Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kóros feledékenység
Létrehozva: 2014. Április 14. 21:14
Csak a legnagyobb szeretettel megy. Alzheimer, amikor a feledékenység kórossá válik. Korunk egyik legrettegettebb betegsége, amivel úgy tűnik, mind többeknek kell szembenézniük.
Nők Lapja Café: Egészségügyi katasztrófa előtt állunk? - Egyre több az alzheimeres megbetegedés
Nők Lapja Café: Egészségügyi katasztrófa előtt állunk? - Egyre több az alzheimeres megbetegedés
Egyáltalán nem 'kötelező' sérelem ahhoz, hogy sajnos a teljesen elbutult, külvilággal kapcsolatát veszített idős emberrel a legszeretőbb család se tudjon mit kezdeni...vagy otthon, vagy 24 órás fizetett ápoló kell, mert önmagára is veszélyes lehet az idős ember, elbitangolhat, értelmi képességei egy egy-két éves szintjére zuhannak, vagy az alá, ha már nem ismeri fel a családtagjait. Képtelenség családban ápolni egy bizonyos súlyossági fok után, mert rámegy mindenki anyagilag, lelkileg, kapcsolatilag.
Bocs', hogy pont beléd kötök, de pont itt akadtam ki...Ápoltál már szülőt a nap 24 órájában, pelenkáztad, ugráltál neki, mert elhagyta magát,voltál vele türelmes ugyancsak napi 24 órát, miközben hála helyett láttad, hogy azt hiszi csak bántod? Mondtál le az egész életedről, amit előtte elterveztél, hogy csinálni fogsz? Unokákhoz se mehetsz, csak max 1-2 órára, amig valaki van otthon helyetted(felváltva mehettek el hazulról), de a gyerekek se nagyon jöhetnek, mert némelyik idős már ki nem állhatja őket. Na ezt csináld úgy 4-5 évig, aztán gyere vissza nekem azzal a nagy szeretettel.
Ui.: moderáltam magam, mert először spontánabban fogalmaztam.
"/Ilyen a liszt, cukor, bab, stb./" Cukor többféle van és elég régóta fogyasztjuk, bár nem ilyen mennyiségben az tény. A másik kettőt pedig évezredek fogyasztja az emberiség. Akkor is így jó a szám, ha Európába a bab nem egészen 500 (de nem 2-300!) éve került.
Semmi összefüggés nincs a két betegség között.
Teljesen egyetértek Veled. Szépen gondoskodtatok nagyid megfelelő gondozásáról.
Nem várható el, hogy a család tagjai saját megélhetési lehetőségeiket feladják idős beteg ápolásáért. Még kevésbé ilyen esetben , amikor a gondozás is szakértelmet igényel.
Más volt a nagycsalád és sokkal kevesebben élték meg azt a kort, amikor már ilyen fokú demencia jelentkezik . Akkoriban a vének 60-70 évesek voltak .Mi is 70 felettiek vagyunk és tettünk félre arra az estre, ha ápolásra szorulunk, hogy megfelelő helyre mehessünk !
Sajnos a mi családunk és érintett, nagybátyám volt, hosszú évekig alzheimer kóros, az utolsó 5 évében feküdt és semmit sem tudott a világról.Végtelenül tisztelem és hálás vagyok a nagynénémnek, hogy végig ápolta, gondozta nagy türelemmel és szeretettel.
Nem tudom, hogy bírta ezt végig csinálni.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Ő is már nyugdíjas volt.
Sokan vannak hasonló helyzetben.
Sziasztok!
Végig olvastam a hozzászólásokat, nem fűzök hozzá semmit. mindenki vonja le belőle a maga tanulságait. Van bőven.
Leírom a mi esetünket.
Anyukám 89. éves. Fizikailag jól van, mentálisan baj van a rövid távú emlékezetével. Nem emlékszik, hogy épp mi történt vele 10 perce, fél órája, stb.
