Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szinetár Dóra reagált a Korda házaspár kiakadására

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. július 23. 05:48
Szinetár Dóra kijelentésével hatalmas lavinát indított el. A színésznőnek Bagi Iván is keményen beszólt - írja a Bors.

Nők Lapja Café: Bagi Iván beszólt Szinetár Dórának
  1. 2014. július 26. 20:4428.
    Gregor Berni jut eszembe, szép, visszafogott, intelligens, akárcsak Dóra, és mivel más fogást nem lehet rajtuk venni, hát így "büntetik" őket azért, mert nem csak külcsint kaptak, de van belbecs is?!( firkászok)
    Nemrég olvastam, szabadon: kritikusokról még nem alkottak emlékhelyeket, szobrokat, de akiken fenték a pennát, azokról igen:) - hát ilyen ez is.
    előzmény:
    ladybird65 (27)
    2014-07-26  20:27
  2. 2014. július 26. 20:2727.
    Igazad van. Tisztára úgy hangzik, mint ha már a századik párját fogyasztaná. Ehhez képest a második férje gyakorlatilag a második komoly kapcsolata. Az első férjéhez gyerek fejjel ment hozzá, Bereczkivel meg összesen (házasság+együttélés) együtt töltött közel 20 évet. És most van a harmadik kapcsolata. Ez aztán tényleg gyakori váltogatás. Még ha rám mondaná....
    előzmény:
    Zsánna (25)
    2014-07-23  19:58
  3. 2014. július 26. 19:4226.
    Bagi jobb lenne, ha befogná kenyérlesőjét, ő Szinetár Dórának a talpáig nem ér, ezzel akarta magára a figyelmet irányítani. Kis intelligenciával, aki nézte a riportot, fel sem merült, hogy Kordáékra vonatkozóan bármilyen negatív véleménnyel lett volna.
    Igen a sajtó, már megint .....
    Régebben Bagival forgattak a Blahán, na akkor ott olyan nagy volt az arca, olyan lekezelő és bunkó volt ..... meg is lepődtem. Sokan oda mentek nézni, megszólították .... ja aki nyilvánosság elé áll, ez is velejárója, hogy kíváncsiskodnak az emberek. Undorító volt a bunkósága, többek között, ahogy engem is elhajtott, na köpök rá, Szinetár Dórának a talpáig nem ér, még akkor sem, ha nyújtózkodik, úgy látszik most neki van feltűnési viszketegsége.
    Látszik rajta az intézeti nevelés.
  4. 2014. július 23. 19:5825.
    "...értem, hogy miért választottál így"
    Gondolom, és még sokan, arra értette, amilyen összahang jött át a jelenlegi párjával való együtt táncolásban.
    Azt nem lehet eljátszani, vagy megvan az átütő harmónia, vagy csak egy összeszokott, begyakorolt műsor.

    "Én csak arra leszek kíváncsi, hogy a "művésznő" mikor un bele a legújabb párjába is."
    A privát élete nem műsor szám! Felnőtt ember, csak magának tartozik elszámolással!
    Ez a hozzászólás nagyon nem Dórát minősítette, még ha annak is volt szánva!
    előzmény:
    qwmacika (21)
    2014-07-23  13:21
  5. 2014. július 23. 19:4224.
    Én is. Akkor is, mikor a valóságban találkztam vele.
    előzmény:
    felhocske (23)
    2014-07-23  19:21
  6. 2014. július 23. 19:2123.
    Én őszintének láttam...
    előzmény:
    tré (15)
    2014-07-23  10:43
  7. 2014. július 23. 14:0322.
    Valóban nem kellett volna Bafi Ivánnak megszólalnia. Még egy ilyen befordult sérült embert nem láttam.... Nem is akarok. Tök jó, hogy nem nagyon látni sehol. Lehet ezért írogat baromságokat.
  8. 2014. július 23. 13:2121.
    ...én semmit sem láttam az egészből. Viszont azt el tudom képzelni, hogy Mit érezhetett a volt férj, amikor a szombat esti lázban zsűritagként csak úgy mellékesen megjegyezte Keleti Andrea, hogy -"értem, hogy miért választottál így"-, amikor Bereczki legalább olyan jól táncol mint ő, a többiről már nem is beszélve. Én nem tudom ki az apukája Bereczkinek, de azt tudom, hogy ki Keletinek is, na meg Szinetár Dórának is. Én csak arra leszek kíváncsi, hogy a "művésznő" mikor un bele a legújabb párjába is.
  9. 2014. július 23. 12:1020.
    Csak édesapám egyik legjobb barátjának ,Karinthy Frigyesnek a szavait idézném; -" Akinek humora van,az mindent tud.Akinek nincs,az pedig mindenre képes...!"
  10. 2014. július 23. 11:0919.

    Asszta! Én meg most tudtam meg a cikkből, hogy Bagi humorista. Talán még  Nacsa is?! Na jó, de akkor meg hol a humoruk?!


    Két sótlan, erőlködő figura, akik valami rejtélyes módon egész jól megélnek abból a semmiből, amit produkálnak. Leginkább saját maguk kacarásznak a sületlen poénjaikon.


