Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Jogszerűtlen az óvodai nyári szünet

N?k Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. augusztus 21. 21:56
Panaszkodnak a szülők, mert nem tudják megoldani a kicsik elhelyezését nyáron.

Nők Lapja Café: Jogszerűtlen az óvodai nyári szünet
  1. 2014. augusztus 23. 11:4319.

    Nagyon jól megfogalmaztad, pont ugyanezek a dolgok jártak a fejemben a cikket olvasva. Ezen most tényleg hetente ki kell akadni? Annyira szánalmas már, hogy egész nyáron megy a rinyálás, hogy mi az már, hogy évente egy-két hétig a szülőnek kéne foglalkozni a saját gyerekével...


    Tudom, tudom, a kedves szülőknek éjt nappallá téve kell húzni az igát egész évben és egy nap szabit nem vehetnek ki soha. De valahogy én úgy látom, hogy azok a szülők vannak a legjobban felháborodva az óvodai és a bölcsis nyári szüneten, akik lazán elmennek hetekre nyaralni a gyerek nélkül. De a gyereknek nem jár a szabadság, a nyaralás, poshadjon csak nyáron is az oviban, had tanulja meg, hogy az élet nem habostorta... Szóval megint csak feltenném a kérdést, amiért biztos megint mindenki jól nekem ugrik majd: akinek ennyire útban van a kölök, az minek szülte?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (13)
    2014-08-22  11:40
  2. 2014. augusztus 23. 09:2618.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (17)
    2014-08-23  09:07
  3. Torolt_felhasznalo_827100
    Torolt_felhasznalo_827100
    2014. augusztus 23. 09:0717.

    Az intelligens ember nem dobálózik minden egyes hsz-ban x összegű és y márkájú dolgokkal. 



     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (15)
    2014-08-22  20:38
  4. 2014. augusztus 22. 23:2416.
    óvodai nyári szünet mindig is volt..nem értem miért ez a nagy felháborodás most..annak a szerencsétlen gyereknek is kell egy kis pihenés, kikapcsolódás. Ha pedig idáig meg tudták oldani a gyermek elhelyezését, ugyan miért pont most követelnék a változást a szülők?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  5. 2014. augusztus 22. 20:3815.

    Nem kell sem sikítozni, sem tombolni!


    Mindenki ott és úgy él amilyenek az igényei és amennyi tehetsége van hozzá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (14)
    2014-08-22  12:28
  6. Torolt_felhasznalo_827100
    Torolt_felhasznalo_827100
    2014. augusztus 22. 12:2814.

    Én meg ettől a lakótelepi címtől kapok sikítófrászt.


    Egyszer s mindenkorra elegem van ebből a megbélyegzésből.


    Anno valami miatt bementem a helyi lelkészi hivatalba. Kifogtam az esperest (nem tévedés, ez a cím már megillette). Kérdezgette, hol merre hogyan a gyerekek. Amikor kiderült, hogy a helyi lakótelepi iskolába járnak (messze a környéken a legszínvonalasabb iskola volt akkor), szinte lila fejjel fejtette ki nekem, hogy "hát igen, az az iskola, a lakótelep az erkölcsi fertő kapuja".................................................... ................


    Mondta ezt egy olyan ember, akinek a fia étkezési utalványokat hamisított...de ha még nem is, könyörgöm...itt is emberek élnek. És pont olyanok - legfeljebb kevésbé pöffeszkedők, kirekesztők, mint akik családi kacsalábon forgóban tengetik mindennapjaikat és osztják az észt a proli telepinek.


    Most üzenném mindenkinek: érezzük magunkat olyan becsületes, tisztességes embernek, mint bárki más. Le lehet akadni a lakótelepiekről. Lehet gondolkodni az életről és benne a saját helyünkről.


    Nem kell reagálni a hsz-ra, nem azért íródott, csak már rohadtul elegem van, hogy úgy kezelik a lakótelepieket, mintha valami fertőzött, feslett, mocskos tudatlan bagázs lenne...


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (12)
    2014-08-22  11:17
  7. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. augusztus 22. 11:4013.