Minden régi dologról tökéletesen lehet vele beszélgetni, sőt épp az aktuális beszélgetésbe is simán bekapcsolódik.
Eddig a legrosszabb dolog az volt, hogy a piacon - bevásárlás közben, mert már fáradékony - leültette egy padra a gondozónője, hogy ott várjon, ő viszont hazament- persze ez utólag derült ki, addig mindenkit az infarktus kerülgetett, míg meg nem találtuk a ház lépcsőházában a lépcsőn üldögélve.
Ketten vagyunk testvérek. A húgom még dolgozik, én a strokon átesett férjemről gondoskodom napi 24 órában.
Otthonba nem akartuk beadni, ezért ápoló személyzet gondoskodik róla a nap 24 órájában.
Természetesen heti rendszerességgel megyünk, ill. napi többszöri telefon beszélgetés van közöttünk.
Heti 5 alkalommal jár délután nyugdíjasklubba, ill. hozzánk többször családi ebédekre, ünnepekre.
Félelmetes látni, ahogyan fokozatosan veszti el a memóriáját, amit ő nem is érzékel / azt szajkózzák, hogy a rejtvény fejtés a legjobb agytorna, nos ezt én cáfolom. Anyukám ma is tökéletes rejtvényfejtő / vajon hogyan, ha az előtte lévő dolgokra egyáltalán nem emlékszik? / , mindössze 1%-ban, ha hibázik, ill. nem tudja a megoldást, ellenőriztem, ez pedig bárkivel előfordulhat /.
Az tapasztalati tény, hogy ezt csak és kizárólag egyedülálló családtag tudja ápolni, más családtag ideiglenes beugrásával vagy külső segítség igénybevételével, és még ez a megoldás sem tökéletes.
Aki nincs ilyen helyzetben aktiv részvétellel benne, az semmit sem tud erről,
nem kivánok senkinek ilyen helyzetet, azzal együtt, hogy mi még viszonylag " könnyű " helyzetben vagyunk, mert megismer bennünket és még " élvezi " is a mindennapjait.
Van egy Szabó Magda novella Nenő címmel (Az alvók futása kötetben), mindig ez jut eszembe, amikor ilyen, halálukig másokért dolgozó vénlányról olvasok.
Annak ellenére, hogy a novellában nem festik le tragikusnak a sorsát, nem éli meg rosszul, mindig összeszorul a gyomrom, ha olvasunk.
A mi családunkban is volt egy ilyen nenő, végiglakta a rokonokat, mindenhol él 10-20 évet, ahol szükség volt rá, végül a nagyapáméknál halt meg, nagyon idősen (kapálás közben, nem lehetett rávenni a pihenésre). Nem tudom boldog volt-e, szerintem nem. Igazából a kortársaihoz képest is alig dönthetett valamiben önállóan.
EGyikünk se tudja beleképzelni magát abba a helyzetbe. Mai, emancipált
női gondolkodással mi ezt így látjuk. De nem tudhatjuk, hogy akkoriban ez mennyire volt "természetes". Ettől függetlenül nem gondolnám, hogy "főnyereménynek" gondolhatták az ilyen vénlányok, de lehet, hogy tragédiának sem.
Az is egy érdekes kérdés, hogy hogyan élhette meg ezt a 6-8 gyerek közüli vénlány... Nem jutott/kapott férjet, nem lehetett családja, hát övé lett ez a szívás is. Ez gondolom a testvéreknek kényelmes, de annak akinek ez a sors jutott...
A 2. bekezdéstől kezdve teljesen egyetértek veled.
Több ember között oszlott meg a vigyázás az öregekre is és persze a gyerekekre is.
Hát igen... 6-8 gyerek esetén szinte minden családban maradt egy "vénlány", akire az idős szülők gondozása hárult. Vagy legalábbis a nagyobb része, mert ezek a nők rendszerint eleve ott maradtak,együtt laktak a szülőkkel.
Az Alzheimeres beteg otthoni ápolása orvosi szempontból is ellenjavallott.
