Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ilyen pasira vágyik egy szingli

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2013. március 12. 08:28
Vajon túl sokat akar a potenciális partnerétől, vagy jogosak az elvárásai?

Nők Lapja Café: Ilyen pasira vágyik egy szingli
  1. 2016. március 11. 03:1184.
    Elvárások és igények aztán vannak De az ilyen nő vajon mit nyújt cserében ? Ja igen azt hiszi hogy elég az hogy ő nő . Keresgélj csak nyugodtan aztán majd 50 évesen rájössz hogy lejjebb kellett volna adni az igényeket de hál istennek akkor már a lőtéri döglött kutyának sem kellesz
  2. 2013. október 13. 23:0783.
    Gondolom a hölgy ezekkel a tulajdonságokkal mind rendelkezik, ezért "jogosak" az elvárásai. Bár ha tudná hogy egy kapcsolat nem az elvárásokról szól, valószínűleg nem lenne egyedül. Mellesleg a "minden ételt képes élvezni" - ezzel a főzési tudására akart utalni? :O :P
  3. 2013. szeptember 23. 22:1382.

    Ez marhaság!

     

    Kék Osztriga bár! Ott lesznek ilyen pasik!

    Vagy valljon szerelmet a saját apjának a kisasszony, bár elég ciki lenne a jó szeretős történet... 

    Sok szerencsét a kereséshez! :)

    Én addig lottózom ugyan azok az esélyeink!!! 

     

    Bár kíváncsi lennék ha megfordítanánk a dolgot, nőben lenne-e ilyen?

     

    Pasiként az ilyen nőtől menekülnék, mert besavanyodott, és mert nem a földön jár két lábbal!

     

    Azok akiknek ez normális, kíváncsi lennék, hogy milyen álszent kapcsolatban élhetnek...


  4. 2013. szeptember 23. 21:2081.

    Az én alapvető elvárásom az, hogy ...

     

    Képzeljétek el a következő szituációt.

    Nem rég ismertem meg a pasit, randizgatok vele. Egy újabb találkozás előtt, ha közeledem a megbeszélt helyszínhez és az utca túloldalán meglátom őt, hogy jön, akkor önkéntelenül is mosolyra görbül az ajkam.

     

    Ha ez nincs meg, akkor megette a fene az egészet.

     

    A racionális szempontjaim:

     

    - dohányzás, italozás, drogfogyasztás kilőve.

    - munkakerülő életmód, linkség, potyázás kilőve.

    - nagyon zűrös családi háttér kilőve.

    - túl nagy intellektuális különbség, ha nincs közös téma, ha nincs közös nevező szinte semmiben, akkor kilőve.

    - túl nagy életmódbeli különbség kilőve.

    - egy osztálynál nagyobb társadalmi különbség akár felfelé, akár lefelé.

     

     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2013-03-12  08:28
  5. 2013. szeptember 23. 20:1080.
    Nos számomra annyi lenne a fontos, hogy tudjak bízni benne és szeressen (tehát ne legyen hűtlen)....
    Első találkozáskor pedig csak legyen önmaga, ne az aki ilyen idióta listáknak akar megfelelni. Lehet épp itt hibázza el. Előbb utóbb úgy is kiderül, milyenek vagyunk, s inkább legyen előbb mint utóbb, mert mindenki pórul jár a végén. Személy szerint nekem elég, ha vidám és őszinte (tapintatosan) a randin, meg legyen önmaga, ne azon járjon az esze, hogy most jót mondtam vagy sem... A későbbiekre meg annyit, hogy ha párkapcsolatba akarna belevágni velem/akárkivel, gondolja végig mivel is jár együtt az ilyen (törődés, nem csak az első években/hónapokban. ápolja a kapcsolatát, mert az nincs a listán, hogy legyen kitartó és felelősségtudó...ha elgyengül a kapcsolat tenni érte és nem másfele kacsintgatni és elhanyagolni, mert ezek nélkül nem működik hosszútávon egy kapcsolat!) Azt hiszem, kicsit mélyebben belemerültem a témába :))
  6. 2013. Április 5. 15:1679.
     „Azt hitte, hogy a szerelem olyasmi, amit ő adhat oda annak, aki megtetszik neki, és a legnagyobb felelőssége, hogy okosan válasszon. Most már tudta, hogy semmiben sem volt igaza. Az okosságnak ehhez semmi köze, és neki nincs választása. A szerelem földrengés.”

    Ken Follet
  7. 2013. március 13. 14:2478.
    háááát szerintem pedig a lényeg az, hogy ENGEM szeressen!!!! aztán hogy ért-e olyan szinten a zenéhez mint egy zeneszerő, vagy szereti-e a spenótot amit én nem vagy esetleg beszél 9 nyelvet anyanyelvi szintem az teljenes mellékes...... :)))
  8. 2013. március 13. 12:5577.

