Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Unokát akarok!
Létrehozva: 2014. augusztus 26. 14:18
Ha az ember elért egy bizonyos kort, egyre nagyobb külső nyomással találja szemben magát, leginkább a saját szülei részéről.
Nők Lapja Café: ,,Nem fogom megérni, hogy unokám legyen" - működik az érzelmi zsarolás?
Nők Lapja Café: ,,Nem fogom megérni, hogy unokám legyen" - működik az érzelmi zsarolás?
Az első bekezdésedre röviden és tömören-> könnyű más farkával verni a csalánt. Hosszabban: aki ilyen esetekben orvos létére a megtartást javasolná azt úgy vágnám ki az állásából mint macskát kakálni. Mert akkor annak inkább lenne helye egy fanatikus életmegóvó közösségben, mint egy orvosi praxisban.
Másik: én ugyan fiatalon vállaltam a saját kettőnket ( párom idősebb nálam ), és igen, albérletbe, mert nekünk a büdös életben nem lesz sajátunk, ezt pontosan tudom, így nem volt mire várni. Hogy miért nem, azt itt nagyon nem részletezném, röviden: saját hülyeségünk és segíteni akarásunk a szüleim felé. Mondjuk az a helyzet, nem tartom szörnyű intézménynek az albit egy korrektül megírt szerződéssel a fenekünk alatt, anyagilag se jövünk ki rosszabbul mintha hitelt fizetnénk. De ettől függetlenül vaskosan meg tudom érteni, aki inkább tanul, utazik, urambocsá' inkább sajátra gyűjt elsősorban. Arról nem beszélve, hogy ott vannak az egyéni tényezők: ki mennyire érett meg egy gyerek vállalására, egyáltalán mennyire szerepel a vágyai között, egészségi állapot és ezer más ok arra, hogy ki miért vállal korán vagy épp későn, esetlegesen sosem vállal gyereket. Másrészt nem csak a lakhatás a gond. Hanem pl a munkahelyek nem léte, bizonytalansága, az inkorrekt munkáltatók, nagyon alacsony bérekhez irtó magas kereskedelmi árak, a kismamákat egyáltalán nem védő törvények és lehetne még sorolni hosszan.
Persze, egy orvos azt mondja, mert neki nem kerül az semmibe. Nem neki kell felnevelni. Persze, hogy azt mondja. Ahogy sokszor - előre tudhatóan - fogyatékos gyerek kihordására is rábeszélik a szülőt. Aztán utólag kiderül, hogy jobb lett volna elvetetni, mert annyira súlyos volt a fogyatékosság. Csak épp a tájékoztatás nem úgy szólt, vagy már későn jött. Volt is erről valami riport annak idején. Rossz volt nézni a kislányt, akinek se keze, se lába nem volt. De az orvos lelkendezett ezek után is, hogy ejhaj, mekkora boldogság is a gyerekvállalás. Ja, mert nem ő kínlódik a beteg gyerekkel.
Egyébként szerintem nemcsak azért tolódott ki a gyermekvállalás, mert manapság sokan egyetemet végeznek és később kezdenek dolgozni, meg sokak szerint önző módon (nem az én véleményem, hangsúlyozom!!) a fiatalok uram bocsá' utazni szeretnének még a babavárás előtt. Hanem az is, hogy régebben, ha jött a gyerek, sokkal könnyebb volt tanácsi lakáshoz jutni. Nem kellett méregdrága albérletbe menni, vagy a szülők nyakára szülni. (Mondjuk sok szülő nem is engedné.) Az én szüleim is anno úgy jutottak tanácsi lakáshoz, hogy volt két gyerek, pénzük meg semmi, pedig már marhára nem pályakezdők voltak. Akkoriban valami potom pénzt kellett csak befizetni, de még azt is úgy kérték kölcsön. Utána a tanácsi bérlakás bérleti jogát kellett fizetni, ami persze nem volt kevés, de akkor is megfizethetőbb volt sokkal, mint ma egy albérlet, egy hitel vagy hasonló. Ha csak a saját szüleimre gondolok, az ő mentalitásukkal manapság a híd alatt laknának, az tuti. Mert hogy önerőből sose vennének lakást, az biztos. De akkor még könnyebb volt.
