Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
,,Huszonhét vagyok, anyámmal élek"
Létrehozva: 2014. január 20. 10:51
Tizennyolc és huszonkilenc év közötti fiatalok, akikben egy dolog közös: eszük ágában sincs elköltözniük a szüleik lakásából a közeljövőben - holott pár évtizede ez még evidens volt. De vajon mi vezérli az új generáció tagjait: a kényszer vagy a kényelem? Egy huszonéves fiú és egy édesanya segítségével próbáltuk megtalálni a választ.
Nők Lapja Café: ,,Huszonhét vagyok, anyámmal élek\"
Nők Lapja Café: ,,Huszonhét vagyok, anyámmal élek\"
A fiam pont ennyi most.Az évek alatt gyűjtött pénzt, mivel a rezsibe itthon nem adott.Vett 20 km el odébb ,közelebb a megyeszékhelyhez egy erősen lelakott házat, amit most mi segítünk felújítani a két kezünkkel...Neki sincs párja, de ha kész lesz,elköltözik.
Körülnézek a környezetemben és ezt látom.
Meg az doktornőnk is mondja,hogy nem hinném,de az anyukák (és felénk a nők 30+ felett lesznek anyukává) túlnyomó része nem tud főzni és akkor sem hajlandó megtanulni,amikor már gyereke van.
Mert hogy besegíteni egészen más, mint mindent fejben tartani, kigondolni mit kell bevásárolni, megfőzni, elmosogatni, beszerezni a lakáshoz ezt-azt, felújítani, kigazolni a kertet, felsöpörni, felmosni a lépcsőházat, nem gondolnám, hogy ezeket mind ő maga csinálná, csak épp besegít ebbe-abba mikor úgy adódik.
Jaj, ne csináljunk már úgy, mintha OKJ-s képzés kellene, hogy az ember észrevegye, ha fogytán a kenyér vagy a szalámi! Felsöpörni, felmosni a lépcsőházat (vagy a konyhát, előszobát) mitől nagy kunszt?
A főzésből vagy egyéb házimunkából sem kell akkora misztériumot csinálni. Amikor külön költöztem, anyukámmal lediktáltattam néhány gyakori étel receptjét, meg vittem magammal Horváth Ilona szakácskönyvét. Ha nem olyan lett, mint amilyet anyu főzött, utólag megbeszéltem vele. Mint ahogy telefonon meg lehet kérdezni, hogy a gyapjú pulóveremet hány fokon mossam, mit mivel szabad vagy nem szabad együtt mosni, vasalásnál mit kell forróbb, mit langyosabb vasalóval vasalni. Akinek minimális gyakorlati érzéke és kísérletező kedve van, az simán bele tud tanulni mindebbe akárhány évesen.
És ha ketten együtt kezdik el az új életet, akkor - ha tényleg szeretik egymást és van humorérzékük - akkor örömmel kísérletezgetik ki együtt, mit hogyan csináljanak.
Gond akkor van, ha az egyik fél nem szeret, hanem csak elvárásokat támaszt. De akkor úgysem érdemes erőltetni, jobb kivárni azt, aki önzetlenül tud szeretni.
Van erről valami adatod? Statisztika, miafranc?
Vagy a környezetedből élőkről vonod le a következtetést, és tálalod tényként?
Én viszont pl. nagyon nem szívesen költöznék össze egy 26 éves fiúval, aki még sosem volt önálló, nem vezetett háztartást, azt sem tudja mi az magáról 100%-ban gondoskodni.
Pedig a legtöbb 26 éves nő sem tud főzni,háztartást vezetni
Én viszont pl. nagyon nem szívesen költöznék össze egy 26 éves fiúval, aki még sosem volt önálló, nem vezetett háztartást, azt sem tudja mi az magáról 100%-ban gondoskodni. Párkapcsolat terén nagy hátrányból indul, illetve épp ezek a fiúk azok akik visszasírják a mama kosztját stb.
Mert hogy besegíteni egészen más, mint mindent fejben tartani, kigondolni mit kell bevásárolni, megfőzni, elmosogatni, beszerezni a lakáshoz ezt-azt, felújítani, kigazolni a kertet, felsöpörni, felmosni a lépcsőházat, nem gondolnám, hogy ezeket mind ő maga csinálná, csak épp besegít ebbe-abba mikor úgy adódik.