    Ha még egy ugyanilyen témájú gagyibogár cikket meglátok itt nlc-n, én sikítófrászt kapok már tényleg. Hatszázmillió éve ez van, évente nyolcszáz topikban mindig mindenki elmondja ugyanazt. Megnézném azt a felnőttet is egyébként, aki, ha szabija van, elmegy egy másik helyre igát húzni, nehogy már két hetet pihenjen a beste. A kölköt is adjuk egész évre oviba, neki se kell pihenő családi körben, szerintem szentestére is fogadjunk jó pénzért óvónőt, aki összefoghatná a környék kis gazfickóit, a szülőnek addig se kéne látni. Még majd felgyújtja a karácsonyfát. Az étteremből meg úgyis ki van tiltva a kutyákkal együtt, mert csak nyáladzik meg szalad.


    Egyébként azt sem hiszen, hogy olyan sok hely lenne, ahol nincs egyáltalán nyári leállás. Laborba kellett volna mennem, a héten nincs is vérvétel, szabin vannak. A körzeti orvosom falán csak egy hirdetés áll: szabadságon vagyok július 20-tól augusztus 24-ig, helyettes orvos a saját rendelési idejében XY.  Az önkormányzatnál nem lehet ügyet intézni, szabin vannak az előadók. A júniusi érettségi pénzemet még nem bérszámfejtették; majd csak szeptemberben: a munkaügyes nyaral. Nyári szünet van a színházban, a törvényszéken, de álláskereső ismerősöm is csukott kapukat dönget, mindenki a szabiját tölti. Nem baj ez, csak a négyévest adjuk egész évre oviba! Hagy tanulja meg a büdös kölke, mi a magyarok istene. Még majd el lesz kényeztetve itten Waldorf alapon! Nehogy már a beton verje fel a kőművest.


    Az az ingyenélő, láblógató óvónő meg ne sipítson, hogy elmenne a Balatonra egy hétre alulnézetből szemlélni a fűzfákat a strandon, nevelje inkább meg a kölköket az oviban! Igaz ugyan, hogy hisztianyu már visszaszámolja a napokat nyári szünet végén, hogy mikor mehet újra Ödönke, de Ödönke az óvónőt nem fárasztja le harmincadmagával. Dehogy.

    előzmény:
    N?k Lapja Cafe (1)
    2014-08-21  21:56
  8. 2014. augusztus 22. 11:1712.

    Az én gyerekemet körbeállták a "helyi nagyfiúk" és a "vezér" megparancsolta a többi gyereknek, hogy vegyék le a szemüvegét (7 dioptriás, anélkül nem lát) és jól tapossák meg. Ez volt első délelőtt. A szemüveg csak azért maradt meg mert egy akkor 30 ezer ft-os fila keret kibírta a taposást.


    Óvónőnek az volt a véleménye az esetről, hogy kevesen vannak,és nem tudnak mindenre figyelni. Meg amúgy is vigyem máshová, itt ez a gyerekanyag van, tudhattam milyen egy lakótelepi óvoda. 


    Poén az, hogy csak a kijelölt óvodába vihettük a gyereket máshová nem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (10)
    2014-08-22  11:03
  9. Torolt_felhasznalo_827100
    Torolt_felhasznalo_827100
    2014. augusztus 22. 11:0411.

    Ejj ez a fórum...érdekes dolgokat művel néha...


    E' meg lemaradt...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (10)
    2014-08-22  11:03
  10. Torolt_felhasznalo_827100
    Torolt_felhasznalo_827100
    2014. augusztus 22. 11:0310.

    Az biztos, hogy részletesen nem olvastam őket, de azért nem kerülte el a figyelmemet.


    De baccus...most mi a fontosabb? A gyerek lelkivilága vagy a testi épsége? Hogy kicsit durcizik, ugyanakkor nagyon is jót játszik a hirtelen megismert új gyerekekkel vagy a "jajegyemaszívétkispitypalattyomnakdehogyviszlekmáshova" gyerek egyedül marad otthon és magára gyújtja mondjuk a házat? Esetleg anyuka-apuka felvállalja, hogy azzal a lendülettel teszik ki a munkahelyről, amelyikkel előállt a kéréssel, hogy ő most akkor otthon maradna a kis tündibündi Waldorf alapon nevelt (???) csemetével?