Ezt pont Czeizel professzor mondja, akinek most 70+ is lesz egy gyereke! (Azért e.ü. szempontból ez már egy férfinél is necces...)
Biológiailag tuti... létbiztonság szempontjából manapság nem éppenséggel...
"hova vállalna valaki 25 évesen gyereket??"
Ezt úgy mondod, mintha valami falrengető képtelenség lenne. Pedig a 25 év nem is olyan régen átlagos szülő kor volt.
Czeizel is azt mondta, hogy az az ideális, ha a szülések az anya húszas éveiben történnek, és az első még 25 éves kor előtt.
Miért ne beszélnék meg?
De ha már a pár eldöntötte, hogy szeretne egy vagy több gyereket , akkor már részletkérdés, hogy mikor születnek meg.
Mondjuk mi is ilyenek vagyunk. Pláne én...
De totál meg tudom érteni, hogy Te más típus vagy így mások a vágyaid, elképzeléseid. Aszerint élj, ahogy Te boldog vagy. Soha ne másoknak akarj megfelelni, mert az biztos belépő a boldogtalanságba. Más élje a saját életét, Te meg a magadét. Nekem ez az elvem. Majd, mielőtt lehunyom a szemem, szeretném azt érezni, hogy úgy éltem, ahogy az nekem jó volt, nem pedig úgy, ahogy azt valakik tőlem elvárták. Ismerek elég sok mártír öregasszonyt, akik leéltek egy életet, és mást sem hallasz tőlük, csak panaszkodást. Hogy milyen szar életük volt, mi mindent másképp csinálnának, ha újrakezdhetnék. És mikor megkérdeztem, hogy de hát miért nem tette meg ezeket a dolgokat, amiket elmulasztott? A válasz az volt, mert mit szóltak volna mások... Az volt az élet rendje, az volt a társadalmi elvárás, stb. stb. Az tette fel a koronát az egészre, mikor az egyik még egy pohár italt sem mert meginni az ablak előtt, hanem előtte besötétített, mert hát mit szól a szomszéd, ha látja, hogy ő felhajtott egy pohár italt... Ehhh, ilyenkor tényleg az az érzésem, hogy az ilyen élet nem ér egy kalap szart se. Már bocs.
"Sajnos sok férfi nem éri meg a hatvanéves kort." Így igaz. Ha még csak a hatvanat nem érné meg... De manapság úgy hullanak a fiatalok, mint a legyek (ha férfi, ha nő). Viszont erről a legkevésbé azok a fiatalok tehetnek, akik (még) nem vállalnak gyermeket. Nota bene: szerintem mindig a fiataloknak kell eldönteni, hogy mikor vállalnak gyermeket és hányat. És a saját érzelmi, anyagi, stb. helyzetüket kell nézni, mert az ő élethosszig tartó felelősségük lesz ez. Nem pedig azon szempont alapján, hogy hány évesek a szülők. Nem a szülő felelőssége lesz az egész.
Magyarországon a férfiaknál a várható élettartam nincs 72 év.
Tehát ha megszeretné élni a nagypapa az unokája 20. életévét, akkor 26 évesen már apukának, 52 évesen nagypapának kell lennie.
Manapság, amikor 23-24 évesen jönnek ki a fiatalok az egyetemről és nincs biztos állás stb. hova vállalna valaki 25 évesen gyereket??
A jövőbeni nagyszülők pedig pont a fordítottját érik el, ha folyamatosan kérdezgetnek, meg megjegyzéseket tesznek a gyereküknek!
De igen, van, akinek megfordult a fejében. 39. hsz.
Szerintem rajtam kívül is.
Szerintem úgy értette, hogy normálisan azért van a házasság, hogy szülessenek gyerekek.