Mikor első barátommal összeköltöztem, huszonévesek voltunk mindketten, bizony lemondásként élte ő meg azt, hogy nem főztem neki minden nap, és a mosatlan edény fogalma is érzékenyen érintette, mert ő ezt eddig mind készhez kapta. És ez nem csak a háztartásban van így, hanem a későbbiekre is hatással volt. Olyan erős volt a kötelék, hogy aztán mindig a mama szava számított, ő volt az aduász, a konfliktusainkba belekeverte őt is ami persze mindig rosszul végződőtt, egyszerűen azért, mert megszokta hogy nincs önmagában, nem voltak önálló gondolatai. Mindig máshoz viszonyított, ami általában az otthonról hozott szokások- elgondolások voltak. Nem akarok általánosítani, hogy ez minden későn elköltözött fiú esetében így van, de fennáll a veszélye azért.
Egyébként; engem az szomorít el ebben az egész "kinek mire van lehetősége" játékban, hogy a fiatalok sikere egyre inkább a hozott hátteren múlik. A védőhálón / dobbantón (kinek melyik tetszik).
Nálam sokkal okosabb / ügyesebb / talpraesettebb embereket látok a 20as éveik végére "belerokkani" az életbe. Pont akkor, amikorra már levetkőznék a világmegváltó illúzióikat és elindulnának a való életben "felnőtt aggyal"; jönnek a pofonok, amikre nincs releváns válasz. Egy rakat depressziós, kiégett, jövőkép nélküli fiatal van, akiket lassan már a saját életük sem érdekel... ez az, ami igazán borzasztó ebben az egészben, nem az, hogy generációk nem tudnak / akarnak élni egymás mellett. Gyakorlatilag sakk-matt, már az "önálló élet" kezdetén...
Mindannyian mások vagyunk: más lelkülettel, felfogással, tapasztalatokkal... sőt! Mindannyian más dologra vagyunk fogékonyak (és ez így jó). Engem csak az zavar, amikor valaki olyan dologról beszél, amiben nyilvánvalóan nincs tapasztalata (azonnal ki lehet szúrni: szakmaiatlanság, a zsargon kerülése vagy rossz használata, mélyebb magyarázatok helyett személyeskedés... stb.) és ez már bántóan kibukik. A "csóriságból feltörő főnix" meséje manapság nagyon nagy divat pl. celebkörben (nem véletlenül; a társadalom folyamatosan elszegényedik, így ily módon kell hidat verni a rétegek közé); de józan paraszti ésszel egy pillanat alatt lebuktatható a kamu duma (mivel aki soha nem fillérezett, annak halvány lila gőze sincs a csóriságról és ez ordít a hozzáállásáról, a stílusáról, a lelkületéről, a véleményéről... az alkalmazott matematikájáról :D ). Ilyen ez.
Én Csajágaröcsögéről jöttem Bp-re, mert azt hallottam, itt készülnek a faszacsajok
Egyébként nem, nem sikerült megfejteni a lényeget.
Vki azt mondta, hogy a kollégista élet nem önállóság, mert anya főz kaját, anya mos, a gyerek meg tul.kép. csak másik ágyban alszik és másik asztalnál tanul.
Erre írtam én, hogy hát az attól függ.... mert aki messzire megy és nem szaladgál folyton haza, az tényleg sokkal önállóbb életre kényszerül.
Akik otthon laknak, jól teszik. Valószínű, hogy nincs másik lakás, nincs biztonságos munkahely, nincs jó jövedelem, nincs kölcsön sem amin lehet venni ezt-azt, és biztonsággal vissza lehet fizetni, mert a munkahely nem biztos.
Megalkuvás kérdése, ha úgymond normális mindenki, alkalmazkodik, tiszteli a másikat, az intim szféráját nem zavarja állandóan. Kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de meg lehet oldani.
Szóval, véleményem szerint, az a fiatal akinek nincs meg a lehetősége , legalább egy középszintű életvitelre, távol a szülői háztól, az maradjon csak otthon.
Miért kallódna el, ha nem muszáj. Alkalmazkodjon otthon (normál módra gondolok), és tervezze A JÖVŐJÉT, TEGYEN IS ÉRTE. TANULJON, GYŰJTSÖN PÉNZT(HA VAN MIBŐL!!), NE KESEREGJEN.
Amikor gimibe jártam,Bp-en éltem,ott is jártam suliba.
Itt hemzsegnek a jó sulik,ugyebár
De ezekszerint el kellett volna mennem Csajágaröcsögére 500 km-re hogy faszacsaj legyek.
Én úgy lettem 14 évesen kollégista, hogy 320km-re költöztem a családtól. A vonatozás se olcsó nem volt, de időben nem jöttem ki jól, ezért nagyon ritkán jártam haza. Az első tanévben konkrétan 8x voltam otthon, és ebben benne vannak a tanítási szünetek is. A legdurvább az indulás volt: beköltöztem aug. 27-én, és legközelebb okt. 23-án mentem haza.
