Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
,,Apám elhagyott minket, de ma büszke vagyok rá"
Létrehozva: 2014. szeptember 2. 13:30
Két éves kicsi lány voltam, mikor egy nap többé nem jött haza az Édesapám. Elhagyott minket. Kiment külföldre, és új életet kezdett... - kezdi történetét bloggerünk, akinek nemrég sikerült lezárnia magában egy 28 évig tartó küzdelmet.
Nők Lapja Café: ,,Apám elhagyott minket, de ma büszke vagyok rá"
Nők Lapja Café: ,,Apám elhagyott minket, de ma büszke vagyok rá"
Ha nincs cipőm, és arra gondolok, hogy végülis nem is biztos, hogy kell nekem a cipő, megvagyok én cipő nélkül is jól, az vigasztal.
De hogy arra gondoljak ehelyett, hogy de jó, hogy van lábam, mert van, akinek lába sincs, mi lenne, ha nekem sem lenne???
Nem tetszik az ötlet!
De hidd el, nem vígasz az, ha másnak rosszabb, másnak jobban fáj valami!
Szerintem nem sajnáltatja magát.
Mivel hosszú évekig fájt a lelke, hát önvédelemből elhitette inkább magával, hogy büszke lehet az apjára.
S ha olvasna bennünket, biztosan haragudna RÁNK, mert mi nem olyannak látjuk a kedves apukáját, mint ő.
Nem tudom érted-e?...
az, hogy más gyerekeknek mégkegyetlenebb sors jut, nem indokolja, hogy ne szánjuk azt, akinek 8 éve ment rá annak feldolgozására, hogy elhagyta az apja.
8 hosszú év az életéből, amit, ha nem a lelki sebei gyógyítására fordít, mi minden szépre, okos dologra fordíthatott volna!
Ha fáj valamid, nem vígasztal, ha másnak mégjobban fáj valamije, ugye?
(Ui.:
Ha tudod, hogy az említett oldal borzalmas történeteket ír le, miért is olvasod? Nem kellene kínoznod Magad ilyen oldalak olvasásával, amik biztosan elszomorítanak!
Hacsak nem muszáj elolvasnod, ne olvasd!
A pszihológusok biztosan meg is tudják ezt magyarázni, hogy miért is érez némelyik eldobott gyerek így.
Én nagyon sajnálom ezt a lányt, és megvetem az "édes"apját, aki "azt csinálta mindig, ami neki jó volt", meditálgatott, meg "boldog volt",.....
miközben a gyerekének meg 8 évébe telt feldolgoznia, hogy elhagyta az apja.
Kívánom, hogy az "édes" apukának is legyen 8 olyan éve, mint a gyerekének, hogy a végére ő is ráébredhessen, amire kellene!
Anoni Mara
Milliónyi gyereknek a világon sokkal keservesebb sorsa van, tessék csak beleolvasni pl az Anonymara honlapjába, és szörnyülködni hogy egyes gyerekekre milyen iszonyú sorsot rónak a saját szüleik és rokonaik. Akkor mindjárt más perspektívából látjuk a saját gyermekkorunk kis sérelmeit.
Más gyerekeket is otthagy az apjuk, söt más gyerekek éheznek is, ütik-verik öket, molesztálják, megfélemlítik, megeröszakolják. Akinek ebben a pokolban nem volt része, az legyen szíves befogni.
Büszke is lehetsz rá is meg magadra is.
Csatlakozom az előttem szólóhoz...........
Halas lehetsz a sorsnak, hogy odavezerelte melletek a mostohaapadat, mert ha o nem lett volna, nem tamogatja edesanyadat, akkor tudnad csak igazan, hogy az "edes"apad mennyire
szar alak.