Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Megmutatta a meztelen testét a mellrákos nő

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2014. február 13. 15:14
Megdöbbentő fotókat tett fel az internetre egy mellrákos nő. Szerette volna megmutatni, mi történt a testével a műtétje után. Sokan felháborodtak rajta, de ő csak szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy a nők figyeljenek az egészségükre.

Nők Lapja Café: Megmutatta a meztelen testét a mellrákos nő
  1. 2014. február 14. 01:047.
    HataMari, nekem is inkább egy oktatóképnek tűnik, hogy ha már megvan a baj, akkor ne ijedjünk meg, ha ilyenek történnek (pl kifogy a beteg ember a bőréből a kemó miatt, hullani fog a haja, vagy leoperálják a mellszövetet - utóbbi egy másik fotósorozatot is megihletett, meg nem mondom, ki készítette, de ugyanígy arról szólt, hogy mellrák elleni műtét után szerepeltek rajta nők műtéti hegekkel, visszatetovált mellbimbóval stb).
    Felháborodni nem tudom, miért kell ezen. Max az benne a kiborító, hogy ilyen retek betegségek vannak, amik alattomosan elüldögélnek a szervezetben, aztán hopp, mire kiderülnek, már nagy a baj. Ez tényleg nagy szemétség az élettől. Pláne, hogy a rák különösen ilyen, mondják, hogy pszichés, van rá ötszáz gyógyszer, sugárzás, végső esetben kiműtik - és tessék, nekem volt olyan - szakmai - ismerősöm, akit műtöttek, kemóztak, és már nem él:(
    De, hogy ne lehessen egy beteg emberről ilyen képet csinálni, akár oktatási célzattal? Mert? Ez nem polgárpukkasztás, nem idegesítő jaszkarizás, nem óvodás feltűnősködés (bár nagyon odafigyelek arra, hogy ne fikázzak és ítélkezzek gombnyomásra).
  2. 2014. február 13. 21:256.

    pl. havonkenti onvizsgalattal. rendszeres orvosi vizsgalattal.

     

    es ha mar valami gyanus, akkor ne legyen fontosabb a nyaralas, a szuletesnap, a karacsony stb....mint a 32 eve baratnomnek ezelott 25 evvel...mert ejjj..raerunk arra meg. kevesebb mint 1 ev mulva temettuk. 7 eves kisfiut hagyott hatra. 

    előzmény:
    HataMari (5)
    2014-02-13  20:23
  3. 2014. február 13. 20:235.
    Ezekkel a kepekkel szamomra nem uzeni azt, hogy figyeljenek a nok az egeszsegukre. Ha valaki meg tudna mondani,hogyan kerulheto el a mellrak, akkor azert a legtobb no igyekezne figyelni arra,hogy el is kerulje. De ma meg senki nem tudja megmondani, hogyan is kene jol figyelni az egeszsegre ahhoz,hogy ne legyen az ember lanyanak/fianak rakos megbetegedese. Arra jo a foto (szerintem!!!), hogy megmutassa,mire is szamitson valaki,ha eppen megkapja a pozitiv diagnozisat a mellrakjarol. Ennyi.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-02-13  15:14
  4. 2014. február 13. 18:174.

    semmi felhaboritot nem latok ebben.

     

    csak a tokeletes, plasztikazott testeket bamulhatjak az emberek?

     

    ez a test barkivel megeshet. szerintem meg egeszen jo allapotban van.

     

    az oregedest se nezik szivesen...pedig az is megesik a szerencsesebbekkel.

     

    szoval nem baj, ha valaki tukrot tart elenk.

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-02-13  15:14
  5. 2014. február 13. 15:213.

    5 perc hirnev mindenkinek jar.

    Szerintem ebben a tortenetben (is) a betegseg csak masodlagos. Apropo a minnel nagyobb nyilvanossagra. 

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2014-02-13  15:14
  6. 2014. február 13. 15:142.
    Bátor! Azok akik emiatt törölték nem voltak igazi barátok. Ne sajnálja őket. Szerintem őszinte megnyilvánulás és hatalmas bátorság kell ehhez! Köszönjük meg inkább!

Címlap

top