Egyedül nem lehet, de hogyan költöztessék magukhoz: A kér szobás panelbe? És ki adja fel a munkáját?
Na ez az! És mi lesz vele, az ápolóval...? Nem csak a pszichés oldalát nézve, hanem mondjuk meghal az A-es hozzátartozó, és ott áll - több év munkanélküliség után - egy 50-60 közötti ember, aki már nem fog találni újból munkahelyet.
Hát persze, hogy jobb volt régen.
Olvassatok szociográfiákat. A nagycsaládban aztán ápolták az öregeket, meg foglalkoztak velünk. Pláne egy parasztgazdaságban, ahol minden dolgos kézre szükség volt, ott aztán volt kapacitás szegény dédi ápolgatására. Hátsó szobába, jó esetben ágyban fekve hagyva, naponta megetetve. Mert napi 10-16 óra kemény fizikai munka után aztán volt erő és türelem megetetni az öregeket, és beszélgetni. Ahhha
Aki pedig az Alzheimerrel papol, az látott már közelről ilyen beteget? Próbált vele együtt élni? A nagymamám súlyosan demens, Alzheimerrel fűszerezve. Nem lehet otthon ápolni. Mégis hogyan? Apám, anyám dolgozik, mi több száz kmre, de ha ott is lennénk, egy ilyen beteg 0-24 felügyeletet igényel. Egyedül nem lehet, de hogyan költöztessék magukhoz: A kér szobás panelbe? És ki adja fel a munkáját?
A szüleimnek megmondta az orvos, hogy ne tartsák otthon, mert szerencsére fizikailag jól van, és talán még 10 évig is velünk maradhat. Azt mondta a doki, hogy a hozzátartozók elébb rámennek az ápolásra sajnos mint a beteg, mert lelkileg szinte elviselhetetlen így látni a szerettünket, és naponta megbirkózni vele.
Erre van az idősek otthona és társai. Eladtuk a lakását, vettünk belőle egy idősek otthonában egy apartmant, így naponta többször ránéznek, főznek és mosnak rá. A szülők pedig kétnaponta beugranak hozzá. Szerintem ez a legtöbb amit ma megtehet az ember az idős hozzátartozójáért. Persze ránk is köpködnek, de aki megszólja anyuékat annak kívánom, hogy csak egy hétre tapasztalja ezt meg.
A témához :
Bárhogyan is nézzük, ilyen betegségekkel küzdők az életkor kitolódásával egyre többen lesznek.Bár ez egy olyan állapot, amit sokan már fiatalon is megélnek, leépülnek.
Azért a valahai nagyobb családokban - úgy gondolom - mégiscsak egyszerűbb vagy jobb ápolási lehetősége voltak a nagy családokban több felnőttel, mint mostani családi viszonyokban.
Több ember között oszlott meg a vigyázás az öregekre is és persze a gyerekekre is.
Ma, gyakorlatilag - a kevés gyerek miatt - egy - két emberre hárul ez a sziszifuszi munka, az egész teendő.
Lehet, hogy mire véget ér a rémálom, már a gondozó is gondozásra szorul, ha másért nem, hát az idegei miatt.
Erre mondom azt, hogy a mai magyarországi állapotokért nem csak a kb 50 évig regnáló maszopp a felelős ( bár elévülhetetlen bűneik vannak).
A nemesség/kiváltságos osztály által végletekig megnyomorító, évezredes életvitele-kiváltsága által elkövetett szintén elévülhetetlen tettei is hozzátartoznak.
Nem csak fizikailag tartották állati sorban emberek millióit, hanem ennek folyamodványaként szellemileg is letarolták, ha úgy tetszik lefejezték a népet.
Itt, persze fejet hajtok az emberségesen viselkedő és a lehetőségekhez képest normális életet megengedő bitokosok előtt, de ők nagyon kevesen voltak. Sajnos.
