Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szellemjárat? Ennyien utaznak a 4-es metróval

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. július 25. 07:06
Hétvégénként rendszeresen nagyokat hüledezek a 4-es metróban, ahogy a hatalmas, jól légkondicionált földalatti terekben csak lézengenek az emberek azóta, hogy idén tavasszal átadták. Közben a 3-as metrón tömeg van, kánikula és balesetveszély, úgyhogy be is zárhatják, ha nem kerül mégis valahonnan pénz a felújításra. Kíváncsiak voltunk, hogyan fest a három budapesti metró forgalma egymáshoz képest a reggel 8 és 9 közötti csúcsban hétköznap, ezért összepárosítottuk a képeket. A forgalmas állomásokat a forgalmasakkal hasonlítottuk össze és fordítva. A különbség tényleg látványos és elszomorító. A 450 milliárdért épült 4-es metró kihasználatlanságát a számok is igazolják: miközben a 3-as metrót naponta félmillióan, a 2-es metrót 350 ezren, az új, grandiózus metrót 100 ezren használják.

Nők Lapja Café: Szellemjárat? Ennyien utaznak a 4-es metróval
  1. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 28. 07:0487.
  2. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2014. július 28. 06:5386.
    "mint látjuk a 3as se lett még befejezve, talán ferihegyet, vecsést is el kellene érnie"


    Aha, tehát nálad a "nem lett befejezve" azt jelenti, hogy nem megy el addig, ameddig te szeretnéd. Értjük.
    idézet:
    tamtamtam (55)
    2014-07-25 14:58:57
    akkora zűr van a fejedbe, hogy semmit nem értesz, még ha királyi többest is használsz

    "Az eredeti tervekben szerepelt a vonal meghosszabítása
    Káposztásmegyerig. Káposztásmegyeren a végállomás és a járműtelep helyét
    ki is hagyták (utóbbit jellegzetes „metrós” betonkerítéssel elkerítve. A
    pénz és a politikai akarat hiánya miatt azonban ez a beruházás
    évtizedek óta várat magára."

    "Az is szóba került, hogy ha felújítják, akkor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérig meghosszabbítják."

    tehát ha valamit nem fejeztek be az nincs kész

    és egy szóval se mondtam, hogy bármelyik békávé járattal szeretnék utazni, meg voltam jól nélkülük 19831óta
    előzmény:
    tamtamtam (55)
    2014-07-25  14:58
  3. 2014. július 26. 15:3985.
    Kedves Honfitársaim! Ez egy kórmányellenes lap (oldal). Hagyjátok őket dolgozni (örülni)! Már alig várják, hogy a 3-asban legyen valami tragédia!
  4. 2014. július 26. 14:1184.
    előzmény:
    Hetedik (83)
    2014-07-26  14:00
  5. 2014. július 26. 14:0083.
    Nem nehéz vitára sarkallni az embert, ha kb. a földipocok és a barna medve vadászási szokásait hasonlítják össze. Nem is értem, hogyan lehet bármilyen következtetést levonni így, hogy készít a riporter pár fotót és egy teljesen másik szakaszon, más utasforgalmat lebonyolító vonalakat hasonlít össze. Érdekes, hogy arról nem szólnak, hogy a lifteknek és a kocsik kialakításának hála, több mozgássérült is igénybe tudja venni a vonalat és eljutni A-ból B-be. Ezt is csak az látja, aki rendszeresen ezen a vonalon utazik. Mindenki, aki itt utazik, nagyon hálás, hogy nem a 3-as vonalhoz hasonló körülmények vannak. Ez miért baj? Persze, lehetne még jobb, ha tovább érne a vonal, ha az összes vonal ilyen lenne stb. De nem ilyen. Örüljünk már egy kicsit, hogy Kelenföldön leszállva a külföldi végre lát valami igazán jót, ill., hogy rajtuk kívül a rendszeresen utazók örömmel veszik igénybe a vonalat. 
    előzmény:
    ardian (82)
    2014-07-26  07:05
  6. 2014. július 26. 07:0582.

