Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Túlsúly és meztelenség

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. Április 28. 16:30
Mi a baj egy művészi aktfotóval? Elvben semmi. Kivéve, ha egy túlsúlyos nő van rajta? Réka kipróbálta; a róla készült meztelen fotót feltette a Facebook-oldalára. Vállalta a külsejét, kilói számától függetlenül. Kapott is érte hideget-meleget. Pontosabban inkább hideget.

Nők Lapja Café: Mit keres egy túlsúlyos nő egy aktfotón?
  1. 2014. október 25. 21:11113.

    Éppen ma történt velem, hogy a facebookon egy kollégám kitett egy képet amin egy fiatal csaj tengerparton áll, fehér bikiniben.
    Persze csurgatták a nyálukat is rendesen a képre. -------------------->>>>
    Én meg levettem a képet és egy képszerkesztővel eltüntettem a csajt. Írtam a fiúknak. Na eltüntettem a csajt, elhajózott a csónakkal.
    Írták is: Küldjed hozzám.


    Válasz: Lekéstél, már elhajózott.

    előzmény:
    Bibige (108)
    2014-10-24  21:35
  2. 2014. október 25. 00:11112.

    Ezekkel a fotokkal szem a legnagyobb baj az, hogy nem "muveszi aktfotok". Nem jon at a lelek, se a fotose, se a modelle. Nincs bennuk fantazia, eredetiseg. Pedig jo kepeket sztem barkirol lehetne csinalni......kar......Lehet ez a sok ellenerzes valodi oka...... nem a modell kinezetetol valik egy alkotas muveszive......

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-04-28  16:30
  3. 2014. október 24. 22:59111.

    Sokkoló:(


    Hatalmas teher lehet ilyen testbe zártan élni!

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-04-28  16:30
  4. 2014. október 24. 22:07110.

    "Szuz Reka. az legalabb illik ra" 


     


    Gondolod, hogy ekkora húsos combok mellett már nem fér hozzá egy férfi? 

    előzmény:
    Amarynda (68)
    2014-04-30  10:22
  5. 2014. október 24. 21:52109.

    Én meztelen képeket soha nem csináltattam magamról fiatalabb koromban, azt viszont megfigyeltem, hogy ahogy elmúltam 45 éves, már nem hordok nyáron pántos -- vagy éppen pánt nélküli -- mini felsőket, pici sortokat, extramini szoknyát. Valahogy hogy jobban érzem magam, ha kissé el vagyok takarva, pedig sem extrém kövér, sem extrém sovány nem vagyok.

    előzmény:
    Ophelia. (56)
    2014-04-29  17:49
  6. 2014. október 24. 21:35108.

    Igen, ebben tökéletesen igazad van!

     

    A facebook-on rengeteg puccos csaj képét teszik ki a fiúk, de mind csinos, nagy mellű, gömbölyű fenekű csaj képe. Ha már kicsit hájasabb egy nő, már tehén, bálna....stb jelzővel illetik. Pedig akik kiteszik a jó csajok képét, a felségük sem különb a bálnánál.

    idézet:
    drvia (39)
    2014-04-29 00:50:50

    Valószínűleg. Ezért csorgatják a nyálukat a bombanők után. 

    előzmény:
    drvia (39)
    2014-04-29  00:50
  7. 2014. május 2. 21:22107.

    Latod, te is biztos vagy benne,  mint en :)

     

    Nekem ez fura, h valaki a parja facebook profilja miatt lesz nyugtalan....

    Mi az amit ott lehet csinalni, amit mashogy nem lehet?  

    előzmény:
    drvia (106)
    2014-05-02  19:54
  8. 2014. május 2. 19:54106.

    A nagy fiam nincs fent, mert a lánya oldalán szokott belépni csak azért, hogy a modellezős (külföldi) barátaival tarthassa a kapcsolatot, azok a barátok tudják, hogy ott érhető el. Egyébként sincs ideje netezni, mert alig van otthon. A párja így megnyugodott, hogy nincs profilja a facebook-on.