A koleszban volt ugyan reggeli-ebéd-vacsora, de csak hétköznap, illetve péntek déllel bezárólag. Aztán lehetett kérni hideg csomagot hétvégére, ami 1 kg kenyér volt, és mindenféle konzerv.
Nálam úgy nézett ki a rendszer, hogy péntek délután 15.30-kor végeztem a suliban, utána elmentem bevásárolni hétvégére. 16.30 körül nekikezdtem a mosásnak, estére végeztem - keverőtárcsás gép + centrifuga kombóval.
Aztán szombat-vasárnap főzőcske, takarítás, meg tanulás, zongora gyakorlás (ez mondjuk napi 4-5 órát kitett, zeneművészetibe jártam), és már jött is a hétfő.
Ha haza is mentem, nem vittem szennyest, mert az alatt a 1,5 nap alatt úgysem száradt volna meg a ruhám, és a teljes ruhatáram a koleszban volt, mert hogy mint mondtam, nagyon ritkán jártam haza. Kaját viszont mindig hoztam otthonról, legalább pár napig kitartottak a hazai ízek.
Következő évben közelebb költözött a család, akkor már szinte minden hétvégén hazajártam, és tényleg otthon mosott anya.
Mégis, amikor harmadik évben Bp-re jött mindenki, és választhattam, hogy maradok-e koleszos, vagy a XVII. kerületből átjárok minden nap Őrmezőre (XI. ker.), akkor inkább a bejárást választottam.
De az önállóságot megtanultam, az tuti.
Sokan annak veszik.
De nem az.
Nekem 3 gyerekem volt kollegista.
Mindnek én csomagoltam a kaját,én mostam a ruháját,pénzt is én adtam.
Ha valaki kollégista lesz az miért lenne önálló élet?
Hiszen tanul, valószínűleg nincs munkája, a szülők finanszíroznak mindent.
Nálunk pl a kollégiumban nem volt mosási lehetőség, így ha akartam, ha nem, hetente haza kellett vinnem egy hatalmas pakkot kimosni.
Kaját felesleges volt vinni, mert folyosónként volt egy hűtő, amit oda betettél, többet nem kellett kivenni.
Tény hogy valakinek a kollégium is önállóbb életet jelent az addiginál, pl el kell mennie egyedül boltba, vagy orvoshoz esetleg egyéb ügyeket intézni, amit eddig a szülő intézett helyette.
Én kollégiumba születtem.
Több tuc at dadusom volt.
Mindenki engem kényeztetett
Később nayukám elkezdett dolgozni-hamarabb végzett,mint apa- és kaptak szolgálati lakást.
Pont az egy család-egy lakás miatt szinte nem volt különálló albérlet.
Max. szobát tudtál bérelni, de akkor ugyanott voltál.
Vagy a főbérlőhöz alkalmazkodtál, vagy a szülőkhöz.
Én azt sem tartom önálló életnek,ha valaki kollégista lesz,de mama pakolja be neki az ételt, mamához viszi haza a szennyest,nem utolsósorban mamától kapja a pénzt.
Ez meg nem önállóság,csak máshol alszik.
Így van.
Én 20 évesen mentem férjhez.
5 évig a szüleim kertjébel levő kisházban laktunk,amit átalakítotttunk szoba-konyhás lakrészév,még a második gyerekünk is odaszületett
25 éves voltam,amikor elköltöztünk végleg
Akkor sem mentünk túl messzire,de amíg egy kertben laktunk,főleg könnyű volt, gyerekre mindig tudtak vigyázni,én is tudtam nekik segíteni mindig.
És sokan így kezdték.
Épphogy nem kölöztek el azonnal,fejet vesztve,hanem maradtak a szülőkkel,gyűjtögettek stb.
Ha egy fiatal nem költözik el és a szüleivel ez nem okoz problémát, akkor vadidegen újságíró vagy fórumozó hogy meri bírálni azt az életet?
Mert a nőklapja megmondja hogyan élj...
ezanick
Bizony. A szovetkezeti lakasmegvetelre is 6-7-8 evet.. Es orulhettel, hogy vehetsz lakast :)De tudtad,hogy előbb-utóbb összejön,volt valami látható végcél..
Ma mondta éppen egyik vendégem, hogy milyen jó, hogy van az édesanyja, akire mindig számíthat, ha éppen szükséges, de viszont is működik a dolog. Nem, nem élnek egy fedél alatt, de itt a falumban sokan vannak olyanok is. Nem ritka az, hogy az egyik testvér elköltözik, egy pedig marad a szülőkkel, és amikor idősek lesznek, nincs gond, mert helyben vannak. Már korábban is írta valaki: miért kell mindenképpen külön élni, ha amúgy nagyon jól működik az együttélés is?