    Hagyjuk már Ibolykát nyugodni és ne keltsük a fölös feszkót itt állandóan. Ott tartunk, hogy ha ma valakinek gyereke van, azt minimum piedesztálra kell állítani és mutogatni a NG-on, mert olyan bizony még senkivel nem fordult elő a világon. És ha valaki meg merészel szólalni, mi több mást mondani, mint azt a szülő elgondolta, akkor aztán jobb, ha el is ássa gyorsan magát, mert kap annyit a fejére azonnal, hogy úgyis a föld alá kerül izibe'.


    Megnyugtatnék minden kedves szülőt, semmi baja nem lesz a gyereknek, ha időnként másfajta ingerek is érik, mint amit anyu-apu megálmodott és körmeszakadtáig védelmez. Millió gyerek nőtt így fel - megkockáztatom akár még ők maguk is -, mégsem lett rablógyilkos mindegyikből.


    No...kb. ennyi hirtelen...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (7)
    2014-08-22  08:50
  11. 2014. augusztus 22. 10:519.

    Közelítsük meg inkább onnan a kérdést, hogy a fenntartó elegendő anyagi forrást biztosít-e ahhoz, hogy pl minden csoportban minimum 1 óvónővel több legyen, így mondjuk a szabadságokat normálisan ki lehetne adni. Mert az ovizárás egyik fő oka ez.

    előzmény:
    N?k Lapja Cafe (1)
    2014-08-21  21:56
  12. 2014. augusztus 22. 09:368.

    Na igen, ahogy szaszo is irta.... A szulo inkabb ugyanoda hordja a gyereket meg akkor is, ha sose festenek ki.... :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (6)
    2014-08-22  08:31
  13. 2014. augusztus 22. 08:507.

    Szerintem te lehetsz kb. az egyetlen, aki nem olvasta itt ebben a témában eddig már megjelent 500 cikket és topikot.


    Egyébként tudnád, hogy ha az ügyeletes óvodába viszed a gyereket, akkor sérül a lelke, mert más a környezet és más az óvónéni és egyébként is csak az alja nép viszi ilyen helyre a gyerekét, úgyhogy ott csak káromkodást és verekedést tanulna a gyerek:)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (6)
    2014-08-22  08:31
  14. Torolt_felhasznalo_827100
    Torolt_felhasznalo_827100
    2014. augusztus 22. 08:316.

    Nem értem. Nálunk van cirka 6-8 óvoda. Amikor egyik szünetet tart, a gyerekeket át lehet vinni másik óvodába. Vagyis a szünet alatt is biztosított a gyerek óvodai elhelyezése. Feltételezem, ha egy vidéki kisvárosban ez így van, akkor máshol is. Akkor miről beszélünk? Lehet hogy fél órával korábban kell indulni, de ennyit be kell áldozni. Legalábbis gondolom inkább ez, mint egy óvodás gyerek egyedül otthon.


     

    előzmény:
    N?k Lapja Cafe (1)
    2014-08-21  21:56
  15. 2014. augusztus 22. 08:185.

    Cinikus vagy. Az ember azért "sírja be" a 'kölkét" az oviba, mert dolgozik, mert a gyereknek szüksége van rá, sőt mert nemsokára kötelező lesz besírni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (4)
    2014-08-21  22:18
  16. 2014. augusztus 21. 22:184.

    Mikor valaki besirja a kolket valamelyik ovodaba tudja, hogy lesz szunet es azt is tudja, hogy az ovoda zarvatart . Akkor miert sirankozunk ?

    előzmény:
    N?k Lapja Cafe (1)
    2014-08-21  21:56
  17. 2014. augusztus 21. 22:033.

    Mit hataroz meg a fenntarto ?

    előzmény:
    N?k Lapja Cafe (1)
    2014-08-21  21:56
  18. 2014. augusztus 21. 21:562.
    Ebben az országban már minden jogszerűtlen...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     

Címlap

top