Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megmentették az elárvult testvérpár lakását

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. Április 17. 10:56
Már a végrehajtókat várták, de a miskolciak összefogása megmentette az otthonukat. Noémi és Arnold édesanyja rákban, édesapja autóbalesetben halt meg. Több mint hatmilliós lakáshitelt hagytak a gyerekeikre.


Nők Lapja Café: Megmentették az elárvult testvérpár lakását
  1. 2014. Április 18. 12:3112.
    Szerintem úgy lenne a legkönnyebb, hogy egy számlára utalni, ki mennyit szeretne, tudna áldozni. Tegnap beszéltem telefonon a kislánnyal, van számlájuk, mondta, hogy sms-ben átküldi a számlaszámot. Jó lenne megtudni a miskolci önkormányzattól, hogy nyitottak-e nekik számlát, de gondolom igen.
    előzmény:
    kávé23 (11)
    2014-04-18  10:12
  2. 2014. Április 18. 10:1211.
    Én is írtam mailt. Mit gondoltok, hogy lenne legjobb intézni az utalást? Mindenki egyesével a számlájukra, vagy valahogyan közösen?
    előzmény:
    bor-ász (10)
    2014-04-18  09:15
  3. 2014. Április 18. 09:1510.
    Karcsusitunk,- Kedves! Ha segítenél, írj egy mélt a nlcafe@anomamedia.hu címre. Én megtettem,és Dnanga is. Így felvehetjük egymással a kapcsolatot a f. gép ügyében. Köszönettel kívánok Békés szép Ünnepet mindenkinek.
  4. 2014. Április 17. 18:289.
    Gyűjtöttünk itt már kisállat műtétjére is, miért ne lehetne segíteni ezeknek a gyerekeknek is?
    előzmény:
    Dnanga (4)
    2014-04-17  15:18
  5. Torolt_felhasznalo_487131
    Torolt_felhasznalo_487131
    2014. Április 17. 18:038.

    Eda, itt oldalt volt még egy kis szöveg, szerintem erre reagált Karcsusitunk, nem rosszindulatból:

     

    Tervezik a jövőt

    Noémi fotóssuliba jár, de nincs fényképezőgépe, nem tud gyakorolni, ezért az iskolában sajnos lemaradt a társaitól, de így sem adja fel a tanulást. Arnold autószerelőnek tanul, két év múlva lesz a kezében a bizonyítvány. 

  6. 2014. Április 17. 17:277.
    Ez a lány gyönyörű. . . . a testvére is.. . . a történetük szívszaggató. Istenem. . . . .. . Egyik szemem sír, a másik nevet. Könnyek nélkül nem tudok ránézni erre a két árván maradt tiszta arcra. . . . . ,de a könnyeken túl boldog vagyok, mert ebben a mocskos világban mégsem halt ki a segíteni akarás és az emberi jóság. Köszönöm.
  7. 2014. Április 17. 16:086.

    Kedves Felajánlók,

    kérjük, aki szeretne hozzájárulni ahhoz a bizonyos fényképezőgéphez, írja meg nekünk mélben!

    Köszönettel: 

    az NLCafé szerkesztősége

     

    nlcafe@sanomamedia.hu

  8. Torolt_felhasznalo_991115
    Torolt_felhasznalo_991115
    2014. Április 17. 15:425.

    Talán a miskolci önkormányzattól valaki...ha esetleg itt lenne olyan vagy bárki, akinek van ott ismerőse, szólhatna az ügyben. Az lenne a legpraktikusabb, ha ott nyitnának nekik egy számlát és arra mehetne a pénz...ami nem feltétlenül csak a fényképezőgépre mehetne, hanem bármilyen napi szükségletük fedezésére.

     

    Eda nem értelek...miért volt undorító a megjegyzés? Segíteni szeretne az illető, ahogy rajta kívül még sokan - ennyi.

     

    előzmény:
    Dnanga (4)
    2014-04-17  15:18
  9. 2014. Április 17. 15:184.

    Én is betársulnék abba a gépbe. Nem tudok sokat adni, de valamennyit igen. Kellene valaki, aki összefogja a társaságot és lerendezi a dolgot. Mondjuk egy számlaszám, ahova lehetne utalni és ha összejön egy gép ára megvenni és átadni nekik. Gondolom segítene benne az NLC is.

     

    előzmény:
    Karcsusitunk (2)
    2014-04-17  10:56
  10. 2014. Április 17. 13:073.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-04-17  10:56
  11. 2014. Április 17. 10:562.
    Nem tudok egy fényképezőgépet kifizetni, de társulnék másokhoz.

Címlap

top