Elég baj az, ha muszájból kénytelen több generáció egy kis lakásban nyomorogni, egymás idegeit ölni, de ahol nincs probléma, miért is ne?
Ismerek olyan családot, ahol a szülők, gyerekek (már felnőttek, saját családdal) egy utcában laknak, majdnem egymás szomszédságában. Nekem nagyon tetszik, ahogy összejárnak, beosztják, éppen ki főz, minden nap együtt vannak. Veszekednek is igen, de csak azért, mert mindent megbeszélnek, nincs probléma szőnyeg alá söprése, hogy aztán évek múlva boruljon ki a bili egy apróság miatt.
Én azt nem értem, miért kell ítélkezni mások életvitelén.
Ha egy fiatal nem költözik el és a szüleivel ez nem okoz problémát, akkor vadidegen újságíró vagy fórumozó hogy meri bírálni azt az életet?
100 éve azon köszörülték a nyelvüket rosszindulatú emberek, ha egy nő fiatalabb férfival kötött házasságot, vagy házasságkötés előtt teherebe esett, vagy elvált.
Nehogy már Iveniusnak (10.hsz.) vagy a cikk szereplőinek magyarázkodniuk kelljen, amiért a szüleikkel laknak! Úgy laknak, mert úgy praktikus, mert nincs sok konfliktus, mert aránytalan nagy terhet róna rájuk (vagy épp szüleikre) a különköltözés. Ez az ő dolguk.
Van fogalma, csak nem a csórókéról, hanem a sajátjáról.
Anno én egy sportszatyornyi ruhával és egy albérletnyi (2hó kau+ 2 hó bérlet) útravalóval kezdtem az önálló életem (20 éves korom óta külön élek). Az idők folyamán megtanultam azt, hogy aki "lakás+kocsi" kombóval indul, annak teljesen más a gondolkodása, lelkülete, felfogása, világnézete, mint nekem. Elfogadom; hiszen tisztán látszik, hogy lövése sincs a csórik világáról (akkor miért nem fogja be a lepénylesőt?).
A csórók fiatalnak jó, ha egy esélye van az életre. Úgy értem, hogy egy tehetős családból kezdeni az önálló életet olyan, mint a halálugrás védőhálóval. A nélkül kezdeni pedig olyan, mint ugrani védőháló nélkül (egyetlen gebasz és nem igazán van második lehetőség).
A régi idők akkor voltak. Más volt, elmúlt. A jelennek már nem sokat számít, szerintem.
Abban igazad van, hogy hamarabb alapítottak családot.
De a fiatal párok jelentős része a szülőnél kezdte a kisszobában.
Én meg emlékszem arra az időre, amikor egy családnak csak egy lakása lehetett.
A "tanácsi lakás kiutalására" hosszú éveket kellett várni.
" Ő még válás után is hazaköltözött volna, ha lett volna hely. Amin kiakadtam, hogy még évekig kulcsa volt és azzal járt be. El lehet képzelni, így mennyi intim szférája lehet az embernek, ha tudja, hogy bármikor rányithatnak."
Tenyleg nem egyformak az emberek. En meg azon akadnek ki, ha nem lenne kulcsom, sot a testveremhez is van es kolcsonos. A gyerektol sem fogom sose visszakerni. Ez mindig az o otthona is marad, akarmi tortenik, barmikor johet.
" Ő még válás után is hazaköltözött volna, ha lett volna hely. Amin kiakadtam, hogy még évekig kulcsa volt és azzal járt be. El lehet képzelni, így mennyi intim szférája lehet az embernek, ha tudja, hogy bármikor rányithatnak. "
Nos tenyleg ahany ember annyi fele. Te kiakadtal azon, hogy kulcsa volt en meg kiakadnek, ha nem lenne. Sot nemcsak szuleimhez van, hanem testveremhez is es kolcsonos. S a gyerektol sem fogom sose elkerni. Ide akkor jon, amikor akar. Ez mindig az o otthona is lesz.
Nekem ez a termeszetes.
Hat igen, aki a szulei segitsegevel fiatalpn hozzajut egy lakashoz, barmily kicsi is, az maskepp latja a vilagot.
nekem a szuleim annyiban tudtak segiteni, hogy otthan megkaptunk egy szobat, nem kellett semmit sem fizetni, rezsit sem ( igaz legtobbszor nem otthon ettunk) viszont lathatta, hogy a maradek penzt nem szorjuk el, hanem gyujtjuk, hogy lakasunk legyen. Egy evig eltunk otthon. Aztan albi majd sajat lakas.
Persze olvasom, van, akinek ez eloskodes..