    Hmmmm.........mivel nős vagyok a 38. éve, rámondhatjuk hogy vicceltem.

    De a mai házasságok nagy részére igaz.

    előzmény:
    margaret3711 (45)
    2013-03-12  17:05
  9. 2013. március 13. 09:4576.
    Hát azért igen komoly elvárásai vannak. Szívesen leülnék ezzel a hölgyell és megnézném ő vajon mennyire felel meg a kritériumoknak..

    Csak mert ha ezt keresi másban, feltételezem benne is akad a fentebb felsorolt adottságokból.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2013-03-12  08:28
  10. 2013. március 13. 06:5775.
    ez tetszik

    sajnos nem tudok valamiert smileyt berakni....
    előzmény:
    Csalf a Romeo (29)
    2013-03-12  13:27
  11. 2013. március 13. 06:5474.
    Az en ferjem a macskakat IS imadja es altalaban az allatokat.
    Es nem defektes semmilyen formaban.


    nalam a listan nem szerepelne se az utazasi vagy, se a 4 nyelven valo beszed, se a gyerekszeretet, se a kalandvagy, maris sokkal rovidebb lenne a lista
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139320 (21)
    2013-03-12  12:17
  12. 2013. március 13. 06:5273.
    Álmodj királylány :-D Kíváncsi lennék, az ilyen pasi kívánságlistájából a listát összeállító hölgy hány kritériumnak felelne meg...
    idézet:
    zsof.berg (20)
    2013-03-12 11:53:31
    pont erre gondoltam, biztosan o a tokeletesseg istennoje


    előzmény:
    zsof.berg (20)
    2013-03-12  11:53
  13. 2013. március 12. 23:1172.
    Az elvárások összeírása nagyon megy, itt csak az a probléma, hogy sok hölgy azt hiszi, elég annyi, hogy viszonylag jól néz ki, és a férfinak le kell térdelni elé... (Bár én ezeket a "férfiakat" inkább csicskának hívom..) Azt is mérlegeljék hölgyeim, hogy önök mit "adnak" mindezekért az elvárásokért cserébe..? Heti három-négyszer szex..? Ennyi? A fenti kritériumoknak megfelelő férfi szerintem ugyanolyan nőt keres, szóval ez oda-vissza működ/ne...Mert ugye a "jó nők" nem hajlandóak főzni (nem is tudnak), takarítani, stb, elvárják, hogy a férfi az utolsó fillérjét is rájuk költse, (ez 2013-ban alapkövetelmény) és folyamatosan eljátszhassa a lábtörlő szerepét.. Sok nőnek le kellene szállni a magas lóról, és olyan elvárásokat támasztani a másikkal szemben, amiknek ő maga is megfelel... Ez van, én így látom 36 évesen, akinek nem inge...
    idézet:
    Logan76 (49)
    2013-03-12 18:30:41
    előzmény:
    Logan76 (49)
    2013-03-12  18:30
  14. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2013. március 12. 22:0271.

    Azért azt is megemlíteném, hogy hány éves az egygedül élő nő, milyen tapasztaltok vannak már mögötte.

     

    Mert mást akar egy 20 éves, egy 30 éves, 40 éves és felette.

     

    Mások a céljaik, más az életvitelük, tehát nyilván ennek megfelelően más ffit szeretnének. 

     

    Számít a neveltetés, az anyagiak, a kialakított "exisztencia", ki mit tart fontosnak, kinek, mi a fontos az életben, és miylen sorrenben akarja azt megvalósítani.

     

     

     

     

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2013-03-12  08:28
  15. 2013. március 12. 22:0070.

    Szerintem Logannek csak rossz tapasztalatai vannak, és ezért írta.

     

    Mint ahogy én kesergek a felcserélődött szerepek miatt, pedig nem mindenhol van így. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (69)
    2013-03-12  21:47
  16. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2013. március 12. 21:4769.
    Az elvárások összeírása nagyon megy, itt csak az a probléma, hogy sok hölgy azt hiszi, elég annyi, hogy viszonylag jól néz ki, és a férfinak le kell térdelni elé... (Bár én ezeket a "férfiakat" inkább csicskának hívom..) Azt is mérlegeljék hölgyeim, hogy önök mit "adnak" mindezekért az elvárásokért cserébe..? Heti három-négyszer szex..? Ennyi? A fenti kritériumoknak megfelelő férfi szerintem ugyanolyan nőt keres, szóval ez oda-vissza működ/ne...Mert ugye a "jó nők" nem hajlandóak főzni (nem is tudnak), takarítani, stb, elvárják, hogy a férfi az utolsó fillérjét is rájuk költse, (ez 2013-ban alapkövetelmény) és folyamatosan eljátszhassa a lábtörlő szerepét.. Sok nőnek le kellene szállni a magas lóról, és olyan elvárásokat támasztani a másikkal szemben, amiknek ő maga is megfelel... Ez van, én így látom 36 évesen, akinek nem inge...
    idézet:
    Logan76 (49)
    2013-03-12 18:30:41

    És a te elvárásaid mik? akkr "jó nő" az nem mos főz takarít.. a "rossz nők" meg mindezt tudják?

     szexelni vajon a jó meg a rossz is tud?

