Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nők, akik egyedül utaznak

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. augusztus 9. 19:23
Vakmerőek, felelőtlenek, egyáltalán, miért mennek oda egyedül? Általában ezek a reakciók, ha olyan nőkről hallunk, akik egymaguk utazgatnak a világ veszélyesnek számító részein. Ők inkább szabadságról és hátizsákba csomagolt hétköznapokról mesélnek. Persze egészen más főállású utazónak lenni, mint egyszeri turistának - de nőként egyedül barangolni így sem, úgy sem egyszerű.

Nők Lapja Café: Nők, akik egyedül utaznak - ,,Egy idő után nem a természeti attrakciók vonzottak, hanem az emberek"
  1. 2014. augusztus 12. 15:4021.
    Az eddigiek tükrében én nem lepődöm meg ezen a cinizmuson.
    előzmény:
    Catilina (11)
    2014-08-11  22:45
  2. 2014. augusztus 12. 13:1820.
    Felhívás keringőre--mondaná nagyanyám

    Az iszlám , indiai és sok ázsiai kultúrában a nők eleve másodrendűen(Indiában,bár már a tv tiltja,de falun sok helyen eleve megölik a lánybabát,Kínában sokan a lánybabát elvetetik,vagy otthagyják  akórházban,ugye ott meg pluszban van az egykekényszer)
    Ehhez csapódik még az,hogy az európai nőket eleve ribancnak nézik és úgy vélik,mindenre kaphatóak vagyunk( ez személytől független,én sem vagyok ribanc,de akkor is így állnak hozzánk)
    Megjegyzem,Indiába egyedül férfinak sem  ésszerű csatangolnia.
    Catilina a részeg megeőszakolt nőknél annyira mondta,hogy dehát ők hozták a fejükre  abajt,akkor is,ha nem lehet erőszakolni,most meg nem érti.
    Igen,ha megerőszakolnak Indiában egy egyedül utazó nőt,fel lehet jelenteni az illetőt,de mit érsz vele?Akkor már megtörént,egy életre szóló sebet szereztél,azon már nem gyógyír,hogy mit ítél a bíró.
    Ja és Indiában a csoportos nemi erőszak dívik.
    Ha megölnek,akkor meg reklamálni sem tudsz,ok,elítélik a gyilkosokat,talán,de az már nem hoz vissza téged.
    Különben a bíró is vizsgálja az ún sértetti közrehatást.
    Ez olyan,mint ezerszer elmondják,hogy biz országokba menet milyen védőoltás kell,vizet csak ásványvizet igyunk,de fogat is azzal mossunk és ne együnk utcai ételt.
    Aki ennek ellenére eszik utcai ételt,az magára vessen,
    előzmény:
    Kispesti_lány (19)
    2014-08-12  12:04
  3. 2014. augusztus 12. 12:0419.
    Sziasztok!

    végigolvastam a hsz-eket úgy döntöttem én is beszállok. 
    2 hónapra mentem Törökország déli részére egyedül, konzervatív ország, így vigyáztam az öltözködésre viselkedésre mindenre. Ennek ellenére volt olyan, hogy a városban sétálva egy rakás ember között hozzámcsapódott egy férfi és sehogy sem tudtam levakarni. Lökte ott a dumát és mutogatott én meg egy mukkot sem értettem. Végül egy járőr csapatnak mutogattam el kézzel lábbal, hogy tegyenek vele valamit. 
    Egy durvább esetem is volt. Akkor a házamhoz közeli tengerpartra mentem le és a házak közvetlen közelében sétáltam, amikor a semmiből hátulról rámugrott egy fiú. Dulakodtunk a homokban, elvette a telefonom de komolyabb baj nem történt. 
    Értem én, hogy azt mondjátok hogy akik ilyen helyre mennek egyedül számítsanak ilyesmire én is felkészültem lelkileg arra, hogy megtörténhet ilyesmi, ls igyekeztem a legelővigyázatosabb lenni de azért ne mondjuk már azt,  hogy "így jártak". Soha nem tudhatjátok mikor sodor az élet titeket is ilyen helyzetbe. Akkor is azt mondanátok, egy vállrándítással hogy így jártam?
  4. 2014. augusztus 12. 11:0018.
    A rendorsegen nyugodtan reklamaljon csak ne varja el hogy a hivatalos szerveken kivul masok is foglalkozzanak ezzel es sajnalkozzanak rajta.
     jelentse fel az illetoket ha olyasmi tortent es szurje le a konzekvenciakat, de reszvetet ne varjon  erte.
    előzmény:
    Catilina (13)
    2014-08-12  08:46
  5. 2014. augusztus 12. 09:5517.
    nalad a pont. senki nem azt mondja hogy ugy kell neki megerdemli, csak azt hogy reszese volt a baj eloidezojenek. a kocsiba valo beulesnel vagy a lampan valo athajtasnal meg kifejezetten kihivta a sorsot maga ellen az illeto.