     

    előzmény:
    ezanick* (102)
    2014-05-01  07:20
  9. 2014. május 1. 10:58105.
    Ezt a noalakot egy napon nem lehet emliteni a Reka nevu hordonovel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_676497 (90)
    2014-04-30  13:51
  10. 2014. május 1. 10:57104.
    kosz. probaltam erthetoen fogalmazni
    előzmény:
    nemmondokilyet (77)
    2014-04-30  12:42
  11. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2014. május 1. 09:00103.

    1. Kicsit unalmas már, hogy pár hónapja napi szinten van az nlc-n (legalábbis amikor én felnézek, mindig) egy kövér-sovány egymásnak ugrasztós cikk. Ez most a legújabb szoptassunk-e nyilvánosan és érettségiig-szerű téma.

     

    2. Ha csontsovány nők feltehetnek magukról meztelen fotókat, a nagyon kövérek is megtehetik. Ha nem tetszik, nem nézegetem, de nyilván nem pazarlom az energiám a szidására. 

     

    3. Virtuális és hús-vér valóság témához: az a pasi, aki akkora ikúfájter, hogy a nője előtt csorgatja túlzott módon a nyálát más nőkre, az megteszi virtuálisan is, a valóságban is. Ez szimpla bunkóság. Míg a másik véglet is az, aki nem engedi a párját fb-zni, pornót nézni, vagy talál valami leszólni valót abban a színésznőben, akire pozitív megjegyzést tesz a párja. Én magamból indulok ki, és szerintem a legtöbb ember szintén: vagyis, én azt kívánom férfiként, akivel együtt élek, de baromi nagy korlátoltságnak tartanám, ha még megjegyzés szintjén se állapíthatnám meg egy Bredpityuról, hogy jó fickó. Ugyanez van fordítva is: néha még én hívom fel a párom figyelmét egy-egy szép színésznőre, szép képre a neten, ami, uramnehagyjel, nőt ábrázol, mégsem engem! :D Ez teljesen normális, aki ebben is korlátozva van, ez előbb-utóbb leveri a láncait, és még örülhet a másik, ha ez nem lesz fájdalmas mindkettejüknek, csak szimplán lelép. A túlzott elnyomás, korlátozás mindig az ellenkezőjét szokta eredményezni.

     

    4. Egy bolti eladótól hallottam egyszer, hogy általában az feltételez másról lopást, aki maga is hajlamos elcsenni ezt-azt... ugyanez a helyzet a fb-cenzúrával szerintem. Aki betegesen féltékeny a párja fb-tevékenységére, annak a saját háza táján kéne először megnézni a sepregetni valót... Érdekes dolgokat találnánk, szinte biztos. 

     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-04-28  16:30
  12. 2014. május 1. 07:20102.

    Biztos, h nincs. En teljesen biztos vagyok benne, s ez nem naivsag.

    volt, lanyom regisztralta, de kb fel evig tartotta meg, vagy addig sem. Nem erdekelte ot. Azota sincs.

    Nem jatszik ilyen jatszoteren. En igen.

     

    Az meg, h alneven fenn lenni es ugy megosztani kepet? Ugyan kinek? Milyen ismerosei vannak egy alneves embernek? Fokepp, ha nem kukkolos fajta. Ha akar az enyemrol megnezhet barkit. Eleg " oreg" mar ahhoz, hogy ilyenekkel foglalkozzon. Jo not szamtalan helyen lathat, ehhez nem kell facebook.

    Egyaltalan nem zavarna, ha megtartotta volna a profiljat, fokepp hogy akarmit ( ahogy irtad is) le tudna tiltani elottem, ha akarna igy ertelme nem lenne titkolni, hogy van. 

     

    Hidd el eleg jol ismerem ot.

