Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Inkább a magányt választja Oszter Alexandra

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. július 28. 06:25
Gyermeke születése óta sem talált társat maga mellé Oszter Alexandra.

Nők Lapja Café: Inkább a magányt választja Oszter Alexandra
  1. 2014. szeptember 13. 13:039.
    Össze kéne költözni Szabó Zsófival kisseb lenne a rezsi . Pedig ö nem is Szőke
    ke????
  2. 2014. július 28. 20:118.
    Látom, már több oldalra is bemásoltad ugyanezt a szöveget. Ugyanis olvastam már több helyütt is (más portálokon). Nem baj persze, jogod van hozzá. Viszont nem értem, mi a probléma azzal, hogy a volt férje olyan, mint Colombo felesége... (azaz senki sem látta). Egyrészt nem közszereplő, és talán nem vállalta a szereplést arccal, névvel. Teljesen érthető. Másrészt a magánéletüket nem akarták a címlapon élni. Ez is érthető. Ha mégis elváltak, az is az ő dolguk. S végül, de nem utolsósorban: ha meg szerepelt volna, akkor az lenne a baj, hogy ki ő, és kit érdekel, minek írnak róla - tudod, a szokásos lemez, amit itt sokan feltesznek minden áldott nap. Erre szoktam én azt mondani, ha van sapka az a baj, ha nincs meg az. Ha valakiről sokat írnak, abba köt bele mindenki (Rubint Réka, Vajna Tíme, Ördög Nóra, stb.). Te meg most azt nehezményezed, miért nem tudósítottak nekünk a férjéről.
    Egyébként ez a kép tényleg szörnyű róla. Talán rossz passzban volt. Sokszor láttam már ilyen-olyan műsorban, mindig csini volt és helyes. Közvetlen, barátságos, temperamentumos.
    Abban viszont van valami, amit a szüleiről vélnek sokan. Magam is úgy látom, hogy - bár Oszter Sándor nyilván kiváló színész és biztos remek apuka is, aki nagyon szereti a lányát, de - nem kellene ennyire belefolynia a felnőtt lánya életébe, ahogy azt teszi már kb. 10 éve. Hadd élje ő is a saját életetét. A következményeket is ő viseli majd. Tényleg nem irigylem azokat a lovag-jelölteket sem, akiknek velük kell "megmérkőzniük".
    előzmény:
    Qkorika (6)
    2014-07-28  09:48
  3. 2014. július 28. 14:577.
    Valami iylen lehet a dologban.
    Akárhányszor volt vele interju vagy  riport vagy  vacsorafőzés az apja mindig ott volt  mellette.
    Talán csak nem csökkentértelmű a lány?
    előzmény:
    felicienne (5)
    2014-07-28  09:41
  4. 2014. július 28. 09:486.
    Olyan volt a nem létező "férje", mint Colombo felesége. Mindig beszélt róla, de senki sem látta. Viszont láttuk esküvő előtt 5 perccel  még Berki (nagy Ő) menyasszonyaként Berkivel az esküvőre készülődve, aki megfelelő volt a polgári, vadászgató nagyúri familiának, mert átment a finnyás apa, Oszter művész úr szigorú szűrőjén; az íi-dán Milnóban élő fotóstól az első nap teherbe esett a művásznő, aminek hírére Berkitől azonnal lelépett az éppen aktuális hatalmas szerelme, Kapócs Zsóka, mert róla tudjuk, hogy nem szereti a gyerekeket és a gyerektartást sem. Azért ez így elég érdekes.
    A férj meg ahogy jött láthatatlanul, úgy tünt el a balfenéken. 
  5. 2014. július 28. 09:415.
    Barmikor hallottam rola, mindig szantam ezt a not.
    Egy elfuseralt ripacs elfuseralt nevelesenek eredmenye.

    Szerencsetlen az apja hulyesegeinek a szenvedoje.
    A kis dzsentri ugy nevelte szegenyt, hogy egyszeruen nem eletrevalo,  a urizalo kis dzsentri szuleit latva meg minden ferfi visitva menekult.

    Sok sikert kivanok neki, hogy onalloan talpra tudjon allni, es a maga gyereket normalisan fel tudja nevelni.
    Ha az apjaval meg hanyagolna a kapcsolatot vegre tarsra is talalna talan. 
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-28  06:25
  6. 2014. július 28. 09:364.
    Totál olyan ezen a képen, mint akit elővezettek a bírósági tárgyalására!
  7. 2014. július 28. 09:323.
    Hosszú ideje (már 2 éve!) él egyedül! Ahogy a képet nézem, még sokáig fog!
  8. 2014. július 28. 06:252.
    ...hogy megcsúnyult ez a nő.....:(

Címlap

top