Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Az elhízás fogyatékosság?

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. június 19. 10:06
,,Ha kövér vagy, úgy is maradsz. Bocs, de fogyatékosságon nem tudunk segíteni.\" Ilyen beszólásokat kaphatnak majd a túlsúlyos emberek néhány éven belül.

Nők Lapja Café: Nem kövér vagy: fogyatékos!
  1. 2014. július 26. 14:1621.
    Lehet hogy  némelyik meg is érdemli.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-06-19  10:06
  2. 2014. július 26. 13:5620.
    Csak gratulálni lehet: eddig már összeugrasztották az egészségeseket a betegekkel, a dohányzókat a nem dohányzókkal, a dolgozókat a munkanélküliekkel, a a nyugdíjasokat a nem nyugdíjasokkal, a gyerekeseket a gyermektelenekkel, (és ezt már a kormányszintre is megpróbálják emelni), most jön a soványak és kövérek összeugrasztása.
    Vajon még mire számíthatunk. Egyszerűen mocskos és undorító ahogyan egyesen a nekik nem tetsző embertársaikról nyilatkoznak.
    Ki dönti el, hogy ki a szép és ki nem? Holnap majd utáljuk a szőkéket, az alacsonyakat, és még lehetne folytatni. És ehhez partner a Nők Lapja Cafe, hát.......
  3. 2014. július 2. 00:2819.
    Igazad van! Nem az "E" betűs kajákól lehet elhízni, hanem a zabálástól. Aki kövér, az akaratgyenge, lusta, igénytelen, tohonya és azzal mentegeti a bálna alakját, hogy neki nem futja egészséges kajára, de ez nem igaz. Kevesebbet enni akár a szokásos kajákból nem drága. Nem kell a tv előtt heverni órákat kérődzve egy tele tál nasival. 
    Nem kell a drága edzőterem sem, a láb mindig kéznél van. Akaraterő kell ahhoz is, hogy naponta elindulj egy 30perces sétára, hogy egy megállóval előbb szállj le a villamosról és sétálj haza, ne liftezz, hanem gyalogolj fel a lépcsőn. Ahogy fogy a súlyod, egyre többet bírsz, akkor már lehet szaporázni a lépéseket, lehet kocogni pár percet aztán ismét séta. Szóval nincs duma, lefogyni nem drága, csak akarat kell hozzá, elszántság, igényesség és hiúság.

    idézet:
    Qkorika (16)
    2014-07-01 21:10:34
    Korábban én sem hittem el, mennyit "lök" az ember testsúlyán a nassolás. (édes üdítők, csipszek, kekszek fogyasztása) Olyan orvosi túltudományos dumának gondoltam. Aztán anyagi okok miatt nem tudtuk már megvenni kétnaponta a kétliteres kólát + csipszet/kekszet/csokit, és --- láss csodát --- 3 hónap alatt 10-10 kg-ot fogytunk párommal, mindenféle fogyókúra nélkül. 
    előzmény:
    Qkorika (16)
    2014-07-01  21:10
  4. 2014. július 2. 00:0118.
    Nem tűnik ez a fazon 158 kg-nak. Lehet, hogy van vagy 200 cm?
  5. 2014. július 1. 22:4617.

    Fogyatékosak már csak azért sem lehetnek a kövérek, mert belőlük nem hiányzik valami, éppenhogy több van!
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-06-19  10:06
  6. 2014. július 1. 21:1016.
    Igazad van! Nem az "E" betűs kajákól lehet elhízni, hanem a zabálástól. Aki kövér, az akaratgyenge, lusta, igénytelen, tohonya és azzal mentegeti a bálna alakját, hogy neki nem futja egészséges kajára, de ez nem igaz. Kevesebbet enni akár a szokásos kajákból nem drága. Nem kell a tv előtt heverni órákat kérődzve egy tele tál nasival. 
    Nem kell a drága edzőterem sem, a láb mindig kéznél van. Akaraterő kell ahhoz is, hogy naponta elindulj egy 30perces sétára, hogy egy megállóval előbb szállj le a villamosról és sétálj haza, ne liftezz, hanem gyalogolj fel a lépcsőn. Ahogy fogy a súlyod, egyre többet bírsz, akkor már lehet szaporázni a lépéseket, lehet kocogni pár percet aztán ismét séta. Szóval nincs duma, lefogyni nem drága, csak akarat kell hozzá, elszántság, igényesség és hiúság.

    előzmény:
    koril (10)
    2014-06-19  16:22
  7. 2014. június 19. 22:2715.

    Meddig törhették a fejüket, míg kitalálták, hogy a fogyatékosságra lehet hivatkozni? Ezt a hülyeséget. Az a szerencsétlen meg most drukkol, hogy fogyatékosnak titulálják.Ekkora önbecsapást!


    Meg amikor a plus-size kampányok hitetik el velük, hogy nekik így is nagyon klassz, 120 kilósan, érezzék már jól magukat a bőrükben. Ne már. Csak kicsesznek velük. Ti maradhattok pufifánkok, mi meg majd a biztonság kedvéért ropi stílusban nyomjuk, mert szeretnénk még +20 évig élni, amire nektek nem sok esélyetek van.

  8. 2014. június 19. 21:3014.

    Legjobb az ilyen témákat húsz kiló túlsúllyal és közben mézes diót szegetve olvasgatni.