    örülünk, hogy szép, tiszta, dee nem tudom, ha 30-40 évig nem nyúlnak hozzá, akkor is szép és tiszta marad-e


     


    ez már a második metrós cikk a közelmúltból, s lehet, hogy hatásvadász, nincs mindenben igaza, de végre az újságírók végzik a dolgukat:


     


    felhívják a figyelmet egy valós problémára, vitát gerjesztenek róla, befolyásolni próbálják a közvéleményt s azon keresztül a döntéshozókat


     


    a 4-es szép, szép, de azért vannak vele gondok, pláne, hogy csak félig van kész


    a 3-assal még nagyobb gondok vannak


     


    ebben igazuk van, a megoldás: Budapesre is kellene költeni, pláne, ha van rá lehetőség és forrás

    előzmény:
    Hetedik (81)
    2014-07-26  06:56
  7. 2014. július 26. 06:5681.
    Ez a cikk egy baromság. Egyetlen napon itt-ott készített fotókból levonni bármiféle tanulságot nem túl okos dolog. Naponta használom ezt a vonalat, és osztom az előttem lévők véleményét, van olyan időintervallum, amikor alig találni ülőhelyet. Végre egy metróvonal, ami kulturált, tiszta, ilyennek kellene lenni a többinek is. És most hagyjuk, hogy hány évig, mennyi pénzből épült meg. Itt van és személy szerint nagyon örülök annak, hogy nem a heteseken kell nyomorognom és izzadnom, cammogni a csúcsforgalomban.
  8. 2014. július 26. 06:2280.
    előzmény:
    ardian (79)
    2014-07-26  06:21
  9. 2014. július 26. 06:2179.
    a 3-as metró napi utasforgalma 630 ezer fő
    előzmény:
    kameleonlany (69)
    2014-07-25  21:11
  10. 2014. július 25. 23:5078.
    Sziasztok!


    A 4-es metró tiszta , kultúrált, gyors. Szeretek vele közlekedni.
    (Nekem is kissé hideg van, de nem baj.)
    Kombinálva egy Bikás parki parkolással (szerencsém van), időben verhetelen idő alatt lehet beérni a városba.
    A reklámok..kicsit hiányoznak.
    A kultúrálatlan utastársak kevésbé, akiknek a legnagyobb tömegben is "külön bérlete" van a táskájuknak egy másik székre :(





  11. 2014. július 25. 22:0677.
    Nem tudom, kinek az érdekében áll támadni a 4-es metrót, nem tudtam hogy szellem vagyok, miután rendszeresen a "szellemjárattal" közlekedem. Gyors, kényelmes, és annak örülnék, ha a tömegközlekedést több irányban metró váltaná ki, bizonyára többen vennék igénybe, mert nem kellene a dugókban ücsörögni a gépkocsikban és tisztább lenne a levegő, kevésbé lenne zajos a város. Ha az eredeti terv szerint épül meg a Keletitől a Bosnyák tér irányában is, az Ujpalotai lakótelepig, ahol sok tízezer ember él, nyilván többen vennék igénybe. Éppen ma nem sokkal a déli órák után utaztam férjemmel a 4-es metrón, nem volt ülőhely, sokan utaztak, fotókat is csináltam. Úgy látszik, valakik akkor érzik beteljesülve látni a tömegközlekedést, ha annyian utaznak mint a tömegközlekedési járatokon mint akínai emberek,ahol tömörítő embereket alkalmaznak, akik betuszkolják az embereket a metró kocsikba az ajtókból. Naponta százezer közlekedő ember egy városban nem érdemel kultúrált lehetőséget?
  12. 2014. július 25. 22:0576.
    A 4-es metrón utazva Európában érzi magát az utas.