Ezt a megnyomorított/megtört tömeget vitték be az etársak egy olyan megsemmisítő rendszerbe, mely egyedül és kizálóag nekik volt jó.
A mások vagyonából élősködő, buta-primitív és megtévesztett végrehajtók által.
Jól írtad amúgy, ürügy.
Mert ahol valaki a gyerekekre hivatkozva szakítja meg az idős rokonnal a kapcsolatot,ott mindíg van valami más a háttérben,ott van valami baj.
Aki szívből szereti a szülőjét,és fordítva,ott ez nem történik meg! Ott mindíg van valami komoly sérelem a háttérben,mert komoly ok nélkül nem hagyja az ember magára a másikat.Csak ez a sérelem legtöbbször rejtve marad mások számára.
Már hogyne lenne kifogás.
Eleve akinek van 1-2-3 gyereke,ott kevesebb a szabadidő,jóval kevesebb a pénz,stb. Ez mind megnehezíti egy idős rokon ápolását,vagy teljesen ellehetetleníti. Ha valaki hónapról-hónapra él,gyereke van és dolgozik,annak szinte fizikai képtelenség egy idős rokon 24 órás ápolásának megoldása,de még néha az is hogy mondjuk naponta kétszer átmenjen hozzá. Talán napi egyszer megoldható,de azt borítékolom,hogy kb max két hónap után dől ki az illető,mert nem lehet ennyi mindent bírni egyszerre. (csak egy átlagos családot nézzünk,apuka dolgozik heti 6 nap 12 órát,evidens hogy ő nem tud sok mindent tenni.Anyuka nagyon nagyon nagyon kivételes és szerencsés esetben dolgozik mondjuk 8-16-ig.Ilyen munkahely baromi kevés van.Reggel felkel 6kor,elviszi az 1-2-3-4 gyereket a különféle intézményekbe (ugye ezt neki kell csinálnia mert a divatos nevelési elvek szerint nem szabad a nagyobb tesóra bízni az ilyesmit mert sérül a kis lelke),majd bemegy fél 8ra dolgozni,mert ugye sehol sem úgy van hogy 8ra beesel,majd 4kor elindulsz,ebédidőt mindenhol le kell dolgozni. délután 4kor jó esetben elindul,összeszedi a gyerekeket,majd elindulnak együtt a mamához,ekkor már 5 óra körül biztosan van,ott rendet rakni kaját vinni vagy éppen megfőzni,mire ezzel végez,lesz 7 óra,elindulnak haza 8óra,és otthon még senki nem csinált semmit,senki nem vásárolt,senki sem főzött,satöbbi. Szerintem ezt max két hónapig lehet bírni. Oké,lehet kaját rendelni meg satöbbi,de egy átlag családot pont az jellemez,hogy ilyesmire nincs pénz,ápolónőre meg pláne nincs. Úgyhogy a család,meg a gyerekek igencsak lehet akadályozó tényező,a pénz hiánya pedig pláne. (és akkor még nem beszéltem arról hogy orvoshoz is kell vinni esetleg az időset,a gyerek lehet beteg,sőt anyuka is lehet beteg,ilyenkor ki megy?Apuka,akinek a jövedelmétől függ a család,aki nem tud kivenni szabadnapot,a táppénz meg kirúgási alap?)
A másik meg: nem biztos,hogy mindenki olyan jóban van a szüleivel,hogy ápolja őket. Én anyukámmal kifejezetten nem vagyok jóban,annak örülnék a legjobban ha soha többé nem kellene még csak beszélnem sem vele,nemhogy még ápoljam vagy pelenkázzam.Az egész gyerekkoromat átordította,legszebb szava rám a rohadék volt.Ezek után pelenkázgassam? Hanyagoljam miatta a gyerekeimet meg a férjemet? Biztos lehetsz benne,hogy nem. Csinál amit akar,vagy ott van a tesóm,majd megoldja ahogy akarja. Arról nem beszélve,hogy 3 gyerekkel nem fogok hozzá órákat utazni,magamhoz nem veszem mert hely sincs és nem fogom tönkretenni a családom életét ezzel,illetve ha dolgozni fogok,akkor időm sem lesz,és gondolom te sem gondolod hogy majd a férjem vagy a gyerekeim fogják felügyelni meg tisztábarakni a nagymamát,pláne ilyen előzményekkel amit anyám művelt egész életében.