     

     

    ( biztos vagy benne, h a nagyobbik fiad nincs fenn? :)))  

     Attol nem ment szet meg hazassag, hogy megosztott egy jo not a facen... lehet igaz, de taptalaja, hany veszekedesnek....amibol aztan ki tudja mi lesz?

     

    Mint irtam engem nem zavar, ha jo noket nezeget, az se, ha felnott filmet, de a jo nos kepek megosztasa nem az o mufaja. Mikor ismeroseim osztogatjak kulonbozo feliratokkal csak mosolygok. Erdekes megfigyelni kik osztjak meg. Egyik sem felelos beosztasu, kozepkoru vezeto. 

     Amugy a fiam sem oszt meg ilyen kepeket, pedig nyilvan o is nezegeti.

    lehet nalunk genetikus :) 

    előzmény:
    drvia (101)
    2014-05-01  00:16
  13. 2014. május 1. 00:16101.

    Azért nem lennék benne olyan biztos, hogy nincs facebook-ja a párodnak.

    Te el sem hiszed mennyien *álnéven* vannak fent emberek, csak azért, hogy a párjuk ne jöjjön rá, hogy ott van.

     

    Van aki csak azért regisztrál fel, hogy nézegesse mások nyilvános profilját!

    Sok nő kipakolja a fürdőruhás képeit, meg az egész családját, vagyonát...stb. Az ilyen kukkolók pedig ezen csámcsognak.

     

    Egyszer egy nő szóvá tette nekem, hogy tuti kamu vagyok, mert nem látja a profil képem, meg hogy miért nem vállalom magam a profilomon?

    Azt válaszoltam: Engedtessék már meg, hogy én eldöntsem kivel mit osztok meg? Ugyan is nekem minden le van korlátozva az ismerősökre.

    A családom pedig senki nem láthatja csak én az ismerőseim közt.

    A nagyobbik fiam pedig fönt sincs a facebook-on, mert a párja állandóan cirkuszolt miatta.

     

    A facebook-on azok csak képek! Attól még 1 házasság sem ment szét, mert egy pasi a neten megosztott egy jó nőt KÉPEN!

     

     

    előzmény:
    ezanick* (54)
    2014-04-29  16:38
  14. 2014. Április 30. 22:33100.

    Nők,nők általi bántalmazásáról beszélsz.

    Nos,gondolom tudsz különbséget tenni egy kromoszóma általi nő,és egy ízig vérig NŐ között.

    Ugyanis egy Nő soha,de soha nem tenné magát pucéran közszemlére.

    Itt a polgárpukkasztás és az elhízás elfogadtatása másodlagos.  Azt próbálja demonstrálni,hogy ő is van olyan nő,mint az arányos nők. Nem,nincsen. Akinek van vér a pucájában,annak bőven elég egyetlen ember szavazata,a társáé. A többiek pedig,akik akár hájasan,akár megfelelő testalkattal pózolnak anyaszült meztelenül,kurvák. A legtöbbjük pénzért teszi,vagy más haszonszerzési céllal. 

    Akik ténylegesen aktfotót,művészeti fotót vállalnak,azok a kivételek.

    Ha ez a fotó akt,vagy művészeti lenne,a nő nem hívta volna fel rá a figyelmet,hogy ő így is elfogadhatóan szép. Bizonyára van aki szépnek találja,egy kandisznó még moslékot is hordana neki.

    Ha válogatás nélkül védelmezel minden nőt,az valahol képmutató dolog. Te sem fogsz védelmezni egy olyan hajléktalan nőt,aki bizonyára a saját hibájából csúszott a mélyre. 

    Kicsit figyelj jobban arra,hogy mit beszélsz,kiket védelmezel,és kiket szidalmazol.

    előzmény:
    nok_apja (85)
    2014-04-30  13:25
  15. 2014. Április 30. 21:1299.