     

    agybaj középkor... munkamegosztásról halottál??? szép az egész elmélet.. csak tudod, amikor mindketten lehúztok X óra melót, akkor midnent felosztotok, ki mit csinál, máshogy nem megy. Az nem járja , hogy valaki rabszolga legyen.

     

    Aki meg azt várja, hogy semmit se ad, csak lábatszéttesz, azok ált vagy pénzért árulják ezt, vagy tökegyedül vannak.

    de pasikra is, akinek mosás főzés takarítás a "nő" az csókolom!! házvezetőnőt tessék fogadni. Ezt már pár évszázada feltalálták... a maradék pénz meg lehet fizetős lábszéttevősre...

     

    ha család kell, meg nincs más hátra, marad az egyenrangú társ.. Én is 36 évesen mondom ezt magas ló.. hahahaha a képzeletbeli trónról is le lehet mászni.

    előzmény:
    Logan76 (49)
    2013-03-12  18:30
  17. 2013. március 12. 20:0968.

    A főállású anyukák szerint cserélődtek fel meg nálam

     

    Szerintem meg egyszerűen még nem volt olyan pasim aki mentalitásban illett volna hozzám

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_923988 (67)
    2013-03-12  20:04
  18. Torolt_felhasznalo_923988
    Torolt_felhasznalo_923988
    2013. március 12. 20:0467.
    Dehogy cserélődtek fel.
    előzmény:
    macskapofájú (65)
    2013-03-12  20:02
  19. Torolt_felhasznalo_923988
    Torolt_felhasznalo_923988
    2013. március 12. 20:0366.

    "Látja a pasi, h jobban keresel, és elkényelmesedik.."

     

    Ezt nem értem... 

    előzmény:
    macskapofájú (63)
    2013-03-12  20:00
  20. 2013. március 12. 20:0265.

    Igen, valszeg Logan is a maga tapasztalatait írja, ahogy én is.

     

    Tudom, h más nőkkel nem így van. Fiam osztálytársainak anyukái közül alig dolgozik valaki, csomóan csak családnak, gyerekeknek élnek. Azt ezek az anyukák mondják nekem, h törődjek bele, felcserélődtek a szerepek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_923988 (64)
    2013-03-12  20:01
  21. Torolt_felhasznalo_923988
    Torolt_felhasznalo_923988
    2013. március 12. 20:0164.

    Na de várjál, ez most a másik szélsőérték, mint amit Logan írt...

     

    Úgy gondolom, hogy egy kapcsolat mindenképp jár bizonyos fokú anyagi felelősségvállalással, de ez nem azt jelenti, hogy fizetek a másiknak.

    előzmény:
    macskapofájú (61)
    2013-03-12  19:57
  22. 2013. március 12. 20:0063.

    Látja a pasi, h jobban keresel, és elkényelmesedik.. Ennyi.

     

    Egyik férfi sem ezt tanulta otthon, de  a kényelmet könnyű megszokni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_923988 (62)
    2013-03-12  19:59
  23. Torolt_felhasznalo_923988
    Torolt_felhasznalo_923988
    2013. március 12. 19:5962.

    Hát tőlem aztán várhatnák. :) De nem is gondolom, hogy mind ilyen...

     

    Te pedig hol ismerkedsz? Milyen férfi az, aki elvárná, hogy eltartsák? Én nem ezt tanultam otthon. :P

    előzmény:
    macskapofájú (59)
    2013-03-12  19:53
  24. 2013. március 12. 19:5761.

    Nem a te kötelességed megoldani az anyucival lakó pasi életét. Mint ahogy fordított esetben sem lenne.

     

    Fura ez, én nőként tehetek pasiért, de ha pasi tenne értem, én lennék a föld szajhája... 

    Hát nem... 

     

    Azt mondják, a sors visszaadja, amit másokért tettünk, adtunk (nem csak anyagiakat értem most ezalatt, volt családomért sokat tettem, sok felelősséget vállaltam),  én ha azt kapom, h most 33 évesen a hátralévő 40-50 évem nyugiban, biztonságban leélem egyedül, már jó, és visszakaptam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_923988 (58)
    2013-03-12  19:52

Címlap

top