek a gepeket onnann, ahol volt, majd a nyeresegbol aprodonkenet vasaroltak gepeket.

    előzmény:
    eda-1952 (417)
    2014-10-14  08:33
  22. hus
    hus
    2014. október 15. 03:07431.
  23. hus
    hus
    2014. október 15. 03:02430.

    Most latom, hogy nem en nem teszem be, hanem nem veszi be a gepezet.  Beirom.




    Kivancsi vagyok, hogy sikerult-e.

    előzmény:
    eda-1952 (427)
    2014-10-14  18:50
  24. hus
    hus
    2014. október 15. 02:59429.

    Bocs, elfelejtettem betenni amit igertem. 



     


    Csupan megfelelo megoldast kellene keresni a raszorultaknak addig, amig ki nem alakul a helyzet kicsit jobbra.


    Epp most neztem egy videot a vilag szegenysegerol, mi lesz a jovoben. Ha tudsz angolul, akkor ide teszem, naggyon erdekes. Kettot is neztem, mindketto logikus es elkepzelheto a jovore nezve.


    Nem fogjak birni a gazdag orszagok sokaig a szegeny orszagok segitseget csak ugy, ok is szegenyebbek lesznek. 


    előzmény:
    eda-1952 (427)
    2014-10-14  18:50

Címlap

top