Az utolsó mondatodat nem értem. Úgy gondolod, hogy egy normálisan működő párkapcsolatban nem kell megbeszélni a gyerekkérdést?
Szerintem a gyerek is tisztában van vele, hogy a szülei várják az unokát, még akkor is, ha erre nem hivják fel direkt vagy indirekt módon rendszeresen a figyelmét.
Amúgy pedig azt gondolom, hogy normálisan működő szülő - gyerek kapcsolatban ez nem kérdés (mint ahogy normálisan működő párkapcsolatban sem).
Az a vicc,amikor olyan szülő követelőzik az unokáért,aki maga is későn szült.
Abszolút igazad van, nem biztos, hogy a szülő önző, lehet, hogy a fiatalok azok.
Ó, a férjemmel ilyen gond nincsen, többnyire én kérem meg rá, hogy ne szóljon vissza az ilyenekért anyukájának, hanem szépen hagyjuk rá.
Anyukája ilyen minden lében kanál típus, nagyon különbözik tőlünk, emiatt szokott lenni konfliktus is. Vele ellentétben mi kicsit ilyen otthonülősebb, konzervatívabbak vagyunk. Ő viszont állandóan pörög, ide-oda megy/utazik, és szerinte nekünk is ezt kellene inkább tennünk, ahelyett, hogy gyerekre gondolunk.
Köszi a tanácsot, de ettől nem kell félni, ennél sokkal jobban félek attól, hogy valakit megbántok a kíváncsiskodásommal. (azért valami nyoma mégis csak maradt a gyerekkoromnak...)
Hát igen. Nem véletlen szeretnéd ezt, hogy ne legyen elutasító a válasz. Kimondtad a kulcsszót: a fél életedet rátetted arra, hogy OLYAN legyen a kapcsolat, hogy erről tudjatok beszélgetni a gyerekeddel. Akkor nyilván olyan is lesz, és nincs is okod félelemre. A mi kapcsolatunk nem erről szólt. Talán pont azért vagyok én is ilyen távolságtartó. Egy jó tanácsot viszont elfogadhatsz (ha nem sértelek meg vele, hogy kéretlenül adom): ha nem beszél róla, ne faggasd - még szeretetből sem. Csak azért merem ezt írni, mert volt egy barátnőm. Egy álomvilágban élt (mármint az eredeti családját tekintve), mindig is irigyeltem. De amikor férjhez ment, és nagyon sokára jött össze nekik a baba, már nem is ettől volt idegbeteg, hanem az állandó számonkéréstől. Mert a szülei minden megáldott találkozásnál ezzel nyitottak: jön-e már az unoka. Az első években direkt nem akartak, később meg nem is nagyon jött. Aztán volt pár sikertelen beültetés, mire nagy nehezen spontán összejött a baba. De a szerencsétlen sokszor már sírt, hogy nincs is kedve hétvégén elmenni a szülőkhöz ebédelni, mert még az előszobáig sem jutnak, már teszik fel a nagy kérdést. Mondom neki, mert aggódnak, szeretnek. Azt mondta, érti ő, de hát úgyis ők lennének az elsők, akiknek elmondaná. Na attól meg aztán pláne a falra mászott, mikor nem is közvetlenül kérdezték meg, hanem jöttek a célozgatások: XYlonka még csak egy éve ment "firhe", de már jön is a baba... Teljesen lerombolta ez a dolog a szüleivel való kapcsolatát. Egyébként is elég prűdek voltak, de ezzel nagyon kiakasztották. A húga Ausztriába ment férjhez egy gazdag pasihoz. Úgy tudom, nincs gyereke. Ő szerencsésebb, nehezebben tudják ezzel csesztetni, mivel messze van. Telefonon meg csak nem hívják ezzel napi szinten.
Egyetértek.
Félreértitek. A cikkbeli "zsarolást" egyáltalán nem kell komolyan venni. Az, hogy a leendő nagyszülők morfondíroznak ezen, dünnyögnek, kérdezgetnek, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ők akarják megszabni, mikor legyen unoka.
