Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

VV6: Iza feladta a játékot

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. Április 18. 07:48
Krisztián teljesen kiakadt Izán, amiért feladta az egyik játékot.

Nők Lapja Café: VV6: Iza feladta a játékot
  1. 2014. Április 20. 09:437.
    KISMUKK-nak

    IGEN, IZA NAGYSÁGA LÉBECOLNI MENT BE, JÓ AZ INGYEN KAJA, PIJA, LEHET B-NI A REZET EGÉSZ NAP, AZ, HOGY NEM CSINÁL SEMMIT, DE AZT IS ÚGY, HOGY BICSKANYITOGATÓ,
    AZZAL NEM SZÁMOLTAK, HOGY A LÉBECOLÁSNAK IS V A N Á R A .
  2. 2014. Április 20. 09:386.
    Ha valamitől undorodom, az a hernyó, bele halnék, ha akár egyet is rám tennének, na de nem is vállalnék VV játékot, az hogy Ő megeszik minden undormányt, látszik is rajta, agysejtjeit nem ezekkel a szemetekkel kellene táplálni,
    na de a szellemi intelligenciájuk, semmin nem tudnak túllépni, már látva ezt az utolsó pszichopata jeleneteiket, elítélem rajtuk kívül a csatornát, hogy megengedik az ilyen mocskos lelki terroros játékot, amennyiben ezt játéknak lehet nevezni. Gyerekek is nézik.
    A kis pancamárinak itt jó kis menedék volt, lehet ingyen zabálni, lébecolni ... azt hitte itt fogja a világot megváltani, na de a másik fele meg azt hitte, hogy égig érnek a fák, ha kap egy kis könyöradomány puncit. Ezeket kezelni kellene, nincs rendben az idegrendszerük, kórosan működik az agyuk, tönkre teszik a többiek hangulatát a villában, ez nem játék, ez egy rakás mocsok a pöcegödörben, amiben dagonyáznak, nap- mint nap.

    A játékukban jött felszínre igazán, hogy kik ezek ...... méghogy csúnyákat mondanak, de ahogy mondják, amilyen ordító, sipíozó mocskos alázó, másikat kinyíró hangnemben.

    A kis pancamári a kis plüssmackójával .... hát egyék meg, amit főztek, ezért mentek be ???? Az őszinte megmondónak ennyire kellett a pina ???? Látszik, esze semmi, így mind a ketten mehetnek üres kézzel, szégyenkezve haza ..... nem irigylem a szüleiket, szomorú lennék, ha ilyen mocskos gyermekem lenne ..... igaz, nem süllyedne le e szintig, hogy ilyen mocsokban részt vegyen ..... az egész életünk egy játék .... , amit nem itt kell játszani ..... de hát mindenre van vevő
  3. 2014. Április 18. 19:115.
    Van, aki nézi ezt a katyvaszt? Ezek szerint igen.

    Ilyen baromságot találnak ki a mocsok klub szerkesztői?? Van, akinek nincs mit ennie, ezek pedig csirkebelsőségbe mártogatják a normálatlan "szereplőiket"?

    Ez egész egyszerűen elképesztő??? Ezt nevezik bátorságjátéknak??? Netán kötélre mászás, vagy ilyesmi nem lenne megfelelő/bb/???
  4. 2014. Április 18. 10:574.
    És ez jó nekünk? Így hamarabb elfogynak? :-)
  5. 2014. Április 18. 09:253.
    Nem igaz ,hogy soha semmit nem csinál!
  6. 2014. Április 18. 07:482.
    Izácska a kényes pi...a nem akar soha semmit csinálni. Neki nem derogál a munka, se mosogatni nem óhajt, sem takarítani stb. a feladatokban a nyereményeket akarja csak éppen meg dolgozni nem akar érte.
    Undorító számító egy dög, kivihetné már valaki és kint is hagyhatná! Csak ordítozni tud semmi mást.

Címlap

top