    ha baja lett igy jart .
    előzmény:
    belváros (12)
    2014-08-11  23:27
  6. 2014. augusztus 12. 09:5216.
    Tulzasba esel. senki nem karorvendett vagy elitelte azt aki oda utazik.
    csak mint tenyt kozoltuk nehanyan hogy ilyenkor benne van a pakliban hogy baj eri , es ha ez megtortent akkor nem kell panaszkodni se neki se a csaladjanak.

    tudomasul kell venni hogy onkent vallalt egy veszelyhelyzetet es a rossz valtozat jott be.
    előzmény:
    Catilina (11)
    2014-08-11  22:45
  7. 2014. augusztus 12. 09:4715.
    Pontosan errol van szo. egy katona vagy ujsagiro tudja hogy ez a munkajaval jar es ezert vallalja a kockazatot. de ha valaki egy koszos es veszelyes orszagba onkent megy  utazgatni akkor ne szamitson reszvetre ha baja esik.

    ugy jart es kesz.
    előzmény:
    belváros (10)
    2014-08-11  21:47
  8. 2014. augusztus 12. 08:4614.
    Ha ezek után sem érted, hát az már genetikai probléma lehet.
    előzmény:
    belváros (12)
    2014-08-11  23:27
  9. 2014. augusztus 12. 08:4613.
    Mondom: számoljon vele, hogy ilyesmi történik. DE: mi az, hogy ne reklamáljon?

    A bűncselekmény az bűncselekmény, akkor is, ha az áldozat gondatlan volt.


    SZÁMOLJON VELE, de azért igenis „reklamáljon”, tehát tegyen följelentést.
    előzmény:
    belváros (12)
    2014-08-11  23:27
  10. 2014. augusztus 11. 23:2712.
    Nem vagyok előítéletes-.
    De az,ha az ember körültekintő,nem beszariság
    Mondja az egyik nő,hogy bemászott egy pasi kocsijába,aki lökte a szexes dumát.
    De leállította és örül magának  anő,hogy milyen okos.
    És mi van,ha a pasi bekattan és nem áll le?
    Tudod,az jut az eszembe,hogy volt egy ismerősöm,aki mindig hősködött,h ő nem áll meg lámpánál,meg  stopnál,meg elsőbségnél,és sokak nagyon menőnek is tartották,mert nagyon sokáig átment mindenen.
    Aztán egyszer nem ért át  apiroson,utána meg ríttak  ahozzátartozói,hogy a kegyetlen sors,gonoszság.
    A megerőszakolós topikban azt mondjátok,hogy egy nő ne igyon részegségig,mert igaz,hogy akkor sem illik nőt erőszakolni,de olyan is van,hogy elővigyázatossság.
    Nos,az idegen pasik autójába beülés kb uez a kategória.
    A részegen megerőszakolt nőre azt mondod,hogy magának kereste a bajt,az autóba beülő nőre mit mondasz?
    előzmény:
    Catilina (11)
    2014-08-11  22:45
  11. 2014. augusztus 11. 22:4511.
    Maradjunk inkább annyiban, hogy számítson rá, hogy lesznek problémái. De miért kell ilyen elítélően/szinte kárörvendően írni? Nem valamiféle undorító vagy bűnös dologra készül!
    előzmény:
    belváros (10)
    2014-08-11  21:47
  12. 2014. augusztus 11. 21:4710.
    Utazzon,csak utána ne reklaáljon,ha történik valami
    előzmény:
    Amarynda (7)
    2014-08-10  12:36
  13. 2014. augusztus 11. 17:599.
    Én nem hibáztatom őket, sajnálom is, ha bárkivel, bárhol szörnyűség történik, de nem csodálkozom. Igaz, nagyon kevés dolgon vagyok képes igazán csodálkozni.
    előzmény:
    Amarynda (7)
    2014-08-10  12:36
  14. 2014. augusztus 11. 17:448.
    Én életemben kétszer utaztam nyaralni egyedül. De nem volt semmi gond, igaz, mind a két út Spanyolországba vezetett. De azért sokkal jobb volt, mikor már a párommal tértem vissza.
  15. 2014. augusztus 10. 12:367.
    En nem hibaztatom oket , de nem is sajnalom ha ilyen orszagban tortenik veluk valami rossz vagy tragikus.