Inkább arról van szó, hogy nagyon várják már és örülnének, ha lenne.
A másik meg, hogy a gyerekeknek is szükségük van nagyszülőkre. Így teljes a család. Még teljesebb, ha a nagyszülő megéri az unoka 20. születésnapját legalább. Persze ehhez időben kell szülni.
Félig-meddig igazad van. Valóban általánosítottam, de az ilyesféle beszélgetéseket kizárólag a szűk családon belül tartom elfogadhatónak. Sokadik unokatesónak nem számolnék be róla, hogy miért nincs gyerek még sok év után sem, de azt hiszem, a szülők azért beletartoznak abba a körbe, ahol az emberek beszélgetnek és elmondják, hogy mit miért úgy csinálnak, ahogy.
Én is majdnem idegen vagyok anyámmal (amikor elmondtam neki, hogy több mint egy év kísérletezés után végre terhes lettem a lányommal, fél órán keresztül sírt, hogy jaj, mi lesz most velünk... :( ), de a fél életemet arra tettem rá, hogy a saját gyerekeimmel ne így legyen. Még nem igazán tudom, mi lesz az eredmény, de remélem, ha egyszer megmerem kérdezni valamelyiküktől, hogy lesz-e valaha unokám, nem az lesz a válasz, hogy semmi közöm hozzá.
Na erről a másik végletről meg ugyanaz a véleményem. Ehhez sincs semmi köze anyósodnak, hogy mikor és hány gyereket vállalsz. Már bocsánat, de felnőtt nő vagy, nem kell sem engedélyt kérned, sem megbeszélned vele az intim szférádat. Talán egy kivételt tudnék elképzelni, ha ő tartana el benneteket. Mert már ilyet is láttam, hogy a fiatalokat az egyik szülő tartotta el és ő azért ellenezte az unokát, mert azt mondta, hogy bocs, de egyedül nem tudok még több embert eltartani. Ebben viszont neki is igaza volt. Ha ez a helyzet nem áll fenn, akkor a mamának joga lesz örülni, ha mégis jön az unoka - az ő megkérdezése nélkül. De ha örülni nem is, kénytelen lesz elfogadni.
Én ennél sokkal kevesebbért is lepattintottam már srácot. Mikor azt vettem észre, hogy túlzottan nagy anyuci befolyása. Azt kell választani, aki anyucinak tetszik. Uhhh, az ilyen paliktól menekülni szoktam. Mert ha rá hallgat az ifjú, később a mama fog mindent megmondani, mi hogyan legyen.
Én most az idegenekre értettem. Mert TE is - feltételezem - hogy általánosítottál abban a hsz-ben, ahol ezeket soroltad fel. (hogy jönnek a kifogásokkal, stb.)
Családtagok meg, családja válogatja. Én - őszintén szólva - anyámmal sem szoktam megbeszélni a magánéletemet. Régen sem tettem, amíg egy fedél alatt éltünk, most meg még annyira sem. És ha ne adj isten, nem lenne a párom, akkor sem ő lenne a bizalmasom. Annyira másképp élünk, annyira különbözőképpen éltük meg a fiatal- és a későbbi éveinket, hogy gyakorlatilag semmi metszéspont nincs. De nem baj. Mi két külön világ vagyunk.
Nem hinném, hogy nevelési hiányosság lenne, ha a gyerek - szülő viszonylatban is van magánügy. Mint ahogy pl. levéltitok is. Velem sem osztják meg a szüleim pl. az intim élményeiket és nem is érdekel. Ugyanakkor én sem venném szivesen, ha nekem be kellene számolnom ilyen téren.
Nem azt mondtam, hogy nem fogadom el. De azért engedtessék már meg, hogy az ember a családjával beszélgessen. És ha már beszélget, akkor ne csak meghallgassa a másikat és elfogadja a véleményét, hanem hadd mondja el a sajátját is. Ez nem jelenti azt, hogy erőszakoskodni kell. De azt hiszem, nagyon szomorú lennék, ha a gyerekemnek lenne olyan oka arra, hogy ne vállaljon gyereket, amit nem kötne az orrocskámra. Mert ha igen, akkor valamit nagyon, de nagyon elrontottam.