    Pontosan ez jutott ma eszembe. Mintha Bécsben lennék.
    Ahol elég gyakran vagyok (a munkám miatt), és ott mindig is imádtam tömegközlekedni. Itthon meg autóval járok, mert nem bírom a bűzt-koszt-tömeget. :(


    előzmény:
    evidens (72)
    2014-07-25  21:27
  13. 2014. július 25. 21:5175.
    Tiszta orbáni mű, mint MINDEN alkotása:
    hihetetlenül drága, teljesen elhibázott, rossz, felesleges vonalvezetés, és képtelenül sokáig tartott (tudom, nem csak orbán idejében!)
  14. 2014. július 25. 21:4174.
    kaponya.
    Járom a világot és azt tapasztalom, hogy minden korszerűen gondolkodó modern nagyváros vezetése a földalatti közlekedést preferálja. Ezért is örültem a 4-es metró üzembe helyezésének. Ráadásul én utazom is vele és nekem ez napi 1,5-órás utazási időmegtakarítást jelent, korszerű tiszta kényelmes utazási körülmények mellett. Azt tapasztalom, hogy egyre többen használják, csúcsidőkben már semmi kivetnivaló nincs az utaslétszámban. Persze az utaslétszámot lehetne még növelni ehhez pl. be kellett volna fejezni a teljes beruházást. Mert a felszíni P+R parkolók nem készültek el ( különösen fájó ez a kelenföldi végállomásnál , gondoljunk az M7, M1-ről érkezőkre) , a Bosnyák térig történő építés pénzét működési költségre költötték el és így a tervezett nyomvonal teljes hosszában nem készült el, a felszíni párhuzamos közlekedést a tervekkel ellentétben nem szüntették meg . Végezetül csak remélem, hogy az ilyen ostoba cikket írók eltűnnek ebből az országból és nem azok mennek el akik fejében agy van és nem valami más.
  15. 2014. július 25. 21:3773.
    Járom a világot és azt tapasztalom, hogy minden korszerűen gondolkodó modern nagyváros vezetése a földalatti közlekedést preferálja. Ezért is örültem a 4-es metró üzembe helyezésének. Ráadásul én utazom is vele és nekem ez napi 1,5-órás utazási időmegtakarítást jelent, korszerű tiszta kényelmes utazási körülmények mellett. Azt tapasztalom, hogy egyre többen használják, csúcsidőkben már semmi kivetnivaló nincs az utaslétszámban. Persze az utaslétszámot lehetne még növelni ehhez pl. be kellett volna fejezni a teljes beruházást. Mert a felszíni P+R parkolók nem készültek el ( különösen fájó ez a kelenföldi végállomásnál , gondoljunk az M7, M1-ről érkezőkre) , a Bosnyák térig történő építés pénzét működési költségre költötték el és így a tervezett nyomvonal teljes hosszában nem készült el, a felszíni párhuzamos közlekedést a tervekkel ellentétben nem szüntették meg . Végezetül csak remélem, hogy az ilyen ostoba cikket írók eltűnnek ebből az országból és nem azok mennek el akik fejében agy van és nem valami más.
  16. 2014. július 25. 21:2772.
    "miközben a 3-as metrót naponta félmillióan, a 2-es metrót 350 ezren, az új, grandiózus metrót 100 ezren használják."

    100 ezer ember nem ember? Vagy napi 100 ezer alatt nem számít a kedves utas? Melyik MÁV vonal büszkélkedhet, nemhogy napi 100 ezer, hanem legalább 10 ezer utassal? Ennyire relatív a napi utaslétszám.

    Utazni mégis kell, ha lehet, kuturált körülmények között, ami jelenleg egyedülállóan a 4-es metrón lehetséges. A 4-es metró az egyetlen európai színvonalú járat a budapesti közlekedésben, és ezért igazán kár az utasokat szapulni.

    Ahol nincs tömegnyomor a járatokon, ott európaiak az utazási körülmények. A 4-es metrón utazva Európában érzi magát az utas. Vagy éppen az nem tetszik?
  17. 2014. július 25. 21:2671.

    Inkább fizeti a díjat mintsem vegyül a néppel. Néhányukat még a
    gondolat is kiveri hogy tömegközlekedni kelljen, hallottam olyat 30
    körüli csajtól hogy  "nem fogok metrózni és buszozni mert a sok
    lépcsőzésben és gyaloglásban tönkremegy a cipőm, miközben mi lesz ha meg
    is taposnak a tömegben a metrón.."


     


    Na, emiatt a hülye sznobéria miatt marad nekem a sok büdösbogár!