    A testi fogyatékosságot,esetleg adottságokat ne keverd már össze a zabálásból eredő túlsúllyal!

    Azt pedig még véletlenül sem tudod elképzelni,hogy léteznek tökéletes nők is? És igen,ha valaki bohóc arcot rajzol magának,azon röhögni fognak és ujjal mutogatnak rá,nem?

    előzmény:
    vizimacska (59)
    2014-04-29  22:06
  16. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2014. Április 30. 15:2998.
    De tudom. És látom is, a páromon.
    előzmény:
    nok_apja (97)
    2014-04-30  15:08
  17. 2014. Április 30. 15:0897.
    Na ja. Csak ugye akkor kerül a patkó a gatyába, amikor a pasi mellett levő nőre egy másik pasi csorgat nyálat, na nem az újságon keresztül, hanem nagyon is valóságosan...
    idézet:
    Borsódomb (96)
    2014-04-30 14:30:39
    Elképzeltem. A patkót a gatyámban. Hááát, ne tudd meg . . . 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (96)
    2014-04-30  14:30
  18. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2014. Április 30. 14:3096.
    Na ja. Csak ugye akkor kerül a patkó a gatyába, amikor a pasi mellett levő nőre egy másik pasi csorgat nyálat, na nem az újságon keresztül, hanem nagyon is valóságosan...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899947 (94)
    2014-04-30  14:17
  19. Torolt_felhasznalo_899947
    Torolt_felhasznalo_899947
    2014. Április 30. 14:2995.
    Soknak férfinek eszébe sem jut, milyen tapintatlan dolog egy nő előtt isteníteni egy másikat, pláne feltűnően szabadjára engedni a rajongásukat, gúvasztani a szemüket. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (91)
    2014-04-30  13:52
  20. Torolt_felhasznalo_899947
    Torolt_felhasznalo_899947
    2014. Április 30. 14:1794.
    Persze. Meg van az az eset is, amikor a pasi mellett levő nő is van olyan csinos, mint az újságban levő, csak az hát ugye megvan, olyan természetes, minek őt dicsérgetni. Inkább csorgatják a nyálukat más nők után. Persze, hogy rosszul esik, és esetleg kiemeli a csaj a legkisebb hibát is. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (91)
    2014-04-30  13:52
  21. 2014. Április 30. 14:1693.

    Nem értem az embereket: miért kell sokkolni a másikat úton-útfélen mindenféle képekkel? Mint ezek is itt... Hol ebben a művészi amúgy? Mitől azok?

    A kövérség nem éppen ideális állapot - mondom ezt úgy, hogy magam is súlyfelesleggel élek, bár én teszek ellene.

    Megnézném ezt a Rékát tíz-húsz év múlva, mennyi problémája lesz a túlsúlya miatt. Akkor majd bánni fogja, hogy ennyire büszkén viselte a zsírrétegét, ahelyett, hogy megszabadult volna tőle...

     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-04-28  16:30
  22. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2014. Április 30. 13:5692.

    (kimaradt a nem. nem elfogultak egymással szemben)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (91)
    2014-04-30  13:52
  23. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2014. Április 30. 13:5291.
    Szerintem sem szőlős eset. De a nők elfogultak egymással szemben, sokkal racionálisabban látják egymást, mint a férfiak a nőket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899947 (87)
    2014-04-30  13:35
  24. Torolt_felhasznalo_676497
    Torolt_felhasznalo_676497
    2014. Április 30. 13:5190.

    Ahogy mondod. Rubens női alakjai tükrözték a kor ízlését, de azért azokon a festményeken sem ilyenek a nők.

     

    Habár 30-40 kilóval többet nyomnak, mint a mai nőideál, azért meg lehet nézni...a mellük  formás, a derekuk vékony, a bőrük feszes ...nőies az alkatuk a számottevő plusz súly ellenére.

    előzmény:
    Amarynda (71)
    2014-04-30  10:58

Címlap

top