Nem arról van szó, hogy senki sem akar gyereket szülni, csak ne a nagyszülők akarják megszabni, hogy mikor szülessen az unoka.
Elirtam,szoval az en szüleim meg hugaim tamogattak..aposom mar nem el es sajnos anyosom sem volt mar beszamithato a betegsege miatt mar az esküvökor sem-szeptemberben sajnos meg is halt,de annak örült hogy a tronörökös ott van a pocakomban.Sajnalom hogy a fiam nem ismerheti meg az apai nagyanyjat, lanyom szerencsere meg talalkozott vele.
Köszönöm szepen a gratulaciodat, nem volt annyira nehez a döntes,föleg mert 1300 km-re vagyunk Magyarorszagtol...
Es a szülei meg a hugaim tamogattak a dolgot,szoval nekem " csak " a nagymamam volt az akadekoskodo...Egyebkent erdekesseg es nem a topic temaja,de engem amiatt " feltett" ugymond nagyim,mert nagyon rövid ismeretseg (4 honap) utan mentem ferjhez es közben csak 1 honapot eltünk együtt,de mar akkor szabad volt az ut a babanak,es ö jött is! 
Nem vagyunk mi sem sokkal idösebbek,mint ti,en 31 leszek összel,a ferjem 6 evvel idösebb tölem-es pont azert döntöttünk a baba mellett,hogy nehogy kifussunk az idöböl.
Es a karogoknak nem lett igaza, holnap leszünk 13 honapos hazasok!
Hát nálunk még csak az első gyerek kérdés van terítéken, de megőrülök attól, hogy mindig mondogatnom, hogy nyugalom, még nem, csak pár év múlva.
Mindig is úgy terveztük férjemmel, hogy 28-30 éves korunk környékén szeretnénk babát, de akár már most is jöhetne, bár nem "vagyunk rajta a témán".
Ezeket a terveinket pedig a szülők is ismerik, és szerintem már félnek attól, hogy hamarosan "abban a korban leszünk".
Én csak azért állok értetlenül dolog előtt, mert 6 éve vagyunk együtt a férjemmel, 5 éve együtt élünk, soha nem volt szükségünk anyagi támogatásra a szülőktől, ha kaptunk, azt elfogadtuk, mindketten dolgozunk, és nem panaszkodhatunk. Ráadásul van 120 km távolság közöttünk, tehát még csak attól sem kéne tartaniuk, hogy ingyen dadának használnánk őket, és mégis egyedül anyukám mondta, hogy ő örülne, ha lenne gyerekünk, de ránk bízza persze hogy mikor szeretnénk. Nagymamám sem repesne az örömtől, és férjem nagyszülei sem...Rossz érzés...
Gratulálok egyébként a döntésedhez, ebből is látszik, hogy attól, mert valaki idősebb nálunk, még nem feltételül kell elfogadni a véleményét, hiszen - jobb esetben - mi tudjuk, hogy mit tudunk vállalni és mit nem.
Ja es jo egeszseget,boldog babavarast kivanok Neked-Nektek!
Kedves forumtars,latom egyre gondoltunk..en nagymamamtol kaptam meg anno hogy ugye nem szülök meg egy gyereket,eleg nekünk ez az egy,nem kell nekünk közös gyerek.De,kellett! :) ( Zarojelben jegyzem meg,a ferjem ram bizta a döntest ebben,mert tudta hogy nincsenek jo tapasztalataim).
5 es fel honapos a közös fiunk,a lanyunk (igy irom,mivel a lanyomat a ferjem a nevere vette es kezdetektöl apjakent szereti), pedig 7 eves lesz összel.
Gratulálok hozzá - őszintén. De másnak meg talán nem ez lenne élete legjobb döntése. A legbölcsebb, amit tehetsz, hogy ezt elfogadod.