(egyébként halkan hozzáteszem:ha az emberek tudnának egymással együttélni,és szeretetteljes viszony lenne,akkor én is egy szó nélkül,hálásan ápolnám anyámat,amiért felnevelt szeretett,satöbbi.De így még ha tudnám sem oldanám a dolgot,mert nem érdekel.Ha őt nem érdekeltem én gyerekkoromban,ha képes volt teljesen tönkretenni és a mai napig egy gonosz dög csak szuperul álcázza,akkor ő sem fog engem érdekelni.Sajnálom.)
"A fiatalnak gyemekei vannak"
Ez nem kifogás. Többek között épp ezért kellene minél többet törődni az idősebbekkel: mert azoknak a gyerekeknek nagyon is nagy szükségük lenne a nagyszüleikre. Kár, hogy sokan ezt fel sem fogják, még akkor sem, ha egyébként az anyagi helyzetük, a munkahelyük, stb. megengedné, hanem azzal az ürüggyel szakítják meg a kapcsolatot az idősekkel, hogy "mert nekik a gyerekeikkel kell törődniük".
Ez egy rendkívül optimista világkép, esetleg azon is elgondolkodhatnál, hogy nem csak minden rossz lett, hanem azért vannak jó dolgok a mai világban is.
Egyébként nyilván foglalkoztak az idősekkel, mert nem tudtak mit csinálni, muszáj volt róluk gondoskodni, ha egy fedél alatt maradtak. Na, meg olyan kevesen élték meg az öregkort, hogy aki mégis, az külön értéknek számított.
De ha esetleg hallottál arról, hogy bizonyos társadalmakban meg az volt szokás, hogy éhínség vagy egyéb nehezebb időszak esetén az idősek kimentek meghalni, remélem, ezt az időszakot már nem sírod vissza.
Elárulom, hogy nem az utóbbi 200-300 évben váltak ezek az élelmiszerek meghatározóvá az étrendben, hanem pl a liszt kb. Kr.e. 10.000 óta a neolitizációval, bár a feldolgozása valóban változott az idők során. Csak ugye egy olyan társadalomban, ahol a kevésbé erős szervezetűek már kisgyermekkorukban meghaltak, a nőknél rendkívül magas volt a szülésnél való halandóság, és életük során rendkívül sok betegségben meghalhattak. Mivel egy 40 feletti ember egy hagyományos társadalomban már aggastyánnak számított, érthető, hogy keveseken élték meg azokat a betegségeket, melyek ma is a nyugdíjas korosztályt, a 60 év felettieket sújtják.
A legegyszerűbb a betegséget kiváltó okot megszüntetni.
Ez pedig a cukorbetegség. Hármas tipusú cukorbetegségnek is nevezik.
Az agyi ereket teszi tönkre, ezért az idegsejtek anyagcseréje megváltozik, sok közülük elpusztul idő előtt. /Idősebb korban mindenképpen jobban pusztulnak az idegsejtek, de ha ezek üteme egy bizonyos értéket nem ér el, az "elbutulás" nem súlyos/
Hogy ez pontosan hogy működik, még nem tudjuk, de vannak, akik tudják. A cukorbetegséget pedig - mint tudjuk - a magas glikémiás indexű élelmiszerek fogyasztása okozza. /Ilyen a liszt, cukor, bab, stb./ Ezeknek fogyasztásával mindenképpen ártunk, mert a hasnyálmirigyünk nem alkalmas hosszútávon ezeknek az élelmiszereknek - amik csak az utóbbi 2-300 évben terjedtek el - maradéktalan, és károsodást nem okozó lebontására.