  11. 2014. július 23. 11:0218.
    Gyuri bácsi és Klárika szerintem annál sokkal okosabb, hogy ugorjon egy ilyen bulvár szófacsarásra. Nem lepne meg, ha az ő szavaik is más felhangot kaptak.
    előzmény:
    Zsánna (17)
    2014-07-23  10:58
  12. 2014. július 23. 10:5817.
    "..Vujity Tvrtko kérdésére válaszolva annyit mondtam, nem szeretnénk (Bereczki Zolival) hasonló, ťegymás-nélküliséget nem ismerőŤ helyzetbe kerülni..."

    Ez egy hibátlan, korrekt mondat. Mivel már nem egy pár, hiába szeretik az emberek együtt őket, nem egészségesnek érzi a folytatást, - mint házaspárként ment, - és ez természetes.
    Hány ember tart szoros kapcsolatot a volt párjával? Nos, akkor mástól miért is kellene elvárni?
    Dóra egy nagyon intelligens, okos lány, igen, mert olyan családból jön, ahol ez a norma.És igen, biztosan jelentős szerepe van annak,hogy ilyen remek ember lett, és ilyen jó szakember.
    Volt kitől tanulni azt, amit az anyatejjel nem kapott meg.
    Attól, hogy próbálják kisebbíteni, még marad az, aki, egy értékes ember!
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-23  05:48
  13. 2014. július 23. 10:4416.
    Bagi jobban tette volna, ha mélykussban marad.
    Egy idióta kőbunkó ripacs!
  14. 2014. július 23. 10:4315.

    nem öszinte a mosolya!


     

    előzmény:
    felhocske (12)
    2014-07-23  10:29
  15. 2014. július 23. 10:3814.
    Jajjj, máris javítom: Korda-Klárika - nehogy ebből is baj legyen! Sajnos nem vettem észre,hogy elírtam.
  16. 2014. július 23. 10:3713.
    Láttam, hallottam a riportot, semmi sértő nem hangzott el benne. Ezt Korda-Klárka igazán nem kellett volna sértésnek vegye. Arról nem is szólva, hogy most meg ők kezdik (Kordáék) a kivagyiskodást, nekik mi mindenük van. Kíváncsi rá valaki?
  17. 2014. július 23. 10:2912.
    Ezt miből szűrted le? Mármint, hogy kedvtelen....? Mosolyog, nevet...kedvesen beszél (én így láttam). Nem értem....elmagyarázod? 
    előzmény:
    tré (11)
    2014-07-23  09:45
  18. 2014. július 23. 09:4511.
    ilyen mísz, kedvetlen p.csát rég nem láttam. ránézel és elmegy a kedved mindentől!
    minek tud ez a nő örülni? ha nincs kedve, ne szerepeljen a tv-ben, ne gyakoroljon kegyet.
  19. 2014. július 23. 09:3710.
    Talán Dórinak egyáltalán nem kellett volna megemlítenie a másik házaspárt....elég egyértelmű,hogy teljesen másról van szó.
    Nem a Mokkát kell visszanézni,hanem a Szombat esti láz c. műsort...
  20. 2014. július 23. 09:199.
    Lassan el kellene dönteni, hogy a Nők Lapja Café a Bors, vagy a Blikk kistestvére... Mert a legtöbb cikk erre a 2 szennylapra hivatkozik, mint iformáció forrás.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-07-23  05:48
  21. 2014. július 23. 09:198.
    Bagi Iván az, akinek nem kellett volna megszólalnia. Az sok gúnyos , lekezelő állítólag humoros poén nagyon sok embert kiakasztott. A Dóra félreértett mondatait , nem kellene ennyire felfújni. Lerágott csont .
  22. 2014. július 23. 09:147.
    Ezt az egész Szinetár nyilatkozatot túllihegi a sajtó, elferdítették, és még tolják is Kordáék alá a lovat, hogy szítsák köztük az ellentétet.
    Bagi meg jobb lenne, ha hallgatna, a sótlan poénjaikkal, viselkedésükkel sok népszerű embert kifiguráztak, néha túlságosan durván, és sértő módon, ami már egyáltalán nem volt humoros. Egyébként se humorosok.
    Amúgy meg mi a fene köze az egészhez?
  23. 2014. július 23. 08:256.
    Bagi Iván és társasága menjen a pokolba, hány embert sértettek már meg, s soha nem kértek bocsánatot. De ez egy másik téma, szerepelni akart Bagi, mert már lejárt lemez!!!

    Hangsúlyozom, semmi, de semmi sértőt nem mondott Szinetár Dóra, láttam pont ezt a részt. A média megint undorítóan kiforgatja szavait és felfújja, mert nincs egy tisztességes témája! Huszadszor lerágott csonton rágódik.
    Nem Szinetár barát a nlcafe, ezért nyúzza még mindig ezt a témát, láthatóan kéjesen, Szinetár Dóra ellenesen.
    Nagyon jól zárja szavait Dóra, nagyon igaza van!
  24. 2014. július 23. 08:205.

    Bocs Szilvia 49 elírtam, a sajtró szó helyesen sajtó!


     

    előzmény:
    Szilvia49 (4)
    2014-07-23  08:17

Címlap

top