Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hozzámegyek pedig nem ő az igazi
Létrehozva: 2014. Április 22. 12:33
Kislánykorunkban mi sem tűnik természetesebbnek, mint hogy az igazi szerelmünk majd egyszer csak beköszönt az életünkbe, és attól a pillanattól fogva velünk is marad. A hétköznapi realitás sajnos - vagy talán szerencsére - ennél jóval kacifántosabb.
Nők Lapja Café: Hozzámegyek pedig nem ő az igazi
Nők Lapja Café: Hozzámegyek pedig nem ő az igazi
egyetértek veled
ezt nem direkt csinálja az ember, egyszerűen az élet és a sok feladat elragad...
akinek nincs gyereke, az néha el sem tudja képzelni, mennyi plusz elfoglaltságot okoz... amíg picik az állandó fizikai jelenlétet igénylik, amikor nagyobbak, jön a mindennapi logisztika, hétvégén sport-elfoglaltságok, ház körüli teendők stb
a helyzet persze nem annyira szörnyű, hogy nincs idő szusszanni egyet spsem...de, van.. csak nem mindig ugyanakkor jön össze nyugis periódus mindenkinek a baráti körből, így fordul elő, hogy hónapokig kell egyeztetni egy találkozót...
Az én férjem igazi. Szokott pl. enni, aludni, meg ilyeneket. Látta már rajtam kívül más is, meg benne volt a szavazóköri névjegyzékben, van személyije, stb.
Hogy honnan szedi?
Gondolom a környezetéből....
Nekem is van gyerekkori barátnőm, akivel, amióta megszületett a gyereke, kétszer sikerült összejönnöm. A kölök másfél éves. Azelött hetente találkoztunk.
A kapcsolat nagyjából abból áll másfél éve, hogy én felhívom, egyeztetünk egy randit, aztán ő felhív, és lefújja. Mert hol etet, hol szoptat, hol altat, hol kipihenni mindezek fáradalmait.
Nem tudom mennyire csak magyar szokás, de magyarhonban elég sűrűn előfordul.
Szokták volt mondani a bölcsek, az esküvő előtt tartsd nyitva mind a két szemed, az esküvő után meg hunyd le az egyiket. Nem pedig vakon hozzámész valakihez, aztán egy idő után meg csak bámulsz kivel is álltál össze.
A " Jól csak a szívével lát az ember " egy marhaság. A kis herceg meg egy buta kisgyerek.
- Ha az mondja valaki, hogy az emberek többsége nem keresztény hitű (távol-, közép- és közel keletiek nagy száma miatt ) akkor arra nem jó válasz, hogy de én mégis. A trendeket, ne hasonlítsd a magánéletedhez, mert nem összehasonlíthatók. Az gyénnel a pszichológia foglalkozik, a csoporttal a szociológia.
- Való igaz, hogy főleg a megnősülő férfiak esetén a haveri/baráti kör túlnyomó részét elveszik. Már nem jár el hetente többször sörözni, vagy ide-oda-amoda. (A gyerek megszületése után meg pláne nem.) A tartós barátságok azok megmaradnak, még ha ritkulnak is a találkozások.
Ez tipikus magyar szokás?
Honnan szeded?
Miért eleve rossz kiindulópont, hogy valaki magyar???
Én nem tapasztalok ilyet.
A barátaim azért maradnak barátok, mert nagyon mélyen gyökerező témák, érdeklődés köt össze minket.
Miért szidja magyar a magyart?
A legtöbb nő (és férfi) nem egy ideális külsejű partnerre vágyik és nem is a sztárok fényűző életére. Csak olyan valakire, aki NEKI tetszik, bejön, megfelel, meg tudja fogni valamivel. Ehhez kevés a jó megjelenés vagy a vastag pénztárca. A nehézség abban rejlik, hogy hasonló személyiségű, életstílusú, értékrendű társat nem könnyű találni.
Szerintem is lehet (lángoló) szerelem nélkül házasodni, de csak akkor, ha legalább van valami vonzalom a férfi és a nő között, ha vannak közös kapcsolódási pontok.
Azt mondjuk nem értem, hogy a Szilviának nevezett hölgy miért építette le a baráti kapcsolatait! Attól, hogy valaki férjhez megy és gyermekeket szül, még nem kell elszigetelődnie. Ez egy furcsa magyar szokás, többeknél tapasztaltam (persze később megbánták...), de sok országban a családalapítással nem lazulnak, hanem szorosabbá válnak a baráti kapcsolatok is. Általában.
Azt meg fatális hibának tartom, hogy egy nő mindent a gyermekszülésnek rendeljen alá. Ugyanis nem a gyereket választjuk életre szóló társnak (ők ha felnőnek, úgyis kirepülnek, s mehetnek pl. külföldre is), hanem a férjünket! Nem mellesleg a gyerek is megsínyli, ha azt érzi (mert érzi!), hogy a szülei nem igazán szeretik egymást.
A szerencse-faktorról: a pártaláláshoz igenis az kell!
A már megtalált ember megtartása az, ami rajtunk (is) múlik.