    Felnott embernek fel kell tudnia mernie a veszelyt hogy hova es hogyan utazik.

    Ha veszelyes orszagba megy akkor a pakliban az is benne van hogy baja esik.

    Mas az aki munkavegzes  vagy csaladi ugy miatt kenytelen ilyen helyen tartozkodni.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-08-09  19:23
  16. 2014. augusztus 10. 07:406.
    Hahaha, hat ezt jol kijelolte nekem, megerdemeltem-)

    előzmény:
    PG13 (5)
    2014-08-10  07:30
  17. 2014. augusztus 10. 07:305.


    Pillanatnyilag Fonixben ulok egy oszlop toveben a foldon, (itt talaltam konnektort, hogy feltoltsem a telefonomat), az olemben a laptop, hogy ne unatkozzak.....mellettem a foldon egy tenyer sajtkremes krumpli leves, hatalmas kenyerrel.....es meg kell mondjam, innen alulnezetbol eleg erdekes a vilag-) Amugy pedig a csatlakozasomra varok meg ket orat.





    Jo dolog az internet. Kicsit utananeztem hova megyek. Nos, Amerika masodik es a vilag otodik legveszelyesebb varosa, Detroit-) Egyre izgalmasabban hangzik-)

    Foleg, hogy kozben ilyen kellemes cikkeket olvasok, hahaha-)))

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-08-09  19:23
  18. 2014. augusztus 10. 02:404.
    India,Kína,ilyen helyekre nemcsak nőnek,de férfinak sem tanácsos egyedül menni.
    Én max Európában csavarognék egyedül,de ott is a "civilizált" részen,tehát nem Albánia meg ilyenek
  19. 2014. augusztus 9. 22:263.
    Végigbuszoztam fél Amerikát semmi gond nélkül. Közelkeletre, Indiába, Arab országokba., olyan helyekre ami nem biztonságos ,még társasággal sem indulnék útnak.
  20. 2014. augusztus 9. 19:232.
    Egyedül utazni jó, én is szoktam, de nem mindegy hogy hova. Itt az országon belül előre megszervezem ugyanúgy, mintha külföldre mennék. Szállást, útvonalat, vonatok/buszok indulási időpontját megnézem stb. Indiában és muszlim országban semmi esetre sem mennék egyedül nőként. Ha pasi lennék, akkor sem biztos India - az ottani fertelmes higiénia miatt.
    A legbiztonságosabbnak a közeli országokat látom: Ausztria, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Horvátország, Észak-Olaszország, német Alpok...Olasz Alpok. Svájc...

Címlap

top