     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-06-19  10:06
  9. 2014. június 19. 21:2913.

    Én nem veszem észre,hogy nálunk a kövéreknek beszólnának, kirekesztenék őket stb.


    Tudomásul veszik, hogy ilyen, az ő baja.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-06-19  10:06
  10. 2014. június 19. 20:2812.

    Pontosan ezt akartam írni.


     


    Itt nem diszkrimináció történt, az történt, hogy nem tudta megfelelően ellátni a munkáját ezért kirúgták. Nem több, nem kevesebb.


     


     

    előzmény:
    soleluna (8)
    2014-06-19  10:48
  11. 2014. június 19. 17:3811.

    Nem fogyatékosság - egyfajta testalkat, ami nem túl szép és nem túl egészséges. Nem árt lefogyni. Ki-ki ahogy bír. étrendváltozás+egészségi állapotnak megfelelő sport. Aki nagyon kövér, az kezheti a duci tornával - mert létezik ilyen a fitness centrumokban: lényege - nem terheli meg annyira az eddig nem edzett izületeket.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-06-19  10:06
  12. 2014. június 19. 16:2210.

    Előre elnézést kérek, mert nem szeretnék megbántani senkit! Én meg az ilyen gondolkodást unom már! Nem vagyok kövér, rendszeresen spotolok (gyerekkorom óta) nem érdekelnek a kövérek különösebben, addíg a pontig, amíg nem kezdenek kifogásokat gyártani maguknak. Mert ez KIFOGÁS, KIFOGÁS, KIFOGÁS! Nem kellenek drága élelmiszerek, és eddzőterem sem.Csak akarat, és elszántság, de ezekből jó nagy adag.Akiknek ez nincs azok kövérek lesznek.Tiszteld a tested! Legyen már benned egy icipici igényesség önmagaddal szemben.Sokkal szimpatikusabb ha azt mondja a kövér magáról: hát igen, ilyen vagyok, igénytelen, akaratgyenge, és borzasztóan lusta ember. Ez van. Ja,


    és nem az E-betűtől hízol el.


     


    előzmény:
    VasMacska (9)
    2014-06-19  12:02
  13. 2014. június 19. 12:029.
    Le kellene már szállni erről a témáról. Még a csapból is a fogyókúra folyik, nagyon unom már. Jellemzően az olcsó és E betűs adalékokkal telerakott, rossz minőségű élelmiszert fogyasztjuk, mert nem telik többre. Ezzel együtt 12-14 órát töltünk a munkahelyünkön, hogy többre teljen... Ugyan mikor mozogjunk és miből együnk egészséges ételeket, amikor azok a legdrágábbak?!
    A zsidózás és a cigányozás után most jön majd a "kövérezés"?!
    Ez már megint az "oszd meg és uralkodj" politika.
  14. 2014. június 19. 10:488.
    Kirúgták, mert nem tudta rendesen végezni a munkáját. Voltam a lányommal olyan játszóházban, ahol a nő (valószínűleg ő volt a tulajdonos) legalább 130 kiló volt és mikor beléptünk, alig tudott felállni a székről. Én sem szívesen bízom olyanra a gyerekem, aki alig tud mozogni.
  15. 2014. június 19. 10:407.

    Tok jo a dolog. a koverek kapnak rendes szekeket ami nem rogyik ossze alattuk es ha szerencsesek esetleg rokkantnyugdijaskent mindenfele kedvezmenyt elvezve eszegethetnek kedvukre.


     


    mi ezzel a gond?

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-06-19  10:06
  16. 2014. június 19. 10:266.

    A cikk egy dán nőről szól. A fene tudja mi ott a szokás.


    Én azt látom, hogy itthon nagyon el kéne fogadni az elhízást. Ugyanakkor nekem borzasztó kellemetlen, ha tömegközlekedési eszközön mellém űl egy túlsúlyos. Ok, én tolerálom Őt, de ne kelljen már nekem feszengenem a 65 kilómmal, hogy elférjek.


     


     

  17. Torolt_felhasznalo_770554
    Torolt_felhasznalo_770554
    2014. június 19. 10:215.

    Az elhízás nem FOGYATÉKOSSÁG mert aki ezt hiszi az NINCS TISZTÁBAN AZZAL MI IS A FOGYATÉKOSSÁG - de segítek- értelmi fogyatékos, értelmi fogyatékos és autista,donw szindróma és értelmi fogyatékos, vagy testi fogyatékos(hiányzik a lába, vagy keze vagy valamilyen testrésze).

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-06-19  10:06
  18. 2014. június 19. 10:154.

    Isteni napom van, csak úgy lubickolhatok a dagikról szóló cikkekben. Az NLC megpróbálja összeugrasztani azt az öt fórumozót aki még itt maradt?

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-06-19  10:06
  19. Torolt_felhasznalo_912267
    Torolt_felhasznalo_912267
    2014. június 19. 10:153.

    Én sem értem teljesen.
    Eddig az elfogadásért ment a hajcihő, most meg saját maguk ellen fordulnak?
    Igaz, nem lehet mindannyiuk nevében beszélni, egyelőre csak egy ember kezdeményezéséről van szó.

    előzmény:
    Fruzsizsuzsi (2)
    2014-06-19  10:06
  20. 2014. június 19. 10:062.
    Ne már! Aztán mi jön? Leszázalékolás elhízás miatt?

Címlap

top