Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vekerdy Tamás: Éljük túl a dackorszakot!
Létrehozva: 2014. március 9. 22:50
A hajdani szovjet pedagógia szerint dackorszak csak az imperializmusban van - a szocialista
gyermek harmonikus! Hát... ez tévedés. Dackorszak van, és megjelenése összefügg az ÉN kimondásával.
Nők Lapja Café: Vekerdy Tamás: Éljük túl a dackorszakot!
gyermek harmonikus! Hát... ez tévedés. Dackorszak van, és megjelenése összefügg az ÉN kimondásával.
Nők Lapja Café: Vekerdy Tamás: Éljük túl a dackorszakot!
Ez az említett cipőjelenet tipikusan az, amit nevetéssel el lehet ütni. Viccet kell csinálni belőle, akár hirtelen elénekelni a Dib-dáb macskalábat vagy ami éppen eszedbe jut. Vagy egyszerűen otthagyni a gyereket, vegye fel azt a cipőjét, amelyiket akarja.
Az semmiképpen nem jó, hogy egy állandó kiélezett harci helyzet legyen, és a kisgyereknek csupa ellenállás legyen az élete.
Ebben igazad van, de azért a lényeges dolgokra emlékszik az ember.
Nálunk nem fordult elő olyan, hogy valamelyik gyerek hanyatt vágja magát a járdán vagy a boltban, és ott üvölt (láttam ilyet másoknál). Viszont a testvérem ezt bejátszotta, erre viszont emlékszem, 4,5-5 éves koromból.
Szóval azért annyira nem az emlékezetem szépít, hanem tényleg nem nagyon volt miért ellenszegülniük, nagy szabadságuk volt.
Ami tilalom volt, azt legtöbbször a testi épségük indokolta, sokat magyarázgattunk, hogy mit miért nem szabad.
Hát, azért a dackorszak nem csak annyiból áll, hogy a gyerek tiltakozik valami ellen, amit nem szabad csinálnia. Én nem hinném, hogy a dackorszakot el lehet kerülni, van amelyik gyereknél enyhébb formában jelentkezik, van akinél markánsabban, na és persze sokat ronthat vagy javíthat a dolgon a szülő is.
Nálunk a dackorszak nem csak a nemszabad dolgokban nyilvánul meg, hanem egyszerűen a gyerek tiltakozni akar, mindegy hogy mi ellen, csak lázadjon, érvényesíthesse az akaratát, ellenkezését, pont ahogy Vekerdy is írta. Egy példa: indulunk sétálni, öltözünk. Adnám a cipőjét, közli, hogy a másik cipőjét akarja. Mondom oké, akkor a másikat vesszük fel. Erre ő visítva: "akkor neeeeeeeeeeeeeeem, a másikat". És ez menne a végtelenségig, ha hagynám :) Egyszerűen élvezi, hogy ellentmondhat, kicsit hisztizhet, önálló lehet, aztán lenyugszik és utána minden a régi.
"Nálunk a 4 gyereknél (már nagyok persze) egyiknél se volt dackorszak."
Hát az idő tényleg megszépíti a múltat, ez a mondat az élő példa rá.
Tökéletesen egyetértek Vekerdy Tamással, ezt így kell csinálni.
Nálunk a 4 gyereknél (már nagyok persze) egyiknél se volt dackorszak.
A módszer egyszerű: a gyereknek lehetőleg mindent szabad. Amit meg nem, azt nem.
A környezetük úgy volt berendezve, hogy biztonságosan azt csinálhassanak, amit akarnak. Ne kelljen folyton rájuk szólni, hogy ezt vagy azt nem szabad.
Egyszer pl. összefirkálták a gyerekszoba falát - gyorsan ráragasztottam egy nagy ív csomagolópapírt, amire lehet rajzolni, és ha megtelt, kicserélni. De ilyesmikért soha nem kaptak szidást vagy büntetést pláne nem.
Aranyos volt egy vendégünk egyszer, amikor látta, hogy a fiam a kanállal csapkodja a paradicsomlevest, és már csupa piros pötty a fal - azt mondta, nehogy azt higgyem, hogy most rosszalkodik: játékos fizikai kísérleteket végez.
Az enyémek már nagyok, de annak idején a határozott "ezt nem szabad, ez fáj!" használt. A lényeg az, hogy ne csak mondd, hogy valamit nem szabad, hanem úgy is gondold. A gyerek ugyanis pontosan tudja, hogy mikor mit gondolsz. Ha azt mondod, amit gondolsz, akkor szót fog fogadni. Ha csak úgy teszel, mintha azt gondolnád, de közben magadban vacilálsz, akkor a gyerek addig ugrál az idegeiden, amíg megengeded neki, amit akar.
Szintén 2 évesem van, nyakig járunk a dackorszakban. Harapás-ütés: mi ezekre eltúlzottan reagálunk, mintha hatalmas fájdalmat okozott volna, és jól "megsértődünk". Ekkor általában megszeppen, és kérdezi, hogy mi a baj, ekkor elmondjuk, hogy nem szabad ilyet csinálni, mert ez fáj anyának/apának. Néhány ilyen alkalom után leszokott az ilyen jellegű agresszióról, bár néha még saját magát harapdálja, de azt azért finomabban :)
A dolgok földhöz csapkodása megy néha, ilyenkor is próbáljuk türelmesen, nyugodtan kezelni a helyzetet. Ha nem hagyja abba a dobálást, akkor elvesszük tőle azt, amit dobált, többszöri figyelmeztetés után.