Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

"A párkapcsolat házasság nélkül egy ponton túl egymás sértegetése"

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2012. december 18. 21:29
Az Alkotmánybíróság szerint diszkriminatív, hogy a családvédelmi törvény csak férfi és nő házasságát érti a család fogalma alatt - a testület szerint az élettársak ugyanazt a védelmet érdemlik. Soma szerint igenis számít a papír.

Nők Lapja Café: \"A párkapcsolat házasság nélkül egy ponton túl egymás sértegetése\"
  1. 2012. december 20. 08:2026.

    Épp a napokban értesültem róla, hogy az egyik kollegám egy szép őszi hétvégén elment 2 tanúval és a menyasszonyával, és összeházasodtak. Még a szülőknek is csak utólag szóltak. És boldogok. És lehet így is.

    Főleg azokat az ellen-érveket nem értem, hogy "mert azt a pénzt másra is lehet költeni" -bemenni az anyakönyvvezetőhöz aláírni a nagykönyvet, nem kerül vagyonokba. Az már egyéni ízlés és tehetősség kérdése, ki mekkora bulit kerekít hozzá.

     

    Egyébként érdekes lenne arról is egy statisztikát látni, hogy az élettársi kapcsolatokból mennyi a ténylegesen életre szóló. Mert OK, hogy a házasságok majd' fele válással végződik. De az élettársak se egymás mellől mennek a temetőbe - csak azt nehezebb követni.

    előzmény:
    Sevy (25)
    2012-12-19  21:18
  2. 2012. december 19. 21:1825.
    Viszont milyen igaz az, hogy ,,te most jó vagy, de lehet, hogy majd jön egy még jobb, úgyhogy nem köteleződöm el" ..... és hiába érti ezt meg a párom (nem vagyok megőrülve azért, hogy összeházasodjunk, csak beszélgettünk róla), és hiába mondja ő tök spontán magától, hogy ő már megtalálta élete párját, mégis... elutasítja a házasságkötést. Én ráadásul úgy gondolom, tök mindegy, hogy házasok vagyunk-e, kvázi van-e papír, gyűrű, lagzi, vagy nincs, a kapcsolat bármikor tönkre mehet és bármikor meg is lehet szakítani azt. Házasság után kicsit költségesebb, de nem lehetetlen, nem tilos. Úgy is lehet ám "ellenezni" a házasságot, hogy azt mondom: én veled akarok élni, veled is fogok élni, vállalhatunk gyereket is, vehetek neked gyűrűt, ha szeretnéd, de nem szeretem az össznépi zavargást//nincs annyi kidobható/felesleges pénzünk, ünnepeljük meg egy családi vacsival, hogy együtt képzeljük el a jövőnket, aztán legyen elég ennyi. Amúgy meg aki ezt vallja és a párja szeretne lagzit, az igazán beadhatná a derekát, ha már neki úgyis ennyire mindegy.
  3. 2012. december 19. 12:5824.
    Együttélés? Házasság? Ugyammá'! 20 évre szóló közös lakáshitel! Na, az az elköteleződés! :-D
  4. Torolt_felhasznalo_757204
    Torolt_felhasznalo_757204
    2012. december 19. 12:3823.

    Hát nem is tudom: tekintve, hogy akik összeházasodnak manapság, azok jó eséllyel el is válnak, ellenben akik nem házasodnak össze, azok is szétmennek jó eséllyel...

     

    De jogilag szerintem egyenrangúnak kéne lennie, vagy akkor talán az együttélő párokat kéne inkább erről megkérdezni, hogy mégis, mit szeretnének, mi legyen a különbség, ők miért az együttélést választották - így legalább leképezhetné a törvény a valóságot... 

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-12-18  21:29
  5. 2012. december 19. 12:2422.
    előzmény:
    kukacapja (21)
    2012-12-19  12:23
  6. 2012. december 19. 12:2321.

    Értem írta?

    Könnyekig meg vagyok hatva, de legközelebb ne fáradjon... :-DDDD

    előzmény:
    tücsök78 (20)
    2012-12-19  12:10
  7. 2012. december 19. 12:1020.
    A "lényegre" azért nem figyelek, és nem is reagálok, mert Soma írta a cikket. Éééérted...
    előzmény:
    kukacapja (17)
    2012-12-19  10:56
  8. 2012. december 19. 12:0819.
    Na, tessék, mégis volt jogos okom elindítani!Vettem a bocsánatkérést, nem haragszom.
    előzmény:
    ÁgicaT (14)
    2012-12-19  09:22
  9. 2012. december 19. 12:0618.

    Köszi az infót! Nem így tudtam. Azért lehettél volna kevésbé kioktató, de mindegy.

     

    Akkor végképp mindenkitől elnézést még egyszer, hogy elindult a topik!

    előzmény:
    ÁgicaT (10)
    2012-12-19  05:39
  10. 2012. december 19. 10:5617.