     


    Pedig amúgy csak annak éri meg (pénzben, időben) a csúcsforgalomban araszolgatnia, aki az elővárosokból vagy a külső kerületek pereméről jár be a belvárosba.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (45)
    2014-07-25  13:55
  18. 2014. július 25. 21:2570.
    "miközben a 3-as metrót naponta félmillióan, a 2-es metrót 350 ezren, az új, grandiózus metrót 100 ezren használják."

    100 ezer ember nem ember? Vagy napi 100 ezer alatt nem számít a kedves utas? Melyik MÁV vonal büszkélkedhet, nemhogy napi 100 ezer, hanem legalább 10 ezer utassal? Ennyire relatív a napi utaslétszám.

    Utazni mégis kell, ha lehet, kuturált körülmények között, ami jelenleg egyedülállóan a 4-es metrón lehetséges. A 4-es metró az egyetlen európai színvonalú járat a budapesti közlekedésben, és ezért igazán kár az utasokat szapulni.

    Ahol nincs tömegnyomor a járatokon, ott európaiak az utazási körülmények. A 4-es metrón utazva Európában érzi magát az utas. Vagy éppen az nem tetszik?

  19. 2014. július 25. 21:1169.
    nekem a félmillió ötöde volt a 100.000:-)
    előzmény:
    ardian (64)
    2014-07-25  18:47
  20. 2014. július 25. 21:0268.
    Ez nyilván nem így lenne, ha a 4-es metró útvonala a következő lenne:

    - a 2-es metró összekötése az Örs vezér terétől a 3-as metró újpesti végállomásáig a XVI. és a XV. kerületen való áthaladással

    - a 3-as metró meghosszabbítása Rákoskeresztúrig vagy a Reptérig

    - a 2-es metró vonalának meghosszabbítása a Déli pályaudvartól a jelenlegi 4-es metró kelenföldi végállomásáig.

    - a 2-es metró vonalának meghosszabbítása a Déli pályaudvartól a Bécsi út és a Vörösvári út találkozásáig.

    Mondjuk lehetne itt 10 metróvonal is, a kényelmetlensége miatt akkor is szívesebben utaznék a felszínen más járművekkel.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-25  07:06
  21. 2014. július 25. 20:4967.
    Strommer Nóra szerkesztő, rovatvezető, újságíró cikke nem más, mint a 4-es METRO szándékos lejáratása, valószínű, hogy a kormány megbízásából. A cikke egy aljas semmitmondó, nem tárgyias cikk. A fotósa és Ő kilesték azokat a pillanatokat, amikor már a vagonok ajtajai becsukódtak, így természetes, hogy nem látni egy embert sem a 4-esnél. Ha Orbán nem gátolta volna meg a 4-es METRO építését, akkor a tervezett végállomásig fele pénzből megépülhetett volna, és akkor biztos több utas utazna rajta, mint most ezen a rövid szakaszon. Ne felejtse el a Kedves Cíkkíró, vagy megbízója, hogy a 3-as METRO a leghosszabb vonal, ezért az É-D-i, ill. D-É-i irányú utasokkal van tele. A 4-et kárhoztatja a 3-as javára. Logikátlan az összehasonlítása, mert ő IS AZ! Jobban tenné, ha leszállna a 4-es pocskondiázásáról, de nem teheti, mert a megbízója jól megfizeti ezért!
  22. 2014. július 25. 20:4966.
    Ha Újpalotától menne Gazdagrétig, garantáltan nem lenne kihalt.
    Ennyi pénzből meg is lehetett volna építeni, ha nem lopnak annyit.
  23. 2014. július 25. 19:2965.
    Persze hogy kevés az utas, amikor kis túlzással nem vezet "sehonnan sehova". Nem értem hogy Demszkiék miért erőltették annyira ezt a 4-es metrót, főleg ezen az útvonalon.Legalább a Bosnyák térig menne. Akkor valamivel több volna az értelme.
  24. 2014. július 25. 18:4764.
    hatodannyi
    előzmény:
    kameleonlany (61)
    2014-07-25  17:24

Címlap

top