    Tücsök, a lényegre figyelj!

     

    "....én magam is rettegtem attól, hogy kimondjam az igent..."

     

    Aki a meggyőződése ellenére cselekszik...

    Miért mondja ki valaki az igent, ha fél tőle? Nem lett volna egyszerűbb nemet mondani?

    Azt is kérdezhetném, hogy aki rettegve mondja ki az igent, az vajon mitől is retteg? A magánytól? A faképnélhagyástól? Az egyedül elmúlástól?

     

    Nem csodálom, hogy nem olvasod a cikkeit. Én is mindig beleszaladok, ezért újra és újra igény van rá, hogy írjon. Nem azért, mert tartalmas, csak azért, mert belszélnek róla, ha ír valamit...

    Már alig várom, hogy a pina mikor fog cikket írni... Az is mindig felpezsdíti a hozzászólásokat.

     

    Úgyhogy engedjétek meg nekem, hogy galád állnok módon, értelmesebb dologra tereljem a témát:

     

    PINA! :-D

    előzmény:
    tücsök78 (2)
    2012-12-18  21:29
  11. 2012. december 19. 10:4716.

    Kedves Soma!

     

    Néhány kérdés merült fel bennem:

     

    1. Ha Te olyan nagyon sprituális vagy, akkor nem gondolod, hogy ítélkezésbe fulladt eme nagyszerű írásod?

     

    2. Nem lehet-e, hogy az én fejemben lévő gondolatok és a miértekre a válaszok kapcsán maradjunk abban, hogy a búrám nem átlátszó és a legjobb indulattal is csak tippelsz, sem mint tényt közölsz?

     

    3. Nem lehet-e, hogy az általad annyira nagyra becsült és hirdetett  egyéni szabadságnak homlokegyenest ellentmond a házasságról szóló vélemyényed, hisz az egyetlen papír, ami igazolja a birtokviszonyt?

     

    4. Nem gondolod-e, hogy vagyok annyira genyó, hogy akár házassági plecsnivel is képes vagyok sértegetni bárkit?

     

    5. Te, mint magát mélyen spirituálisnak valló ember nem gondolod-e, hogy egy ember (és ember agya által) alkotott papír soha sem képes helyesen és pontosan megfogalmazni az összetartozást?

     

    6. Nem gondolod-e, hogy egy összetartozást, a vagyonközösséget bárminemű papírtól függetlenül (akár van, akár nincs) is lehet a sárba tiporni, vagy akár emberhez méltón kezelni?

     

    És az utolsó kérdés:

     

    Nem gondolod-e, hogy érdemesebb lenne a művészetek, illetve az irodalom másik ágával elfoglalni magad, mint a cikkírás?

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-12-18  21:29
  12. Torolt_felhasznalo_992334
    Torolt_felhasznalo_992334
    2012. december 19. 10:3515.

    Gyerekkel is. Az is baj, ha csak az tartja össze őket!

     

    Sokszor még az sem...

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-12-18  21:29
  13. 2012. december 19. 09:2214.

    Jaaaa, bocs.

     

    Nekem van olyan ismerősöm, aki a testvére esküvőjén ott sajnálkozott, hogy jaj-jaj-jaj, nem gondolta volna, hogy a tesóelőbb házasodik, mint ő. Aztán kis idő múlva kibökte, hogy "amikor ők pasijával a közjegyzőnél aláírták a papírt....", magyarul gondolom bejegyeztették az együttélésüket.

    Na akkor hagytam ott.... keseregjen magában, ha savanyú a szőlő.

     

    Nem akarok egy emberből általánosítani, de azt gondolom, nem ő az egyetlen, aki így járt. Történetesen hogy ő volt a tágabb baráti társaságban (kb. 20-25 fő) az erkölcs csősz, hogy házasság előtt no-szex, nem lehet együttélni, mert jujmilesz. Aztán 30 felé közeledve rádöbbent, hogy még egy olyan pasija sem volt, akit néhány hónapnál tovább meg bírt volna tartani maga mellett. Gyorsan stratégiát váltott: összeköltözött egy pasassal, aki épp válófélben volt a gyerekkori szerelmétől, akivel talán 6-8 hónapot sikerült házaságban élni.... És azóta azzal vakít mindenhol, hogy a házasság hülyeség, és igenis össze KELL költözni előtte, hogy az ember kipróbálja a dolgot.

     

    Na és visszatérek előbbi gondolatomhoz: azt hiszem, sokan vannak úgy (nem mindenki, de sokan), hogy nem akarják őket elvenni, és megideologizálják ezt az állapotot. 

    Néha azt gondolom, minél hangosabban védi valaki az élettársi kapcsolat egyenrangúságát, annál inkább vágyik arra, hogy az a piszlicsáré kis papír ott legyen a fiók mélyén

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (13)
    2012-12-19  09:10
  14. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. december 19. 09:1013.
    Ez már elmúlt. Már csak egyneműek tehetnek ilyen nyilatkozatot, nehogy a különneműek ezzel a lépéssel degradálják a házasság intézményét:-))
    előzmény:
    ÁgicaT (10)
    2012-12-19  05:39
  15. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. december 19. 09:0912.

    Milliószor volt már ez a téma. De uncsi (nem a te hsz-ed:-))

    Érdekes, minket senki nem szekált. Talán mert

    1.nem is tudták, hogy nincs papír, egy gyerek és egy építkezés után, "elköteleződés" nélkül:-))

    2.intelligens családtagjaink voltak, és úgy gondolták, ahogy te is: mindenki csinálja úgy, ahogy neki jó.

     

    előzmény:
    *Brilliant* (9)
    2012-12-18  23:36
  16. 2012. december 19. 07:0411.
    Pedig igaza van. Van különbség a bejegyzett élettársi kapcsolat és a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolat között. Előbbit csak azonos neműek választhatják.
    előzmény:
    ÁgicaT (10)
    2012-12-19  05:39
  17. 2012. december 19. 05:3910.

    Akkor frissítsd jogi ismereteidet:

     

    "2010. január 1-jétől mind az azonos, mind a különnemű párok kérhetik élettársi kapcsolatuk nyilvántartásba vételét a közjegyzőknél.[4] A nyilvántartásba vétel az élettársi kapcsolathoz képést új jogokat és kötelezettségeket nem keletkeztet, csak az élettársi kapcsolat fennállásának bizonyítását könnyíti meg."

     

    A fenti idézet a wikipediaról származik, ami tudom, hogy nem a MagyarKözlöny. De ha mégis tévedés, akkor vmi paragrafussal tisztázhatnád - ha már jogász vagy

    előzmény:
    tücsök78 (6)
    2012-12-18  22:04
  18. 2012. december 18. 23:369.

    Szerintem meg baromira egyszerű ez az egész kérdés.

    Hagyni kell, hogy mindneki úgy éljen, ahogy jólesik neki. Aki házasságban az úgy, aki meg anélkül, az meg úgy. Tulajdonképp az a lényeg, hogy az adott pár tagjai egyetértsenek, nem?

    Nem kell sem leszólni, sem minősíteni azt, aki nem úgy él, mint mi (itt pl "csupán" párkapcsolatban). És ez tökigaz vica versa.

     

    Bocsánat, de már a zsákom tele, hogy mindenki azzal szekál, miért nem házasodunk össz (és ész nélkül minősíti mások életét). Azért. mert. nem fontos. Boldogok vagyunk a papír nélkül is és nem érzem úgy, hogy idestova 12 éve egymást sértegetnénk....

  19. 2012. december 18. 22:128.
    előzmény:
    weepingangel (7)
    2012-12-18  22:07
  20. 2012. december 18. 22:077.
    előzmény:
    tücsök78 (5)
    2012-12-18  22:02
  21. 2012. december 18. 22:046.

    Ezért nem szoktam a cikkeit általában elolvasni sem, most azért olvastam el, mert a címben szereplő mondatot idézgeti állandóan, kíváncsi voltam, milyen apropóból teszi ezt megint. Aztán mivel jogász vagyok, és tárgyi tévedést találtam benne, nem állhattam meg szó nélkül...

    Elnézést kérek, ha megbántottam valaki érzékenységét azzal, hogy felhoztam a topikot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_868256 (3)
    2012-12-18  21:44
  22. 2012. december 18. 22:025.
    És annyira elszomorodtál, hogy gyorsan beálltál a sorba?
    előzmény:
    weepingangel (4)
    2012-12-18  22:00
  23. 2012. december 18. 22:004.

    En csak remenykedtem hogy nem lesz hozzaszolas.

    Tevedtem 

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-12-18  21:29
  24. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2012. december 18. 21:443.
    Soma már megint a saját baromságait hangoztatja, és szeretné, ha mindenki így gondolná. De sajnos (mármint neki), ez nem így van.
    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-12-18  21:29
  25. 2012. december 18. 21:292.
    "Bejegyzett élettársnak lenni már szinte házasság, de van benne egy kis lebegtetés, bizonytalanság. Meg tudom érteni. Látván a környezetemben levő rengeteg rossz házasságot, én magam is rettegtem attól, hogy kimondjam az igent..."

    Itt egy kis zavar van. Bejegyzett élettársak csak azonos neműek lehetnek, akiknek ez a legtöbb, amit "elérhetnek", így számukra ez olyan, mint a házasságkötés. Nem arról van tehát szó, hogy akik ezt választják, azok félig akarnak csak elköteleződni, sőt, éppen, hogy szeretnének teljesen elköteleződni, de csak ennyit tehetnek meg.

Címlap

top